kislány

címke rss

Létrán mászott fel egy 12 éves brit kislány szobájába az erőszakoló

Nagyvilág2024.01.29, 14:34

Betört egy sheffieldi házba egy 23 éves férfi és megerőszakolta az emeleti hálószobában alvó kislányt. A gyerek sokáig azt hitte, hogy csak rémálom volt, ami történt vele, míg a rendőrök bizonyítékot nem találtak. 

Szoboszlai Dominik jövője veszélyben lehet, a magyar focista halála sokkolta a világot

Sport2024.01.26, 07:14

A csütörtök sem telt el eseménytelenül a sportvilágban, számos érdekességet hozott ez a nap is. Ezekek közül szedtük össze a legfontosabbakat, ha véletlenül valaki lemaradt volna róla. Napi öszefoglaló:

Újabb drámai részletek az újpesti tömegbalesetről: vérző fejjel menekült el a gázoló

Itthon2024.01.26, 08:46

Korábban írtunk róla, hogy hétfőn este tömegbaleset volt Újpesten a Rózsa utca egyik kereszteződésénél, ahol egy apa meghalt, miközben a lánya mellette utazott. A kislányt egy szemtanú mentette ki a roncsból, miközben a vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, aki ellen azóta elfogatóparancsot adott ki a rendőrség. A balesetben egy másik autó sofőrje is megsérült, akit a mentők kórházba vittek. A gyászoló család a tragikus balesetben meghalt édesapa emlékére mécseseket gyújtott a helyszínen.

Megölte egy nyíregyházi férfi az élettársát, aztán a holttesttel hagyta együtt a gyerekeit - videó

Itthon2024.01.22, 15:52

Volt férjéhez menekülhetett egy nyíregyházi nő, mielőtt megölte az élettársa. Holttestét szombat hajnalban találták meg, akkor már napok óta halott volt, öt nevelt gyereke pedig végig ott volt a lakásban. Végül egyikük, egy 14 éves fiú hívta a mentőket. Kiderült, hogy az áldozat visszajárt a volt férjéhez, amikor új párja bántotta. A gyerekeket hatalmas trauma érte, most az édesanyjukhoz, a gyilkos lányához kerültek - tudta meg a Tények.

Egy négyéves kislány feljutott a Mount Everest alaptáborába

Life.hu2024.01.18, 11:29

A négyéves Zara ©ifra a legfiatalabb ember, aki valaha is járt a Mount Everest alaptáborában, 5364 méter magasan. A kislány a szüleivel és a hétéves bátyjával teljesítette a túrát .

Krausz Gábor lányánál "Anna-mánia" van a séf szerint

Tévé2024.01.14, 15:03

Nagyon megszerette Annát, már az elején is volt bent táncóránkon - mondta a séf.

Ilyen közelről még sosem mutatta meg G.w.M-mel közös kislányát Kulcsár Edina - kép

Tévé2024.01.11, 14:37

Sokan úgy vélik, hogy Kulcsár Edina már alig hasonlít a régi önmagára, nagyon megváltozott, mióta megismerte új férjét, G.w.M-et. Az egykori szépségkirálynő most nem magáról, hanem kislányukról mutatott egy képet: ilyen közelről még sosem láthatták az oldalának követői Amarát.

Megerőszakolta unokahúgát a kecskeméti pedofil, és meztelen képeket készített róla

Itthon2024.01.11, 13:43

Egy 30 éves kecskeméti férfi az 5 éves unokahúgáról csinált intim, pornográf felvételeket. Néhány felvételen az is látszik, ahogy a pedofil férfi megerőszakolta a kislányt.

Egy nő meztelenül rohangált miután megölte a kislányát

Nagyvilág2024.01.09, 20:30

Egy texasi nőt azzal gyanúsít a rendőrség, hogy megölte 6 éves kislányát. Az anyát már korábban elmegyógyintézetben kezelték furcsa viselkedése miatt, most a rendőrök meztelenül találtak rá a gyilkosság után. 

Egy 12 évesnél fiatalabb kislánytól szerzett meg meztelen képeket egy magyar sportoló

Itthon2024.01.08, 10:23

Egy magyar küzdősportoló az egyik közösségi oldalon, álnéven ismerkedett össze két kislánnyal, akiktől meztelen képeket kért. Az egyiküktől sikerült is szereznie. A férfit kommandósok fogták el az otthonában.

Megszólalt a férjét és a kislányait gyászoló Cobra-11-sztár özvegye, képet is mutatott

Tévé2024.01.07, 14:56

Mint írtuk,  Christian Oliver színész két lányával együtt életét vesztette,  amikor kisrepülőgépük lezuhant a karibi Bequia-sziget partjainál. Egyelőre nincsenek hivatalos információk a tragédiáról, de egyre több szemtanú szólalt meg a baleset után, és most a család közleménye is nyilvánosságra került.

Lezuhant a repülőgépük, meghalt a Cobra 11 sztárja és két kislánya

Tévé2024.01.06, 11:13

Christian Oliver színész két lányával együtt életét vesztette, amikor kisrepülőgépük lezuhant a karibi Bequia-sziget partjainál - írja az NBC News. A gép tulajdonosa és pilótája szintén meghalt a balesetben.

2 éven keresztül minden hétvégén megerőszakolta élettársa unokahúgát egy szegedi pedofil

Itthon2024.01.03, 13:55

Egy szegedi férfi rendszeresen megerőszakolta élettársa unokahúgát. A kislány akkor mindössze 10 éves volt. A kislány végül egy barátnőjének, és az egyik tanárának mondott el mindent. Ezután indult eljárás a férfi ellen. 

Kipróbálta a hintát a kislány a patak felett, nem kellett volna - videó

[origo] utazás2024.01.03, 07:43

Az alábbi felvételt az angliai Preston közelében készítették egy családi kiránduláson. A patak partján a kislány ki akarta próbálni a hintát, de hamar rájött, hogy ez rossz ötlet volt.

Eltörték és lekötözték a kislányok lábfejét, mert csak így lehettek később kívánatos nők

She2023.12.21, 17:28

A szépség szubjektív. Ami az egyiknek vonzó, az lehet, hogy a másiknak taszító, s ez nemcsak arra igaz, hogy egyesek a szőkéket, míg mások a barnákat kedvelik, kinek a vékony, kinek a teltebb testalkat a gyengéje, hanem arra is, hogy egyes kultúrák olyan szépségideálokkal rendelkeznek, amik számunkra kifejezetten rémisztőek.

Üzenet minden kislánynak, akiket elfelejtettek értelmesen felnevelni

She2023.12.20, 11:46

Emlékszem, mikor gyerek voltam, óriási kincsesládaként tekintettem anyám sminktáskájára. Időnként kinyitottam, és már csak az illattól is megrészegültem, amit a kozmetikumok árasztottak magukból.

Nyugi kislány, téged megint átvertek...

She2023.12.20, 10:50

Tudom, hogy két hete még keresett. Te voltál a szerelme. Ma meg már csak ülsz megsemmisülten a közömbös üzenetei felett. Igen, egy újabb felszínes játék, aminek az áldozata lettél.

150 gyerekpornó videót találtak egy pedofil férfi mobilján

Itthon2023.12.15, 13:51

Egy pedofil férfit egy anya jelentette fel. A lánya és barátnője rengeteg állprofilról kaptak zaklató üzeneteket és különböző szexuális tartalmú videót. Ahányszor letiltották a férfi hamis profiljait, annyiszor újat csinált és tovább zaklatta a kiskorú lányokat. Később a rendőrök elfogták a pedofilt. Az ügyészség vádat emelt a férfi ellen.

Lefekette kislányait az édesanya, majd később a szellőzőnyílásba szorulva talált rá az egyikre - Videó

Life.hu2023.12.15, 10:15

A texasi nő abban a hiszemben hagyta el a gyerekei szobáját, hogy sikerült őket eltatni, ám nagyot tévedett. A gyerekek még játszottak kicsit altatás után, ami miatt szorult helyzetbe kerültek. 

Bájos fotó a TV2 sztárjának kislányáról

Tévé2023.12.12, 19:04

Békefi Viki és Feng Ya Ou kislánya júniusban született. A büszke szülők most ismét megmutatták Mei Lizát, akitől elolvadnak a követők. 

Shane Tusupék hatalmas bulit rendeztek születendő gyereküknek

Tévé2023.12.07, 21:12

Shane Tusup és korábbi edzettje Nagy Viktória Zoé néhány napja jelentette be, hogy Tusup megkérte a lány kezét, azóta pedig az is kiderült, hogy  az első közös babájukat várják. Most a neme is kiderült, amit egy nembejelentő partyn tudtak meg a szülők és a vendégek.

Hidegvérrel meggyilkolta családját, majd a rendőrökre támadt egy férfi Queensben

Nagyvilág2023.12.04, 13:32

A rendőrségi beszámolók szerint egy férfi halálra késelte négytagú családját - köztük két gyereket - majd rátámadt a kiérkező rendőrökre New Yorkban vasárnap este.

Megszületett a szlovénok NBA-szupersztárjának első gyereke

Sport2023.12.04, 11:12

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában szereplő Dallas Mavericks szlovén irányítója, Luka Doncicsnak és modell barátnőjének, Anamaria Goltesnek megszületett az első gyereke, aki a Gabriela nevet kapta.

Kórházba került Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya

Tévé2023.12.03, 15:18

Tóth Gabi a születésnapján köszöntötte a kislányát, a bejegyzésében pedig elárulta, hogy Hannaróza nemrég kórházba került.

Nevelt lányát molesztálta egy tatabányai férfi

Itthon2023.11.28, 11:29

A férfi többször is próbált közeledni a nevelt lányához, simogatni kezdte a nemi szervét, de a gyerek mindig ellenkezett. Később azonban azzal fenyegette meg a férfi, hogy csak akkor engedi el a barátaival szórakozni, ha hagyja magát.

Hódi Pamela elmondta, hogy talált rá lánya Berki Krisztiánra

Tévé2023.11.23, 08:32

Hódi Pamela most mesélte el először, hogy Berki Krisztiánnal közös kislányuk milyen körülmények között találta meg az édesapja élettelen testét. A drámai történetet a meghalt celeb édesanyja is most fogja először hallani - írta a Ripost.

Megszületett a magyar zenész második kislánya: hatalmas a boldogság a családban

Life.hu2023.11.22, 06:49

Közösségi oldalán osztotta meg követőivel boldogságát, megszületett a második kislánya, Emma Sára. 

Gyereke született Pál Dénesnek

Tévé2023.11.21, 15:12

Az énekes nyáron árulta el egy tündéri családi fotóval, hogy bővül a családjuk, most pedig azt közölte, hogy megérkezett a kisbaba, ő és az édesanyja is jól vannak. "Szia Emma Sára, már nagyon vártunk!" - írta oldalán Pál Dénes, aki immár kétgyerekes apa lett.

Joe Biden egy hatéves kislány fülét dicsérgette - videó

8882023.11.21, 11:49

Joe Biden kritikusai ismét elővették a "Creepy Joe" jelzőt, miután előkerült egy megdöbbentő felvétel az amerikai elnökről, aki meglehetősen furcsán viselkedett egy hétéves kislánnyal. 

15 éves kislányt dolgoztattak prostituáltként Budapesten

Itthon2023.11.21, 10:50

A 15 éves lányt a nagyszülei nevelték vidéken, de Budapesten tanult ezért kollégista volt. Beleszeretett egy 18 éves férfiba, aki közös jövőt ígért neki, ehhez viszont arra kérte a lányt, hogy prostituáltként dolgozzon. Ebben segített neki az unokatestvére és annak élettársa is.

Rendszeresen megerőszakolta a lányát egy tatabányai férfi

Itthon2023.11.20, 10:45

Egy férfi hosszú éveken keresztül, rendszeresen megerőszakolta a nevelt lányát Tatabányán. A kislány többször is kért segítséget az anyjától, de az asszony nem hitt neki, sőt, többször meg is verte.

Kivégezték a texasi gyilkost, aki elrabolt egy lányt a boltból, megfojtotta és elégette a testét

Nagyvilág2023.11.17, 10:52

Egy halálraítélt texasi férfit csütörtökön végeztek ki méreginjekcióval. Több mint 22 év telt el azóta, hogy megölt egy ötéves kislányt.

Megoldódott egy három évtizede lezáratlan amerikai gyerekgyilkosság

Nagyvilág2023.11.14, 10:37

Sikerült azonosítani azt az ötéves kislányt, akinek a holttestét 35 évvel ezelőtt betonba rejtve találták meg az Egyesült Államokban. A gyerek anyját és akkori élettársát gyilkossággal vádolják.

Éhen halt egy öt hónapos kislány Tarnazsadányban

Itthon2023.11.11, 15:16

Meghalt egy öt hónapos kislány a Heves vármegyei Tarnazsadányban, a heol.hu információi szerint a kisgyermek alultáplált volt.

Nevelőanyja ölte meg egyéves kislányát, a bíróság elítélte

Nagyvilág2023.11.10, 09:50

Egy nevelőanyát bűnösnek talált a bíróság egy egyéves kislány meggyilkolásában. A kislánynak súlyos fejsérülései voltak.

Tóth Gabi kislánya kiosztotta nagynénjét - fotó

Tévé2023.11.09, 10:16

A kis Hannaróza Tóth Vera koncertjét félbeszakítva, kerek-perec kimondta, mit érez.

Gyerekrablók törtek be Neymar éllettársához, hogy elrabolják a kislányát

Sport2023.11.07, 18:24

Bűnözők hatoltak be Bruna Biancardi Sao Paulóban, Brazíliában található házába. A modellként és influenszerként dolgozó hölgy a brazil szupersztár, Neymar barátnője, aki alig egy hónapja adott életet a pár első közös gyermekének, Maviének. Neymar nemrég súlyosan megsérült a brazil válogatottban, ami miatt meg is kellett műteni a szaúdi bajnokságban szereplő focistát.

Csúnyán megvertek egy tinit egy amerikai McDonald'sban - videó

Nagyvilág2023.11.06, 11:45

Egy anya beperelte a McDonald'sot, mivel az ott dolgozók nem léptek közbe, amikor lányát megverte egy felnőtt a gyorsétteremben.

Összeomlott a magyar énekesnő - videó

Tévé2023.11.01, 18:00

Lehet, hogy feladja az Ázsia Expresszt?

Egy anya 200-szor mérgezte meg a saját lányát

Nagyvilág2023.10.30, 15:44

Egy fiatal anya elképesztően kegyetlenül bánt a mindössze négyéves kislányával, rendszeresen gyógyszerekkel tömte, amiktől gyerek rosszul lett és kórházba kellett vinni, hogy megmentsék az életét. A nő valószínűleg Münchausen-szindrómában szenved, ezért viselkedett ilyen kegyetlenül.

Megszólalt a szakításáról Radics Gigi

Tévé2023.10.28, 22:13

Krausz Gábor a Dancing with the Stars harmadik adásában azoknak a férfiaknak üzent, akik hozzá hasonlóan válnak, a szintén versenyben lévő Radics Gigi pedig az elhagyott nőkről beszélt.

Felfoghatatlan! Brutális módon végezte ki 5 éves kislányát az édesanya

Life.hu2023.10.21, 14:29

Otthonukban késelte halálra ötéves kislányát egy édesanya a kaliforniai Modestóban, a múlt héten. A 34 éves nőt szándékos emberölés vádjával helyezték rács mögé.

Döntött a gyámügy Damu Roland kislányáról

Tévé2023.10.17, 17:38

Maja eddig az édesanyja testvére, Katalin gyámsága alatt állt, a hatóság azonban most úgy határozott, a kislánynak az anya mellett lesz a legjobb helye.

Elraboltak egy 11 éves kislányt az Egyesült Államokban

Nagyvilág2023.10.17, 12:33

Letartóztattak egy delaware-i férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy elrabolt egy 11 éves kislányt.

Egy drogfüggő halálra vert egy kétéves gyereket Amerikában, egész életére börtönbe kerül

Nagyvilág2023.10.10, 15:03

Egy drogfüggő virginiai férfi élete végéig börtönbe kerül, miután a bíró kétszeres életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, amiért megvert egy kétéves gyereket, majd nem volt hajlandó mentőt hívni.

Berki Mazsi már a kislányával akar pénzt keresni

Tévé2023.10.09, 15:06

Berki Mazsi gyors egymásutánban két Instagram-videóban is megmutatta Berki Krisztiántól született kislányát, Emma Katerinát, holott eddig takargatta az arcát a követői előtt. A hirtelen váltás oka az is lehet, hogy Mazsi már a gyerekkel próbál különféle termékeket eladni, hiszen mindkét poszt reklámszerződés eredményének tűnik – bár csak az egyiknél szerepel az ilyenkor feltüntetendő szöveg.

Angyali kislányával osztott meg közös képet Tóth Gabi

Tévé2023.10.07, 14:56

Hannarózával közös képet tett közzé Instagram-oldalán Tóth Gabi. 

Újabb felvétel került elő Berki Mazsi kislányáról - videó

Tévé2023.10.06, 13:07

Berki Krisztián özvegye legutóbbi videójában megmutatta kislányát. 

Migránsok legalább három kislányt drogoztak be, kötöztek meg és erőszakoltak meg csoportosan Minnesotában

Nagyvilág2023.10.06, 09:40

A múlt hónap végén egy 11 éves kislány jelentkezett egy minnesotai kisváros, Bemidji kórházában azzal, hogy szexuálisan bántalmazták − számolt be róla a Breitbart amerikai hírportál alapján a Magyar Nemzet. Hozzáteszik: ennek kapcsán kezdtek nyomozni a rendőrök, akik végül kiderítették, hogy az áldozat egy férfi rokonával volt otthon, amikor az beszállította a kocsijába, és zsákot húzott a fejére.

A nevelt lányát és annak gyerekét is megerőszakolta egy mosonmagyaróvári férfi

Itthon2023.09.29, 10:05

A mosonmagyaróvári férfi megerőszakolta a 17 éves nevelt lányát, aki akkor éppen a második gyerekét várta. A lány sírva próbált ellenállni, de a férfi megfenyegette. Később, a lány hároméves gyerekét is megerőszakolta.

Monorra csalta a kilenc éves kislányt a pedofil férfi, ott zaklatta szexuálisan

Itthon2023.09.26, 09:26

A vádirat szerint a férfi több népszerű internetes csevegő programot használva próbált ismerkedni kislányokkal. Kétszer sikerült is neki. Mindkétszer meztelen fotókat csalt ki kisgyerekektől. Egyikük et arra is rábeszélte, hogy találkozzon vele. Azt a kislányt szexuálisan zaklatta is.

Újabb drámai részletek a tragikusan meghalt kislányról

Itthon2023.09.24, 13:06

Ahogy az Origo korábbi cikkben már beszámolt róla, magára rántotta a tévét és meghalt egy másfél éves kislány a Nógrád vármegyei Becskén. Mentőhelikopter szállította kórházba, azonban már nem tudtak rajta segíteni.

Felfoghatatlan tragédia: magára rántotta a tévét és meghalt egy kislány - videó

Itthon2023.09.24, 08:03

Magára rántotta a tévét, meghalt egy másfél éves kislány a Nógrád vármegyei Becskén.

Kutyák között aludt az erdőben eltévedt kislány

Nagyvilág2023.09.22, 09:56

Michiganban egy 2 éves kislány eltévedt egy erdős területen. A kutyái között aludt, mikor megtalálták - közölte az állami rendőrség.

50 év után találták meg egy kilencéves kislány gyilkosát

Nagyvilág2023.09.19, 14:26

Több mint 50 év elteltével azonosították azt a férfit, aki elrabolt majd meggyilkolt egy kilencéves kilsányt Georgiában.

Ezt gondolja Köllő Babett a Kőgazdag fiatalok luxusban élő, hetente milliókat költő sztárjairól

Tévé2023.09.15, 09:43

Kőgazdag fiatalok címmel új műsor indul a TV2-n szeptember 18-án. A produkcióban olyan fiatalok szerepelnek majd, akiknek az élete a csillogásról és a luxusról szól. Köllő Babett műsorvezetőként beszélt az Origónak arról, mit gondol a szereplőkről, és lányáról, Milláról is elárult néhány dolgot az Origónak.

Barátainak könyörög a pedofil férfi, aki a Madeleine McCann ügy gyanúsítottja

Nagyvilág2023.09.14, 12:39

Kétségbeesetten próbálja elérni a barátait az a pedofil férfi, aki a Madeline McCann eltűnési ügy legfőbb gyanúsítottja. A férfi azt szeretné, ha a barátai mellette tanúskodnának, ha kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak miatt bíróság elé kellene állnia. A férfi jelenleg is börtönben van nemi erőszakért és kábítószer-kereskedelemért, 2026-ban szabadulna. Madeline mindössze hároméves volt, amikor 2007 májusában eltűnt, amikor szüleivel Portugáliában nyaralt. A kislány eltűnése az elmúlt évek legismertebb és legrejtélyesebb ügye a mai napig.

Rendszeresen megerőszakolta lányát a Szerbiából Magyarországra költözött férfi

Itthon2023.09.13, 11:20

Kegyetlen gyötrelmeket kellett átélnie egy Szerbiából Magyarországra költözött család gyerekeinek. A férfi a lányát rendszeresen megerőszakolta, a 11 éves fiát pedig arra kényszerítette, hogy az anyjával szexeljen. A nőnek a kutyájukkal is szexelnie kellett. A férfi a másik lányát is meg akarta erőszakolni. A gyerekeknek hosszú éveken át kellett terrorban élniük. Ahogy az ügyészség fogalmaz, pokollá tette a gyerekei életét.

Sátorban alvó gyerekre mászott rá egy pedofil az egyik zenei fesztiválon

Itthon2023.09.12, 16:18

Fesztiválozni ment szüleivel több napra egy 11 éves kislány. Egy éjjel arra ébredt, hogy egy idegen férfi mászott be a sátrába, és molesztálni kezdte. A francia férfit elsőfokon több mint egymillió forintnyi pénzbüntetésre, és két év felfüggesztett börtönre ítélték, az ügyészség szerint azonban ennél súlyosabb büntetést kell kapnia.

Miért nem böfög most Adam Sandler?

Film2023.09.09, 09:09

Adam Sandler neve régóta garantált biztosíték egy újabb idétlen komédiára, annak ellenére, hogy néhány filmjével (The Meyerowitz Stories, Csiszolatlan gyémánt, Mindent egy lapra) azt is bizonyította, hogy ha nagyon akar (és megfelelő rendezők irányítása alá kerül), akkor képes valódi, elmélyült színészi alakításra. Szerencsére legújabb, producerként is jegyzett filmje is utóbbi alkotások közé sorolható: a Fiona Rosenbloom által írt, azonos című 2005-ös bestsellerből készült Ne merészelj eljönni a bát micvámra könnyed hangvételű, a mély és örök életigazságokat intelligens humorral tálaló vígjáték a kamaszkor gyötrelmeiről, a hit, a ccsalád ...

Kutyafalka támadta meg és harapdálta össze a magyar énekesnő kislányát

Tévé2023.09.07, 12:58

Lukács Gabi tavaly beszélt először az azóta is feldolgozhatatlan támadásról. Most újra jelentkezett az üggyel kapcsolatban.

Kulcsár Edina elárulta, mi van a négy hónapos kislányával

Tévé2023.09.06, 13:22

Mivel nem mutogatja a közösségi oldalain négy hónapos lányát, sokan találgatni kezdtek mi van velük.

10 éves kislányt molesztált szexuálisan egy holland férfi Magyarországon

Itthon2023.09.01, 10:22

Az elsőfokú ítélet szerint a Magyarországon élő holland férfi 2021 augusztusában szexuálisan molesztálta egy rábízott 10 éves kislányt. Amikor a zaklatás megtörtént, egy másik kislány is ott volt, és azt végignézte. A férfit első fokon hat évre ítélték, amely azonban az ügyészség szerint túl enyhe.

Hős férfi kapott el egy erkélyről kizuhanó kislányt Olaszországban

Nagyvilág2023.08.28, 12:49

Szombaton egy erkélyről kiesett egy hároméves lány Olaszországban. Óriási szerencsére egy férfi elkapta a gyereket. A 37 éves bankárnak az olasz miniszterelnök is köszönetet mondott, miután szombaton elkapta a kislányt. Mindketten könnyebb sérülésekkel megúszták.

Eltűnt egy 13 éves kislány és egy 12 éves kisfiú, a rendőrök nagy erőkkel keresik őket - fotó

Itthon2023.08.28, 10:36

Egy napja semmit nem tudnak egy 13 kislányról. Vasárnap tűnt el egy XVIII. kerületi gyermekotthonból. Vasárnap veszett nyoma egy 12 éves kisfiúnak is. Ahogy a rendőrök fogalmaznak, jelenleg is nagy erőkkel keresik őket.

Szalai Ádám megmutatta a kislányát: a korábbi magyar focisztár családi fotóitól el lehet olvadni

Sport2023.08.27, 13:10

Szalai Ádám régebben szinte soha nem engedett belepillantást a magánéletébe, ám amióta kislánya megszületett, ezek az alkalmak gyakoriabbak lettek. Szombaton is szerelmes fotóval üzent a visszavonult labdarúgó és felesége, Krista Tcherneva.

Meghalt egy 5 éves kislány négy tinédzser lövöldözése miatt

Nagyvilág2023.08.26, 20:42

Négy tinédzser közötti veszekedés lövöldözésbe torkollott, és ennek az lett a következménye, hogy az egyik golyó eltalált egy alvó kislányt, aki nem sokkal később belehalt a sérüléseibe. Két fiatalt már elfogtak, a másik kettőt még keresi a rendőrség – írja a People.

Szörnyethalt egy kislány Angliában, miután kizuhant az erkélyről

Nagyvilág2023.08.25, 13:09

Egy nyolcéves kislány meghalt, miután lezuhant egy toronyház erkélyéről Portsmouthban. A gyerek 43 éves édesanyját letartóztatták.

Tetűfertőzés miatt halt meg egy 9 éves kislány

Nagyvilág2023.08.24, 20:32

Egy kislány tetűfertőzést kapott, amit az anyja és a nagymamája nem kezeltettek, így olyan súlyossá vált, hogy belehalt. A lány emellett még súlyosan alultáplált is volt, azonban a két nő nem vitte orvoshoz, ezért gyilkossággal vádolják őket – írja a Mirror.

Ennyit nőtt Stohl András első unokája - kép

Tévé2023.08.24, 13:04

Stohl Andrásnak tavaly született egy kislánya, így nem hétköznapi módon, egy év korkülönbség van az unokája és a legkisebb gyereke közt. Májusban érkezett az unoka, akiről most újabb kép került fel az Instagramra.

Ilyen nagy már Feke Pál és Gyenesei Leila közös kislánya - kép

Tévé2023.08.24, 11:47

Gyenesei Leila és Feke Pál kislánya, Mimi 2017. augusztus 23-án született, az édesanyja most közös képpel köszöntötte az Instagramon.

Késes támadás történt Németországban, súlyosan megsérült egy 8 éves kislány

Nagyvilág2023.08.23, 13:05

Egy késsel felfegyverkezett tizenéves  fiú megsebesített egy nyolcéves kislányt egy kelet-németországi iskolában szerdán, írja az ABC News.

Meghalt egy kisbaba, miután több órára egy kocsiban hagyták a hőségben az Egyesült Államokban

Nagyvilág2023.08.23, 09:53

Letartóztatták egy bölcsődei kisbusz vezetőjét, miután meghalt egy 1 éves kislány, akit több órára a járműben hagytak a tikkasztó hőségben. Az eset a nebraskai Omahában történt.

Tóth Gabi újabb fotóval üzent a válása bejelentése után

Tévé2023.08.21, 17:43

Tóth Gabi újra nagyon aktív az Instagramon, a válása bejelentése óta már a második képet teszi közzé: ezen most épp a kislányát öleli. "Fönn van az életem egy fa tetején, senkinek le nem hozom, Csak maradok tisztelettel ott köpködve fűmagot, Aztán reggelre kikel a rét és talpam alá feszül, Az élettel együtt csak te meg én hármasban fészkelünk..." - írta a sorokat a kép mellett.

Így telt Krausz Gábor hétvégéje, megmutatta, mit csinál Tóth Gabi nélkül

Tévé2023.08.21, 09:59

Napok óta Krausz Gábor vigyáz a Tóth Gabival közös kislányára, vasárnap kirakózással kezdték a napot.

Szörnyű tragédia: orrfolyással ment haza az iskolából, de másnapra meghalt egy kislány

Nagyvilág2023.08.18, 18:21

Egy anyuka, akinek hétéves lánya egy nappal azután halt meg, hogy "náthásan" hazaküldték az iskolából, könyvet írt a megpróbáltatásokról, hogy "reményt adjon" más gyászoló szülőknek.

Iskolabusz ütött el egy nyolc éves kislányt, meghalt

Nagyvilág2023.08.18, 09:37

Egy nyolc éves kislány meghalt, miután szerda reggel Kansas egyik lakónegyedében elütötte egy iskolabusz, miközben arra várt, hogy iskolába menjen.

Megható fotón Hosszú Katinka a tündéri kislányával - kép

Sport2023.08.17, 19:23

Augusztus elején született meg Hosszú Katinka kislánya, Layber-Gelencsér Kamília, akit a háromszoros olimpiai bajnok úszónő a közösségi médiában már többször is megmutatott a rajongóknak. A klasszis sportoló minden pillanatát élvezi az anyaságnak, és a Facebook-oldalára egy újabb megható fotót töltött fel.

Újszülöttet tettek a babamentő inkubátorba Budapesten - fotó

Nagyvilág2023.08.17, 14:43

Újszülöttet hagytak a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Madarász utcai babamentő inkubátorában. Az újszülött kislány az orvosi vizsgálatok alapján egészséges.

Hasfájásra panaszkodott a hétéves kislány, majd pár óra múlva meghalt: az orvosok értetlenül állnak a történtek előtt

Life.hu2023.08.13, 15:36

"Megrekedtünk a bizonytalanságban" - mondja Shaun és Pip Stirrup, akik tragikus módon vesztették el kislányukat februárban. A lány gyomorfájásra panaszkodott, majd pár órával később életét vesztette. Halálának oka máig bizonytalan.

Berántotta a kislányt az oroszlánfóka a tengerbe - videó

[origo] utazás2023.08.09, 13:26

Az alábbi videót a kanadai Richmond Stevestion kikötőjében vették fel, ahogy egy turista család barátkozott egy hatalmas oroszlánfókával. Kezdetben idillinek tűnt a helyzet az érdeklődő állattal, amint azonban a kislány leült, a fóka kiugrott, és berántotta őt a vízbe. Egy férfi azonnal utána vetette magát, és megmentette.

Az utcán lőttek le egy kislányt - megrázó videó

Nagyvilág2023.08.10, 15:57

Egy chicagó-i férfit őrizetbe vettek a rendőrök amiatt, mert fejen lőtt egy kislányt az utcán. Végül ő maga is megsérült, mert a gyerek apja utána szaladt és elkapta - adta hírül a TV2 hírműsora, a Tények.

Lionel Messi lebukott, Hosszú Katinka megmutatta tündéri kislányát, majdnem megvakult az F1-es pilóta

Sport2023.08.10, 07:36

Szerdán is számos érdekes, szórakoztató és megdöbbentő esemény történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Amennyiben lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.

Ígéretes tornászkarriert is elérhet a bal kezén ujjak nélkül született kislány

Life.hu2023.08.09, 15:27

A 7 éves Millie Sinnott egy olyan genetikai betegséggel született, aminek az egyik tünete, hogy abnormálisan rövidek az ujjai. A kislánynak a bal kezén pedig egyáltalán nincsenek ujjak, illetve a tenyere egy része hüvelykujjként funkcionál, de ez nem tántorítja el attól, hogy megvalósítsa az álmát: paralimpikon tornász akar lenni.

Már mindenhol keresik a 14 éves bölcskei kislányt

Itthon2023.08.09, 16:59

Egy napja nem tudják, hol lehet az a kislány, aki Bölcskén lakik. A rendőrök keresik, segítséget kérnek, hátha látta valahol, valaki. 

Először mutatta meg a tündéri kislányát Hosszú Katinka - fotó

Sport2023.08.09, 12:41

Hosszú Katinka vasárnap jelentette be, hogy megszületett a kislánya, Layber-Gelencsér Kamília. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő a férjével, Layber-Gelencsér Mátéval és újszülött gyermekükkel már otthon vannak, most pedig először meg is mutatta a gyermekét. 

Kis híján halálra égett egy kislány Somogyban

Itthon2023.08.09, 12:03

Életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Somogy Vármegyei Főügyészségazzal egy férfivel szemben, aki miatt a kislánya életveszélyes égési sérülést szenvedett.

Hazavitte a kórházból kislányát Hosszú Katinka: "A kutyusok is üdvözölték Kamíliát"

Life.hu2023.08.09, 08:22

Ahogy megírtuk, augusztus 6-án Hosszú Katinka a közösségi oldalán közölte a rajongókkal az örömhírt: világra jött a kislánya. "Megszületett számunkra a világ csodája! Már most nagyon szeretünk Layber-Gelencsér Kamília" - írta a sportoló a kislány fotója mellé. Az édesanya és gyermeke mostanra elhagyhatták a kórházat.  

Újabb nagyszerű hírt jelentett be Hosszú Katinka

Sport2023.08.08, 18:04

Hosszú Katinka vasárnap jelentette be, hogy megszületett a kislánya, Layber-Gelencsér Kamília. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő a férjével, Layber-Gelencsér Mátéval és újszülött gyermekükkel elhagyták a kórházat és hazaértek az otthonukba.

Kislányt dolgoztatott prostituáltként egy kaposvári nő

Itthon2023.08.07, 16:44

Kerítés miatt felelhet egy nőt és az ismerőse amiatt, ami egy 14 éves gyerekkel történt. Két másik ember is segített a prostítucióra rávett kislánynak. Ők abban, hogy eljusson a kuncsaftjaihoz. 

Pornófelvétel készült egy 11 éves kislányról, látták az osztálytársai is

Itthon2023.08.07, 13:24

Minősített gyermekpornográfia és személyes adattal visszaélés miatt emelt vádat a Kalocsai Járási Ügyészség egy fiatalkorúval szemben, aki egy 11 éves kislányról kapott pornográf videót osztotta meg a kislány osztálytársai között.

Gólyahír! Megszületett Hosszú Katinka kislánya

Life.hu2023.08.07, 08:19

Hosszú Katinka tegnap délután a közösségi oldalán közölte a rajongókkal az örömhírt: megszületett kislánya, Layber-Gelencsér Kamília.

Orbán Viktor gratulált Hosszú Katinkának

Itthon2023.08.06, 17:59

Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált Hosszú Katinkának, aki vasárnap délután jelentette be, hogy megszületett a kislánya.

Tragikus körülmények között halt meg egy ötéves kislány Illinois-ban

Nagyvilág2023.08.04, 10:13

Egy 5 éves illinois-i kislány meghalt egy lóversenyen, miután a rajtkapu hajtókarja eltalálta őt a lelátón - közölték a hatóságok.

A hajóról a tengerbe esett és megfulladt egy egyéves kislány Fidzsin

Nagyvilág2023.08.03, 13:34

Megfulladt egy kisgyerek, miközben szülei vacsorát főztek egy katamarán fedélzetén egy családi nyaralás során Fidzsin.

Szörnyethalt egy 11 éves kislány az M6-os autópályán - videó

Itthon2023.08.03, 10:21

Brutáli baleset történt egy háromgyerekes családdal az M6-os autópályán. Egy terepjárós fékezés nélkül beléjük ment hátulról. A 11 éves kislány szörnyethalt, két testvérének pedig maradandó fogyatékossággal kell leélnie az életét. Az ügyészség vádat emelt a balesetet okozó ámokfutó ellen - derült ki a TV2 Tények videójából.

Saját anyja gázolt halálra egy hatéves kislányt egy hajóval

Nagyvilág2023.07.31, 13:31

Tragikus balesetben halt meg egy 6 éves kislány az Egyesült Államokban, miután véletlenül átgázolt rajta a saját anyja által vezetett hajó egy arizonai tónál előző hét pénteken.

Második gyerekét várja a lány, aki először 13 évesen lett terhes

Life.hu2023.07.31, 10:14

Ismét gyereket vár Maddie Lambert, aki először 13 évesen lett terhes.

Előző
Következő