kisgyerek

címke rss

Fehérneműben tartott házába bezárva egy kisfiút a férfi

Itthon2016.10.17, 10:57

Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki bezárt egy 10 éves kisfiút a szobába, ő maga pedig női fehérneműbe öltözött.

Igazi kis zsarnok Uma Thurman kislánya

Life.hu2016.10.10, 11:33

Három gyerekkel egyedülálló anyaként nincs könnyű dolga Uma Thurmannak, de a legkisebb gyereke mindegyiken túltesz, saját bevallása szerint is igazi zsarnok.

Transznemű kisgyerekkel erősít a népszerű vígjátéksorozat

Archívum2016.09.29, 13:45

A Modern család szeptember 28-i részében, az A Stereotypical Day-ben egy transznemű gyerekszínész, Jackson Millarker is feltűnt. 

Miattuk halt éhen a másfél éves gyöngyösi kislány

Itthon2016.09.28, 15:44

Az ombudsman vizsgálata szerint sorozatos jelzőrendszeri hibák, mulasztások és az együttműködés hiánya vezetett oda, hogy május 12-én éhen halt egy gyöngyösi gyermek; a védőnő azonban nem hibázott.

Eutanázia egy fiatalkorún: a kisgyermek maga választhatta a halált

Archívum2016.09.19, 13:15

Először hajtottak végre eutanáziát fiatalkorún Belgiumban 2014 óta, amióta ezt a jogszabályok lehetővé teszik - erősítette meg az illetékes bizottság vezetője.

Ördög Nóra elsírta magát: a műsorvezető fájó szívvel vált egy kisfiától

Life.hu2016.09.02, 08:44

Az édesanya nagyon büszke a csemetéire. Mici két hét múlva kezdi az óvodát, Vencel pedig hamar megszokta a bölcsődét. 

Béres Alexandra gyermeke titokzatos betegséggel küzd

Life.hu2016.08.11, 09:55

Flóra nagyon megijesztette a szüleit pár nappal ezelőtt. A fitneszedző kislányának láza életveszélyes magasságba szökött, így le kellett mondani a család amerikai útját.

Bájos fotó! Megmutatta gyönyörű gyermekeit Jamie Oliver

Life.hu2016.08.10, 15:19

A világhírű sztárszakács élete nem csak a fantasztikusan finom ételek körül forog, hanem meseszép gyermekei körül is. Most egy újabb családi fotó látott napvilágot. 

Kiderült: ekkor indul az RTL Klub vadonatúj tehetségkutatója

Life.hu2016.08.08, 12:59

A Kicsi Óriások szeptember 3-án lesz először képernyőn. Hét adás készül, az utolsó adás extra tartalommal készül, ahol kategóriánként választanak győztest.

Szörnyű! Húsdarálóba szorult egy gyerek keze Csemőn

Life.hu2016.07.13, 10:32

Egy nagy méretű elektromos húsdarálóba szorult egy kétéves gyerek keze a Pest megyei Csemőn szerda reggel, közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

Börtön jár a gyerekével vonat elé fekvő anyának

Life.hu2016.06.07, 09:08

A jogerős ítélet megduplázta az elsőfokú büntetést: 6 év 6 hónap börtönre ítélték az anyát, aki begyógyszerezve, ital hatása alatt, kiskorú gyermekével öngyilkossági szándékkal a sínekre feküdt tavaly júniusban.

Szívszorító! Így reagált az anya a kritikára, amit azért kapott, mert hordozóban tartja gyermekét

Archívum2016.05.03, 16:06

Egy bevásárlóközpontban vásárolt az anya a kisgyermekével együtt, aki a hordozóban, a nőre csatolva pihent. Az egyik vásárló erősen bírálta őt azért, amiért így tartja gyermekét, és nem tanítja a kicsit önállóságra. Az anya Facebook-posztban válaszolt, amit már több ezren megosztottak.

A család kutyája nem hajlandó elmozdulni a haldokló kislány mellől

Archívum2016.05.03, 10:11

A kislányt már csak gépek tartják életben, miután négy hónapos korában nagyon súlyos agyvérzést kapott. Nem fogja túlélni a károsodásokat, a kutyája pedig nem mozdul mellőle.

Müzlit osztott Orbán Viktor főtanácsadója

Itthon2016.03.24, 13:54

Országos élelmiszercsomag-akciót indított a bölcsődei ellátásból kiszorult 11 ezer hátrányos helyzetű, három év alatti gyermek megsegítésére Heves városában a – miniszterelnöki főtanácsadó, Hegedűs Zsuzsa nevével fémjelzett - Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány. A rendezvényre elkísértük az egyik kis rászoruló édesanyját, Özvegy Suha Lajosnét, aki gyesből és árvasági ellátásból neveli három gyermekét.

Cukorbeteg gyerekrobotot fejlesztenek Angliában

Archívum2016.03.01, 16:02

Brit szakemberek olyan roboton dolgoznak, ami a gyermekkori cukorbetegség tüneteit produkálja. A fejlesztés célja, hogy a fiatalok felismerjék a betegség tüneteit és azt, hogy miként lehet segíteni a diabéteszeseknek.

Megható! Menhelyi kutyáknak olvasnak mesét a kisgyerekek

Life.hu2016.02.25, 17:15

A különleges kezdeményezés még tavaly decemberben indult, és azóta szinte minden hétvégén teltházzal zajlik. 6-14 éves kislányok és kisfiúk látogatnak el olyan kutyákhoz, akik gazdi nélkül maradtak.  

11 év fegyházat kapott a gyerekét az ablakon kidobó nő

Life.hu2016.02.25, 17:13

Másodfokon is tizenegy év fegyházra ítélték  emberölés kísérlete miatt azt a nőt, aki 2014 márciusában kilökte hatéves gyermekét második emeleti lakásuk ablakából. 

Késsel fenyegette a kisgyermekes anyát

Itthon2016.02.17, 15:25

A hároméves gyerek jelenléte sem riasztotta vissza, gyilkossággal fenyegetőzött a mezőkövesdi útonálló.

40 kézszúrással végzett barátnőjével és két kisgyerekkel

Archívum2016.02.15, 14:32

A 23 éves Michael Sykes egy konyhakéssel ölte meg a nőt és a két kisgyereket. Egy harmadik kislány életveszélyes sérülésekkel kórházban van. Szombaton négy napos hajtóvadászat után elkapták a hatóságok. 

Hargitai Bea szexi fehérneműben, kisbabájával szelfizett

Life.hu2016.02.05, 14:35

A gyönyörű modell elképesztően jó formában van, amit meg is mutatott Instagram-oldalán!

Megfulladt egy kisgyerek a Kinder tojás játékától

Archívum2016.01.21, 18:55

A hároméves francia kislány kórházba került, miután a torkán akadt egy pici, kerekes játék. Sajnos már nem tudtak rajta segíteni.

Nem kell rettegni a kisgyerekeseknek

Gazdaság2016.01.18, 13:51

A RehabJob arra dolgozott ki programot, hogyan lehet a szülési szabadságról, gyermekgondozásról visszatérő szülőket eredményesen visszafogadni, és azt biztosítani, hogy munkahelyi és családi létük harmóniába kerüljön egymással.

Így bohóckodik kisfiával Britney Spears - Cuki fotó!

Archívum2016.01.15, 15:37

Az énekesnő nem sűrűn mutatja meg családját a nyilvánosságnak, az utóbbi időben azonban néhányszor már kivételt tett. A 10 éves kisfiával rettentően aranyosak ezen a képen! 

A kisgyerekek annyi embert ölnek meg az USA-ban, mint a terroristák

Tudomány2015.12.18, 19:22

Döbbenetes adat jelent meg nemrég az USA több médiumában is. 2015-ben átlagosan majdnem minden héten történt egy olyan eset, amikor egy- és hároméves kor közé eső gyerek okozott balesetet lőfegyverrel. A halálos áldozatok száma összevethető nagyságú az iszlám terroristák által megölt emberekével.

6 éves Nagy-Britannia legfiatalabb nemváltója

Archívum2015.12.07, 20:57

Danni kicsi korától kezdve tudja, hogy rossz testbe született. A gyermek most hormonális kezelést kap, a nemváltó műtéten azonban csak 18 éves korában eshet át.

Döbbenetes! Hangyairtóval akarta megölni gyermekeit egy anya

Archívum2015.11.04, 18:44

A nőt a saját kislánya buktatta le, mielőtt végezhetett volna a három gyermekkel. A tette után öngyilkos akart lenni.

Kukoricába fulladt egy 8 éves gyerek Sombereknél

Archívum2015.11.04, 12:51

Kukoricahalomba került, és meghalt egy gyermek kedden Somberek közelében – tájékoztatta Kasza Anett, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. 

Holtan találták a négyéves Mohamed-et, aki október 1-jén tűnt el

Life.hu2015.10.29, 20:14

A négyéves Mohamedet október 1-jén rabolta el egy férfi Berlinben. Csütörtökön egy autóban találták meg a holttestét.

A bébiételek miatt lesznek a kisgyerekek édesszájúak

Egészség2015.08.31, 17:22

A bébiételekben lévő sok édes zöldség, például répa, édesburgonya, is hozzájárul ahhoz, hogy később a gyerekek vonakodnak megenni a kevésbé édes természetes zöldségféléket, állapítja meg egy új brit tanulmány.

Így előzhetők meg a fulladásos gyerekbalesetek

Egészség2015.08.10, 17:19

Hiába a sok figyelmeztetés, sajnos minden évben vízbe fulladnak gyerekek, pedig a tragédia néhány egyszerű lépéssel szinte minden esetben megelőzhető – hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem közleménye.

Félrenyelt és meghalt egy hároméves gyermek Szabolcsban

Life.hu2015.07.27, 19:17

17 óra körül érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy megfulladt otthonában egy kisgyerek, a szülők azt mondták, félrenyelt.

Örök harc - Napi szintű fülpucolási minidrámák kisgyerekkel

Life.hu2015.07.23, 21:48

Nem lehet elég korán elkezdeni a személyes higiéniára szoktatást, vannak azonban kritikusok pontok, amelyeket a gyerekek szeretnek elsumákolni. Ilyen többek között a fültisztítás, ami gyakran az utolsó, így könnyen elfelejthető mozzanata a tisztálkodásnak. Hogy semmiképp ne maradjon ki, és a reggeli kapkodás se vonja el a figyelmet a fontosságáról, érdemes az esti fürdetéshez igazítani. És követni a szakértők tanácsait.

Nem mondhatnak nemet a részmunkaidőre

Gazdaság2015.07.02, 10:48

Az anyák többsége egy-másfél évet marad távol a munkától gyermekvállalás esetén. A kismamákat a munkáltatók kötelesek részmunkaidőben foglalkoztatni, ha az anya vissza akar menni dolgozni.

Tragédia! Hároméves kisgyerek veszítette életét egy bevásárlóközpontban

Life.hu2015.05.11, 11:21

Szörnyű tragédia történt vasárnap egy zsolnai bevásárlóközpontban – fagerenda dőlt egy hároméves kisfiúra, aki a kórházba szállítás közben életét vesztette. 

A készségfejlesztő játékok királynője: az építőkocka

Life.hu2014.12.07, 21:11

Az építőkocka egyike a kisgyermekek számára legelőször ajánlott játékoknak – ez ugyanis a legjobb módja a tanulási készségek fejlesztésének: serkenti többek között a kreativitást, problémamegoldást, a térlátást és a koordinációs készséget is.

Olivia Wilde párja 6 hónapos fiával büszkélkedett

Life.hu2014.11.21, 15:38

Olivia Wilde vőlegénye, Jason Sudeikis Ellen DeGeneres műsorának vendégeként mutatott pár édes fotót fiáról, Otisról.

Hiába borzasztó a mini Palvin Barbi haja, mi akkor is imádjuk

Archívum2014.11.14, 15:49

Gondoltad volna, hogy Barbiról is készülhetnek nem éppen előnyös fotók? Ám hiába: ami aranyos, az akkor is aranyos!

Ne szívasd a gyereked! Se a terhesség alatt, se kisgyermekkorában

Archívum2014.10.14, 21:42

A dohányzásból származó, a szervezetbe aktív és passzív módon bekerült égéstermékek egyaránt károsak.

Kisgyerekek hatalmas kutyákkal – egyszerűen tüneményes ez a fotósorozat

Archívum2014.07.26, 13:21

Apróságok és óriási ebek - ilyen cuki képeket gyűjtött össze a Boredpanda nevű oldal. 

5+1 dolog, amitől szexi lesz a pasi

Life.hu2013.11.07, 13:47

Számtalan olyan dolog van, amitől vonzóbbnak látjuk a férfiakat. Ezek ugyan nem szó szerint szexisebbé, inkább magabiztosabbá teszik őket, és végső soron ettől fognak jobban izgatni minket. A Life.hu összegyűjtötte a tuti befutókat!

Angelman-szindróma, az örök mosoly titka

Archívum2013.09.14, 01:44

Az angliai Devizes nevű városban élő kétéves Ollie Petherick egy különös genetikai betegséggel jött a világra, aminek következtében képtelen abbahagyni a mosolygást. Az Angelman-szindrómaként is ismert rendellenesség igen ritka, mindezidáig Angliában is kevesebb mint 1000 ilyen esetet diagnosztizáltak.

Pataki Szilvi, a Barátok közt sztárjának gyerekkori fotói

Life.hu2013.07.25, 22:02

A Barátok közt üdvöskéje, Pataki Szilvi - a sorozatban Bárány Enikő - komoly színházi múlttal rendelkezik. Musicalszínésznek tanult, később pedig a József Attila Színház tagjaként került az ország egyik legnépszerűbb sorozatába. Galériánkban eddig nem látott kiskori fotókat mutatunk nektek a bájos színésznőről.

Innen látod, ha kiszáradás szélén a kisbabád

Archívum2013.06.24, 20:46

A melegben nemcsak a felnőttek, de a kicsik is könnyen kiszáradhatnak, ha nem isznak eleget. Ráadásul ők hamarabb juthatnak kritikus állapotba is. Ezekre a jelekre figyelj!

Divat homokozáshoz és hintázáshoz

Archívum2013.06.24, 02:00

A Life.hu most arra ad tippeket, hogyan öltözzünk fel csinosan, ugyanakkor praktikusan is a játszótérre. Divat kismamáknak homokozáshoz és hintázáshoz.

Két szoptatás között partizik Csisztu Zsuzsa

Archívum2013.06.10, 16:33

Két hónappal a szülés után egy olasz hajvágószalon megnyitójára mozdult ki először otthonról Csisztu Zsuzsa, a múlt héten pedig egy női magazin 15. születésnapi partiján szórakozott férjével.

Halálra éheztettek egy kisfiút Agárdon

Life.hu2013.04.18, 12:09

Valószínűleg halálra éheztettek egy kisfiút Agárdon. Szülei jómódúak voltak, de azt hitték, elég, ha fénnyel táplálják - tudta meg a Tények.

Varga Iza: "Következetes vagyok"

Life.hu2013.02.24, 10:37

Nagylánya, Anna már tizenegy, Sára hatéves, és nagyon sok örömet hoznak a színésznő és rendező férje életébe. A harmonikus családi élet érdekében azonban bizonyos szabályokhoz is ragaszkodniuk kell. A Barátok közt egyik legnépszerűbb sztárja az anyaságról mesélt a Life.hu-nak.

Megszületett a népszerű műsorvezetőnő babája

Life.hu2013.02.21, 19:09

Rexnek nevezték el Fearne Cotton első kisfiát, akinek a műsorvezetőnő ma reggel adott életet.

Amikor egy 4 évesről kiderül, hogy AIDS-es

Life.hu2013.01.24, 21:34

Egy kicsit több mint négyéves gyereket vittek az orvoshoz súlyosan alultápláltan. A gyermek nemcsak különböző fertőzésekben és gombás megbetegedésekben szenvedett, de AIDS-beteg is volt. A kicsi állapotából következően már így született, és a súlyos betegségek forrása az édesanyja volt...

Nem csinálnak titkot gyerekeik előtt a gyilkos kór lézetéséből a sztármamák

Archívum2012.12.28, 11:30

Liptai Claudia és Dobó Kata a Szuper TV2 adásában vallottak arról, hogy csemetéjük elől nem titkolják a gyilkós kór létezését - tudta meg a Life.hu.

Mégis tudnak a sasok gyerekeket rabolni

Nagyvilág2012.12.20, 11:14

A szerdai montreali gyerekrablásról kiderült, hogy trükkfelvétel, de az 1900-as évek elején valóban elrabolt egy sas egy kisfiút Denverben.

Férfiak gyesen: megalázó vagy modern?

Life.hu2012.11.23, 08:46

Külföldön már bevett gyakorlat, hazánkban még számtalan tévhit övezi azokat az apukákat, akik az anya helyett mennek gyesre a kisgyermekükkel. Valóban lelketlen karrierista anyákról és elnőiesedett férfiakról van szó? És mit szólnak ehhez a főszereplők: a gyerekek?

Amikor azt hiszed, a szemed előtt hal meg a gyerek

Life.hu2013.11.22, 10:58

Egy évvel ezelőtt történt, hogy egy négyéves kislány görcsös tünetei ijesztettek olyannyira nagymamájára, hogy a fuldokló, oxigénhiánnyal küzdő unokája légútját fakanállal szerette volna szabaddá tenni. A kislány nem élte túl a beavatkozást. Mivel egy évvel ezelőtt rengetegen olvastátok, ezért újra felelevenítjük, mi is a teendő lázgörcs esetén.

Anyu, rosszat álmodtam! - Így ráncigáld elő a szörnyeket a kicsi ágya alól

Archívum2012.09.14, 12:51

Melyik anyuka ne ébredt volna fel az éjszaka közepén a rémülten sikoltozó, rosszat álmodó gyerek hangjára? Azt már kevesebben tudják, hogy a rémálmokat hogyan előzhetik meg, és hogy milyen üzenetet hordoznak.  

"Folyamatos háborúban vagyok a csoki ellen" - Wolf Kati odafigyel gyermekei egészséges étkezésére

Life.hu2012.05.03, 09:05

Bár a népszerű énekesnő, Wolf Kati családjában senkinek nincsenek gondjai a kilókkal, a gyermekei étkezésére - és mozgására - ő is nagyon odafigyel.

Biztonságos, kényelmes autósülések 22 000 forint alatt - Kicsiknek és nagyobbacskáknak

Life.hu2011.12.01, 23:00

A babának biztonságban van a helye, legyen akár a saját szobájában, a babakocsiban, vagy éppen az autóban. Utóbbi esetben erről egy megbízható, a szabványoknak teljes mértékben megfelelő autósülés gondoskodjon.

Igazi rosszcsont volt Hollywood ügyeletes szépfiúja - Képeken a változás

Life.hu2011.11.18, 23:29

Ezt a fiút nem lehet nem szeretni! Ryan Gosling a napokban ünnepelte 31. születésnapját, ez alkalomból pedig mi is szemezgettünk a kiskori fotói közül.

Kisgyerek és alvópléd: káros a túlzott kötődés?

Archívum2011.08.10, 21:15

Sok gyerek választ magának már néhány hónapos korban egy plüssállatot vagy textilpelenka-darabot, amely iránt kitüntetett figyelemmel viseltetik. A nagybetűs Kedvenccel alszik, eszik, és szinte sehová sem hajlandó menni nélküle. A szakemberek vigasztárgynak nevezik, és állítják, semmi probléma sincs vele, sőt.

Ki a leggyorsabban mászó kisbaba?

Archívum2011.08.08, 14:23

Egy 9 hónapos kisbaba nyerte el a legyorsabban négykézláb kúszó-mászó baba címet, amelyet New Yorkban rendeztek meg a napokban. 30 baba közül, akiknek tulajdonképpen fogalmuk sem volt, hogy miért ez a nagy felhajtás, ez bizony szép teljesítmény.

Vetélytársa akadt Jennifer Anistonnak! Keresztlánya a babérjaira tör

Archívum2011.07.29, 22:03

Eddig Angelina Jolie-val kellett "megküzdenie" Jennifer Anistonnak - most pedig új vetélytársa akadt kis keresztlánya személyében.

Egy apró zavar gyerekkorban, ami felnőttkori kényszerbetegséget jelez

Archívum2011.07.21, 14:56

A kényszeres zavarban szenvedő betegek furcsa szokásai előtt általában értetlenül állunk. Hitetlenkedünk, aggódunk, vagy éppen dühösek vagyunk rájuk. Azon viszont csak ritkán gondolkodunk el, hol is kezdődött a problémájuk.

Így vedd rá a gyereket, hogy csipsz helyett az egészségeset szeresse

Archívum2011.07.15, 23:17

Sok gyerek szájából hangzik el időről időre a mondat, hogy nem szereti  a spenótot, a brokkolit vagy éppen a zöldbabot, amit elé tesznek. Bezzeg, ha csokitortát kínálsz nekik, sosem fanyalognak. Felelős anyaként azonban nem járhatsz mindig az apróságok kedvében egészségtelen és hizlaló ételekkel.

Pocakbarát zsírok - Így etesd a kicsit, hogy egészséges legyen!

Archívum2011.07.01, 21:03

Sokat hallani manapság az egészségtelen ételekről, ezért szeretnénk leszögezni: nincs egészségtelen étel, csak egészségtelen étrend. Az 1-3 éves gyermekek étkezésére különösen oda kell figyelni, mert bár van foguk, ez nem jelenti azt, hogy ugyanazt fogyaszthatják már, mint a felnőttek.

Kizuhant egy kisgyerek egy pesti ház harmadik emeletéről

Itthon2011.06.28, 15:16

Életveszélyes sérülések nélkül úszta meg egy kisgyerek, hogy kiesett egy harmadik emeleti budapesti lakásból.

Kizuhant a kisfiú a nyolcadikról - a légkondicionáló berendezés fogta meg

Life.hu2011.06.21, 14:07

A légkondicionáló berendezés kültéri egysége és a fal közé szorult az a hároméves kisfiú, aki egy nyolcadik emeleti ablakból zuhant ki.

Búcsú anyutól

Life Network 2.02012.09.04, 13:38

Nagy-Britanniában átlagosan félóránként hal meg egy olyan szülő, akinek egészen pici gyermeke van. A legtöbb ilyen csemetét teljesen váratlanul éri a dolog, és még ha várható is volt a tragédia, a szülők csak nagyon ritkán avatják be a gyermeket. Ebben a sorozatban Julie Strokes - aki egy alapítványt is létrehozott erre a célra - segít a halálos beteg anyukáknak abban, hogy hogyan kell felkészíteni kicsinyeiket a végső búcsúra.

Fotó a Beckham házaspár kislányáról

Archívum2011.03.25, 23:29

Szöszi és jóképű édesapjára vagy hideg és karakteres arcú édesanyjára hasonlít majd a hamarosan világra jövő Beckham csemete? Megmutatjuk!

Új irányelv a gyerekülés elhelyzésére az autóban

Egészség2011.03.21, 14:16

Amerikai gyermekorvosok azt ajánlják, hogy a szülők a kisgyerekeket az eddig javasolt 1 éves kor helyett 2 éves korig a menetiránynak háttal helyezzék el az autóban.

A világ legkövérebb gyereke: 7 éves, de már akkora, mint egy elefántborjú

Life Network2011.02.19, 21:54

130 centi magas, de már egy mázsát nyom Jambik Hatohov, egy orosz kisfiú, aki még csak hétéves. Bár súlya már az egészségét is veszélyezteti, édesanyja szerint gyermeke nem beteg, hanem különleges.

A temetőben hagyta megfagyni két és fél éves kislányát

Archívum2011.02.14, 14:03

Nem tudta, hogyan szabaduljon meg a kicsitől, végül a temetőben, a sírok között hagyta egy 23 éves nő a két és fél éves kislányát egy román megyében - írta a Manna.ro.

Segítség, maszturbál a gyerekem!

Life.hu2011.02.14, 10:15

Általános tapasztalat, hogy a gyerekek testük felfedezése közben a nemi szerveikkel is megbarátkoznak. Az érintés lesz az első inger, amely segítségével ráébrednek, hogy különlegesen érzékeny területen kalandoznak. Később - bár az érintés megmarad - más módon is szeretnék felfedezni testük szemérem övezte tájait, tükör segítségével, vagy még később játszópajtás közreműködésével.

Szobatisztaság két hét alatt - Így neveld a gyereket!

Life.hu2011.02.11, 11:33

A szobatisztaság valamikor két és fél és hároméves kor között következik be, de akkor aztán igen gyorsan. Ha jól időzítesz, egy-két hét alatt szobatisztaságra szoktathatod a tipegőt. Ha a szoktatást elkezded, mielőtt ő készen állna, vagy ha akkor hagyod abba, és kezded újra, amikor neked éppen alkalmas, a tanulási idő sokáig eltarthat.

Két lábát veszítette el a 16 éves lány agyhártyagyulladás miatt

Archívum2010.11.26, 22:49

A kamasz Nicole Wilson nyári vakációját töltötte egyik barátnőjénél, amikor egyik reggel hirtelen megmagyarázhatatlan tüneteket tapasztalt. A máskülönben makkegészséges 16 éves lányt fél órán belül hatalmába kerítette a súlyos hányinger és szédülés.

Betegen se unatkozzunk!

Babalapozó2009.02.10, 20:14

A megfázós, köhögős, járványos időszak sok kisgyereket kényszerít a szobába. Minden betegségnek vannak különböző fázisai; van, amikor látszik a babán, tipegőn, hogy csak pihenni szeretne, de vannak olyan órák, pillanatok, amikor akár lázasan is aktívabb, érdeklődőbb lesz. Használjuk ki ezeket a periódusokat! Játékok szobafogság idejére.

Siklanak az apró talpak

Babalapozó2009.01.21, 14:01

Jöttek-mentek a mínuszok, és a biztonságosra fagyott folyók, tavak láttán sokan kaptak kedvet egy kis csúszkáláshoz. Az utóbbi napok felmelegedése ugyan a jégtakarókat is megolvasztotta, de ahol van a közelben gondozott jégpálya, netán csarnok, az újabb mínuszok érkezéséig is remekül szórakozhatunk a gyerekekkel, na és persze a korcsolyánkkal.

Nehéz, de megéri

Babalapozó2009.01.16, 08:49

Sok oka lehet, ha a kicsi nem alszik nyugodtan éjszaka, nem hajlandó "normálisan" enni, dührohamokat kap, harap - mégis, sokszor az anya (szülő)-gyerek kapcsolat milyenségében kell keresnünk a problémák közös gyökerét. Minden eset különböző lehet, és az egyedi hatékony megoldásokhoz érdemes szakember segítségét is kérni, ám már néhány alapvető szabály betartásával is sokat javíthatunk a házi hadiállapoton. Nem könnyű feladat, de ha következetesen betartjuk és betartatjuk őket, hosszú távon egészen biztosan minden érintett javára válnak.

Rend a lelke

Babalapozó2009.01.13, 21:51

Kisgyerek(ek) mellett nem könnyű rendet tartani. A csecsemők ugyan még nem pakolnak szét mindent, de a tipegőkkel, bölcsisekkel, óvodásokkal már érdemes odafigyelni a "szoktatásra": a rendetlenségről, mint sok minden másról az életben, nehezebb leszokni, mint nem rászokni.

Játékszabályok a közös játékhoz

Babalapozó2009.01.07, 12:50

Hogy megtalálhassuk a gyermekünk számára legmegfelelőbb játékokat, a legkedvesebb közös időtöltéseket és felejthetetlen pillanatokat élhessünk át együtt, nem a boltok játékkínálatát kell az utolsó darabig ismernünk - "csupán" a gyerekünket. Ha azokban a pillanatokban csak a közös játék létezik számunkra, bármiből csodálatos eszközt varázsolhatunk - feltéve, ha tudjuk, mi jelenti éppen a csodát gyerekeinknek.

Játéktár

Babalapozó2009.01.04, 18:19

Az elmúlt hetekben valószínűleg nagyon sok apróságnak gyarapodott kisebb-nagyobb mértékben a játékgyűjteménye. A legkisebbek talán nem is igazán veszne róla tudomást, a kis tipegők esetleg a kezdeti érdeklődés után visszatérnek a megszokott darabokhoz, míg a bölcsisek, óvodások lelkesen merülnek el az új kincsek felderítésében - gyereke és ajándéka válogatja, ki milyen gyorsan veszi birtokba a fa alá rejtett ajándékokat. Hogyan adagolhatjuk azokat okosan?

Szeretettel az önbizalomért

Babalapozó2009.01.01, 20:52

Mindannyian azt szeretnénk, ha gyerekeink kiegyensúlyozott, magabiztos felnőttekké cseperednének, akik nem ijednek és hátrálnak meg egy konfliktusban, örömüket lelik egy versenyhelyzetben és nem omlanak össze azonnal, ha valami nem úgy sikerül elsőre, ahogy elképzelték.

Gyerekekkel is bulizhatunk

Babalapozó2008.12.30, 23:54

Addig bulizzatok, amíg megtehetitek, amint gyereketek lesz, nem nagyon ugrálhattok! - tanácsolják gyakran ifjú pároknak a barátok, rokonok, ismerősök. Ha hajlandóak vagyunk némiképp módosítani a - jó buliról - alkotott elképzeléseinket, már 2-3 éves csemetéinkkel is tölthetjük vidáman az év utolsó napját.

Rendhagyó óévbúcsúztató

Babalapozó2008.12.29, 18:20

Addig bulizzatok, amíg megtehetitek, amint gyereketek lesz, nem nagyon ugrálhattok!  - tanácsolják gyakran ifjú pároknak a barátok, rokonok, ismerősök. Ha hajlandóak vagyunk némiképp módosítani a - jó buliról - alkotott elképzeléseinket, már 2-3 éves csemetéinkkel is tölthetjük vidáman az év utolsó napját.

Fontos a csomagolás

Babalapozó2008.12.22, 16:06

Ahogy gondolatainkat, kéréseinket, vágyainkat, dicséretünket, bármiféle érzelmünket sem mindegy, hogyan "csomagoljuk és tálaljuk", a karácsonyi ajándék is más hatást érhet el, ha szép köntösben nyújtjuk át, mint ha "pucéran" nyomjuk a megajándékozott kezébe. Ráadásul a színes, zörgő csomagolópapírok remek játéklehetőségeket is kínálnak a picikkel.

Mi így készülünk

Babalapozó2008.12.17, 15:56

Ti mit készítetek az ünnepekre? Mivel ajándékozzátok meg magatokat, a gyerekeket, a lakást, szeretteiteket? Hiszen meglepetést készíteni maga is ajándék, és sokszor nem is olyan ördöngösség, mint elsőre gondolnánk.

Lássunk kicsit gyerekszemmel

Babalapozó2008.12.16, 14:22

Természetes, hogy mindenki azt szeretné, ha tökéletesen telnének az ünnepek. De egyrészt tökéletes ünnep talán csak a fantáziánkban létezhet, másrészt ez a megfoghatatlan fogalom mást jelent mindenki számára. Gyerekeink számára a "tökéletes" semmit nem mond, ám annál többet jelent, ha kialakítjuk a magunk szokásrendszerét, melybe hagyományos és modern elemek a mi családunknak leginkább megfelelő mértékben keverednek, és amelyekre felnőttként is nosztalgiával gondolhatnak majd vissza.

Ahogy a gyereknek jó

Babalapozó2008.12.10, 21:35

Egész évben erre készülünk, erre várunk. A szokásos éves nyaralásnak már a gondolatától is felvidulunk, felszabadulunk, megkönnyebbülünk kicsit. Tervezgetjük, mikor, merre, mennyiből. A folyamat megszokott, de idén valahogy mégis "minden más": először kelünk útra a babával... És olvasóink, akik valóban nem féltek útra kelni a babával, megosztották velünk történeteiket.

Fessünk, fessünk valamit

Babalapozó2008.11.26, 15:37

Valami csíkot, pacát, krikszkrakszot, amibe aztán belemagyarázhatjuk az egész világot, amire ráfoghatjuk, ez itt a ház, ez itt a tó... A kicsiknek a maszatolással járó, elnagyolt, vastag vonalakat és erőteljes színeket adó festegetés eleinte nagyobb élmény, mint a rajzolás, és már akkor is elmókázhatunk vele, mikor még nem tudják (rendesen) fogni az ecsetet. A kész alkotásokból pedig akár ajándék is készülhet a fa alá.  

Türelem, türelem, türelem

Babalapozó2008.10.16, 21:09

A leggyakrabban hallott és sokszor a legnehezebben megvalósítható szavak egyike. A megfelelő mennyiség elsajátítása és ideális adagolása végigkíséri életünket. Nincs olyan életszakasz, amikor ne lenne szükségünk rá és ne kelne el belőle "még egy kicsi": a lehetőségeinkhez, a betegségekhez, a vágyaink teljesítéséhez. És legfőképpen: magunkhoz, egymáshoz, a gyerekeinkhez.  

Nem hátráltat, segít

Babalapozó2008.10.04, 18:44

Sok kamasz szüleit hallhatjuk panaszkodni, hogy a gyereke nem csak hogy nem segít a házimunkában, de még a saját szobáját sem hajlandó elpakolni. Az egész lakást disznóóllá változtatja, képtelenség egyfolytában utána takarítani. A panasz az adott időszakban természetesen jogos. De vajon nem ott kezdődött-e a probléma, hogy a még óriási lelkesedéssel segíteni kívánó totyogót rendre elküldték a mosogató és a porszívó közeléből, hiszen egyfolytában "láb alatt" volt?

Az éjszaka hangjai

Babalapozó2008.09.28, 16:14

Ha a gyerek külön szobában alszik, sokszor talán észre sem vesszük. Ha mégis, talán kellemetlennek ítéljük, de biztosan nem esünk kétségbe miatta. A horkolás sok esetben valóban ártalmatlan, de nagyon sok esetben kóros jelenség is lehet, így érdemes orvosi vizsgálatot kérni, és mielőbb tisztázni, mi áll a kisgyerekkori horkolás hátterében.

Válságos állapotban van 104 melaminnal fertőzött kínai gyerek

Nagyvilág2008.09.22, 15:09

Már 54 ezer gyerek fertőződött meg csak Kínában melamintól, közülük 13 ezer kórházba került, négy pedig meghalt. A BBC szerint legalább 104 kisgyerek állapota válságos. Legalább 22 cég termékei érintettek az ügyben, ami miatt a kínai kormányfő bocsánatot kért, és szigorításokat ígért.

Labdák és golyók

Babalapozó2008.09.22, 15:42

A labdázásról elsősorban a szabadtéri játék juthat eszünkbe, de nem kell lemondanunk a gurigázás örömeiről akkor sem, ha az időjárás netán a szobába kényszerít minket. Labdás játékok egy-két éveseknek.

Minden nap ünnep

Babalapozó2008.09.18, 18:52

A szilárd ételek bevezetésénél számos tanácsot találhatunk a mennyiségre, milyenségre, engedélyezett vagy tiltott ételekre vonatkozóan. Arról azonban viszonylag ritkán esik szó, hogyan tudjuk a kicsiket észrevétlenül is megismertetni az étkezés helyes szokásaival, annak örömeivel. Örömteli családi étkezések, terített asztal, jó hangulat, beszélgetés - adjuk meg a módját!

Szalmonella-fertőzés

Babalapozó2008.09.14, 19:30

Sokak számára meglepő lehet, de számos felmérés igazolja a tényt: egy átlagos háztartás legtisztább helyisége a vécé, míg a legtöbb baktérium mosogatónkban, konyhánkban tenyészik. A láthatatlan veszélyek egyik leggyakoribb hordozója, a szalmonella különösen a kisgyerekekre és a várandós kismamákra lehet veszélyes, de elkerülhetjük a fertőzést, ha fokozott figyelemmel bánunk az élelmiszerekkel és az azokkal érintkező felületekkel.

Különleges játszótársak

Babalapozó2008.08.26, 18:20

Amikor kisgyerekekről és állatokról egy helyen esik szó, mindig felmerül a kérdés: szabad? És a válasz általában egyértelmű "igen", de a biztonságos állattartásoz szükséges betartani az alapvető higiéniás szabályait és a velük való viselkedés elemi normáit.

Fertőzések ellen

Babalapozó2008.08.06, 09:56

A nyári időszakban általában kevesebbet vagyunk betegek, mint ősszel vagy tavasszal, de egyes életszakaszokban jobban ki vagyunk téve a fertőzés veszélyeinek, akármilyen évszakban legyünk is. A csecsemők, kisgyerekek immunrendszere még gyengébb, mint a felnőtteké, és a kismamáknak is fokozottan oda kell figyelniük a lesben álló kórokozók kivédésére.

Baj van a hallásával

Babalapozó2008.08.04, 15:03

Sok szülő figyeli gyanakodva, vajon jól hall-e a gyermeke. Különösen, ha kiskorában többször is felszúrták a fülét. Ha erős a gyanúnk, éredmes hallásvizsgálatot kérni, utánnamenni a lehetséges gyógymódoknak. Ha fülészeti, légúti problémájuk van, a kismamákon, szoptatós anyákon is lehet segíteni; léteznek gyógyszerek, amelyeket ők is használhatnak. Szakértőnk postaládájából.

Pocakkal a hőségben

Babalapozó2008.07.28, 20:34

Az egyre melegebb, szárazabb nyarak mindenki szervezetét megviselik, különösen a kisgyerekek, az idősek és a kismamák viselik nehezen a hőséget. Utóbbiak között is akadnak persze szerencsések, akik nem érzik különösebb tehernek az időjárás okozta "plusz terhelést", de mit tehet az, akinek a másállapotban problémát jelent a kánikula?

Használ a pofon?

Babalapozó2008.07.12, 15:18

Vannak családok, ahol a szülők azt tartják, egy-két elcsattanó pofon nem a világ vége, olykor többet érhetünk el vele, mint bármi mással. Más családokban szinte tabunak számít a gyerek elfenekelése, és igyekeznek mindent szép szóval  és értelemmel elérni. Nehezebb a helyzet, ha a szülők maguk közt sincsenek közös nevezőn a nevelési irányelveket illetően, vagy ha éppen a gyerek az, aki üti az édesanyját.