Kiss Elemér

címke rss

Tovább tisztult a felszámolói névjegyzék

Március elején hirdették ki az új felszámolói névjegyzéket, s ezzel együtt a korábbi a törvény erejénél fogva megszűnt. A névjegyzék hétéves ciklusonkénti megújítása érdekében, a 2020. április 30-án megjelent pályázati kiírás alapján 277 gazdálkodó szervezet nyújtott be pályázatot. A kormány a keretszámot 90 főben határozta meg. Ezzel a listán szereplők száma 130-ról 90-re csökkent. A korábbi névjegyzékből 83 felszámoló cég nem került be az új névjegyzékbe - írja a Világgazdaság. 

Dr. Kiss Elemér az úr a túraautóknál

Auto2007.06.04, 12:40

Az Orfűi Hegyiverseny túra- és formaautós szemmel is érdekes volt, hiszen a sorrend elég sokszor változott. Dr. Kiss Elemér sikeresen mutatkozott be az új csodaautójával, míg Chanoch Nissany a leggyorsabb időt pordukálta.

Jó idő, programok, versenyek

Auto2005.05.03, 13:46

Parádés hétvégével rajtolt az MNASZ Autós Gyorsasági Bajnokság. Az V. Heidelberg Kupán remek versenyeket látott a sokezer néző, plusz a koranyári langymeleg, az ingyenes családi programok és a május elsejei kavalkád már-már tökéletes idillt varázsolt a Hungaroringre.

Idén megduplázódhat a sörimport

Gazdaság2004.10.26, 17:14

Az importsör mennyisége az idén elérheti a tavalyi kétszeresét, a mintegy 800 ezer hektolitert, tovább rontva ezzel a hazai söripar kilátásait - mondta Kiss Elemér, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke kedden. A sörgyártók a darabalapú termékdíj bevezetésétől várnak javulást.

A termékdíj miatt visszaeshet a német sördömping

Archívum2004.09.08, 09:11

Jövőre várhatóan megfékezi a Németországból érkező olcsó, dobozos sörök behozatalát a január elsejével változó termékdíj-szabályozás - közölte Kiss Elemér, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke. Május óta minden hónapban kevesebb magyarországi sört adtak el, mint tavaly.  

Változások a Medgyessy-kormányban

Itthon2004.01.07, 16:11

Kiss Elemér kancelláriaminiszter tavaly év eleji lemondásával változott először a Medgyessy-kormány összetétele. A Miniszterelnöki Hivatalon kívül változott a munkaügyi, a kulturális, a környzetevédelmi, az ifjúsági és az egészségügyi tárca vezetője is. Tavaly három új tárca nélküli minisztert is kinevezett a miniszterelnök.

Nem válaszol a Fidesznek az Etikai Tanács

Itthon2003.10.03, 18:05

Nem hajlandó konkrét ügyekkel foglalkozni, így nem válaszol a Fidesz felvetéseire sem a helyes közéleti viselkedés meghatározására hivatott Köztársasági Etikai Tanács. A testületet Medgyessy Péter alapította, amikor kiderült, hogy Kiss Elemér volt kancelláriaminiszter ügyvédi irodája állami megrendelésre dolgozott. A Fidesz szerint a kormány két minisztere és egy államtitkára hasonlóan etikátlanul viselkedett, és ügyükben a Tanács véleményét kérte. Az ismert jogászokból és szociológusokból álló testület ma eldöntötte, hogy nem foglalkozik konkrét ügyekkel.

Az eddigi minisztercserék a Medgyessy-kormányban

Itthon2003.09.03, 15:24

A Medgyessy-kormányból eddig négy miniszter távozott. Valamennyi személycsere idén volt. Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezette, ő ügyvédi irodája állami megbízásai miatt volt kénytelen lemondani. Görgey Gábor kulturális, Jánosi György sport- és Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter távozása az előre beharangozott kormányátalakítás része volt.

Kiss Elemér: Jogszerű volt az adatrögzítés

Itthon2003.05.20, 19:19

A kormány eljárása jogszerű volt, az adatrögzítés ügyében a kormányt nem terhelheti felelősség - mondta Kiss Elemér korábbi kancelláriaminiszter az APEH-nél és más kormányzati szerveknél a kormányváltás után elrendelt adatmásolással foglalkozó bizottság keddi ülésén.

Meghallgatások adatmentési ügyben

Itthon2003.05.13, 19:51

Elsőként Kiss Elemér volt kancelláriaminiszternek és Szász Károlynak, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének meghallgatását kezdeményezi a kormányzati szerveknél elrendelt adatmásolás körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság.

Kiss Elemér: hamarosan lesz EU-tárca

Vendégszoba2003.04.16, 19:26

Kiss Elemér kancelláriaminiszter volt a Társalgó vendége, akitől a kérdezők a foci Eb magyarországi esélyeiről, az In-forrás Kht.-ről, a jövőbeli EU-s minisztériumról, a romániai magyarokról, és többek között miniszteri jövedeleméről érdeklődtek. Volt kérdés Baja Ferenc, Nagy Sándor és Szekeres Imre tevékenységével kapcsolatban, akik a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárai.

Bárándy irodája nem vett fel pénzt a MeH-től

Itthon2003.04.15, 15:09

Bár a munkát elvégezte, a 200 ezer forintos munkadíjat mégsem vette fel Bárándy Péter igazságügy-miniszter ügyvédi irodája a Miniszterelnöki Hivataltól. A miniszter édesapja - akivel közösen alapították az irodát - az [origo]-nak elmondta: a Kiss Elemér egykori kancelláriaminiszter lemondása körüli botrány miatt döntöttek így. A jogász hozzátette: nem biztos, hogy ez helyes lépés volt, mert a tisztességes munkáért jár a fizetség. Az iroda tavaly novemberben kapott megbízást a MeH képviseletére egy Sepsey Tamás volt Kehi-elnök által indított perben.

Az MSZP-hívek fele korruptnak tartja a kormányt

Itthon2003.04.07, 16:54

A felnőtt lakosság közel kétharmada gondolja úgy, hogy a Medgyessy-kormány idején is történtek már korrupciós ügyek - derül ki a Gallup márciusi közvélemény-kutatásából. Elsősorban a fideszesek vélik úgy, hogy történtek hivatali visszaélések, de a szocialista szavazóknak is több mint fele ezen a véleményen van. A felmérés szerint a lakosság harmada kevesebb korrupciós ügyre számít a jelenlegi kormányzati ciklusban, 36 százalék szerint ugyanannyi visszaélés fog történni, és csak 14 százalék gondolja úgy, hogy a Medgyessy-kormány korruptabb lesz, mint elődje.

Fidesz: február a titkolózások hava

Itthon2003.03.03, 14:30

Napirend előtti felszólalásában Áder János, a Fidesz frakcióvezetője közölte: az elmúlt hónapban több olyan ügy is volt, amikor a Medgyessy-kormány megszegte az átláthatóságra vonatkozó ígéretét. Példaként említette Kiss Elemér ügyvédi irodájának szerződéseit, Ron Werber tanulmányát és a földművelési tárca ügyeit.

Werber tovább dolgozik az MSZP megreformálásán

Itthon2003.03.03, 08:52

Az elmúlt néhány hétben tapasztalt személyi és hatásköri változások - Kiss Elemér távozásától eltekintve - Ron Werber, az MSZP választási kampányának előkészítőjének javaslatainak köszönhetők. Werbernek jelenleg is van szerződése az MSZP-vel, úgy tűnik, hosszú távon segíti a pártot kampánykérdésekben.

Medián: az Orbán-kormány volt a legkorruptabb

Itthon2003.02.27, 08:55

A megkérdezettek több mint fele szerint Kiss Elemér volt kancellária-miniszternek mennie kellett, miután kiderült hogy a résztulajdonában lévő ügyvédi iroda állami megrendelést kapott. Az eseménnyel kapcsolatban a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet végzett felmérést. Eszerint a megkérdezettek 50 százaléka gondolta úgy, hogy a történtek a kormány tisztességét bizonyítják. A Népszabadság által ismertetett felmérésből kiderül: a megkérdezettek 34 százaléka szerint a rendszerváltás után az Orbán-kormány volt a legkorruptabb.

Már nyilvános a Forgács és Kiss iroda munkadíja

Itthon2003.02.27, 17:58

Összesen 26,9 millió forint értékben kötött szerződést a Nemzeti Autópálya Rt. a Forgács és Kiss Ügyvédi Irodával, Kiss Elemér korábbi munkahelyével. A pontos összeget a cég vezetője azután hozta nyilvánosságra, hogy az [origo]-ban megjelent: titkosan kezelik ezeket az adatokat.

Répássy kérdései és a miniszter válaszai Ron Werberről

Itthon2003.02.26, 15:10

Répássy Róbert fideszes képviselő tíz írásbeli kérdést nyújtott be korábban Kiss Elemér volt kancelláriaminiszterhez. Kérdéseiben a politikus Ron Werber, az MSZP kampánytanácsadójának kormányzati megbízásával kapcsolatban érdeklődött. Répássy Róbert azt akarta megtudni, milyen feladattal bízta meg a Miniszterelnöki Hivatal Ron Werbert, az MSZP kampánytanácsadóját, mi alapján esett a választás Werberre és mi alapján állapították meg a 10 ezer dolláros megbízatási díjat.

Korábbi cégét bízta meg Csillag is

Itthon2003.02.24, 08:28

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter korábbi cégének, a Pénzügykutató Rt.-nek adott minimum nettó 29,5 millió forintos megbízást, közbeszerzési eljárás keretében - írja a Magyar Nemzet. A múlt héten hasonló okok miatt mondott le a miniszterelnöki hivatalt vezető Kiss Elemér posztjáról. A kormányfő ennek nyomán elrendelte, hogy az összes kormánytag hozza nyilvánosságra milyen cégekben van vagy volt érdekeltsége, tisztsége az elmúlt öt évben, ezeket hétfőtől lehet olvasni az interneten.

Kiss Pétert akarják a szocialisták a MeH élére

Itthon2003.02.24, 11:58

Az MSZP hétfő délelőtti elnökségi ülésén összevesztek a tagok azon, hogy ki legyen a Miniszterelnöki Hivatal új vezetője. Kiss Elemér pénteki lemondása után felmerült, hogy Draskovits Tibor, a miniszterelnök kabinetfőnöke kapja a posztot. Az elnökségi ülésről távozó szocialista vezetőktől származó információink szerint a többség nem egy Medgyessyhez, hanem egy párthoz kötődő személyt, lehetőleg Kiss Péter munkaügyi minisztert akarja a MeH élén látni.

Találgatások Kiss Elemér utódjáról

Itthon2003.02.22, 12:43

Draskovits Tibor kabinetfőnök, Szekeres Imre politikai államtitkár, Szilvásy György, a GYISM közigazgatási államtitkára és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki főtanácsadó neve merült fel a sajtóban, mint a pénteken lemondott kancelláriaminiszter, Kiss Elemér lehetséges utódja.

Miniszteri lemondások 1990 óta

Itthon2003.02.21, 17:13

Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt eddig vezető miniszter az első, aki a Medgyessy-kormány miniszterei közül távozott. Az alábbi összeállításban elolvashatja, mely miniszterek távoztak hivatalukból lemondással 1990 óta.

Állítólag a MeH is Kissék ügyfele

Itthon2003.02.21, 07:57

A Magyar Nemzet és a Közlönykiadó Kft. közötti szerződési ügylet lezárását is a Forgács és Kiss iroda bonyolítja, melynek résztulajdonosa a kancelláriaminiszter - írja a Magyar Nemzet. A Közlönykiadó százszázalékos tulajdonosa a Miniszterelnöki Hivatal. Kiss Elemér tegnap elismerte, hogy irodája állami megrendeléseket kapott, és felszólította korábbi munkatársait, hogy álljanak el ezektől a megbízatásoktól.

Lemondott Kiss Elemér kancelláriaminiszter

Itthon2003.02.21, 22:45

Kiss Elemér kancelláriaminiszter pénteken azonnali hatállyal lemondott posztjáról. Medgyessy Péter miniszterelnök elfogadta a lemondást. Kiss utódjáról később döntenek. Medgyessy utasítására legkésőbb hétfőig minden kormánytagnak nyilvánosságra kell hoznia, hogy az elmúlt 5 évben milyen cégekben volt tulajdonrésze, illetve tisztsége. Az elmúlt napokban került nyilvánosságra, hogy a kancelláriaminiszter ügyvédi irodája a kinevezése óta több állami megrendelést vállalt el.

Perelné Pokornit az NA Rt. lemondott vezetője

Itthon2003.02.21, 20:58

László András, a Forgács és Kiss Ügyvédi Iroda ügyvédje, a Nemzeti Autópálya Rt. csütörtökön lemondott elnöke per indítását fontolgatja Pokorni Zoltán fideszes politikussal szemben. László András szerint Pokorni hamisan állította, hogy ő képviselné egy jogvitában az úttörőszövetség elnökét.

Az ÁPV Rt. vizsgálhatja a Malév átvilágítási szerződését

Itthon2003.02.20, 01:48

A pénzügyminiszter szerdán arra utasította az ÁPV Rt-t, hogy vizsgálja meg a Malév jogi átvilágításával kapcsolatos szerződést. A lépés előzménye, hogy Szíjjártó Péter fideszes képviselő kedden közölte, úgy vélik, hogy a Malév átvilágítását Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter ügyvédi irodája végezte.

Felmentették a Nemzeti Autópálya Rt vezetőjét

Itthon2003.02.20, 18:12

Kiss Elemér kancelláriaminiszter csütörtökön bejelentette: levélben kérte korábbi munkatársaitól a Forgács és Kiss ügyvédi irodánál, hogy álljanak el az összes olyan megbízatástól, amit állami megrendelőtől kaptak. Kiss elismerte azt a mai lapértesülést, hogy a Malév mellett a Nemzeti Autópálya Rt.-t is az iroda világította át. A gazdasági miniszter felmentette a Nemzeti Autópálya Rt vezetőjét, aki az ügyvédi irodának is tagja.

A Fidesz szerint Kiss Elemér cége világítja át a Malévot

Itthon2003.02.18, 16:28

Szijjártó Péter (Fidesz) írásbeli kérdéssel fordul László Csaba pénzügyminiszterhez: létezik-e a Malév Rt. és Kiss Elemér ügyvédi irodája között olyan szerződés, amely szerint a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter irodája végzi a légitársaság átvilágítását. Kiss úgy véli, hogy a céget nem érheti hátrány amiatt, mert ő korábban ott dolgozott. A Malév nem kívánta kommentálni a hírt.

Tíz kérdés a Fidesztől az MSZP kampánytanácsadójáról

Itthon2003.02.10, 11:10

Répássy Róbert fideszes képviselő pénteken tíz írásbeli kérdést nyújtott be Kiss Elemér kancelláriaminiszterhez. Ezekben a politikus Ron Werber, az MSZP kampánytanácsadójának kormányzati megbízásával kapcsolatban érdeklődik.

Átszervezik a kormányfőt segítő apparátust

Itthon2003.02.03, 06:40

Kettéválik a kormányfőt közvetlenül segítő apparátus. Új csoport alakul Draskovics Tibor kabinetfőnök vezetésével, amely távlati koncepciókkal foglalkozik majd. A közigazgatási és adminisztratív területet, valamint az önálló államtitkárságokat továbbra is Kiss Elemér miniszter felügyeli.

226 milliót költöttek Medgyessyék autóra

Itthon2003.01.10, 15:38

Kiss Elemér kancelláriaminiszter válaszolt Répássy Róbert fideszes képviselő újabb kérdéscsomagjára. A legtöbb kérdés ismét Keller László közpénzügyi államtitkár tevékenységére vonatkozott. Kiss Elemér közölte: Keller azon vizsgálatai is nyilvánosak, melyeket a Medgyessy-kormány tevékenységével kapcsolatban végez, így történt ez például a hattyúházi irodabérlés esetében is. A miniszter közölte azt is, hogy Keller nem a Proware-jelentésre alapozva tett feljelentést az In-Forrás ügyében.

A Fidesz újabb kérdésekkel bombázza a MeH-et

Itthon2003.01.03, 14:50

Répássy Róbert fideszes politikus még az ünnepek előtt újabb kérdéscsomagot nyújtott be a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek, Kiss Elemérnek. Ebben továbbra is Keller László közpénzügyi államtitkár feladatkörével foglalkozik elsősorban. A témák ugyanakkor kibővültek a hattyúházi irodabérléssel, a Parlament előtti jégpályával, az október 23-i rendezvényekkel, valamint a minisztériumok létszámára vonatkozó kérdésekkel.

Félszáz törvény vár a parlamentre jövő tavasszal

Itthon2002.12.13, 18:18

Több mint ötven törvényről szavazhat a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés. Erről Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter számolt be a kormány pénteki ülését követően. Ezen kívül döntöttek az afganisztáni katonai misszióról is: egy 60 orvosból álló csapat küldéséről szóló javaslatot nyújtanak be az országgyűlés elé.

Nagy Sándor felajánlotta lemondását

Itthon2002.12.13, 14:57

Felajánlotta lemondását Nagy Sándor MeH-államtitkár a hattyú-házi irodabérlés miatt, ám Medgyessy Péter kormányfő nem fogadta el azt. Medgyessy ugyanakkor kezdeményezi a közbeszerzési törvény módosítását. Kiss Elemér kancelláriaminiszter ugyanakkor elfogadta a Területfejlesztési Hivatal elnökének lemondását az ügyben. 

Duplán fizetett százmilliókat a Millenáris Kht.

Itthon2002.12.10, 14:51

A Millenáris Kht. olyan megbízásokat adott ki 765 millió forint értékben 2001-ben, amelyeket egy évvel korábban már megrendelt és kifizetett - mondta Kiss Elemér kancelláriaminiszter a parlamentben, aki reméli, hogy a felelősök azon a kukoricán fognak majd térdepelni a büntetőeljárás bejezte után, amelyet 150 ezer forintért rendeltek egy kiállításra.

Dokumentumokat követel a Fidesz Kelleréktől

Itthon2002.12.06, 13:13

Nem elégedett a Keller László és a közpénzügyi államtitkárság munkájáról kapott válaszokkal Répássy Róbert. A fideszes képviselő további kérdéseket tesz fel, bele akar nézni a magáncégekkel kötött szerződésekbe és a cégek által folytatott vizsgálatok dokumentumaiba. Arra is választ vár, hogy az államtitkár honnan szerzi információit és hogy a jelenlegi kormány ügyeit miért nem vizsgálják.

Kétszáz autója van a miniszterelnökségnek

Itthon2002.12.04, 12:50

Kétszáz autó, 484 mobiltelefon, 692 munkatárs, 13 államtitkár - derül ki a Kiss Elemér válaszaiból a Miniszterelnöki Hivatalra vonatkozó néhány érdekes adat. A MeH vezetője Répássy Róbert fideszes politikus 27 kérdésére válaszolt írásban. Kiderült az is, hogy Keller László államtitkárságának működése az elmúlt fél évben 70 millióba került a költségvetésnek és már a Medgyessy-kormány egyes közbeszerzési eljárásait is vizsgálták.

Fideszes roham a Miniszterelnöki Hivatal ellen

Itthon2002.11.18, 12:18

Répássy Róbert fideszes képviselő hadjáratot indított: egyszerre 27 kérdést nyújtott be Kiss Elemérnek, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek. A kérdések többsége Keller László közpénzügyi államtitkár tevékenységével kapcsolatos, a többi a MeH-en belüli változásokat firtatja.

Főtisztviselőket toboroz a kormány

Itthon2002.11.13, 06:47

Év végéig kiegészül a főtisztviselői elitkar, Kiss Elemér kancelláriaminiszter kiírta a pályázatot. November 30-ig lehet jelentkezni az Orbán-kormány által létrehozott, sokat bírált, mégis megtartott főtisztviselői karba.

A Pénzügyminisztérium is visszaélésekre bukkant

Itthon2002.11.08, 15:42

A kormány nem tesz feljelentést Deutsch Tamás és Varga Mihály volt miniszterek ellen. Ezt a Kehinek kell megtennie - állítja Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. László Csaba pénzügyminiszter közölte: tárcája a Kehivel párhuzamosan vizsgálódott, és szintén visszaélésekre bukkant.

Egyelőre kap pénzt a Heti Válasz

Itthon2002.10.14, 17:31

Hétfő délután tárgyalt a kancelláriaminiszter a Heti Válasz című hetilap főszerkesztőjével a lap további sorsáról. Az egyeztetés után a lap főszerkesztője elmondta: valótlanok azok az információk, hogy a kormány meg akarja szüntetni az Orbán-kormány segítségével létrejött hetilap állami támogatását, ugyanis a kormány még nem döntött erről a kérdésről.

Az MSZP tagadja a politikai tisztogatást

Itthon2002.09.24, 14:31

Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a parlament keddi ülésén tagadta az ellenzék vádját, miszerint politikai tisztogatás történt volna a kistérségi megbízottak pályáztatása során. A kormányszóvivő az [origo]-nak megerősítette, a miniszterelnök személyesen is tájékozódik az ügyben.

Milliárdos szabálytalanságról beszél Kiss Elemér

Itthon2002.09.19, 18:28

Jogellenesen fizetett ki a Miniszterelnöki Hivatal márciusban egymilliárd forintot egy beruházásra - jelentette be Kiss Elemér kancelláriaminiszter, aki szerint Keller László rendőrségi bejelentése nyomán büntetőjogi következménye is lehet az ügynek. A pénz megvan, a megbízott társaság a napokban visszautalja.

Csak 2006-ra ígérik az ingyenes tankönyvet

Itthon2002.09.11, 17:17

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke szerdai parlamenti felszólalásában bírálta a kormányt, mert az őszi iskolakezdésre nem tette ingyenessé a tankönyveket. Kósa szerint Medgyessy Pétert személyes felelősség is terheli az ügyben. Kiss Elemér kancelláriaminiszter válaszában kijelentette: ez az ígéret nem szerepelt az első száz napos programban, ezért nem is kérhető számon a kormányon. Az általános iskolások tankönyveinek teljes körű ingyenességét pedig fokozatosan, 2006-ra valósítja meg a kormány.

Előző
  • 1
  • 2
Következő