Kivágó Iván Györgyné

címke rss

Hunvald nem adott le vagyonnyilatkozatot

Nem adta le idejében vagyonnyilatkozatát Hunvald György előzetes letartóztatásban levő VII. kerületi polgármester - közölte a Fővárosi Önkormányzat. Nem adta le a dokumentumot Kivágó Iván Györgyné sem, aki a fővárosi közgyűlésbe Hunvald helyére érkezett, de csak 12 napig volt képviselő.

Soroksári időseknek adja tiszteletdíját Kivágóné

Archívum2009.05.19, 18:40

A soroksári Újtelepi Idősek Klubjának ajánlotta fel 44 ezer forintos képviselői tiszteletdíját Kivágó Iván Györgyné, aki mindössze 12 napig volt fővárosi képviselő. Kivágóné Hunvald György erzsébetvárosi polgármester megüresedett helyére érkezett a Fővárosi Közgyűlésbe, megszavazta Budapest költségvetését, majd lemondott mandátumáról.

Negyvennégyezret ér Kivágóné felelős döntése

Archívum2009.05.15, 17:05

Csütörtök reggel felesküdött, részt vett a Fővárosi Közgyűlés ülésén, majd pénteken lemondott - ennyi volt Kivágó Iván Györgyné pályafutása fővárosi képviselőként. A szocialista politikus valamivel több mint negyvenezer forintot kap munkájáért, a nevét ennyi időre még a közgyűlés honlapjára sem tették ki. Igaz, így a fővárosnak több hónapos huzavona után végre lett költségvetése.

Hunvald utódjával elfogadták Budapest büdzséjét

Archívum2009.05.14, 17:01

Két hónapos átmeneti időszak után csütörtöktől van 2009-es költségvetése Budapestnek. A fővárosi közgyűlés SZDSZ-es és MSZP-s politikusai megszavazták a büdzsét. A szavazásról a Fidesz és a KDNP képviselői nem szavaztak.

Lemond mandátumáról Hunvald utóda

Archívum2009.05.14, 00:49

A személyét ért támadásokra hivatkozva a költségvetés elfogadása után lemond fővárosi mandátumáról Kivágó Iván Györgyné, akit az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György helyére delegált az MSZP. A képviselőt azért érték támadások, mert a rendszerváltás előtt az állambiztonsági szolgálatnál dolgozott.

Jövő csütörtökön teszi le az esküt Hunvald utóda

Archívum2009.05.05, 15:31

Jövő csütörtökön, a fővárosi közgyűlés rendkívüli ülésén teheti le képviselői esküjét Kivágó Iván Györgyné. A politikus Hunvald Györgyöt, a VII. kerület előzetes letartóztatásban lévő MSZP-s polgármesterét váltja a fővárosi közgyűlésben.

Egykori állambiztonságis lett Hunvald utódja

Archívum2009.04.27, 13:39

Az állambiztonsági szolgálatoknak dolgozott a rendszerváltás előtt Kivágó Iván Györgyné, aki Hunvald György helyét veheti át a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójában. Kivágóné az [origo]-nak azt mondta, egy időben a vámügyekkel és a határőrizettel kapcsolatos állambiztonsági területen tevékenykedett, de azt állította, senkinek nem ártott.

Előző
  • 1
Következő