kisgazda

címke rss

Torgyán szerint miniszterként is piacozott a traktorbalesetben meghalt kisgazda

Miniszterként is árulta terményeit a piacon, és olyan hírneve volt, hogy befolyásos kínai vezetők is érdeklődtek utána - emlékezett vissza Torgyán József korábbi kisgazda vezető párttársáról, a szerdán elhunyt Gerbovits Jenőról. Az egykori kisgazda miniszter traktor balesetben halt meg.

Traktorbalesetben halt meg egy volt kisgazda miniszter

Itthon2011.08.24, 15:10

Egy volt kisgazda politikus, országgyűlési képviselő vesztette életét szerdán Zicsen traktorbalesetben - erősítették meg az MTI értesülését a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Párttá szerveződnének a Fidesz kisgazdái

Itthon2006.05.02, 18:09

Párttá alakuláson törik a fejüket a Fideszben politizáló kisgazdák, akik szerint a parlamentben is beazonosíthatóbban kellene jelen lennie a kisgazda alternatívának. Nem győzik ugyanakkor ismételni, hogy mindenképp a szövetségen belül kívánnak politizálni, és bármilyen változásra csak a Fidesz egyetértésével kerülhet sor.

Székházfoglalás a kisgazdáknál

Itthon2004.02.07, 19:44

A postást bezárták a fülkéjébe, két biztonsági őrt elzavartak, szombaton pedig gyűlést tartottak a Belgrád rakparti székházat péntek este birtokba vevő kisgazda párttagok. A házfoglalók a párt értékeit féltik, és nem akarják, hogy elkótyavetyéljék a székházat.

Elhunyt Kapitány Ferenc kisgazda politikus

Itthon2003.10.07, 21:47

Hosszan tartó betegség után életének 77. esztendejében kedden elhunyt Kapitány Ferenc, a Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt Tolna megyei politikusa.

Átkiabált Medgyessynek az M1-esről leszorított kisgazda

Itthon2003.09.25, 18:28

Az [origo]-nak egy a köztársasági őrezredhez közel álló forrás megerősítette: Medgyessy Péter miniszterelnök konvoja keveredett konfliktusba az M1-esen a kisgazdapárt Komárom-Esztergom megyei elnökével. A férfi állításával ellentétben ugyanakkor azt mondta: a kisgazda politikus becsmérlő megjegyzéseket kiabált át a miniszterelnöknek, miközben veszélyesen közel került autójával a konvojhoz. Az utolsó autó ezért leszorította őt az útról. Szerdán a kormányszóvivő tagadta, hogy a kormányfő konvoja az M1-esen haladt.

Orbán szövetséget ajánl a kisgazdáknak

Itthon2003.05.06, 19:30

A volt kormányfő meghívta a kisgazda eszmék képviselőit "a megújuló és kibővülő magyar polgári szövetségbe" kedden, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) Kerekegyháza-Kunpusztán tartott baráti találkozóján.

Orbán szélesre tárja az ajtót a kisgazdáknak

Itthon2003.04.14, 16:30

A Fidesz akár együttműködési megállapodást is kötne a Kisgazda Polgári Egyesület tagjaival, hogy minél szélesebb polgári, nemzeti, keresztény tábor jöjjön létre. A megújuló pártban történő kisgazda szerepvállalásról Orbán Viktor volt kormányfő és a kisgazda egyesület elnöke, Turi-Kovács Béla tanácskozott hétfőn.

Nem hagyják el a kisgazdák a Fidesz-frakciót

Itthon2002.12.10, 18:14

A Fidesz-frakció kisgazda tagozata nem kíván önálló képviselőcsoportot alapítani - jelentette ki Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke a szervezet ülése után. Korábban olyan nyilatkozatok jelentek meg, miszerint a Fidesz-frakcióban ülő kisgazdák saját frakciót hoznának létre.

Elhagyhatják a Fideszt a fideszes kisgazdák

Itthon2002.11.30, 09:53

Várhatóan a fideszes kisgazdák nagy része visszatér a Réti Miklós vezette Független Kisgazdapárthoz, az viszont még nem dőlt el, hogy kilépnek-e a Fidesz képviselőcsoportjából és esetleg önálló frakcióként működnének - írja a Magyar Hírlap.

Bács-Kiskunban csak a kisgazdák buktak

Itthon2002.10.24, 09:13

A megyei közgyűlésben átvették a vezetést a szocialisták. A megye nagyobb városaiban általában maradtak a régi vezetők, csak a kisgazda polgármestereket váltották fel MSZP-sek.

Torgyánék is eladnák az FKGP-székházat

Itthon2002.08.06, 14:41

Bírósági ítéletre vár a kisgazdaszékház ügyében több Torgyán-ellenes kisgazda politikus és Szeremley Huba, aki 200 millió forintért lefoglalta az épületet. Eközben Torgyánék újabb befektetőkkel tárgyalnak, s nekik adnák el a párt Belgrád rakparti székházát egymilliárd forintért.

A kisgazdák kiszűrik az árulókat

Itthon2001.12.29, 17:17

A kisgazdák a választások előtt szerződést kötnek jelöltjeikkel. A megállapodás szövege titkos, de az a lényege, hogy ne fordulhasson elő a következő ciklusban, hogy a párt képviselői szembe fordulnak a pártvezetéssel.

Az FKGP politikai prostituáltaknak tartja a Fidesszel szövetkező kisgazdákat

Itthon2001.12.20, 11:44

Politikai prostituáltaknak és politikai janicsároknak nevezte az FKGP főtitkára, Gyimóthy Géza azokat a kisgazda képviselőket, akik a Fidesz és az MDF közös listáján indulnak a jövő évi országgyűlési választásokon.

Megállapodást kötött a Fidesz, az MDF és a kisgazdák

Itthon2001.12.19, 14:03

Választási együttműködésről szóló megállapodást írt alá a Fidesz, az MDF és a Kisgazda Polgári Egyesület. Ennek értelmében 11 kisgazda indul 2002-ben a két kormánypárt közös jelöltjeként.

Az APEH nem vizsgálhatja az SZDSZ-t

Itthon2001.11.28, 17:52

Az APEH vizsgálja, hogy mit tehet a Horváth Béla kisgazda képviselőnek az SZDSZ ügyében összegyűjtött dokumentumaival, mivel az adóhatóság nem ellenőrizhet pártokat. Az Állami Számvevőszék a jövő héten hozza nyilvánosságra vizsgálatának eredményét.

Bánk nem mond le az alelnöki jelölésről

Itthon2001.11.28, 11:16

Bánk Attilát kedden negyedszer sem választották meg alelnöknek. Az MSZP és az SZDSZ a szavazástól való távolmaradásával eddig mindig megakadályozta a kisgazda képviselő megválasztását. A politikus ennek ellenére nem mond le a jelölésről.

Bánk Attila negyedszer sem lett alelnök

Itthon2001.11.28, 10:02

Immár negyedik alkalommal nem választják meg az Országgyűlés alelnökének Bánk Attilát, a kisgazda-frakció jelöltjét. Bánkot a koalíció támogatja, de az MSZP és az SZDSZ a szavazástól való távolmaradásával eddig mindig megakadályozta a kisgazda képviselő megválasztását.

Székely a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbez

Itthon2001.11.27, 13:32

A Legfelsőbb Bírósághoz fellebbezett ismételt letartóztatása ellen Székely Zoltán, a vesztegetéssel vádolt, jelenleg független, korábban kisgazda országgyűlési képviselő.

FKGP-MIÉP tagcsere

Itthon2001.11.14, 16:13

Koppánné Kertész Margit november 15-én kilép az FKGP frakciójából és a fél év független képviselőség letelte után a MIÉP soraiba ül át. Gidai Erzsébet MIÉP-es képviselő pedig a hírek szerint a kisgazdákkal tárgyal.

Torgyán-ellenes kisgazdák egyeztetése

Itthon2001.10.31, 09:26

A Reform Kisgazdapárt és a Kisgazda Szövetség vezetői, Liebmann Katalin és Cseh Sándor megalapozták a két szervezet egyesülését.

Betegségbe menekülnek a kisgazdák a szavazás elől

Itthon2001.10.15, 07:34

Kétséges, hogy a honatyák többsége kedden megszavazza-e a kisgazdajelölt Bánk Attilát az Országgyűlés alelnökének. Az ellenzék korábban már bejelentette: továbbra is távol marad a szavazástól.

Nem a kormánnyal szavaz az FKGP

Itthon2001.10.05, 07:42

A Torgyán József FKGP-elnököt támogató kisgazdák tegnap hivatalosan is döntöttek arról, hogy nem szavazzák meg a zárszámadási törvényt.

Helyüket és nevüket keresik a kisgazdapártok

Itthon2001.10.03, 07:43

Egyetlen újonnan alakuló kisgazdapártot vagy szövetséget sem hajlandó bejegyezni a cégbíróság, amíg a szabadalmi hivatal nem dönt a kisgazda név használatáról. Addig is a Békejobbal közösen választási szövetség létrehozásán dolgoznak a pártból kizárt kisgazdák, s keresik nemcsak szövetségeseiket, hanem új nevüket is.

Kiszely Katalin és Molnár Róbert belépett a Fideszbe

Itthon2001.09.29, 23:49

Két volt kisgazda képviselő, Kiszely Katalin és Molnár Róbert felvételével a Fideszbe, helyreállt a 194 fős koalíciós többség.

Tovább csökkenhet a kormánykoalíció létszáma

Itthon2001.09.27, 15:07

A koalíció több fontos kérdésben nem tudta biztosítani kedden a többséget a szavazásoknál. A Fideszben 50 ezer forint büntetést szabtak ki azokra a politikusokra, akik nem vettek részt a szavazásokon. A kisgazdák hétfői határozata értelmében aki nem szavaz a koalícióval, azt automatikusan kizárják. Erre minden esély megvan, mivel a Torgyán-hű kisgazdák továbbra is külön úton járnak. Valószínűleg a torgyánisták nem szavazzák meg a 2000. költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot sem.

A hétvégén dönt a Fidesz Molnár Róbert felvételéről

Itthon2001.09.26, 10:41

Várhatóan a hétvégi soproni frakcióülésén szavaz a Fidesz arról, felveszi-e soraiba Molnár Róbert volt kisgazda, jelenleg független képviselőt. Molnár egykor Torgyán bizalmasa volt.

Tiltakozik az MSZP Áder döntése ellen kisgazdaügyben

Itthon2001.09.24, 17:20

Az MSZP felszólította Áder JÁnost, hogy vonja vissza döntését, amelyben elfogadta a kisgazda képviselők kizárásáról szóló frakcióhatározatot. A szocialisták szerint az elfogult döntést a rendeztlen helyzet tette lehetővé.

Szövetkező Torgyán-ellenesek

Itthon2001.09.15, 13:42

Nem kizárt, hogy sikerül leküzdeniük a személyi ellentéteiket az egyelőre egymást konkurenciának tartó kisgazda irányzatoknak. Így megvalósulhat a hónapok által hangoztatott kisgazda egység.

Kisgazdákkal is tárgyal a Fidesz a választási együttműködésről

Itthon2001.09.11, 06:43

Több mint tíz kisgazda országgyűlési képviselővel tárgyal a Fidesz a választási együttműködésről - értesült a Népszava.

A kisgazdák szerint dicsőség lobbizni

Itthon2001.09.11, 15:00

A Népszabadság birtokába jutott levelek tanúsága szerint a képviselők, elsősorban a kisgazdák, rendszeresen hivatali levélpapíron lobbiznak, és időnként fenyegető leveleket írnak köztisztviselőknek. Orbán Viktor miniszterelnök egy korábbi nyilatkozatában bűncselekménynek nyilvánította, ha valaki pozícióját felhasználva befolyásolni próbál döntéshozókat. Az [origo] által megkérdezett érintettek szerint a lobbizás nem bűncselekmény.

Ketten is kisgazda elnöknek mondják magukat Fejérben

Itthon2001.09.08, 17:45

Szombaton két helyen, két embert választottak elnöknek Fejér megyei a kisgazdák. Budapesten Horváth Gábor, Székesfehérváron Orosházi György mögé álltak a párt küldöttei. Orosházit korábban kizárták az FKGP-ből, ezért a párt hivatalos vezetése törvénytelennek tartja a székesfehérvári döntést.

Torgyán: A kommunisták tisztességesebbek voltak velem

Itthon2001.09.01, 17:52

Orbán Viktort és a Fideszt támadta az ellenzéki képviselők előtti meghallgatásán Torgyán József. A teremben ülő kisgazdák tapsvihara mellett a Szabadi-ügyben a kormányfőt tette felelőssé, a legfőbb ügyészt pedig dilettánsnak nevezte.

Orosházi György feljelentette Torgyán Józsefet

Itthon2001.08.27, 17:00

Orosházi György kisgazda képviselő állítja: míg a független Torgyán József nem vesz részt a Parlament munkájában, mert állítólag táppénzen van, máshol sajtótájékoztatókat tart. A politikus szerint Torgyán ezért jogosulatlanul veszi fel képviselői fizetését.

Egyesül az FKDSZ és a Kisgazda Szövetség

Itthon2001.08.27, 12:43

Pénteken Tiszaújvárosban formálisan megállapodott az egyesülésről a Cseh Sándor vezette Kisgazda Szövetség és a kisgazda minisztereket is egyesítő Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsége (FKDSZ). Szerdán a Fővárosi Bíróságon is bejelentik a módosításokat. A Kisgazda Szövetség nevet viselő párt elnöke várhatóan az FKDSZ vezetője, Szabó János honvédelmi miniszter lesz. A Lányi Zsolt vezette reformkisgazdákkal nem egyesülnek.

Szentgyörgyvölgyi Torgyán-ellenes egységet akar

Itthon2001.08.17, 14:59

Szentgyörgyvölgyi Péter kisgazda frakcióvezető szerint előbb meg kell teremteni a Torgyán Józseffel szemben álló kisgazdák egységét, és utána lehet azzal foglalkozni, hogy hogyan segítsék a választásokon a nemzeti oldalt.

Felderítő is érintett a MiG-ügyben

Itthon2001.08.16, 08:37

A Magyar Nemzet értesülése szerint a katona hírszerzés egyik volt vezetője is érintett a MiG-ügyben. Az érintett, az orosz fél és a kisgazda vezetésű honvédelmi tárca közötti kapcsolatépítés során megszervezte Torgyán és más kisgazdák megfigyelését.

Ma könyörögnek a kisgazdák a termőföldért

Itthon2001.08.15, 14:34

Megyénként legalább egy helyszínen celebrálnak misét, de minden kisgazda maga is elmond egy-egy imát a magyar termőföld oltalmáért. Az országos rendezvényt Máriaremetén tartják este hatkor.

Csúcs László visszatérhetne a kisgazda frakcióba

Itthon2001.08.14, 11:36

Horváth Béla kisgazda képviselő kezdeményezi Szentgyörgyvölgyi Péter, kisgazda frakcióvezetőnél a januárban kizárt Csúcs László rehabilitálását, a frakcióba való visszavételét. A kérdéshez mind Csúcs, mind Szentgyörgyvölgyi pozitívan állt hozzá, azonban az első lépést azonban egyikük sem hajlandó megtenni.

Nem tudnak egységre lépni a reformkisgazdák

Itthon2001.08.10, 15:19

Eredménytelenek voltak a háttértárgyalások a Torgyán ellenes kisgazdák között. Többen azt is sérelmezték, hogy nevüket feltüntették, mint a pénteki sajtótájékoztató résztvevői. Hiába akarták ünnepélyesen bejelenteni - a Torgyán-ellenes kisgazdák nem egységesek.

Orosházi nem beszélt senkivel Torgyán letartóztatásáról

Itthon2001.08.06, 13:53

Torgyán József kisgazda pártelnök azt állította vasárnap: Orosházi György kisgazda képviselő a házelnökkel és a legfőbb ügyésszel beszélt, akik megerősítették, hogy szeptemberben letartóztatják Torgyánt. Orosházi tagadja, hogy ilyen beszélgetés megtörtént volna.

A Fidesz szerint Torgyánnak vége

Itthon2001.08.06, 12:18

Torgyán József kisgazda pártelnök egyre élesebb kirohanásokat intéz koalíciós partnere, a Fidesz ellen. A koalíció legnagyobb pártja azonban válaszra sem méltatja a kijelentéseket. Több fideszes politikus úgy nyilatkozott az [origo]-nak: Torgyánnal nem érdemes foglalkozni, mert már semmilyen befolyása nincs, és a választópolgárokat sem érdekli, amit mond.

Közös döntéshozó testületet akarnak a kisgazda szövetségek

Itthon2001.07.27, 11:41

A Szabó János honvédelmi miniszter vezette Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsége és a Cseh Sándor által alapított Kisgazda Szövetség korábban már laza szövetséget kötött. Közös döntéshozó testületükbe várják a reformkisgazdákat is. Mai sajtótájékoztatójukon közölték: elítélik Liebmann Katalin akcióját, hogy új pártot alapított.

Augusztus végére megszülethet a Torgyán-ellenes kisgazda egység

Itthon2001.07.24, 13:18

A reformkisgazdák remélik, hogy augusztus végén a Független Kisgazdák Demokratikus Szövetségével (FKDSZ) együtt közös pártot alapíthatnak. Az összefogás szükségességéről korábban már az FKDSZ-es Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter is beszélt.

Pozícióharcokon bukhat el a Torgyán-ellenes kisgazdák egysége

Itthon2001.07.06, 16:00

A Szabó János honvédelmi miniszter vezette Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsége (FKDSZ) és a Lányi Zsolt-féle reformkisgazdák is azt szorgalmazzák, hogy a Torgyán-ellenes erők fogjanak össze. Mára már az FKDSZ is úgy látja, hogy csak egy új párt megalapításával lehet véget vetni a szerintük egyre kilátástalanabb helyzetnek. Kérdés azonban, hogy melyik szövetség kezdeményezi először az együttműködést, illetve ha egy pártot hoznak létre, ki milyen pozíciót kap. Csúcs László szerint fennáll a veszély, hogy a hatalmi harcok miatt nem sikerül az összefogás.

Előző
  • 1
Következő