kísértet

címke rss

Egy hamisítatlan szellemjárta hely: a New Orleans-i St. Louis temetõ (18+)

Archívum2018.11.01, 19:25

New Orleans a boszorkányság és varázslatok városa, ahol máig él a voodoo misztériuma. Minden évben turisták tömegei érkeznek a „Mardi Gras"-nak nevezett karneválra, ám nem ez a város egyetlen látványossága. Itt áll ugyanis egy majd 250 éves temetõ, amely a paranormális jelenéseirõl ismert.

Elõször sikerült valódi kísértetet rögzíteniük a kutatóknak

Tudomány2018.10.20, 16:57

Minden minimálisan gondolkodni képes ember számára egyértelmû, hogy hétköznapi értelemben vett kísértetek nem léteznek. A világegyetem ellenben képes a laikus emberi szem számára mindenképpen különösnek tûnõ fenoménokat produkálni. Ilyenfajta „szellemobjektumok” számos alkalommal megjelenhetnek az égbolton, legfeljebb csak a szemfüles kutatók veszik észre õket fejlett eszközeik segítségével. Éppen egy ilyen kozmikus fantom felbukkanását sikerült rögzítenie Casey Law csillagásznak, a kaliforniai Berkeley Egyetem munkatársának. Felfedezésérõl lapunknak is mesélt.

Kísérteties hangokat rögzítettek az Antarktiszon

Archívum2018.10.18, 10:48

Kísérteties hangokat rögzítettek a kutatók az Antarktiszon. Az errõl készült felvételt most nyilvánosságra is hozták.

Így ûzd ki otthonodból az ártó erõket, szellemeket

Archívum2018.08.01, 20:20

A lakásban lappangó ártó erõket, kísérteteket könnyen észreveheti még az is, aki nem nyitott a paranormális jelenségekre. A váratlanul érkezõ és tartósan fennálló rossz közérzet, a furcsa szagok, az indokolatlan indulatok ellen érdemes tenni, hiszen ezek nem fognak maguktól elmúlni. Korábban már írtunk arról, hogy milyen jelei lehetnek, ha otthonodban szellem jár, most nézzük meg, mit tehetsz ellenük.

Képhiba miatt szellemeket láttak a Google utcaképén

Archívum2018.08.01, 20:01

Sokan szeretik böngészni a Google utcakép funkcióját, ám olyakor furcsa dolgokra lehetünk figyelmesek. Most például többen szellemnek tûnõ alakokat fedeztek fel. 

6 szellemvideó; amikor a gyerekek kísértetet láttak (18+)

Life.hu2018.07.20, 20:31

Egy család élete számtalan dolog miatt fordulhat rosszra, akár egyik percrõl a másikra. A különbözõ traumákat, kézzelfogható eseményeket azonban van lehetõségük kezelni, segítséget kérni megoldásukhoz – persze sokszor ez elmarad, de errõl már korábban írtunk. Ám mit tehetnek akkor, amikor egy túlvilági lény - szellem, démon – paranormális jelenései állnak a dolgok hátterében? Próbálják racionalizálni, azzal együtt élni, vagy netán szellemvadász segítségét kérik.

Eladó egy amerikai szellemjárta kastély, melyben a ház régi tulajdonosa kísért

Archívum2018.07.16, 20:25

Szellemjárta kastélyokat nem csupán Anglia, Skócia és Írország szeles, zordabb vidékein találunk. Bizony van egy az Egyesült Államokban is, méghozzá Main államban, Cape Elizabeth városában. Ez nem egy középkori, kivégzésekkel és halálos összeesküvésekkel átszõtt kastély – mint például a Windsor –, de legalább annyi furcsa és félelmetes paranormális tevékenység birtokosává válhat az, aki most él a lehetõséggel, és megveszi.

Elvetélt magzatának szelleme kísért egy nõt: videó

Archívum2018.06.28, 11:50

Nem akart hinni a szemének a torontói asszony, aki a babafigyelõ kameráján egy kísértetgyermek arcát látta. Úgy érzi, elvetélt magzatának szelleme kísérti õt. 

Szellem ijesztett a fiatalokra egy kísértetjárta kastélyban

Archívum2018.06.15, 17:30

Szellemeket keresett egy fiatalokból álló csapat a devoni Berry Pomeroy kastélynál, ahol a legenda szerint egy testvérpár kioltotta életét. Úgy tûnik, hogy találtak is. 

Szellem követi a férfit, ezért elhagyta a barátnõje

Archívum2018.06.11, 19:26

Ed, aki kísértetjárta helyeken vezet túrát, most saját maga is összeszedett egy szellemet. Barátnõje el is hagyta emiatt.

Elhagyott helyek – Romos, szellemjárta kúriák és kastélyok

Archívum2018.05.12, 20:50

Az elhagyott épületeknek van egyfajta romantikus bája. A kitört ablakokon át is lehet látni, hogy milyenek voltak régi pompájukban. Szörnyû, hogy a következõkben bemutatott csodás kúriák és kastélyok gazdátlanul állnak már hosszú évek óta, és szép lassan össze fognak omlani.

Kísértet tartja rettegésben az angliai családot: mozgatja a bögréket, nyitogatja az ajtókat

Archívum2018.05.10, 08:36

Kísérteties videót rögzített egy angliai család az otthonukban folyó bizarr dolgokról. A biztonsági kamerák által felvett különös események meggyõzték a családot arról, hogy házukban valahol egy átjáró van a túlvilágba.

Félig ember, félig varangy kísért a skót kastélyban

Tudomány2018.05.01, 16:18

Befalazott, titkos kamrák, egy szürke lady és még egy rejtélyes teremtmény borzolja a kedélyeket a skóciai Glamis kastélyban. A kísérteteket még ma is látni vélik az ódon épület falai között.

Újra felbukkant a"hegyi kísértet" Kárpátalján

Tudomány2018.01.20, 15:30

A kárpátaljai Kõhavas (Petros-csúcs, 2020 m) hegy megmászása közben egy turista fotózta le a Brocken-hegyi kísértet nevû jelenséget.

Döbbenetes: természetfeletti jelenségeket rögzített az utcai kamera

Archívum2018.01.04, 11:40

Természetfeletti képességekkel rendelkezõ emberekrõl készült videófelvételek sokkolják a világot. Még azok is megdöbbentek a látottakon, akik egyébként nem hisznek a paranormális jelenségekben.

2017 legijesztõbb kísértetsztorijai

Archívum2017.12.26, 21:08

2017-ben sem volt hiány bizarr hírekbõl, idén is rengeteget hallhattunk természetfeletti jelenségekrõl, észlelésekrõl. Videók és fényképek is készültek róluk, már csak az a kérdés, vajon valódiak-e. Cikkünkben ezúttal az év legelképesztõbb, leghihetetlenebb kísértettörténeteit gyûjtöttük össze.

Bizarr külsejû szellemet rögzített egy kõmûves: videó!

Archívum2017.11.15, 19:38

Chris Chalker és a kollégája nem hittek a szemüknek, mikor meglátták a vérfagyasztó árnyat. 

Õrült kísértet riogatta a kisbolt dolgozóját: videó

Archívum2017.11.04, 14:33

Nagy valószínûséggel nem tud sötétben aludni az a bolti eladó, aki a közelmúltban szellemekkel találkozott munkahelyén. Döbbenetes képsorok következnek.

Kísértet járta épületek - Ahol a holtak nem nyugszanak (18+)

Archívum2017.10.05, 20:33

Sokan gondolják, hogy azokban az épületekben, ahol egykor valami szörnyûség történt, az elhunytak szellemei nem képesek továbblépni. Talán újraélik a velük történteket, ártani akarnak azoknak, akik még élnek, vagy csak kapcsolatot keresnek a valós világával, esetleg az energia-lenyomataikat észleljük..., sok különbözõ vélemény van a paranormális jelenségekrõl. Ami kétségtelen, hogy mindig is voltak és lesznek „szellem-házakról” szóló beszámolók. Ezekbõl választottunk ki négy érdekes épületet.

Halott kisfiú szelleme hagyott kézlenyomatot a falon

Archívum2017.09.01, 17:36

Joanne Gallagher három gyermekével együtt költözött az új családi házba, ahol durva földöntúli jelenségek történtek. 

Szellemet videóztak egy temetõben

Archívum2017.08.16, 12:49

Bizarr felvétel került napvilágra nemrég: az egyik liverpooli temetõben kísértetet láttak. 

Megrémült az operatõr a kísértettõl: Videó!

Archívum2017.07.29, 11:14

Nem mindennapi felvétel bizonyítja: szellemek bizony léteznek. 

Szellemgyereket fotóztak a szülõk alvó kisbabájuk mellett

Life.hu2017.06.28, 15:32

Halálra rémíszítette a szülõket a szellemgyerek, akit 18 hónapos kisfiuk ágyában láttak: a babamonitoron vették elõször észre az árnyékot!

5 jel, hogy üzenetet kaptál a túlvilágról

Life.hu2017.03.31, 12:55

Nem kell hinni a szellemekben ahhoz, hogy furcsa jelenségeket tapasztaljunk magunk körül. Ezek közül néhány arra utal, hogy egy szellem próbál kapcsolatba lépni velünk.

Egy szerzetes szellemét látták felbukkanni: Videó!

Life.hu2017.03.30, 10:16

Forgatás közben látták meg a kísértetet, amirõl azt is tudni vélik, hogy régen kihez tartozott.  

Halottlátók és szellemvadászok is kerültek különös helyzetbe

Tévé2017.03.28, 16:20

Rob Lowe új realitysorozatában szellemek és más rejtélyes lények nyomában járja keresztül-kasul az Egyesült Államokat, de természetesen nem õ az elsõ, aki ilyesmire adja a fejét, Leonard Nimoy annak idején az elsõk között szállt be a kutatásba. Volt, akinek a Ragyogás-t ihletõ hotelben köszöngetett valaki a teljesen üres folyosón, máshoz feszítõvasat vágott egy kísértet – a természetfeletti jelenségek után nyomozó realitykbõl válogattunk.

A fizikus szerint nem létezhetnek szellemek

Archívum2017.03.06, 10:47

Egy elméleti fizikus rakott pontot a kísértetek témájának végére. Rengetegen állítják, hogy láttak, érzékeltek már kísértetet az életük során, de Brian Cox most felfedte az igazságot.

Léteznek kísértetek? Választ ad a hadronütköztetõ

Tudomány2017.03.03, 18:07

A közelmúltban végzett felmérések szerint az amerikaiak 42, a britek 52 százaléka hisz a szellemekben. Ez igen nagy arány ahhoz képest, hogy senki sem szolgáltatott támadhatatlan bizonyítékot a kísértetek létezésére. Egy brit elméleti fizikus szerint azonban inkább a nemlétükre lehet bizonyítékot találni.

Szellem járt az új otthonuk kertjében – Fotó!

Life.hu2017.01.16, 13:25

A család azóta is magyarázatot keres a furcsa jelenségre, melyet a fényképezõgépük rögzített új otthonuk kertjében.

Démoni jelenlét miatt szereltettek fel kamerát, ami meglepõ felvételt rögzített

Archívum2017.01.02, 10:21

Egy spanyol család démoni jelenlétre panaszkodott, ezért szereltettek fel biztonsági kamerákat a ház elé. Mégis meglepõdtek, amikor meglátták a felvételeket: kísértet követi a hazafelé tartó embereket.

Barátkozni akart a halott kislány szelleme

Archívum2016.12.07, 13:09

A fiatal nõ biztos abban, hogy az elõtte megjelenõ kislány szelleme a barátja akart lenni.

Kastély elõtt fotózkodott a család, de halálra rémültek a kép láttán

Life.hu2016.11.29, 14:00

Elsõ pillantásra a családi fotó nem több mint az összes hasonló kép. Mosolygó anya a lányával és unokájával, ám közelebbrõl megnézve elfog mindenkit a borzongás. Két kísértet is látható a fotón: egy nõi alak és a kezében egy gyermek.

Halott kisgyermek szelleme kísért a kórházban

Archívum2016.11.21, 15:02

A dolgozók halálra rémültek a kísértõ gyerek szellemétõl.

Kísértetjárás hollywoodi módra - Épületek, ahol hírességek kísértenek

Life.hu2016.10.26, 15:56

Egy korábbi cikkünkben már bemutattunk öt olyan sztárt, akik laktak már szellemjárta házban, és természetfeletti élményekrõl a nyilvánosság elõtt is beszéltek. Most pedig jöjjenek azok az elhunyt hírességek, akik a mai napig nem nyugszanak, és vissza-visszajárnak haláluk helyszínére vagy akár egykori kedvenc helyeikre.

A világ legfélelmetesebb helyei

Life.hu2016.10.11, 11:36

Halloweenhez közeledve ismét a horroré a fõszerep. Az alábbi szubjektív listán összeválogattuk a világ legrémisztõbb helyeit. Borzongásra felkészülni!

Öt jel, hogy otthonodban nem vagy egyedül - A kísértetjárta házak ismérvei

Life.hu2016.07.13, 13:11

Furcsa zajokat hallasz? Megmagyarázhatatlan villanásokat látsz? Sokan tapasztalnak az otthonukban furcsa jelenségeket. Valaki legyint ezekre, más túlvilági üzenetként tekint rájuk. Te melyik csoportba tartozol?

Feszítõvassal támadt egy szellem, állítja egy tévés

Tévé2016.07.01, 09:52

Az eddigieknél is hátborzongatóbb helyre keveredett a kísértetjárta házakat bemutató Most Haunted stábja.

A halál szele lengi be Velence kísértetszigetét

[origo] utazás2016.03.20, 20:50

Ide zárták a pestiseseket, aztán egy pszichiáter mészárolta le a betegeit.

Zöldes fényben fluoreszkált az elátkozott hajó

Tudomány2015.10.30, 22:31

A hajózás csaknem egyidõs az emberi civilizáció kialakulásával. A szárazföldtõl azonban olyannyira különbözõ óceánok mind a régmúltban, mind pedig napjainkban állandó kihívást jelentettek és jelentenek a végtelen vizekre kimerészkedõ tengerészek számára. Ezért talán nem véletlen, hogy a hajózás történetét át- meg átszövik a megválaszolatlan rejtélyek és az ezekbõl szárba szökõ legendák, amelyek közül kétségkívül a bolygó hollandié az egyik leghíresebb.

Sztárok, akiknek az otthonában kísértetek kísértenek

Life.hu2015.10.27, 15:57

A közelgõ halloween alkalmából összegyûjtöttük azokat a hírességeket, akik laktak már szellemjárta házban, és be is számoltak rajongóiknak a természetfeletti élményeikrõl. Borzongásra felkészülni!

Kísértetek, tragédiák, legendák - Félelmetes magyarországi vidékek

Life.hu2015.10.15, 11:21

A közelgõ mindenszentek, vagy ahogy manapság divatos mondani, halloween alkalmából egy kis szellemtúrára szeretnénk invitálni. Ha november elsõ hétvégéjét kirándulással töltenéd, az alábbi kísértetjárta helyeket mindenképpen érdemes felkeresned.

Kísértetjárta a házad? Így szabadulj meg tõle

Life.hu2015.10.05, 12:08

Egy olyan háznak, ahol gyilkosságok, esetleg más szörnyûségek történtek, nem túl jó a marketingje. Ha egy ingatlannak kitudódik a sötét múltja, a legtöbb vevõ általában ódzkodik a beköltözéstõl. Van azonban néhány trükk, amellyel egy kísértetjárta házat is vonzóvá lehet tenni - nem csak Halloween idejére. Cindi Hagley amerikai ingatlanügynök kifejezetten az ilyen elátkozott házakra specializálódott, lássuk hát, õ mit ajánl a tulajdonosoknak.

Túlvilági hotelek - Amikor a vendégek életét kísértetek keserítik meg

Life.hu2015.09.09, 16:13

Tragikus sorsok, rejtélyes halálesetek, nyughatatlan lelkek. Ha eddig azt gondoltad, hogy kísértethistóriák csak filmekben vagy könyvekben léteznek, akkor az alábbi történeteket olvasva garantáltan borsódzni kezd majd a hátad. Az alábbi hotelek - luxusszolgáltatásaik mellett - hátborzongató titkaikkal is vonzzák a turistákat, falaik között túlvilágról érkezõ alakok rémisztgetik a pihenésre vágyókat. 

Szellemeket lát? Talán a penész az oka

Tudomány2015.04.02, 16:23

Nem biztos, hogy megbolondult, ha szellemeket lát. Az elhanyagolt épületekben elszaporodhatnak a hallucinációkat okozó penészgombák, állítják amerikai kutatók.

Kísértet járt a focimeccsen

Sport2014.11.28, 08:43

Megmagyarázhatatlan jelenség ütötte fel a fejét a Racing Club-River Plate argentin bajnokin: egy nehezen kivehetõ, de egyértelmûen látszódó alak futott el a pálya szélén, majd kisvártatva az ellenkezõ irányban.

Luxusnyaraló, ahová soha nem érkeztek meg a vendégek

Life.hu2014.11.25, 22:39

Elhagyatott helyek címû sorozatunk következõ részében egy olyan tajvani luxus üdülõkomplexumot mutatunk be, ahová soha nem tették be vendégek a lábukat. 

A világ legijesztõbb helyei

[origo] utazás2014.10.21, 06:32

Van, ahol legendák és paranormális jelenségek okoznak borzongást, és van, ahol az emberi természet sötét oldala döbbenti meg az arra járó turistát.

A halál utáni élet reménye élteti a kísérteteket

Tudomány2014.09.11, 14:40

Mai modern világunkban még mindig sokan hisznek kísértetek, természetfeletti lények létezésében, és egész iparágak épülnek az emberek ijesztgetésére. Miért fogékony sok ember a természetfeletti jelenségekre? A válasz evolúciós okokban és a lélek halhatatlanságába vetett hitben keresendõ.

Elkelt a Velence melletti kísértetsziget

Travelo2017.10.06, 10:12

Elkelt a Velence melletti kísértetsziget