kisautó

címke rss

Hivatalos adatok az új Abarth-okról

Auto2010.02.24, 16:30

Genfben mutatkozik be a Fiat 500C és a Punto Evo sportosabb Abarth változata, elõbbi 140, utóbbi alapkivitele 165 lóerõs.

Plasztikázzák a Skoda Fabiát és Roomstert

Auto2010.02.24, 13:59

Frissíti a Skoda a Fabiát és a Roomstert, mindkét modell a Genfi Autószalonon mutatkozik be a publikumnak.

Herczig bemutatta új autóját

Auto2010.02.24, 19:05

A WRC-k kitiltásával az N-es és a Super2000-es autók csatázhatnak majd idén az abszolút magyar bajnoki címért. A tavalyi bajnok páros, Herczig Norbert és Baranyai László ezért egy kék-fehér-zöld fényezésû ©koda Fabia S2000-re cserélte a Subaru Impreza WRC-t. Csapatuk immár a ©koda Rally Team Hungaria névre hallgat, és az importõr támogatását is élvezi.

Megérkezett a Mini-rivális Citroën - DS3 bemutató

Auto2010.02.23, 10:27

Egy éve már megjártuk Párizst a DS3-ért, ám akkor éppen hogy csak megvillantották egy rosszul megvilágított színpadon a Mini-riválisnak szánt kisautót, amelyre egészen mostanáig kellett várni. Vezetni ugyan a hazai bemutatón sem lehetett a DS3-at, de legalább kívülrõl-belülrõl megtapogathattuk és vigaszágon az ötajtós C3-mal mehettünk egy kört.

Hivatalos képeken a Volkswagen CrossPolo

Auto2010.02.19, 13:30

Nem a Polo GTI lesz az egyetlen érdekes kisautó-újdonság a Volkwagen standon a Genfi Autószalonon, a tervek szerint bemutatkozik az új CrossPolót is.

Kisautókat készítene a Dacia

Auto2010.02.15, 17:08

Felveszi a kesztyût a Dacia, a Renault román divíziója kisautókkal bõvítené kínálatát.

Bemutatkozott az Audi A1

Auto2010.02.10, 15:03

Jól megkomponált elõzetesáradat után az Audi nyilvánosságra hozta jelenlegi legkisebb modellje, az A1 hivatalos sajtóanyagát.

Kerregõ Rómeó - Alfa MiTo 1.6 JTDm teszt

Auto2010.02.02, 10:02

Az Alfa MiTo legérdekesebb pontja egy kapcsoló: ezzel lehet a tohonya, mihaszna trendi kiskocsit egy csapásra lelkesítõ, erõtõl duzzadó hot hatché varázsolni. A dízel még takarékos is, de akkor is a benzines kéne.

Alfa Mito a Maseratinak

Auto2010.01.27, 17:02

Különkiadás készült az Alfa Romeo Mitóból, a szériát a Maserati szervizhálózata használhatja.

200 lóerõs lehet a Fiat Punto Evo Abarth

Auto2010.01.27, 10:25

200 lóerõs motor kerülhet a Fiat Punto Evo Abarth csúcsváltozatába, az alapkivitel 170 lóerõs lesz.

Nyáron érkezik az új Suzuki Swift

Auto2010.01.22, 09:45

Nyár végétõl kapható a Suzuki Swift új generációja, mely továbbviszi az aktuális modell formavilágát.

Ilyen lesz belülrõl az új Chevrolet Aveo

Auto2010.01.21, 12:12

Friss kémfotók érkeztek az új Chevrolet Aveóról, elõször látható leplezetlen formában az új középkonzol és mûszerfal.

Sportos lett a Renault Clio

Auto2010.01.15, 11:48

Nemcsak takarékos, hanem egy sportos Cliót is bemutatott a Renault a Brüsszeli Autószalonon.

Friss motorok és szivárványszín a Mininél

Auto2010.01.15, 11:26

Frissített motorokkal vág neki 2010-nek a Mini, a teljes kínálat megújult. Érkezett egy különleges új fényezés is.

Bemutatták a legtisztább Renault-t

Auto2010.01.14, 09:59

A Detroit árnyékában rendezett Brüsszeli Autószalonon a Renault bemutatta a Clio Ecót.

Chrysler Delta és elektromos Fiat 500 Detroitban

Auto2010.01.12, 10:34

Chrysler-logós Lancia Deltát mutattak be Detroitban, szimbolizálva az amerikai gyár és a Fiat összeolvadását. Tanulmányként debütált az elektromos Fiat 500.

Fotókon az új Chevrolet Aveo

Auto2010.01.08, 10:47

Hivatalos fotókat hozott nyilvánosságra a GM a Detroiti Autószalonon debütáló Chevrolet Aveo RS-rõl.

Formabontó a Nissan kis crossovere

Auto2010.01.07, 13:08

A Qashqai kistestvére merész formatervvel érkezik az európai piacra idén õsszel. Qazana helyett Juke lesz a neve, a hivatalos bemutató márciusban, Genfben lesz.

Olcsó városi autót mutatott be a Honda

Auto2010.01.05, 17:55

A fejlõdõ piacoknak szánt kisautó-tanulmánnyal állt elõ a Honda Új-Delhiben.

Egyterût épített az SX4 alapjaira a Suzuki

Auto2010.01.05, 15:40

Indiában, az Új-Delhi Autószalonon a Suzuki bemutatta R3 névre keresztelt hatüléses tanulmányát. Két év múlva kerül gyártásba.

Háromhengeres motorral jön a Peugeot 208

Auto2009.12.21, 12:57

Csak 2012-ben kerül piacra a Peugeot 207 utódja, a 208. Háromhengeres motort fejlesztenek hozzá.

Visszatérhet Olaszországba a Fiat Panda

Auto2009.12.21, 10:39

A lengyelországi Tychy helyett a jövõben Nápoly mellett készülhetnek a Fiat Panda modelljei, mivel az olasz kormány azt szeretné, hogy minél több autó készüljön az országban.

Drága lett a kínai-olasz kisautó

Auto2009.12.18, 09:41

Dr1 néven új kisautó született egy kínai-olasz együttmûködésbõl. A fejlesztésben a Bertone formatervezõ stúdió is szerepet kapott.

Elsõ kép az Audi A1-rõl

Auto2009.12.18, 15:27

Egy reklámfilm-forgatáson készítettek felvételt az új Audi A1 elejérõl és az autót a jövõben népszerûsítõ Justin Timberlake-rõl.

Gombócból egyterû - Citroën C3 bemutató

Auto2009.12.17, 17:35

Magyarországon is bemutatták az új Citroën C3-at, amely a gombócszerû elõdjéhez képest egy mosásban összement egyterûként próbál utat törni magának a kisautók meglehetõsen népes falkája között. Ehhez a trükkhöz egy hatalmas szélvédõt is bevetettek a franciák, kapkodni ugyanakkor nem kell a szalonlátogatással, mert csak márciusban kezdõdik a forgalmazás.

Graffiti-elõzetes az Audi A1-rõl

Auto2009.12.15, 09:52

Márciusban, a Genfi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek az új A1, de az Audi már most elkezdte a népszerûsítési kampányt.

Büszke szülõk szépreményû gyermeke - Kia Venga menetpróba

Auto2009.12.11, 20:25

A válság idején megvalósuló tervek késõbb, amikor sokszorosan meghozzák gyümölcsüket, bizonyára kellemes emlékeket ébresztenek majd kiötlõikben. A Kia egy minden ízében Európára szabott kis egyterûvel akarja bizonyítani, hogy kategóriát meghatározó tényezõt tud piacra dobni. A nemrég leleplezett Venga az újévben már a szalonokban lesz.

A fapad is lehet jó - Chevrolet Spark menetpróba

Auto2009.12.09, 17:41

Tessék elfelejteni a kerekeken guruló tévésdoboznak kinézõ és úgy is viselkedõ Daewoo Ticót, a gömbölydedebb, ám nem sokkal jobb Matizt, és az utódját, a már majdnem autószerûvé kozmetikázott Sparkot, mert a Daewooból lett Chevrolet ezúttal egy tényleg jó kisautóval rukkolt elõ. Ezt is Sparknak hívják, de ezzel nagyjából véget is ért a hasonlóság a régi modellel.

Még retrósabb lesz az új Volkswagen Bogár

Auto2009.12.08, 10:22

Jövõ év közepén a Volkswagen leállítja a Beetle aktuális generációjának gyártását Mexikóban. Már készül az utód.

Átrajzolták Amerikának a Mazda2-t

Auto2009.12.03, 10:38

A Los Angeles-i Autószalonon bemutatkozott a Mazda2 amerikai változata, amely néhány apróságban eltér az Európában ismert modelltõl.

Városi miniautó a Hondától

Auto2009.12.03, 10:51

A Los Angelesi Autószalonon mutatta be új városi tanulmányát, a P-NUT-ot a Honda. Az futurisztikus külsejû autóban hárman férnek el.

A világ legtakarékosabb négyülésese a Volkswagentõl

Auto2009.12.03, 10:33

A Los Angeles-i Autószalonon a Volkswagen négyüléses tanulmányt mutatott be Up Lite néven. 2,44 liter az átlagfogyasztása.

Új arcot kapott a Ford Fiesta

Auto2009.12.01, 12:31

A Los Angeles-i Autószalonon mutatkozik be a Ford Fiesta amerikai változata, mely minimális mértékben átalakult az európaihoz képest.

Visszatérhet az Audi A2

Auto2009.12.01, 12:34

Az új A8 leleplezése elõtt Rupert Stadler Audi-fõnök elárulta, hogy a márka már dolgozik az A2 feltámasztásán.

A Volkswagen Polo lett az Év Autója

Auto2009.11.30, 16:09

Minimális különbséggel, mindössze tíz ponttal elõzte meg a Volkswagen Polo a Toyota iQ-t az Év Autója-választáson, az Opel Astra jókora lemaradással futott be a harmadik helyen.

Kémfotón az új Suzuki Swift

Auto2009.11.26, 13:09

Németországból érkeztek friss kémfotók az új Suzuki Swiftrõl. Kivillant a lepel alól a hátsó lámpa.

Motort is közösen fejlesztene a Renault és a Mercedes

Auto2009.11.25, 11:21

Nemcsak új kisautó-platformot, hanem motorokat is fejlesztene a Renault-val együttmûködésben a Mercedes.

Bemutatkozott a Ford Fiesta S2000

Auto2009.11.19, 11:59

Az M-Sport nagy-britanniai központjában végre lehullt a lepel az új Ford S2000 raliautóról.

Nem lesz Quattro az új Audi A1

Auto2009.11.19, 18:22

Míg az Audi A1 2007-es elõfutárának, a Metroproject Quattrónak a nevében is benne volt a cég összkerékhajtású technológiájának neve, a német Autobild jelentése szerint a végleges szériaautóból nem lesz összkerék-meghajtású változat.

Frissítik az Opel Corsát

Auto2009.11.19, 10:44

Apró frissítést hajtott végre a Corsán az Opel, a módosítások mûszaki jellegûek, kívülrõl láthatatlanok, és az OPC-t nem érintik.

2012-ben jön a Ford B-Max

Auto2009.11.19, 12:06

B-Max néven dobja piacra a Ford a Fusion utódját, a premier 2012-ben esedékes.

Szabadidõ-autó készül az Opel Corsából

Auto2009.11.16, 16:35

2011 végén a Corsa alapjaira épített szabadidõ-autót dob piacra az Opel, a technikát még Meriva-karosszériával tesztelik.

Evo, de nem Mitsubishi

Auto2009.11.13, 13:07

Magyarországon is bemutatták a felfrissített Fiat Puntót, amely finoman átrajzolt külsõvel és utastérrel, valamint jó néhány új motorral vág neki a következõ évek megpróbáltatásainak. Az árlista 3,25 millió forinttól indul, így továbbra is jó vétel lehet a kategóriájában, ráadásul a Grande Punto is gyártásban marad, még barátságosabb árcédulával.

Ismét visszahívják a már visszahívott Swifteket

Auto2009.11.12, 10:25

Újabb visszahívást rendelt el a Suzuki azokra a Swiftekre, melyek tulajdonosainak egyszer már fel kellett keresniük a márkaszervizeket.

Elektromos mini a Citroëntõl

Auto2009.11.11, 12:29

Gyakorlatilag a Mitsubishi i-MiEV átcímkézett változata a francia gyártó új C-Zero elnevezésû teljesen elektromos minije, amely jövõ év végén kerül piacra.

Képeken az új Nissan Micra

Auto2009.10.30, 13:42

A jelenlegi Micránál ugyan visszafogottabbra sikeredett a jövõre megjelenõ új generáció külseje, cserébe viszont könnyebb és tágasabb lesz.

Erõsebb lesz a szupertakarékos Opel Corsa

Auto2009.10.29, 10:01

Jövõ januárban jelenik meg a szalonokban az Opel Corsa Ecoflex frissített változata, húsz lóerõvel erõsebb motorral.

Amerikába mehet a Suzuki Swift

Auto2009.10.28, 10:58

Amerikában is szeretné piacra dobni a népszerû Swiftet a Suzuki, az új generációt legalábbis a tengerentúli elõírásokat is szem elõtt tartva tervezi meg.

Diszkó expressz - Ford Fiesta 1.6 Sport teszt

Archívum2009.10.28, 15:02

Látványos szpojlereivel és 17 colos felnijeivel vagány kis méregzsáknak tûnik a Fiesta Sport, ám sajnos a fentiekbõl csak a vagány mondható rá anélkül, hogy ránk szakadna a plafon.

Kémfotón az Audi A1

Auto2009.10.20, 12:38

2010 nyarán érkezik a márkakereskedésekbe az Audi legkisebb modellje, az A1-et már élesben finomhangolják.