Kiss György

címke rss

Megszólal a vébédöntős érmetervező

Már csak néhány napig lehet az interneten szavazni az év érmére. A tavalyi világbajnok, vagyis a címvédő 1956-os forradalom emlékére készült ötvenforintos után a Magyar Nemzeti Bank idén a Gyulai várról készült emlékérmet indítja a versenyen. A megmérettetés kapcsán Kiss György, az érem tervezője reméli, hogy a verseny nyomán a Békés megyei város, Gyula neve is ismertebbé válhat Amerikában.

Lipcseiék mellett a férfikézisek is NB I-be készülnek

Sport2008.07.07, 15:54

Nemcsak a Ferencváros labdarúgói, de a frissen másodosztályba jutott férfikézilabda-csapata is azt tervezi, jövőre már a legjobbak között indul. Az NB II dél-nyugati csoportjának százszázalékos megnyerése után, sokáig volt rá esély, hogy a kézisek az NB I-ben indulhassanak, de hosszas bizonytalanság és adminisztrációs problémák után eldőlt: a csapat Kiss György vezetőedző irányításával az NB I/B-re készül majd.

Egervári lerövidítené a téli szünetet

Archívum2005.01.26, 12:28

A jelek szerint alaposan megerősödik tavaszra a Vasas együttese, hiszen a ferencvárosi Kiss György mellett a ZTE-től igazolt Ivan Janjic, Waltner Róbert, Gyánó Szabolcs trió is Angyalföldön tréningezik. Egervári Sándor a piros-kékek vezetőedzője a csapat céljairól és a felkészülésről is beszélt.

Minden poszton erősödhet a Vasas

Archívum2005.01.11, 17:00

Minden posztra érkezhet erősítés a Vasasnál, egyelőre azonban csak a ZTE-től érkezett Ivan Janjic edzett együtt a piros-kék labdarúgókkal. A közeljövőben csatlakozhat az angyalföldiekhez a szintén Zalából hazatérő Gyánó Szabolcs, valamint Kiss György, akinek ügyében a Vasas felvette a kapcsolatot a ferencvárosi vezetőkkel.

Két FTC-futballistával erősítene a Vasas

Sport2005.01.03, 14:47

Két ferencvárosi futballistával, Zováth Jánossal és Kiss Györggyel erősíthet a Vasas a téli átigazolási időszakban, amihez az említett játékosoknak engedniük kell fizetési igényeikből. Egy másik Fradi-játékos is távozhat az egyesülettől, Sowunmi Thomas iránt ugyanis egy élvonalbeli arab klub érdeklődik.

Vagner: Figo is megkapta a magáét

Sport2004.10.14, 14:06

Pikánsnak ígérkezik Robert Vagner számára a vasárnapi Újpest-Ferencváros rangadó, hiszen két évvel ezelőtt éppen a lila-fehér szurkolók kedvence volt a cseh csatár, most azonban már az ősi riválist erősíti. Vagnerrel a derbiről, a múltjáról és a terveiről is beszélgettünk.

Kedden vagy szerdán tárgyalják a Debrecen óvását

Sport2004.05.29, 17:55

Kiss György, a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának elnöke szerint kedden vagy szerdán tárgyalják a Tököli Attila jogosulatlannak tartott szerepeltetése miatt benyújtott debreceni óvást.

Halászok és horgászok egyeztetnek a Balatonon

Sport2004.04.28, 17:41

Balatoni érdekegyeztető fórum létrehozásában állapodtak meg a Balatoni Halászati Rt. és a tó körüli horgászszervezetek képviselői szerdai siófoki tárgyalásukon - jelentette be Kiss György, a Balatoni Halászati Rt. elnök-vezérigazgatója a megbeszélést követő sajtótájékoztatón.

Négy kiállítás és MTK-siker az örökrangadón

Sport2004.04.18, 19:07

Hiába javította 769 percre Szűcs Lajos a pécsi Bodnár László 18 éves (732) góltalansági csúcsát az élvonalban, a 70. percben hatalmasat hibázott, így az MTK - a négy kiállítást hozó örökrangadón - 1-0-ra nyert a Ferencváros ellen a labdarúgó Arany Ászok Liga 24. fordulójában. A zöld-fehérek előnye immár csak két pont a második helyen álló Debrecen előtt.

Nyert a Fradi, a Sopron kiütötte a Haladást

Sport2004.03.21, 13:00

Tavaszi harmadik bajnoki mérkőzésén sem kapott gólt a Ferencváros labdarúgó-csapata, amely két gól nélküli döntetlen után Pécsett Kiss György találatával 1-0-ra győzött. A Matáv-Sopron 5-0-lal küldte haza a nyugati vetálytárs Haladást, nyert a ZTE és a Debrecen is, míg az MTK hazai pályán játszott döntetlent a Videotonnal.

Hamar játékjogát felfüggesztették

Sport2003.05.16, 18:48

A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) fegyelmi bizottsága pénteken tárgyalta a szerdai Videoton-Kispest (1-2) mérkőzés után kirobbant bunda ügyet, amelynek végén Hamar István játékjogát bizonytalan időre felfüggesztették. Pontosabban, amint azt dr. Kiss Györgytől, a bizottság elnökétől megtudtuk, amíg a rendőrségi vizsgálat nem zárul le, az MLL nem hozhat végérvényes döntést.

Újabb három Fradi-játékos sérült meg

Sport2003.02.14, 17:02

Egyre idegesebb lehet Garami József, a Ferencváros szakmai igazgatója. A múlt hét végén az orosz Torpedo Moszkva ellen Zováth János hosszabb hetekre, míg Gera Zoltán tíz napra dőlt ki a sorból, a pénteki, Nagyszombat (Trnava) elleni edzőmeccsen pedig Gyepes Gábor, Kiss György és Kriston Attila is megsérült.

Garami új játékrendszerben gondolkodik

Sport2003.01.15, 15:10

A Dunaferrtől érkezett Kiss György és Zováth János szerdán bekapcsolódott a Ferencváros felkészülésébe, s az Üllői úti szakmai stáb szerint a két játékos komoly erősítést jelent a zöldeknek. Az új igazolások alapján az FTC eddigi alapcsapatából a bal oldalon Szkukalek, a középpálya centrumában pedig Kapic helye került veszélybe.

Zováth és Kiss a Fradié

Sport2003.01.14, 19:03

Kedden két és fél éves, 2005. június 30-ig érvényes szerződést kötött a Ferencváros Zováth Jánossal és Kiss Györggyel.

Amerikai befektetőktől vár segítséget az Újpest

Sport2003.01.10, 15:40

A Megyeri úton nem tagadják, a klub anyagi helyzete miatt egyelőre komoly megszorító intézkedéseket kell hozni. Az üres kassza az oka annak is, hogy a lilák kénytelenek lemondani a Dunaferr védőjének, Kiss Györgynek a megszerzéséről. Ami azonban talán ennél is fájdalmasabb, az újpestiek törökországi edzőtábora is elmaradhat, hacsak az amerikai befektetőkkel nem sikerül megállapodnia az egyletnek.

Zováth is az Üllői úton

Sport2003.01.03, 13:44

Egyre konkrétabb események jelzik a Dunaferr szétesését. Thomas Sowunmi és Kiss György után ugyanis információnk szerint Zováth János is a Ferencvárost választja, ráadásként pedig több újvárosi labdarúgó is heves tárgyalásban áll más klubokkal.

Kiss György a Fradiba tart

Sport2003.01.02, 20:26

A téli átigazolási piac egyik legkeresettebb labdarúgója Kiss György. A Dunaferr ballábas védőjéért, amióta az újvárosi klubnál kiderült, hogy a ki nem fizetett összegek miatt szinte az egész csapat szétszéledhet, a jelenlegi három, dobogós együttes, a Ferencváros, az MTK és az Újpest is harcba szállt.

Kiss Györgyre hajt az Újpest

Sport2002.12.19, 13:43

Bal oldali védőre és középpályásra van leginkább szüksége az Újpestnek a tavaszi idényre, ennek megfelelően a lila-fehér vezetők megkezdték a tárgyalásaikat a kiszemeltekkel. Mindenekelőtt Kiss Györggyel, a Dunaferr védőjével, s amennyiben mód nyílik a téli szünetben az átigazolásra, a "violák" szívesen szerződtetnék a Ferencvárossal és az MTK-val is hírbe hozott futballistát.

Előző
  • 1
Következő