kiskorú veszélyeztetése

címke rss
Két évig egyedül élt egy hétéves gyerek egy francia faluban

Két évig egyedül élt egy hétéves gyerek egy francia faluban

Hét éves korától két évig egyedül élt egy francia kisfiú, rendesen járt iskolába, jó jegyeket kapott, csak akkor derült ki, hogy valami nincs rendben, amikor kifogyott az ételből, majd a szomszédoktól kért. A szomszédok szóltak a rendőröknek.

Embertelen módon bánt a gondjaira bízott gyerekekkel egy nógrádi nevelőszülő

Itthon2023.12.19, 16:54

Többször minden ok, vagy előzmény nélkül megverte, megtépte, lökdöste a négy rábízott gyereket egy 59 éves kelet-nógrádi nő. Volt, hogy enni sem adott nekik. Az ügyészség felfüggesztett börtönt javasolt, illetve, hogy tiltsák el a nevelőszülői tevékenységektől.

Brutálisan elhanyagolta a gyerekeit egy csornai pár

Itthon2023.11.27, 16:46

Egy csornai házaspár egyáltalán nem foglalkozott a gyerekeikkel, a legkisebb úgy ment óvodába, hogy fagyási sérülések voltak a lábán, nem tudott futni, és a hátán sem feküdni. A család olyan házban élt, ami alkalmatlan volt arra, hogy ott emberek lakjanak. A többi hat gyerek értelmi, érzelmi és testi fejlődését is veszélyeztették.

Kocsiban hagyta gyerekeit egy amerikai nő, amíg ő kocsmázott

Nagyvilág2023.10.25, 11:46

Letartóztattak egy floridai anyát és vádat emeltek ellene, mert felügyelet nélkül hagyta nyolc hónapos csecsemőjét és kétéves gyerekét egy lezáratlan autóban.

Gyerekük szeme láttára terrorizálta feleségét egy férfi

Itthon2023.10.18, 17:08

Többször is megverte, szidta, fenyegette feleségét egy férfi, mindezt úgy, hogy négyéves gyerekük is szemtanúja volt. Az asszonyt még azután is felkereste, és terrorizálta, hogy a bíróság távoltartási végzést szabott ki vele szemben. Ebben az évben ráadásul egy másik nőt is zaklatott, rátámadt az utcán, és nem engedte elmenni, csak amikor közölte vele, hogy rendőrt hív.

Verte, dolgoztatta és megalázta a gyerekeit egy esztergomi házaspár

Itthon2023.10.17, 12:16

A férfi nem szerette a nő korábbi kapcsolatából született két fiát és lányát. A fiúkat rendszeresen megverte, a verések után nem mehettek ki a házból nehogy kiderüljön, hogy mit tett. A kislányt folyamatosan dolgoztatták, aki emiatt elaludt az iskolában.

Időseket fosztott ki egy lány és egy férfi Gyöngyösön

Itthon2023.06.01, 15:58

A férfinak és a kislány élettársának nem volt pénzük, ezért elhatározták, időseket fognak kifosztani, akik nehezen mozognak. Két idős embertől szerezték meg a táskáját. Később a megszerzett pénzt közösen elköltötték.

Két gyerekkel együtt ment alkoholt rabolni egy férfi

Itthon2023.05.23, 10:48

Egy férfi a nevelése alatt álló 15 éves fiúval indult el a Hajdú-Bihar vármegyei településen lévő boltba, hogy kirabolják. Útközben összefutottak egy 12 éves gyerekkel, akit szintén beszerveztek a rablásba. A férfi végül a fiú segítségével, egy késsel megszerezte a pénzt és két üveg pálinkát a boltból, közben a gyerek az utcán őrködött.

Rendszeresen verte a gyerekeket egy óvónő egy Csongrád-Csanád vármegyei óvodában

Itthon2023.05.15, 16:40

Legalább 9 óvodást megütött egy óvónő egy Csongrád-Csanád vármegyei óvodában, volt akit többször is. Mindezt azért, mert nem fogadtak szót neki.

Brutális gyerekkoruk volt egy gonosz csongrádi anyuka gyerekeinek

Itthon2023.05.11, 10:37

Kiskorú veszélyeztetésével vádolják azt a nőt, aki oly mértékben várt el kitűnő sport- és iskolai teljesítményt a gyermekeitől, hogy azzal már súlyosan veszélyeztette testi, érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlődésüket a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint.

Saját gyerekeiről készített pornóképeket egy budapesti nő

Itthon2023.04.26, 15:41

Kevesebb börtönbüntetést szeretne az a budapesti, kétgyerekes családanya, aki a kislányát és a kisfiát is felajánlotta egy pedofilnak pár évvel ezelőtt. Mindkét gyerekről fotókat és felvételeket készített és ezeket megosztotta az azóta már elítélt férfival. Az ügyészek azt kérik, utasítsák el a bíróságon a nő enyhítésről szóló kérelmét.

Húsdarálóba szorult kislány: a nagymamát gyanúsítja a rendőrség

Itthon2023.04.24, 18:44

A nagykőrösi, kétéves kislány egy héttel ezelőtt, játékból nyúlt bele a húsdarálóba, amit nem sokkal korábban a nagymamája használt. A gyereket mentőhelikopter vitte a Heim Pál Gyermekkorházba, hol sikerült levenni róla a darálót, és jó eséllyel a keze is tökéletesen fog működni. A nagymamát kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják – írja a Blikk.

Házaspár árult kábítószert Veszprémben

Itthon2023.04.14, 16:12

Egy férfi és a felesége abból tartották fent a családjukat, hogy kábítószert árultak. Az üzletbe az egyik gyereküket is bevonták, aki többször vitte a drogot a vevőknek.

Részegen veszélyeztette gyereke életét egy nő Zuglóban

Itthon2023.04.13, 11:16

A villamossíneket elválasztó padkára hajtott egy nő Zuglóban, miközben ötéves gyerekét is vitte magával. Mint kiderült, ivott vezetés előtt. 

Brutálisan elhanyagolta saját gyerekeit egy kisbéri anya

Itthon2023.03.30, 14:55

Egy Kisbérhez közeli településen élő nő rendszeresen ivott, és nem foglalkozott a gyerekeivel. A férjével való viták miatt rendőrök is többször jártak kint náluk. Kiskorú veszélyeztetésével vádolják.

Gyerekei előtt támadta meg terhes élettársát egy esztergomi férfi

Itthon2023.03.16, 16:58

Egy esztergomi férfi rendszeresen verte az élettársát, akkor is, amikor a nő terhes volt, és akkor is, amikor a közös gyerekeik látták.

Közös gyerekük szeme láttára kínozta és kényszerítette prostitúcióra élettársát egy férfi

Itthon2023.02.09, 12:27

Éveken át pokollá tette családja életét egy Heves vármegyei településen élő férfi. Élettársát és kislányukat is rendszweresen megverte, fegyegette és megalázta, az asszonyt pedig a saját lakásukban prostitúcióra kényszerítette, amiről a gyerek is tudott. A most hatvanas éveiben járó férfival szemben az ügyészség 11 és fél év fegyházat javasolt, abban az esetben, ha mindent beismer.

Apja fegyverével lőtte fejbe magát egy kisfiú Budapesten

Itthon2023.02.06, 16:13

Kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják azt a 48 éves férfit, akinek a kisfia fejbe lőtte magát légpuskával apja 17. kerületi otthonában – írja a Metropol. A gyerek kórházban van.

Késsel támadt rendőrökre egy aljas bűnöző Jászapátiban

Itthon2023.02.01, 10:12

A rendőrök egy Jászapátiban élő férfit akartak kihallgatni lopás miatt, de az ellenállt. Először az élettársát és a gyereküket tartotta maga elé élő pajzsként, majd egy késsel kezdett fenyegetőzni.

Nyomoznak a tanár ellen, aki a diákjaival veretett meg egy kisfiút

Itthon2023.01.31, 18:27

Kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás egy mezőcsáti iskola tanára ellen, aki arra biztatta diákjait, hogy tanóra alatt verjék meg az egyik társukat.

Vezetőszáron vitték a táborfalvai nőt, aki szexszel ajándékozta meg fiát a 10. születésnapján

Itthon2022.12.13, 11:46

Egy anya a fia 10. születésnapjára rávett egy 15 éves lányt, hogy feküdjön le vele. Az aktus egy táborfalvai házban történt, az anya szeme előtt, egy férfi pedig videóra vette. A felvételt később megosztották az interneten. A szexuális erőszak miatt indított ügyben ma előkészítő ülést tartottak a bíróságon. Az anyát a börtönből vezették a bíróságra, a lányt pedig a javítóintézetből hozták.

Gyerekükkel együtt járt lopni egy lengyeltóti család

Itthon2022.11.23, 15:04

Egy család úgy járt lopni, hogy magukkal vitték a kisfiukat is. Egy őrizetlen telephelyről és egy laktalan házból is elvittek dolgokat.

Megmérgezte magát egy szabolcsi kisfiú, az anyja nem figyelt rá oda

Itthon2022.10.13, 11:29

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen élő asszony felügyelet nélkül hagyta hat gyerekét. Az 5 éves kisfiú annyi epilepszia elleni gyógyszert vett be, hogy életveszélyes állapotba került.

Újabb megrázó részletek derültek ki a táborfalvi pedofil orgiáról

Itthon2022.10.05, 13:01

Egy 15 éves lányt vettek rá többen, hogy szexeljen egy 10 éves kisfiúval a gyanú szerint Pest megyében. Az egész egy születésnapi ajándék volt a 10 éves kisfiúnak az eljárás eddigi adatai szerint.  Az aktusról videó is készült. Az Origó azonban úgy tudja, a felvételből a készítői megpróbáltak pénzt csinálni, méghozzá úgy, hogy azt külföldön árulták. Hogy végül ez sikerült, egyelőre nem lehet tudni.

Verte és gyilkossággal fenyegette családját egy férfi, mégis enyhébb büntetést kapott

Itthon2022.09.22, 16:59

Egy alsózsolcai férfi többször megverte és azzal fenyegette az élettársát és a nevelt gyereküket, hogy meg fogja ölni őket. Ezen felül rendszeresen fogva tartotta őket a házban, hogy ne tudjanak elmenekülni tőle.

Leforrázta a gyerekét egy mérai nő

Itthon2022.09.06, 17:00

Egy mérai nő véletlenül leforrázta a gyereke karját, majd a kórházi kezelés után, saját felelősségére hazavitte. Az otthonukban a kosz miatt azonban begyulladtak a gyerek égési sérülései.

Falba verte kisfia fejét egy Pest megyei férfi, betört a gyerek koponyája

Itthon2022.08.31, 09:33

A Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást annak a 29 éves, monori férfinek az ügyében, aki a gyanú szerint évekig bántalmazta és terrorizálta az élettársát és három közös gyermeküket.  Öt éves fia fejét egyszer a falba verte, amitől betört a gyerek koponyája.

Folyamatosan verte nevelt lányait egy füzesabonyi férfi

Itthon2022.08.17, 09:48

Kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésével, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszakkal vádolja a Füzesabonyi Járási Ügyészség azt a 46 éves férfit, aki a kezdeti családias együttélés után rendszeresen bántotta a vele élő, nevelt lányait.

Kiskorú veszélyeztetése miatt indított nyomozást a rendőrség a Dunába fulladt fiú szülei ellen

Life.hu2022.07.27, 13:20

Kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást indított a rendőrség a kedden a Dunába fulladt kisfiú szülei ellen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán az MTI-vel.

Nylon szatyorba tette és magára hagyta sérült kiskutyáját egy kecskeméti nő

Itthon2022.07.19, 10:38

Állatkínzással és kiskorú veszélyeztetésével vádolja a Kecskeméti Járási Ügyészség azt a nőt, aki az utcán talált és befogadott egy 2 hónapos kiskutyát, amit később egy autó elütött. A nő nem vitte az ebet állatorvoshoz, hanem egy nylonszatyorba tette úgy, hogy annak száját bekötözte, majd a kisgyerekét és unokáját megbízta azzal, hogy a sérült kutyát tegyék le valahol és hagyják magára.

Brutálisan elhanyagolta a gyerekeit egy balassagyarmati pár

Itthon2022.07.11, 17:12

Egy balassagyarmati házaspárnak két kislánya volt, akiket fokozatosan elhanyagoltak. Nem volt megfelelő a higiéniás állapotuk, az otthonuk szinte lakhatatlan volt és iskolába sem jártak normálisa. A szülők közben semmilyen segítséget nem fogadtak el. Az ügyészség vádat emelt ellenük.

Megkéselte volt élettársát egy nő, miközben az a gyereküket védte

Itthon2022.06.28, 16:50

Egy Csongrád-Csanád megyei nő hétvégére, láthatásra magával vitte a volt élettársával közös gyereküket. Este azzal hívta fel a férfit, hogy elszökik a gyerekkel. A volt élettárs erre odament a nőhöz és elvette tőle a gyereket. A nő ekkor egy késsel többször megszúrta a férfit, aki a testével védte a gyereket.

Ha nem nyert a harcikutya a viadalon, hagyták elpusztulni

Itthon2022.06.16, 16:34

Állatkínzás, illegális állatviadalok szervezése, illetve kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie annak a tizenöt embernek, akik direkt azért tenyésztettek harci kutyákat, hogy illegális küzdelmekre használják fel azokat. A megsérült állatokat nem vitték orvoshoz, hanem házilag, szakszerűtlen módszerekkel próbálták ellátni, azt is csak akkor, ha elég életképesnek tartották őket, egyébként pedig hagyták elpusztulni. Egyikük pedig kiskorú gyerekével is végignézette a véres küzdelmet.

Áladománygyűjtőt fogtak Miskolcon

Itthon2022.06.15, 15:02

Csalás és kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkaptányság egy 33 éves román nővel szemben.

Felfoghatatlan: a borsodi pár beteges szexuális életének része volt a saját gyerekük

Itthon2022.05.20, 21:21

A gyerekek szexuális zaklatása, legyen szó bármilyen molesztálásról, óriási lelki sebeket okoz minden gyerek életében. Még kegyetlenebb a zaklatás, ha a gyerek saját anyja tud az egészről, de semmit sem tesz, hogy azt megakadályozza. Tegnap és ma pedig egy olyan eset került napvilágra, ahol a gyanú szerint az anyák nemcsak tudtak a megbocsáthatatlan bűnről, hanem részt is vettek benne. 

Más bankkártyájával vásárolt egy ózdi nő

Itthon2022.05.12, 14:47

Elfogták és kihallgatták azt a 29 éves nőt, aki a fiával és barátnőjével együtt több ózdi üzletben is vásárolt egy bankkártyával, amit talált. Mivel vele volt kamasz gyereke is, nemcsak csalás, de kiskorú veszélyeztetése miatt is eljárás indult ellene. 

Évekig terrorizálta a családját egy férfi egy Pápa melletti faluban

Itthon2022.04.29, 13:00

Testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak, zaklatás és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség azzal az 54 éves férfival szemben, aki éveken keresztül rendszeresen fenyegette és rátámadt a feleségére, melynek többször a gyerekeik is tanúi voltak.

Elítélték az élettársát és gyerekeit bántó tatabányai férfit

Itthon2022.04.28, 13:21

Négy rendbeli kiskorú veszélyeztetése és öt rendbeli kapcsolati erőszak miatt 3 év börtönbüntetésre, és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit a Tatabányai Járásbíróság. A bíróság közleménye szerint a döntés nem jogerős. 

19 év fegyházra ítélték a pedofil apát, aki rendszeresen megerőszakolta a hétéves lányát

Itthon2022.04.25, 15:45

Elsőfokon 19 fegyházra ítélték azt a férfit, aki hónapokon keresztül rendzseresen megerőszakolta hétéves lányát, másik két gyerekük szeme láttára, akiket megfenyegetett, hogy senkinek ne merjenek beszéljni a történtekről. A férfi, aki nemrég szabadult, élettársát is rendszeresen verte. 

Gyerekekkel és nőkkel is durván bánt egy szigetszentmiklósi férfi

Itthon2022.04.14, 09:59

Három rendbeli kiskorú veszélyeztetése, zaklatás és súlyos testi sértés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki saját és nevelt gyermekeit is bántalmazta, de az élettársait sem kímélte.

Őrizetbe vették a sztárkapust, akiről korábban pornográf képek szivárogtak ki

Life.hu2022.04.07, 12:58

Őrizetbe vették az amerikai női fociválogatott korábbi sztárkapusát, Hope Solót. Ittas vezetésért és kiskorú veszélyeztetéséért kell felelnie.

Közel egymilliónyi parfümöt lopott el egy kamaszfiú

Itthon2022.04.04, 11:12

Kamerafelvétel buktatta le azt a fiatal, budapesti fiút, aki 2021-ben összesen hatszor lopott parfümöket drogériákból, anyja, illetve más bűntársak segítségével. A tolvajokra felfüggesztett börtön, illetve közmunka büntetés várhat, a fiú anyjának lopás mellett pedig kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell.

Kamasz lányukat is magukkal vitte lopni egy nyékládházi pár

Itthon2022.03.31, 16:25

Háromszor is visszatért ugyanabba a debreceni ruhaboltba egy házaspár. Magukkal vitték 13 éves lányukat, akit rávettek, hogy segítsen nekik. A rendőrök lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt hallgatták ki a szülőket.

Lopásra vette rá kisgyerekét egy dombrádi férfi

Itthon2022.03.30, 17:12

A dombrádi rendőrök kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoznak egy 31 éves, helyi férfi, és 38 éves élettársa ellen.

Ha a gyereke nem állítja meg, megöli az élettársát egy örkényi férfi

Itthon2022.03.25, 11:32

Kapcsolati erőszak, emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki a kisgyereke előtt szúrta és vágta meg az élettársát. 

Két gyerekük szeme láttára árulta a drogot egy díler pár

Itthon2022.03.04, 14:45

Egy 42 éves férfi és 28 éves élettársa 2020-ban hónapokon keresztül árult és fogyasztott drogot erzsébetvárosi otthonukban úgy, hogy velük élt a nő két kisgyereke is.

Többször is megverte és megerőszakolta mostohalányát egy székesfehérvári pedofil

Itthon2022.02.28, 18:20

Egy férfi 2020-tól többször is molesztálta, megerőszakolta, és megverte élettársa lányát, amikor a nő nem volt otthon. A férfi ellen most vádat emeltek.

Rendszeresen megerőszakolta a lányát egy Fejér megyei férfi

Itthon2022.02.07, 19:36

Egy Fejér megyei férfi hónapokon keresztül rendszeresen megerőszakolta a 7 éves lányát, amit a két fiának végig kellett néznie. A bíróság elítélte a férfit.

Éheztette a babáját a Fejér megyei nő és este nem hagyta aludni, hogy ne ébredjen korán

Itthon2022.01.14, 14:10

Egy Veszprém megyében élő nő nem foglalkozott a gyerekével, hajnalig bulizott, a későn kelés miatt pedig reggel nem etette meg a gyereket, valamint nem hagyta este aludni, hogy ne ébredjen fel korán. Ezen felül előfordult, hogy egész nap egy sötét szobában hagyta a gyereket, amíg ő nézte a tévét.

Elítélték a rokonait terrorizáló alsózsolcai férfit

Itthon2022.01.06, 16:16

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak az alsózsolcai férfinak az ügyében, aki rettegésben tartotta a családját, többször megverte, bezárta és megöléssel fenyegette őket - írta dr. Homa-Hajdu Eszter, a Miskolci Törvényszék sajtótitkára az Origónak. 

Anya és lánya fosztott ki egy férfit

Itthon2022.01.03, 10:56

Egy anya és a fiatalkorú lánya azért ment át az ismerőséhez, hogy leitassa és elvegye a nyugdíját.

Hotelbe menekült a rendőrök elől egy körözött budapesti férfi

Itthon2021.12.16, 16:37

Elfogták a kétszeresen körözött férfit, aki egy hotelben próbált rejtőzködni a budapesti rendőrök elől. 

Földi pokolban tengették gyerekeik életét a hevesi szülők

Itthon2021.12.08, 15:40

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt egy letartóztatás alatt álló, 30 év körüli párral szemben, akik folyamatosan súlyos bűncselekményeket követtek el gyerekeik sérelmére.

Egy kislány hívta a rendőröket, miután látta, hogy anyja leszúrja az apját

Itthon2021.12.08, 10:03

Egy 12 éves kislány azért hívta a segélyvonalat, mert a szülei veszekedése késeléssé fajult. Az eset tavaly történt, az anya ellen emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott nyomozást most fejezték be a Pest megyei nyomozók.

Szemétgyűjtés, kőtörés, útépítés: a mai napig virágzik a gyermekmunka szerte a világon

Life.hu2021.11.15, 21:32

A becslések szerint 2020 elején világszerte 160 millió gyermek vett részt gyermekmunkában és a koronavírusnak köszönhetően ez a szám egyre emelkedik. A koronavírusnak köszönhetően a gyermekmunka megszüntetése terén elért haladás 20 év óta először megállt, megfordítva azt a korábbi csökkenő tendenciát, amely szerint a gyermekmunka 2000 és 2016 között 94 millióval csökkent. Ha ez így marad, 2022 végéig 9 millió további fiatalt kényszerítenek arra, hogy az iskolát abbahagyva fizikai munkát végezzen.

Éveken át terrorizálta családját egy tiszafüredi férfi

Itthon2021.11.09, 16:53

Kiskorú veszélyeztetése, személyi szabadság megsértése, kapcsolati erőszak, közúti veszélyeztetés, zaklatás és könnyű testi sértés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki évekig kínozta a családját, majd amikor azok Veszprém megyébe menekültek előle, oda is követte őket, hogy folytassa, amit elkezdett.

Három méter mély emésztőgödörbe esett egy kisgyerek Csongrád-Csanád megyében, miután anyja befogta dolgozni

Itthon2021.10.04, 10:40

Maradandó fogyatékossággal kell élnie annak a kisgyereknek, aki tavaly beleesett egy három méter mély, tyúktrágyával és növényi hulladékkal teli emésztőgödörbe. Az anyja kérte az akkor két és fél éves gyereket, hogy segítsen neki a kerti munkában, ekkor történt a baleset. A kisgyereket már a helyszínen újra kellett éleszteni, aztán mentőhelikopterrel kórházba vinni. A figyelmetlen anya ellen most vádat emeltek.

Kiskorú ismerőseit bujtotta fel betörésre egy börtönviselt férfi, miután ő maga is lopott

Itthon2021.09.29, 18:28

A férfi, miután eldicsekedett lopásával fiatalkorú ismerőseinek, őket is erre biztatta, azzal, hogy onnan kockázatmentesen ellophatnak bármit, majd részletesen kioktatta őket a betörés módszereiről. A fiataloknak azonban nem volt ilyen szerencséje,ert félúton egy biztonsági őr tetten érte őket. A férfi ellen lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat.

Dílereket állítottak bíróság elé Heves megyében

Itthon2021.09.03, 15:53

Vádat emeltek Heves megyében egy háromtagú család, illetve egy fiatal férfi ellen, akik rendszeresen kínáltak eladásra drogokat, volt, aki maga is fogyasztott belőlük.

Fagyállóval itatta, és halálra kínozta kétéves mostohafiát egy pennsylvaniai nő

Nagyvilág2021.09.01, 12:04

Megmérgezte, éheztette, rendszeresen verte és elhanyagolta a gondjaira bízott, kétéves kisfiút egy 27 éves nő az Egyesült Államokban. A gyerek egy napon belehalt a kínzásokba. Kegyetlen tette miatt közel 50 év börtönre ítélték a nőt - írja a Lawandcrime.

Tanulási problémái miatt rendszeresen verte, és megalázta gyerekét egy anya és új élettársa

Itthon2021.08.13, 11:11

Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése és kapcsolati erőszak  miatt emelt vádat egy 38 éves, Veszprém megyei nő ellen. 29 éves párját testi sértéssel, és becsületsértésse vádolják. Mind a ketten rendszeresen verték a nő legkisebb gyerekét annak tanulási problémái miatt.

Bántalmazta és elhanyagolta kislányát egy hódmezővásárhelyi férfi

Itthon2021.08.12, 17:17

Egy hódmezővásárhelyi férfinak meghalt a felesége, ami után teljesen elhanyagolta a 9 éves lányát. Éveken keresztül nem gondoskodott a higiéniájáról és öltöztetéséről, valamint többször is megverte, előfordult, hogy a nadrágszíjával.

Gyerekeket vett rá lopásra egy férfi Lajosmizsén

Itthon2021.08.05, 16:46

Egy férfi két gyerekkel sétálgatott Lajosmizsén, amikor megláttak egy nyitva hagyott furgont, benne egy elektromos biciklivel. Rávette a gyerekeket, hogy lopják el a biciklit.

Majdnem egy évig élt dílerkedésből egy házaspár Várpalotán

Itthon2021.07.21, 16:29

A Veszprém Megyei Főügyészség vádat emelt az ellen a 41 éves férfi, és a 45 éves felesége ellen, akik közel egy éven át kínáltak eladásra többfajta drogot Várpalotán, időnként pedig kamasz gyerekeiket is felhasználták arra, hogy segítsenek nekik az üzlet lebonyolításában. Kábítószer-fogyasztás miatt nyolc vevőjükkel szemben is vádat emelt az ügyészség.

Egy kiszombori férfi átengedte a vezetést a kislányának, aki balesetet okozott

Itthon2021.07.04, 11:42

Egy férfi hagyta a 12 éves lányának, hogy vezesse az autóját, amíg ő az anyósülésen ült. A lány, amint beindította az autót, nekihajtott egy fának.

Súlyosan elhanyagolta gyerekeit egy gyöngyösi anya

Itthon2021.06.24, 12:29

Egy gyöngyösi asszony olyannyira nem foglalkozott a gyerekeivel, hogy azok nem fürödtek, nem volt megfelelő ruhájuk és iskolába sem jártak rendesen. A figyelmeztetések ellenére semmit sem tett azért, hogy változzon a helyzet, ezért elvették tőle a kicsiket.

Nem szabadulhat a saját fiát megerőszakoló kalocsai pedofil

Itthon2021.06.23, 10:29

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészséggel egyetértve a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatát annak a 40 éves kalocsai férfinak az ügyében, akit nemi erőszakkal, és kiskorú veszélyeztetésével vádoltak, miután saját fiát rendszeresen zaklatta.

Közös lopásra vette rá barátnője kiskorú lányát egy nő

Itthon2021.06.03, 16:54

Kiskorú veszélyeztetése, és lopás miatt is vádat emeltek azzal a Kocson élő nővel szemben, aki barátnője kamasz gyerekével együtt lopott egy esztergomi áruházból.

Csuklóinál az ágyhoz kötötte, nem mosdatta és nem öltöztette rendesen nevelt gyerekét egy nő

Itthon2021.05.27, 13:50

Vádat emeltek az ellen a nő ellen, aki súlyosan veszélyeztette egy nála elhelyezett gyermek fejlődését. Nem öltöztette fel rendesen, nem mosdatta, nem vitte el speciális gondozóhoz és bántotta is. 

Gyerekük előtt késelte meg volt élettársát egy férfi

Itthon2021.05.25, 11:12

A férfi azért találkozott korábbi élettársával, hogy visszaadja neki a közös gyereküket, aki a korábbi napokban nála volt. A nő közölte vele, hogy másik óvodába akarja vinni a gyereket, mire a férfi ideges lett és többször megkéselte. A rokonok sem tudták lefogni a támadót, aki elmenekült, mielőtt a rendőrök megérkeztek volna. 

Évekig terrorban tartotta a családját egy férfi

Itthon2021.05.20, 16:20

Egy Fejér megyei férfi hosszú éveken keresztül bántotta a feleségét és a közös, valamint a nevelt gyerekit is. A bíróság ma elítélte kiskorú veszélyeztetése és kapcsolati erőszak miatt.

Nagyon elhanyagolta a gyerekeit egy pár Eger közelében

Itthon2021.05.11, 12:47

Egy Eger közelében, élettársként élő pár szakítás után annyira elhanyagolta a gyerekeit, hogy elvették őket tőlük. A férfi rendszeresen ivott, a nő pedig be volt gyógyszerezve, nyugtatókat szedett. 

Kislányával együtt lopott egy tatabányai nő – videó

Itthon2021.05.05, 14:09

Egy tatabányai nő a kislányával ment el vásárolni, majd ruhákat és ékszereket próbáltak meg ellopni. A próbafülkében letépték a termékekről a lopás gátlót, majd a nő eltette azokat a táskájába.

Kislányával lopott egy nő és a saját testvéréhez is betört

Itthon2021.04.16, 16:56

Elfogatóparancs alapján fogták el azt a nőt, aki betört a testvére házába, ahonnan több százezer forint értékben lopott el tárgyakat és saját kislányával kutatta át egy összejövetelen a magára hagyott táskákat. A nő kiskorú veszélyeztetése, magánlaksértés és lopás miatt felelhet a bíróságon.

Gyerekfelügyeletet vállalt, majd több kisgyereket is megerőszakolt egy amerikai pár

Nagyvilág2021.03.18, 07:37

Szexuális erőszak miatt tartóztattak le egy dél-karolinai házaspárt, akik bébiszitterként dolgoztak több családnál, majd munkájuk során több gyereket is zaklattak, amiről videót is készítettek.

Meg akarta ölni nyolcéves fiát egy nagykanizsai nő

Itthon2021.03.03, 13:33

Rendszeresen bántalmazta gyermekét és saját szüleit is az a nagykanizsai nő, aki tavaly nyáron kádba fojtva meg akarta ölni a nyolcéves fiát.

Két gyereket is magával vitt egy bevásárlóközpontba egy nő lopni

Itthon2021.02.17, 16:39

Lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 35 éves taktaharkányi nővel, a 14 éves lányával és egy 12 éves gyerekkel szemben.

Kisfiút zaklatott a nyílt utcán ez a férfi - Őt keresi a rendőrség: ez a kép róla készült

Life.hu2021.02.13, 11:48

A soroksári rendőrök szeméremsértés bűntett gyanúja miatt keresik azt a férfit, aki egy kisfiút zaklatott az utcán.

Több embert túszul ejtett, egyet megkéselt egy férfi Törökszentmiklóson

Itthon2021.02.01, 16:14

Életveszélyt okozó testi sértés, személyi szabadság megsértése és kiskorú veszélyeztetése miatt első fokon tíz év börtönre ítélt a Szolnoki Törvényszék egy büntetett előéletű, törökszentmiklósi férfit. Mivel az ügyész, a vádlott és az ügyvédje is fellebbeztek, az ügy a Szegedi Ítélőtáblára került.

Megölt egy kétéves kislányt, és több másik gyereket is bántalmazott egy gyerekgondozó

Nagyvilág2021.01.29, 10:18

Saját családi napközit üzemeltetett az a 37 éves nő, aki ellen a napokban vádat emeltek, amiért egy 2 éves kislány halálát okozta. A videófelvételekből kiderült, hogy a többi gyereket is rendszeresen kínozta és elhanyagolta.

Erőszakkal akartak megetetni egy gyereket az óvodában

Itthon2021.01.26, 17:17

Egy Fejér megyei óvodában két óvodapedagógus valamint egy dajka erőszakkal akart megetetni egy gyereket, akinek étkezési zavara van.

Ütötte-verte, elhanyagolta a gyerekét egy tolvaj

Itthon2020.12.29, 15:27

A férfi súlyosan elhanyagolta szülői kötelezettségeit és többször elvitte magával a gyerekét, amikor lopott, többször üzemanyagot, a munkahelyéről pedig 600 kiló cukrot. Most az ügyészség azt javasolja a bíróságnak, hogy egyesítsék a férfi lopási és kiskorú veszélyeztetési ügyeit.

12,5 millió forintot lopott egy kabát zsebéből egy drogos fiatal és családja

Itthon2020.11.05, 18:06

A siklósi rendőrök lopás, kábítószer birtoklása és kiskorú veszélyeztetése miatt folytattak nyomozást.

Súlyosabb büntetést kaphat a marcali késelő férfi és fia

Itthon2020.09.15, 17:07

Az Somogy Megyei Főügyészség életveszélyes sértés kísérlete, míg a Marcali Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt tavaly év végén vádat emelt egy 46 éves marcali férfi és 63 éves apja ellen. Az ügyben a napokban hirdetett ítéletet a Kaposvári Törvényszék.

A gyerekeiket is magukkal vitték a kocsmába az alkoholista szülők Pécsett

Itthon2020.08.13, 10:30

Egy pécsi pár rendszeresen ivott, és ebben az sem zavarta őket, hogy négy gyerekük van. Rendszeresen magukkal vitték őket is a kocsmába, ahol késő estig iszogattak. A férfi emellett gyakran a gyerekek szeme előtt verte meg a nőt.

Egy részeg férfi hagyott magára a kenuban a Tiszán két kisgyereket

Itthon2020.07.24, 14:03

Kenus kirándulásra ment két tizenéves fiú, és egyikük apja szerdán. A férfi azonban sokat ivott, ami miatt olyan mélyen elaludt, hogy a gyerekek nem tudták felébreszteni. Mivel érezték, hogy nagy a baj, hívták a rendőröket. A felelőtlen férfi ellen a rendőrök eljárást indítottak.

Nem járatta iskolába a gyerekét egy besenyőtelki házaspár

Itthon2020.07.15, 15:34

Egy besenyőtelki házaspár több figyelmeztetés ellenére sem járatta iskolába a gyerekét, akinek így többször is osztályt kellett ismételnie.

Gyereke szeme láttára, brutálisan verte élettársát egy férfi

Itthon2020.07.13, 12:32

Egy Somogy megyei férfi többször is úgy verte meg az élettársát, hogy azt a közös gyerekük is végignézte. Előfordult, hogy a kislányt is arra bíztatta, hogy rúgjon bele az anyjába.

Droggal fizetett az alkalmazottainak egy mélykúti férfi

Itthon2020.07.07, 14:04

Egy mélykúti férfi többféle kábítószert is árult. Az üzletben később beszervezte az élettársát és a fiatalkórú fiát is. Előfordult, hogy az alkalmazottainak pénz helyett droggal fizetett.

Élőben közvetítette egy Bács-Kiskun megyei férfi, ahogy a 6 éves gyereke vezet – videó

Itthon2020.07.06, 14:38

A férfi egy Bács-Kiskun megyei község külterületén hagyta vezetni többször is a 6 éves fiát. Mindezt élőben közvetítette a közösségi oldalán.

Roncsautót vezetett részegen, az anyósülésen a két gyerekével egy férfi Szegeden

Itthon2020.06.21, 15:19

Először csak az autó nagyon rossz állapota tűnt fel a szegedi rendőröknek, majd amikor megállították kiderült, hogy nem is ez volt a legnagyobb baj.

Embertelen körülmények között nevelte gyerekeit egy szegedi nő

Itthon2020.04.08, 13:20

Vádat emeltek egy szegedi nő ellen aki évekig elhanyagolta gyerekeit, embertelen körülmények között nevelte, orvoshoz, illetve iskolába sem járatta őket, ehelyett napokig a városban csavargott velük. A gyerekek ételt is csak ritkán láttak otthon, anyjuk pedig rendszeresen ivott is.

Kisgyerekeik mellől támadtak részeg szülők egy rokkantnyugdíjasra

Itthon2020.03.31, 20:12

Először a részeg nő próbálta meg ellopni egy idős rokkantnyugdíjas férfitól a pénztárcáját, amikor az leszállni készült a buszról. Nem sikerült neki, de nem hagyta annyiban, tovább próbálkozott. Lelökte a buszról az idős férfit. Aztán részeg társa is beszállt a támadásba. Eközben a 6 és 4 éves gyerekeik egyedül maradtak fent a buszon, ami majdnem elindult. 

A gyerekek szeme láttára verte és alázta élettársát egy tatai férfi

Itthon2020.02.25, 13:46

A férfi rendszeresen verte és megalázta élettársát. mindezt közös gyerekeik előtt tette, akik emiatt érzelmileg sérültek. A férfi ellen most vádat emeltek. 

Hamis bombariadóval 10 milliós kárt okozott munkahelyének egy férfi

Itthon2020.02.11, 12:49

Közveszéllyel fenyegetés és kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki bombariadó előidézésével közel 10 millió forintnyi kárt okozott munkáltatójának. Mindehhez tizenéves fiát, és annak barátnőjét használta föl.

Gyerekével ment lopni egy nő Szegeden

Itthon2020.02.05, 13:56

A szegedi nő tavaly február óta többször lopott, különböző helyeken. A munkanélküli nőt az sem tartotta vissza a lopástól, hogy hatéves gyereke vele volt.

Elítélték a gyerekeiket elhanyagoló házaspárt

Itthon2020.01.22, 17:52

Jogerősen elítélte a Pécsi Törvényszék azokat a szülőket, akik nem foglalkoztak hat gyerekükkel. Otthonukban gyűjtötték a szemetet, ami miatt a fertőzés veszélye is fennállt.

Járó mosógépbe szorult egy 5 éves kisfiú, túlélte

Nagyvilág2020.01.20, 16:17

A gyerek anyja, az amerikai Indiana államban található Elwoodban élő Heather Oliver határozottan állítja, hogy december 19-ének reggelén a konyhába ment, hogy igyon egy pohár tejet, a fia pedig mélyen aludt. Néhány perc múlva furcsa hangokat hallott a fürdőszoba felől. Amikor bement, hogy utánanézzen a zaj forrásának, döbbenten szembesült vele, hogy gyereke az addigra már vízzel megtelt, járó mosógépben van és éppen fuldoklik.

A bébiszitter hanyagsága miatt halt meg egy négyéves kisfiú

Nagyvilág2020.01.15, 20:43

Vádat emeltek egy floridai nő ellen, mert 2018 őszén párja négyéves gyerekét magával vitte, majd hosszú órákra egyedül hagyta a forró autóban. A gyerekre később ájultan találtak rá, mire a kórházba értek vele, meg is halt. A nő ennek ellenére egy ideig tagadta az ellene felhozott vádakat, úgy tett, mint akinek semmi köze a kisfiú halálához.

Bombariadóval állt bosszút munkahelyén egy korábbi igazságtalanság miatt

Itthon2019.12.20, 16:18

A férfi a nyár közepén rávette kamaszfia szintén fiatal barátnőjét, hogy hívja fel az esztergomi gyárat és közölje, hogy a gyárban bomba fog robbanni és ürítsék ki az épületet. A lány meg is tette, amire a férfi utasította. A telefonálás után a cég értesítette a rendőröket, majd kiürítették a gyárat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő