Kiszelly Zoltán
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Orbán Viktor
- Fidesz-KDNP
- baloldal
- MSZP
- Németország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Több mint hárommillióan támogatják a kormánypártokat
Kiszelly Zoltán politológus szombat reggel az M1 aktuális csatornán beszélt a 2019-es önkormányzati választások esélyeiről. Itt azt mondta, hogy a Fidesz és a KDNP az aktív választók elsöprő többségének támogatását élvezi.
Így álcázzák magukat Soros György álcivil jogvédői
A Soros-szervezetek mögül hiányzik a tömegtámogatás: a pénzt milliárdosoktól, alapítványoktól kapják, a médiában azonban súlyukhoz képest felülreprezentáltak. Ezek az NGO-k a fokozott médiajelenléttel és egymás körbehivatkozásával próbálnak legitimációt teremteni tevékenységüknek. A legfontosabb feladatuk a velük egyetértő politikai erők támogatása azzal, hogy hivatkozási alapot biztosítsanak nekik - írja a Magyar Nemzet. Korábban beszámoltunk arról, hogy Soros emberei a magyar kultúra elfoglalására készülnek. Az amerikai tőzsdespekuláns álciviljei Franciaországban pedig az iszlamizációt támogatják.
MPEE: Megdöbbentőek Bangóné Borbély Ildikó otromba szavai
A XXI. Század Intézet regionális igazgatója, Kiszelly Zoltán politológus volt a vendége az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorának, aki elmondta, hogy szerinte tízből kilenc ember számára egyértelmű, hogy Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő megsértette politikai ellenfele, a Fidesz szavazóit. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) megdöbbentőnek tartja Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő választópolgárokat otromba jelzővel illető kijelentését.
Az Európai Néppárton kívül is van élet
A Fidesz helyzete kényelmes, inkább az Európai Néppárt van lépéskényszerben, hiszen a magyar kormánypárt kizárásával jelentősen meggyengülne az Európai Parlament jelenlegi legnagyobb pártcsaládja – mondták egybehangzóan a Magyar Nemzetnek nyilatkozó elemzők. Úgy látták: a Fidesz a Néppárton kívül is megtalálhatja a módját annak, hogy érvényt szerezzen a jobboldali, bevándorlásellenes, szuverenista politikájának, sőt, akár új lehetőségek is nyílhatnának előttük.
Kiszelly Zoltán: Krízishelyzet van az MSZP-n belül
Kiszelly Zoltán szerint az MSZP-n belül krízishelyzet van, ez pedig a párt támogatottságában is meglátszik.
- címkék:
- Kiszelly Zoltán
- krízis
- MSZP
- Címkefelhő »
Nagyon népszerűtlenek az európai szocialista pártok
Az európai szocialista pártok nagyon népszerűtlenek, hiteltelenek, ugyanis korábban, kormányon súlyos megszorításokat vezettek be, most meg mindent megígérnek - mondta Kiszelly Zoltán politológus, az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Kifulladtak az ellenzéki tüntetések
A decemberi első tüntetéseken sem vettek sokan részt, az ünnepek alatt pedig teljesen elült a tiltakozási hullám, a hétvégére tervezett szakszervezeti blokád érdeklődés hiányában elmaradt – mondta Kiszelly Zoltán az M1 aktuális csatornán.
Totális bukás szélén az országos "szrtájk"
Az ellenzéki pártok és a Soros György álcivil szervezetei által szervezett demonstrációk bukása után a tervezett országos sztrájk is megbukhat. Bár a kormánnyal szembeni erők továbbra is valótlanságokat terjesztenek a túlóratörvényről, mégsem sikerült növelniük a támogatottságukat. A szakszervezetek többsége sem támogat semmilyen sztrájkot.
A baloldal összeomlott, megjelentek a törpék
A baloldal hatalmas bukásának köszönhetően törpepártok jelentek meg a parlamenten kívül, így hosszú idő után újra nőtt a parlamenten kívüli erők összesített százalékos aránya a 2018-as országgyűlési választáson – így értékelte Kiszelly Zoltán az Országgyűlésen kívül maradt erők idei évét. A politológus nem számít arra, hogy a jövő évi európai parlamenti választásig újabb erők tűnjenek fel, mivel a jelenlegi ellenzéki pártok számára komoly selejtező lesz az EP-választás.
Pillanatfelvétel lesz az EP-választás
Kiszelly Zoltán, a Századvég elemzője az M1 vendége volt. Itt az EP-választásról jelentőségéről beszélt.
Külföldi provokátorok is részt vettek a tüntetéseken
Kiszelly Zoltán politológus szerint a múlt szerda óta tartó tüntetéseken a korábbiakhoz képest új elem, hogy külföldi provokátorok is megjelentek, és felhívta a figyelmet arra is, hogy politikusok – mint a Momentum elnöke, aki füstgyertyát dobott a rendőrök felé – is elfogadják vagy tolerálják az erőszakot.
Hadházy adatbázist épít, nem aláírást gyűjt
Nem valószínű, hogy a választások óta függetlenné vált parlamenti képviselők hosszú távon is függetlenek maradnak - mondta a Magyar Hírlapnak Kiszelly Zoltán politológus.
- címkék:
- Kiszelly Zoltán
- Címkefelhő »
Trükkökkel és hajókkal hoznának migránsokat Európába
Többféle trükkel is próbálják Európába juttatni a migránsokat az álcivil szervezetek. A migránsok füzetekből tanulják, hogy mit kell mondaniuk azért, hogy befogadják őket. A Soros-hajókat egyre kevesebb helyen engedik kikötni, az Aquariuson lévő migránsok Máltára kerülhetnek.
- címkék:
- Kiszelly Zoltán
- migráns
- Aquarius
- Címkefelhő »
Orbán Viktor nem követi a mintákat, hanem teremti
Nagyon fajsúlyos, lényegre törő, a hétköznapi politikai vitákon túlemelkedő, nemzetközi és geopolitikai elemekre koncentráló beszédet mondott Orbán Viktor – így értékelték a magyar miniszterelnök tusványosi beszédét a Magyar Idők által megszólaltatott szakértők.
Nincs élet a parlamenten kívül
A parlamenten kívüli erők közül egyelőre egynek sincs esélye arra, hogy tagja legyen az új Országgyűlésnek – így értékelte Kiszelly Zoltán a parlamenti képviselettel nem rendelkező erők esélyeit. A politológus szerint 2018-ban is számtalan párt fog indulni a választáson, köztük számos úgynevezett „bizniszpárt”.
Baloldali vircsaft: a túlélés a legfontosabb
Az egész év során folyamatosan változott az MSZP és a Demokratikus Koalíció közötti erőviszony, de a december végén megkötött koordinált indulásról szóló megállapodás a szocialistákat hozta kedvezőbb helyzetbe – mondta Kiszelly Zoltán a két párt évét értékelve. A politológus szerint a balliberális politikusok érdeke a politikai túlélés, ezért nem követik a liberális értelmiség Jobbik-barát vonalát.
Kiszelly Zoltán: nincs kormányváltó hangulat azok között, akik elmennének szavazni
Kiszelly Zoltán politológus szerint a számok azt mutatják, hogy a kormánypártok utcahosszal vezetnek, és mint 2014-ben, nincs kormányváltó hangulat azok körében, akik el akarnak menni szavazni.
- címkék:
- Kiszelly Zoltán
- választás
- Címkefelhő »
Mi a közös Juhászban, Karácsonyban, Fodorban és az LMP-ben?
2017 első félévében sem tudtak áttörést elérni a parlamentben helyet foglaló kisebb erők. Az LMP folyamatosan az öt százalékos bejutási küszöb környékén mozog. Az Együttből folyamatosan távoznak a vezetők. A Párbeszéd még miniszterelnök-jelöltet is állított, pedig az alakulat a mérhetetlen kategóriában tartózkodik. A Liberálisok berkein belül pedig egy szakpolitikai fordulat képe bontakozik ki. A legfőbb kérdés, hogy 2018-ban milyen konstrukcióban indulnak majd el a választáson ezek az erők.
Vona Gábor útja a hazaárulózástól
Az előzetes nyilatkozatok alapján biztosra lehet venni, hogy nem kapja meg a kétharmados többséget az alaptörvény hetedik módosítása kedden a parlamentben. Vona Gábor, a Jobbik elnöke korábban azt mondta, hogy aki nem szavazza meg feltétel nélkül a módosítást, az hazaáruló, majd maga szabott feltételeket. Kiszelly Zoltán szerint végül át fog menni a módosítás, mivel a Jobbik nem akar szembemenni a saját szavazóival.
Vona Gábor előállt őszödi beszédével
Nem aratott osztatlan lelkesedést a szimpatizánsok körében Vona Gábor önvallomása. A Jobbik elnöke többek között arról írt, hogy már 2013-ban eldöntötte az irányváltást, amit néppártosodásnak nevez, és hogy direkt vette el a párt korábbi lelkét. Kiszelly Zoltán politológus szerint van hasonlóság Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde és a mostani kijelentések között, mivel mindketten beismertek és tudatosítottak. Ráadásul a jelek szerint a néppártosodás nem is őszinte.
A centrumból törnének be a parlamentbe
A mögöttünk hagyott fél évben nem született olyan parlamenten kívüli erő, amely 2018-ban reális eséllyel pályázna a bejutásra. A legerősebb a Kétfarkú Kutya Párt és a Munkáspárt, mivel őket többször mérték egy százalék környékén, ami az állami támogatáshoz elegendő lenne már.
Politológus: Presztízsveszteség, de logikus lépés
A vasárnapi boltzár eltörlésével a kormány kihúzta a szocialisták másik két kérdésének méregfogát ettől függetlenül a lépés nagy presztízsveszteség – vélte Kiszelly Zoltán. A politológus szerint a kormány rájött, hogy a vasárnapi boltzár a teherviselő középosztálynak fáj, akik között nagyon sok a Fidesz-szavazó.
Hatalmas árat fizettek Orbán legyőzéséért
Már tíz éve annak, hogy a Magyar Szocialista Párt történetének legnagyobb támogatottságával megnyerte a 2006. április 9-én tartott országgyűlési választás első fordulóját. A szocialisták azóta egyetlen országos választást sem tudtak nyerni. A pártban most abban bíznak, hogy a népszavazási kampány lendületet adhat nekik ahhoz, hogy 2018-ban a Fidesz legesélyesebb kihívói legyenek.
Pedagóguslázadás: útelágazáshoz értek a tanárok
Sokadszorra vonultak utcára a múlt szombaton az Orbán-kormánnyal elégedetlen társadalmi csoportok, de a kabinet az elmúlt években mindig túlélte ezeket a helyzeteket. A mozgalmak csak a pártokkal befolyásolhatják a politikát, ám az ellenzék attól még nem lesz népszerűbb, ha felsorakozik a pedagógusok mögött.
A semmiből a semmibe jutott a baloldal
2015 nem vonul be a magyar baloldal sikeresztendei közé. Az MSZP és a DK nagyrészt egymás kiszorítására összpontosított, ráadásul a szocialista párton belül egyre nagyobb az elégedetlenség, mert egyre távolodik a 2018-as győzelem.
Sokaknál kiverte a biztosítékot Medgyessy kitüntetése
A baloldalon azt mondják, nem fognak további politikusokat lehalászni az oldalukról, és a Fideszben sem örül mindenki annak, hogy legutóbb Medgyessy Pétert tüntette ki Szijjártó Péter. Korábban Szili Katalin és Szűrös Mátyás is otthagyta az MSZP-t, de távozásuk után gyakorlatilag a semmibe zuhantak, csak egy kicsi szubkultúrában népszerűek.
A menekültválság kevés lehet a 2018-as győzelemhez
Nem tartják valószínűnek az Origónak nyilatkozó politikai elemzők, hogy a menekültválság szétverné a mostani pártviszonyokat. Úgy tűnik, hogy még korai arról beszélni, hogy ki nyerhet 2018-ban, ráadásul a krízis is egyre jobban lekerül a napirendről, ami viszont az ellenzéknek kedvez.
Így taktikázhat Áder János
A közelgő párizsi klímacsúcs miatt lett a korábbiakhoz képest is aktívabb Áder János a mögöttünk hagyott hónapokban. Elemzők szerint az államfőnek jól jönne egy apróbb nemzetközi siker is, de ez nem fogja befolyásolni a Fideszt abban, hogy kit jelöl majd 2017-ben államfőnek.
Halálbüntetés: csak trükk volt Orbán megjegyzése
Kommunikációs fogás volt Orbán Viktor miniszterelnök részéről, hogy ismét fölvetette a halálbüntetés kérdését a kaposvári trafikgyilkosság után. Kérdés, hogy a kormányfő ezzel az üggyel meg tudja-e állítani a kormánypárti szavazók Jobbikhoz vándorlását. A kisebbik koalíciós társnak sem tetszik az ötlet, de Martin Schulz is megszólalt már. Ha a parlament bevezetné a halálbüntetést, súlyos nemzetközi válság alakulhatna ki.
A Fidesz nem fél, pedig lenne mitől
A kormánypártok nem tartanak az utóbbi hónapok brókerbotrányaitól, a közvélemény-kutatási számok azonban mást mondanak. Politikai elemzők szerint teljesen érthető, hogy a politikai oldalak egymásra próbálják kenni a felelősséget, de mivel a Fidesz öt éve van kormányon, hárítani is nehezebben tud. A botrányok nyertese, főleg a tapolcai választás után, a Jobbik.
Tapolcán is megbukott Orbán politikája
Látványosan megbukott az orbáni centrális erőtér politikája, Vona Gábor pedig igazolva láthatja eddigi középre húzó taktikáját – értékelte a választási eredményeket László Róbert. Kiszelly Zoltán szerint jókor jött a tapolcai pofon a Fidesz–KDNP-nek és a baloldalnak is. Az április 12-i időközi parlamenti voksoláson történelmi eredmény született azzal, hogy a Jobbik megszerezte első egyéni mandátumát.
A Fidesznek árthatnak a brókerbotrányok
Bár a politikai pártok megpróbálják a másikra kenni a brókerbotrányokat, a mostani helyzet inkább a jelenlegi ellenzéknek kedvez – vélekedtek az Origo által megkérdezett elemzők a Buda-Cash- és a Quaestor-botrányról.
Simicska-Orbán-háború: a kormányfő eddig mindig nyert
Nem kívántak a Simicska-médiabirodalom vezetői egy erőteljesebb Orbán-ellenes akcióban részt venni – mondták az Origónak nyilatkozó elemzők. Szerintük a felek viselkedésére egyáltalán nem jellemző a racionalitás.
Európa-szerte retteghetnek a gazdagok
Nincs könnyű helyzetben a vasárnapi görögországi előrehozott választások győztese. A szélsőbaloldali Sziriza számára az sem kellemes, hogy egy koalíciós társ is megnehezítheti a dolgát. Az Origónak nyilatkozó politikai és gazdasági elemzők szerint a hatalmas államadósságnak egy kis részét sem fogják elengedni, de átütemezés még lehet.
Tetszene a Habony-adó az olvasóinknak
Az Origo nem reprezentatív szavazásának eredménye azt mutatja, hogy a voksolók elégedetlenek a kormányzati adóötletelésekkel. Ez nagyban összevág azzal, hogy a közvélemény-kutatók a kormánypártok támogatottságának jelentős csökkenését mérték. Ennek ellenére még így is lehet, hogy kétharmadot szerezne a Fidesz–KDNP egy mostani szavazáson.
Sokkal súlyosabb dolgokat próbálhat eltakarni a kormány
Teljes defenzívába került a kormány, emiatt elemzők szerint tovább puhíthat a tervezett internetadó mértékén – erről is beszéltek az Origónak nyilatkozó megkérdezett szakértők. A vasárnapi tüntetést követően a keddi demonstráción becslések szerint 30-40 ezren vettek részt, ami azt mutatja, hogy a tiltakozási hullám egyelőre nem fulladt ki. Elemzők szerint az internetadó több, a szegényeket súlyosan érintő intézkedésről próbálhatja elterelni a figyelmet.