Kiss-Rigó László

címke rss
Novák Katalin: Legyünk ott mindig, minden emberi élet mellett

Novák Katalin: Legyünk ott mindig, minden emberi élet mellett

Legyünk ott mindig, minden emberi élet mellett. Akkor is, ha kevésbé látható az, hogy nem vagyunk tökéletesek, s akkor is, ha ez valamelyest nyilvánvaló - jelentette ki az államfő a fogyatékossággal élő gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó, egy nonprofit kft. fenntartásában működő szegedi Gemma központ új épületének átadásán szerdán.

Palkovics: 60 milliárd forintból kutathat a Szegedi Tudományegyetem 2017-2021 között

Itthon2019.09.07, 13:49

Magyarország jelenének és jövőjének sikerében minden eddiginél fontosabb szerep jut a kutatásoknak és innovációnak - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton Szegeden a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tanévnyitó ünnepi szenátusülésén. A miniszter beszédében kiemelte, hogy az SZTE 2017 és 2021 között 60 milliárd forintos támogatásból csaknem száz kutatási, fejlesztési és innovációs célú projektet kezdett meg - emlékeztetett Palkovics László, kiemelve ezek közül a szegedi science park kialakítását. Rovó László rektor elmondta, hogy az új tanévben mintegy 7700 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait az SZTE-n, ezzzel ...

Így néz ki Szeged világszínvonalú sportkomplexuma, a Szent Gellért Fórum - videó

Sport2019.08.28, 17:09

Szegeden elkészült hazánk első olyan sportkomplexuma, amelyet teljes egészében az egyház, nevezetesen a Szeged-Csanádi Egyházmegye tart fent. A létesítmény avatóünnepsége szerdán este lesz, a díszvendég a világhírű tenor, Placido Domingo. Az Origo forgatócsoportja Szegeden járt, most mi is bemutatjuk az új sportcentrumot.

Kiss-Rigó László püspök a liberális demokrácia veszélyeire figyelmeztetett Washingtonban

Itthon2019.08.21, 08:23

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök a liberális demokrácia veszélyeire figyelmeztetett Washingtonban kedden, a helyi amerikai magyar közösség augusztus 20-i ünnepi szentmiséjén.

Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum

Itthon2018.08.17, 13:21

Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum, a Szeged-Csanádi Egyházmegye beruházásában megvalósuló létesítmény bokrétaünnepét pénteken tartották.

Közös imára hívják a magyar szurkolókat Lyonban

Archívum2016.06.21, 23:13

Közös imádkozásra hívja szerdára a franciaországi Európa-bajnokságon részt vevő magyar labdarúgó-válogatott Lyonban tartózkodó szurkolóit a dunavarsányi Soli Deo Gloria közösség.

A szegedi püspök elutasította Ferenc pápa kijelentését

Itthon2015.09.08, 14:38

Cinikusak és arrogánsak a Magyarországra érkező migránsok, mert ez már rég nem menekülthelyzet, hanem invázió, fogalmazott Kiss-Rigó László egy interjúban. A szeged-csanádi püspök szerint Orbán Viktornak igaza van, Ferenc pápa pedig nincs tisztában a magyarországi helyzettel.

Jövő nyárra épül fel a szegedi futballstadion

Sport2015.06.02, 13:36

Jövő nyárra készül el a Szeged futballcsapatának új stadionja.

Nem Lázár Jánost támogattam, hanem az értékrendjét

Itthon2014.12.24, 12:28

Az egyháznak és a politikának is a közösséget kell szolgálnia, „az egyház ne politizáljon” felszólítás már csak ezért sem jelent némasági fogadalmat. Erről Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök beszélt az Origónak. A katolikus főpap közismerten focirajongó, momentán stadiont épít, ezért a közügyeket is jócskán érintettük. Kiderült például, számára dicséret, ha valaki szóvá teszi, miért szentelte fel a felcsúti stadiont, és a karácsony apropóján készített interjúba Lázár János is bekerült.

Előző
  • 1
  • 2
Következő