Kis

címke rss

Tóth Orsi: Legalább kétszáz évesnek érzem magam

Film2008.05.08, 11:38

Két hét múlva Tóth Orsi is végigmegy azon a vörös szőnyegen, amelyen már a világ összes nagy filmsztárja megfordult, ugyanis ő a női főszereplője Mundruczó Kornél Delta című filmjének, amely bekerült a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába. Orsitól távol áll a díszbemutatók csillogása, legszívesebben farmerben menne mezítláb, de még inkább kihagyná az egészet, és kutyát sétáltatna helyette a gáton. A Szép napok, a Világszám! és a Johanna fiatal színésznőjével beszélgettünk.

Zidane zenéje a Trafóban - hétvégi partyajánló

Partytár2007.03.02, 11:26

Vasárnap két jelentős budapesti partycentrum fejezi be: a British Council rendezvénysorozata, a Nagy Britmánia - Supernow és a Práter utcai Kis West Balkán. Előbbit maga Luke Vibert, a Warp ambient-nagyágyúja, az elektronikus zene igazi, évtizedes úttörője tiszteli meg. Hazánkba látogat még a hétvégén a stílusolvasztó német Quincy Jointz és a szintén több húrt, de leginkább breaket pendítő brit Aquasky trió, illetve honfitársai, a houser Lee Burridge és a darenbézer D-Bridge és Nocturnal. Budapest vendége lesz még a német-ír indie-banda a Celest, valamint skót szaktársaik, a Zinedine Zidane-nak zenét író Mogwai.

Havas a küszöbön, Liptai készül

Tévé2006.08.28, 12:03

A Mokka rendületlenül tartja magát a 18-49-es célcsoportban, noha a teljes lakosságnál a Nap-kelte vezeti a mezőnyt. Ezúttal a TV2 reggeli műsorának főszerkesztőjét, Szörényi Pétert kérdeztük.

Lángol a szív, hasogat a fej

Film2006.04.01, 17:59

A Filmklub újságírói a Titanic filmfesztiválon betermeltek egy francia házassági drámát, egy összenőtt punkzenészekről szóló angol áldokumentumfilmet, és egy kísérletezőkedvű új-zélandi amatőrvideót.

Zöld festékkel öntötték le Kis sellőt

[origo] utazás2006.03.10, 11:29

Ismeretlenek zöld festékkel leöntötték a Koppenhága jelképének számító Kis sellő szobrot - jelentette be csütörtökön a dán rendőrség.

Előző
  • 1
  • 2
Következő