kistérségek

címke rss

Kevesebb "leghátrányosabb" helyzetű térség

Valószínűleg emelkedik a leghátrányosabb helyzetű kistérségek állami támogatása. A növekedés elsődleges oka, hogy az új szabályok szerint kevesebb térség tartozik majd ebbe a kategóriába - írja a Napi Gazdaság.

Elsőként a belügyminisztert iktatta be Medgyessy

Itthon2006.06.01, 16:04

Két évre csökkentené a főtisztviselők védettségi idejét az új belügyminiszter. Lamperth Mónikát hétfő délután iktatta be Medgyessy Péter kormányfő. Az új belügyminiszter hatékonyabb bűnüldözést és bűnmegelőzést ígért, emellett kijelentette: nagyobb súlyt helyeznek a közigazgatási dolgozók nyelvoktatására, több pénzt juttatnak a kistérségeknek, és 2006-ra felállítják a választott regionális önkormányzatokat.

Tűzbe teszi a kezét Lamperth a jelöltjükért

Archívum2006.03.07, 11:54

Bár a Fidesznek is vannak kisebb rendezvényei a sárvári körzetben, országosan is meghatározó politikusuk egyelőre nem szállt be a helyi kampányba. Az MSZP ugyanakkor próbál erősíteni: a napokban Lamperth Mónika belügyminiszter kereste fel a választókerületet. Látogatása során kiderült, hogy Sárváron nem is olyan könnyű hátteret találni egy tévéinterjúhoz, és hogy a minisztert lufipukkanások sem akadályozzák abban, hogy beszéljen a kistérségekről.

A kistérségek dönthetnek a megbízottakról

Itthon2002.10.09, 09:23

A Miniszterelnöki Hivataltól átkerülhet a kistérségi társulásokhoz a megbízottak kinevezési joga. A Népszabadság értesülése szerint a kormány hamarosan megvizsgálja ezt a lehetőséget.

Olcsóbb lesz a második száznapos program

Itthon2002.08.24, 20:18

Kovács László szerint a kormány teljesítette a száznapos programban vállaltakat. Az MSZP elnöke a második száznapos programról annyit árult el, hogy fő hangsúly lesz a kistérségek felzárkóztatásán és a fogyatékosok támogatásán.

Elsőként a belügyminisztert iktatta be Medgyessy

Itthon2002.05.27, 16:25

Két évre csökkentené a főtisztviselők védettségi idejét az új belügyminiszter. Lamperth Mónikát hétfő délután iktatta be Medgyessy Péter kormányfő. Az új belügyminiszter hatékonyabb bűnüldözést és bűnmegelőzést ígért, emellett kijelentette: nagyobb súlyt helyeznek a közigazgatási dolgozók nyelvoktatására, több pénzt juttatnak a kistérségeknek, és 2006-ra felállítják a választott regionális önkormányzatokat.

Előző
  • 1
Következő