kisebbségi kormányzás

címke rss
Többség nélkül állt föl az új kormány

Többség nélkül állt föl az új kormány

II. Margit dán királynő beiktatta hivatalába vasárnap a nemrégiben megválasztott Lars Lokke Rasmussen miniszterelnök új kormányát.

Az SZDSZ-re hangolja rendkívüli ülését az MSZP

Itthon2008.09.10, 07:29

Lesz rendkívüli MSZP-kongresszus, de az időpont még bizonytalan - derült ki kedden, az MSZP elnökségének öt órás ülése után. A kongresszus összehívását Gyurcsány Ferenc miniszterelnök javasolta. Az ülésen a párt dönthet arról, hogy támogatja-e a sarokba szorult kormányt. Ha megpróbálkoznak a kisebbségi kormányzással, a független képviselők szavazata dönthet. Egyikük már kijelentette: Gyurcsány programja ellen szavazna.

Fidesz: a kisebbségi kormányzás ára Gyenesei

Itthon2008.05.15, 11:54

Átadta tárcáját Bajnai Gordon csütörtökön az önkormányzati minisztérium vezetésével megbízott Gyenesei Istvánnak. A független képviselőt a Fidesz továbbra is támadja, mert szerintük érdemtelen a miniszterségre az, akinek a neve több bűncselekmény kapcsán is felmerült. Gyenesei állítja, nem követett el törvénysértést.

Új minisztériummal készül a kisebbségi kormányzásra Gyurcsány

Itthon2008.04.27, 22:47

Több államtitkárral és új minisztériumal készül a kisebbségi kormányzásra a miniszterelnök. Az MTI infomrációi szerint felállítanak egy gazdasági és fejlesztési csúcsminisztériumot, és újra két államtitkár lesz tárcánként. A változásokat hétfőn jelentik be hivatalosan. Gyurcsány a miniszterek személyére vionatkozó találgatásokat nem erősítette meg az ATV-nek adott interjújában, de azt elárulta, hogy az új vezetők többsége nem a szocialista párthoz kötődő világból érkezik.

A magyar alapkamatr�l vit�znak Londonban

Gazdaság2008.04.23, 18:02

A londoni Cityben is teljes a megosztotts�g a magyar p�nz�gypolitikai p�lya j�v�j�r�l: �v v�g�ig kitart� jelenlegi kamatszint �s m�r �prilisi f�l sz�zal�kpontos agressz�v emel�s egyar�nt szerepel a j�slatok k�z�tt. �ltal�ban id�n m�g kamatemel�st, j�v�re viszont m�r laz�t�st v�rnak, �s azt, hogy a kisebbs�gi korm�nyz�sban a n�pszer�s�g-jav�t� int�zked�sekre is kisebb lesz az es�ly.

Katonás fegyelemmel készül a Fidesz a kisebbségi kormányzásra

Itthon2008.04.15, 10:51

A frakciófegyelem szigorításával készül a kisebbségi kormányzásra a Fidesz - írja a Magyar Nemzet. A jövőben csak rendkívüli esetben fogadják majd el az ellenzéki képviselők hiányzását a parlamenti szavazások idején.

Gyurcsány: Az MSZP elnökségének le kellene mondania

Itthon2008.04.09, 08:23

Gyurcsány Ferenc szerint a jelenlegi helyzetben az MSZP elnökségének le kellene mondania. A miniszterelenök a tv2-nek adott interjút, amelyben azt mondta: az MSZP tagsága korábban a koalíciós kormányzásra adott az elnökségnek felhatalmazást, így az egypárti kormányzásról is meg kellene kérdezni őket. Suchman Tamás szocialista politikus szerint két évig nem lehet kihúzni kisebbségi kormányzással.

Az előre hozott választás népszerű a piacon

Archívum2008.04.03, 15:59

A kisebbségi kormányzást tartja legvalószínűbbnek a piac - derül ki a portfolio.hu felméréséből. Ugyanakkor nem ez a legnépszerűbb forgatókönyv a gazdaság szereplői szemében, mert ez gyakorlatilag egy helyben toporgás lenne.

Horn Gyula nyugdíjasain dúl majd a harc

Itthon2008.04.03, 11:28

Meg fognak izzadni a várhatóan kisebbségben kormányzó MSZP tárgyalói, ha meg akarják nyerni a szabad demokratákat több fontos intézkedésükhöz. A már unalomig ismételgetett egészségügyi reform mellett ott van sok olyan kérdés is, ami az emberek pénztárcáját érinti, és ezekben nehéz lesz dűlőre jutni. Az is valószínű, Gyurcsány Ferencnek még csak lehetősége sem lesz arra, hogy Horn Gyula nyomdokaiba lépjen.

Kuncze: Működhet a kisebbségi kormányzás

Itthon2008.04.03, 20:46

Kuncze Gábor szerint működőképes lehet a kisebbségi kormányzás, a liberális párt képviselői támogatni fogják azokat a előterjesztéseket, amelyek javítanak az ország helyzetén; az SZDSZ korábbi elnöke erről csütörtökön beszélt Szegeden.

Svédekkel menne a kisebbségi kormányzás

Itthon2008.04.01, 17:39

A világ szerencsésebbik felén nem szokott gondot okozni a kisebbségi kormányzás, de Közép-Európában eddig nem bizonyult túl hatékonynak, így kérdés, mi lesz a helyzet Magyarországon. Egy alkotmányjogász szerint ott működik jól ez a konstrukció, ahol a kormány és a legnagyobb ellenzéki párt meg tud állapodni. A sokat látott Demszky Gábor ugyan már kipróbálta a kisebbségi kormányzást, de egykori bizalmasa szerint ő is rosszul viselte.

Az SZDSZ érzi az esélyt, az MSZP kivár

Itthon2008.04.01, 12:54

Bántotta az SZDSZ vezetésének önérzetét, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő keményen bírálta a pártot és menesztette az egészségügyi minisztert - derül ki az [origo]-nak nyilatkozó szabad demokrata vezetők elmondásából. A párt komolyan számol azzal, hogy az MSZP nélkül saját arculatot tud építeni. A jelek szerint a kisebbségi kormányzásba már a szocialista vezetés is beletörődött. A párt elnöksége higgadtan reagált az SZDSZ-es szakításra, a kormányfő menesztése nem merült fel lehetőségként és kiálltak mellette a párt erős emberei is.

Kaczynski kizárta a kisebbségi kormányzás lehetőségét

Nagyvilág2007.07.19, 21:44

Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfő kizárta a kisebbségi kormányzás lehetőségét egy csütörtöki rádiónyilatkozatában, sajtóértekezletén pedig azt állította, hogy Lengyelországnak nincsenek problémái egy új uniós szerződés ratifikálásával, de  koalíciós partnerei ellenzik a még csak formálódó szerződést.

Washington rosszalja a Milosevic pártja felértékelését

Nagyvilág2004.02.05, 21:20

Washington aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a szerbiai kormányalakítás folyamatában lehetséges megoldásként merült fel, hogy a demokratikus tömb pártjai igénybe vennék a milosevici szocialisták külső támogatását a kisebbségi kormányzáshoz.

A Deutsche Bank kisebbségi kormányzástól tart Magyarországon

Archívum2002.03.28, 07:48

A jelölt országok gazdasági helyzete az EU-hoz fűződő erős kereskedelmi kötődésük miatt rosszabbodott az elmúlt években - állapítja meg a Deutsche Bank tanulmánya. Magyarországon is visszaesett a növekedés, de mára túljutott az alkalmazkodás időszakán. A kutatók azonban tartanak egy kisebbségi kormányzás okozta bizonytalanságtól.

Előző
  • 1
Következő