Kirszan Iljumzsinov

címke rss
Az elnök lepődött meg a legjobban a lemondásáról szóló híren

Az elnök lepődött meg a legjobban a lemondásáról szóló híren

Kirszan Iljumzsinov cáfolta, hogy lemondott volna a Nemzetközi Sakkszövetség elnöki tisztéről. A FIDE orosz vezetője hamisnak nevezte azt a FIDE honlapján hétfőn megjelent, majd később onnan eltávolított információt, amely szerint feladta volna a posztot, egyszersmind belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, s amerikai ármánykodást emlegetett.

Lekerülne a tiltólistáról a sakkelnök

Sport2016.03.03, 16:50

A Nemzetközi Sakkszövetség orosz elnöke azt mondta, kész az amerikai hatóságoknál hazugságvizsgálatnak alávetni magát, hogy tisztázza magát a vádak alól. Washington szerint a FIDE-elnök a szíriai kormányt támogatja, emiatt az amerikaiak tiltólistára tették, így sakkelnöki feladatát sem láthatja el teljes körűen.

Sakk-mattot kaphat a FIFA

Sport2015.09.09, 17:59

Ali bin al-Husszein jordán herceg bejelentette, hogy indul a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöki posztjáért, míg a Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, az orosz Kirszan Iljumzsinov fontolgatja a pályázatot.

A nap sportképe: Kadhafival játszott a sakkszövetség elnöke

Sport2011.06.14, 11:59

Sakkpartit vívott egymással Moammer al-Kadhafi líbiai vezető és Kirszan Iljumzsinov, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke Tripoliban. Iljumzsinov szerint a parti közben Kadhafi kijelentette, hogy továbbra sem kíván távozni a hatalomból. A sakkszövetség elnöke - aki a politikus fiával, a Líbiai Olimpiai Szövetség elnökével, Muhammad al-Kadhafival is sakkozott - azt mondta: "Bárkivel szívesen találkozom. Nem vagyok politikus, úgy érkeztem, mint egy sportember."

Iljumzsinov: A sakk a kultúra olyan kincse, amelyet ápolni kell

Sport2011.03.01, 09:28

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke, Kirszan Iljumzsinov február 28. és március 1. között Magyarországon tartózkodik. A sakksport fejlesztéséről, a magyar-orosz sakk-kapcsolatok bővítéséről és a szorosabb együttműködésről megbeszéléseket folytata Magyar Olimpiai Bizottságban, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban és a Magyar Sakkszövetség elnökségének több tagjával, kedden fogadja Schmitt Pál köztársasági elnök is. Iljumzsinov az [origo]-nak adott interjújában értékelte 15 éves elnöki munkásságát, nyilatkozott a terveiről, a világbajnoki ciklusról, az iskolai sakkoktatás fontosságáról.

Anand megvédte címét, Hou Ji-fan történelmet írt - 2010 sakk-krónikája

Sport2011.01.03, 10:53

Rangos tornákban bővelkedő évet zárt a sakksport 2010-ben: Hanti-Manszijszkban olimpiát rendeztek, a világbajnoki címért a címvédő Viswanathan Anand és a kihívó bolgár Veszelin Topalov Szófiában mérkőzött meg, a nők kieséses rendszerű világbajnokságán Antakyában a 16 esztendős kínai Hou Ji-fan történelmi sikert ért el.  Lezárult a Grand Prix-versenysorozat, Grand Slam-döntőt és szuperversenyeket rendeztek, a Nemzetközi Sakkszövetség kongresszusán ismét Kirszan Iljumzsinovnak szavaztak bizalmat, Varsóban Almási Zoltán nyerte meg a rapidsakk Európa-bajnokságot, míg Mexikóban Polgár Judit kápráztatta el a rajongókat, a bolgár exvilágbaajnok ...

Iljumzsinov visszaverte Karpov támadását

Sport2010.09.29, 19:19

A 15 éve regnáló Kirszan Iljumzsinov további négy esztendőre a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke maradt, miután szerdán megnyerte az oroszországi Hanti-Manszijszkban tartott választást a korábbi világbajnok Anatolij Karpovval szemben.

Hatalmi harc a sakkolimpia árnyékában

Archívum2010.09.26, 10:54

Tizenöt év regnálás után még mindig komoly sakktervei vannak Kirszan Iljumzsinovnak. A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke októberben távozik a Kalmük Autonóm Köztársaság elnöki posztjáról, életét ismét teljes egészében a sakknak szentelheti, emellett a 2001-es New York-i terrortámadás helyén nemzetközi sakk-központot építtetne. Kihívója a szeptember 29-i kongresszuson a sportág 12. világbajnoka, Anatolij Karpov lesz, aki korrupciómentes, átlátható szövetséget szeretne.

Visszavonul az ufókkal társalkodó, sakkbolond kalmük elnök

Nagyvilág2010.09.07, 19:31

Tizenhét év után ősszel távozik posztjáról a buddhista Kalmükföld elnöke, aki néhány hónappal ezelőtt arról beszélt a tévében, hogy ufókkal társalog. További életét a sakknak szenteli, szeptemberben Karpovval küzd meg a sakkszövetség elnökségéért.

Élesedik a Karpov-Iljumzsinov csata a FIDE-elnöki posztért

Sport2010.08.02, 19:21

Az oroszországi Hanti-Manszijszkban szeptember 20. és október 4. között rendezik meg a 39. sakkolimpiát. Minden korábbi rekordot felülmúl a nevezők száma, 160 férfi és 120 női válogatott vesz részt a 11 fordulós, svájci rendszerű lebonyolítású viadalon. A sakkolimpia idején rendezik meg a Nemzetközi Sakkszövetség Kongresszusát, amelyen megválasztják a FIDE és a kontinentális sakkszövetségek új vezérkarát is. A FIDE-elnöki posztért komoly küzdelem bontakozott ki a regnáló elnök, a kalmük Kirszan Iljumzsinov, és kihívója, a sakkozás 12. világbajnoka, Anatolij Karpov között.

Földön kívüli elismerésre vágyik a sakkbolond kalmük elnök

Nagyvilág2010.05.09, 12:07

Földönkívüliekkel társalog, és tudatalattijával befolyásol a sakkimádó kalmük elnök, akinek felívelő karrierjét előre látta egy bolgár jósnő. Az elsivatagosodó sztyeppére sakk-Mekkát álmodó Kirszan Iljumzsinov 17 éve vezeti folyamatosan országát és 15 éve a nemzetközi sakkszövetséget. Most azonban két kihívás is várja: egy orosz képviselő kivizsgáltatná harmadik típusú találkozását, Anatolij Karpov sakklegenda pedig elhódítaná tőle posztját a nemzetközi sakkszövetség élén.

Lékó ötödik lett az elisztai GP-viadalon

Archívum2008.12.28, 20:15

Az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Dmitrij Jakovenko és Alekszandr Griscsuk hármas holtversenyben végzett az élen az Elisztában befejeződött III. Grand Prix-viadalon. Lékó Péter az utolsó fordulóban sötéttel remizett a kínai Wang Yue ellen, és holtversenyben ötödikként zárta szereplését. A záró játéknapon is csak egy győzelem született, az ukrán Pavel Eljanov nyert. A verseny 91 játszmájából 32 végződött döntéssel, világossal 25-ször voltak eredményesek, sötéttel hétszer tudtak nyerni. Három torna után Radzsabov vezet a Grand Prix-sorozatban, ahol a nagymesterek négy versenyen vesznek részt, és a három legjobb eredmény számít a ranngsorba. ...

A ferihegyi partit már megnyerte Lékó

Sport2008.12.14, 12:23

A Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában, Elisztában december 13. és 28. között rendezik meg a Grand Prix harmadik versenyét, amelyen második kiemeltként Lékó Péter is játszik. A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov a katari rendező visszalépése után mentette meg a hat tornából álló versenysorozatot, az eredeti kiírás szerint a kalmükök az ötödik viadal szervezői voltak. A drezdai sakkolimpia idején megtartott Kongresszuson ismét megváltoztatták a világbajnoki rendszert, ami az éljátékosok körében nagy megdöbbenést, tiltakozást váltott ki. A norvég Magnus Carlsen, az első Grand Prix-torna holtversenyes győztese, majd az angol Michael Addams ...

Visszalépés és tiltakozás a sakkvilágbajnoki rendszer megváltoztatása miatt

Sport2008.12.07, 17:45

A Nemzetközi Sakkszövetség drezdai Kongresszusán a Közgyűlés az Elnöki Tanács javaslatára megváltoztatta a már megkezdődött új világbajnoki ciklus szabályzatát. A döntés ellen már több éljátékos tiltakozott. A norvég Magnus Carlsen a leghatározottabban adott nyomatékot elégedetlenségének, visszalépett a Grand Prix-versenysorozatból. Az örmény Levon Aronjan a FIDE elnökéhez, Kirszan Iljumzsinovhoz írt nyílt levélben kérte a döntés felülvizsgálatát. Borzolja a kedélyeket az ukrán Vaszilij Ivancsuk doppingvétsége is, hivatalos tájékoztatást nem olvashatunk a FIDE honlapján. Az újabb bonyodalmakról Rajcsányi Pétert, a FIDE PR és Marketiing ...

Irán meglepte Lékóékat a sakkolimpián

Archívum2008.11.13, 22:09

Drezdában szerda este ünnepélyesen megnyitották a 38. férfi és a 23. női sakkolimpiát. Látványos műsor után a kétszeres olimpiai bajnok Polgár Zsuzsa gyújtotta meg az olimpiai lángot. A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov nem vett részt az ünnepségen, Moszkvában autóbalesetet szenvedett, kórházban ápolják. Délután lejátszották a svájci rendszerű viadal első fordulóját. Kellemetlen meglepetésre ötödik helyre rangsorolt férficsapatunk a 40. Irán ellen csak 2-2-t ért el. Négy remi született, a partikban több volt, Polgár Judit, Almási Zoltán, Balogh Csaba és Berkes Ferenc játszott. Női válogatottunk magabiztosan rajtolt, 3,5-0,5-re győztee ...

Nőisakk-vb a grúz-orosz konfliktus árnyékában

Sport2008.08.29, 09:43

Az oroszországi Kabardino Balkarija Köztársaság fővárosában, Nalcsikban csütörtökön este ünnepélyesen megnyitották a női kieséses rendszerű sakkvilágbajnokságot. Alekszandr Zsukov miniszterelnök-helyettes, az Orosz Sakkszövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket, a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov nyitotta meg a vb-t.  Fantasztikus ünnepi műsor kápráztatta el a mintegy háromezres közönséget. A címvédő a kínai Xu Yuhua, aki 2006-ban, Jekatyerinburgban szerezte meg a világbajnoki címet. A nagy hiányzó a női világranglistát óriási fölénnyel vezető Polgár Judit. A címvédő Xu Yuhua az elsőszámú kiemelt, de csak 13. az Élő-pontszáma alapjján. ...

Arsavinék mezeit osztogatták a sakk-Vk-n

Sport2008.08.01, 18:31

Szocsiban nagyszabású, látványos ünnepséggel és a sorsolással megkezdődött a Grand Prix-versenysorozat második versenye. A megnyitón a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov is köszöntötte a 14 résztvevőt. A viadal sorsolásakor a foci kapott főszerepet, a labdarúgó-Eb-n nagy sikerrel szerepelt orosz válogatott mezei közül választhattak a nagymesterek. Az első fordulóban öt döntetlen mellett az orosz Alekszander Griscsuk aratott értékes győzelmet, az ukrán Szergej Karjakin ellen nyert. Az azeri Tejmur Radzsabov érvényesítette a papírformát, a katari Mohamed Al-Modiahkit kényszerítette feladásra.

Új világbajnoki rendszerről döntött a FIDE

Archívum2007.03.05, 09:54

Januárban a törökországi Antalyában tartotta a FIDE Elnöki Tanácsa soros ülését, ahol többek között az új világbajnoki rendszer bevezetéséről tanácskoztak. A végső döntést az elnökre, Kirszan Iljumzsinovra bízták, aki a vezető nagymesterekkel, a nemzeti sakkszövetségekkel, az ACP vezetőivel történt egyeztetések után az "A" változatot fogadta el. Amennyiben Vlagyimir Kramnyik megvédi címét a szeptemberi nyolcrésztvevős világbajnoki döntő megnyerésével, akkor jövőre Veszelin Topalovval játszik párosmérkőzést. Ha más hódítaná el a címet, akkor jövő tavasszal az orosz nagymester mérkőzik meg vele. 2009-től már a kétévente megrendezésre ...

Kramnyik játszik a jövő évi vébén

Archívum2006.12.13, 22:10

A Nemzetközi Sakkszövetség elnökével, Kirszan Iljumzsinovval készített interjút Jurij Vasziljev. Az orosz újságíró legfontosabb hírként rögtön publikálta, hogy Vlagyimir Kramnyik vállalta  a részvételt a 2007. szeptember 12-én Mexikó Cityben kezdődő nyolcrésztvevős világbajnoki döntőn, amelyen a világbajnok mellett az indiai Viswanathan Anand, az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Morozevics előselejtező nélkül játszhat. A kiadó négy helyért jövő májusban Elisztában rendezik meg a világbajnok-jelölti párosmérkőzéseket, többek között Lékó Péter és Polgár Judit részvételével.

Szembekerülhetnek a magyar nagymesterek

Sport2006.11.19, 17:19

Moszkvában a Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, Kirszan Iljumzsinov bejelentette, hogy a következő világbajnoki ciklus világbajnok-jelölti páros mérkőzéseit Elisztában, a Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában rendezik meg  2007. május 26. és június 14. között. A 16 jogosult résztvevőből a legjobb négy kvalifikálja magát a Mexikóban 2007. szeptember 11. és október 1. között megrendezendő nyolcrésztvevős, kétfordulós világbajnokságra. A címvédő Vlagyimir Kramnyik mellett az indiai Viswanathan Anand, az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Morozevics előselejtező nélkül játszhat a viadalon. Lékó Péter a török színekbe átigazolt Mihail Gurrevics, ...

Kramnyik: Nehéz vizsga volt

Archívum2006.10.14, 16:54

Elisztában, a címegyesítő világbajnoki döntő rapid rájátszásának sorsdöntő negyedik játszmájában a 45. lépés után a bolgár Veszelin Topalov nehezen nyújtott kezet Vlagyimir Kramnyiknak, hogy elismerje vereségét. Kramnyikot elsőként német menedzsere, Carsten Hensel köszöntötte, majd szekundánsaival osztozott a nagy örömben. Honfitársai, Alekszandr Motylev és Szergej Rublevszkij, illetve a spanyol Miguel Illescas Cordoba segítették a nagy sikerhez, hogy immár a sakkozás háromszoros világbajnokaként köszönthessük. A világbajnoknak kijáró babérkoszorú átadása és az ünneplés után a nagyon boldog, de az átélt izgalmak miatt rendkívül fáraadt ...

Újabb halasztás a sakkvébé-döntőben

Archívum2006.10.01, 14:45

Elisztában, a címegyesítő sakkvilágbajnoki  döntőben ma sem mérkőzik meg a FIDE bolgár világbajnoka, Veszelin Topalov és a klasszikus sakkozás orosz világelsője, Vlagyimir Kramnyik. A Kalmük Autonóm Köztársaság és a FIDE elnöke Kirszan Iljumzsinov már többször is tárgyalóasztalhoz ült a küzdő felekkel, illetve menedzsereikkel, de egyelőre nem sikerült a megoldást megtalálni. A legnagyobb vitát az váltja ki, hogyha a párharc folytatódik, akkor Kramnyik 3-1-re vagy 3-2-re vezet-e.

Játszmát halasztottak a sakkvébé-döntőben

Sport2006.09.30, 13:58

Elisztában, a címegyesítő sakkvilágbajnoki döntő szombati játszmáját a holland főbíró, Geurt Gijssen javaslatára elhalasztották. A Kalmük Autonóm Köztársaság és a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov a dél-oroszországi elnökök Vlagyimir Putyin által Szocsiba összehívott értekezletét elhagyva visszatért Elisztába, hogy jobb belátásra bírja Veszelin Topalovot és Vlagymir Kramnyikot, valamint delegációik tagjait.  A nagy kérdés, hogy a párharcot 3-1, vagy 3-2 állásról folytatják-e.

Legyőztük a horvát nőket a sakkolimpián

Sport2006.06.02, 21:25

A torinói sakkolimpia 11. fordulójában női válogatottunk 2-1-re legyőzte Horvátország trióját. Hoang Thanh Trang világossal nyert, Mádl Ildikó sötéttel, Vajda Szidónia világossal remizett. Férfi együttesünk négy döntetlennel 2-2-re végzett a dánokkal. Almási Zoltán és Balogh Csaba világossal, Gyimesi Zoltán és Horváth Ádám sötéttel osztozott meg ellenfelével a ponton. A nők mezőnyében az ukránok ismét győztek, előnyüket egy pontra növelték. A férfiak versenyében az örmények folytatták diadalmenetüket, 3-1-re nyertek a csehek ellen. A játéknap rangadóján az amerikaiak 2,5-1,5-re legyőzték az oroszokat, Kramnyikéknak ez már a harmadikk ...

Vb-döntőt játszik Topalov és Kramnyik

Sport2006.04.14, 16:09

A Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, Kirszan Iljumzsinov körlevélben értesítette a FIDE tagországait, hogy a Topalov-Kramnyik világbajnoki döntőt szeptember 21. és október 13. között Elisztában, a Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában rendezik meg. A több hónapos tárgyalások sikerrel végződtek, a 12 játszmás döntő díjalapja minimum egymillió dollár lesz. 

Topalov-Kramnyik párosmérkőzés Elisztában

Archívum2006.02.15, 21:56

Moszkvában a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov sajtótájékoztatót tartott, s hivatalosan is bejelentette, hogy szeptember közepétől Elisztában, a Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában megmérkőzik egymással az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov. Az újságírók kérdéseire válaszolva a Kalmük Autonóm Köztársaság elnöke közölte, hogy mindkét nagymesterrel és menedzsereikkel is tárgyalásokat folytatott, és megegyezés született.

Változtattak a sakkvilágbajnoki ciklus menetrendjén

Archívum2005.10.28, 19:42

Szófiában óriási ünneplés fogadta a sakkvilágbajnokot, Veszelin Topalovot. A bolgár bajnokot, segítőit és a FIDE elnökét, Kirszan Iljumzsinovot fogadta a köztársasági elnök, Georgi Parvanov és a miniszterelnök, Szergej Sztanisev. Jövőre is megrendezik a Mobiltel szuperversenyét, és Garri Kaszparovot meghívták a viadalra. A FIDE athéni irodája hivatalosan közölte, hogy módosították a 2005-2007-es világbajnoki ciklus menetrendjét, és 2007-ben ismét nyolcfős világbajnoki döntőt rendeznek.

Topalov kész sakkozni Kramnyikkal

Archívum2005.10.28, 16:28

A bolgár Veszelin Topalov, az argentínai sakkvilágbajnoki torna győztese kész asztalhoz ülni az orosz Vlagyimir Kramnyik ellen. Ezt Kirszan Iljumzsinov, a Nemzetközi Sakkszövetség elnöke jelentette be, jelezve, a párharc kétmillió dolláros összdíjából 400 ezret a FIDE kap.

Topalov és Kramnyik szópárbaja

Sport2005.10.24, 09:38

A FIDE új világbajnoka, Veszelin Topalov visszautasította, hogy - a világranglistán jelenleg csak hetedik - Vlagyimir Kramnyikkal az egyesített világbajnoki címért megmérkőzzön. Topalov nyilatkozatában furcsállotta, hogy Kramnyik különleges jogokra hivatkozva nem játszott San Luisban, hiszen lehetősége lett volna a világbajnoki cím elhódítására. A 2006. januártól érvényes világranglistán már 60 pont lesz közöttük a különbség. A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov még a vb előtt kijelentette, hogy létrejöhet a párharc a győztes és Kramnyik között, amennyiben az orosz bajnok kétmillió dolláros szponzort talál a párosmérkőzésre.

Anand, Topalov és Lékó a sakkvébé esélyesei

Archívum2005.09.27, 09:31

Az argentínai San Luisban szeptember 28-án indulnak a sakkórák a FIDE nyolc résztvevős, kétfordulós sakkvilágbajnokságán. A nagy érdeklődéssel várt egymillió dolláros díjalapú viadalon hazánkat két kiválóságunk, a világranglistán negyedik Lékó Péter és a nyolcadik Polgár Judit képviseli. Lékó tavaly Vlagyimir Kramnyikkal a klasszikus világbajnoki címért csatázott, a drámai küzdelem végül 7-7-re végződött, a döntetlen az orosz világelsőnek kedvezett, megvédte címét. Az indiai Viswanathan Anand, a bolgár Veszelin Topalov, az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Morozevics, az angol Michael Adams és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov lesznekk ...

Argentína rendezi a sakkozók vb-döntőjét

Archívum2005.04.21, 20:35

A Nemzetközi Sakkszövetség hivatalosan bejelentette, hogy a nyolc résztvevős világbajnoki versenyt Argentínában szeptember 27. és október 16. között rendezik meg. San Luis polgármestere, H.E. Dr. Alberto Rodriguez Saa és a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov aláírta a megállapodást. A rendezők egymillió dolláros díjalapot biztosítanak.

Lékó is mérkőzhetne az egyesített vb-címért

Sport2005.03.02, 12:03

Kirszan Iljumzsinov, a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) kalmük elnöke a szervezet tanácsának grúziai ülésén kijelentette: tervei szerint még idén sor kerül egy, a világ nyolc legjobb játékosát érintő tornára, amelynek győztese szerzi meg az egyesített világbajnoki címet. A versenyre Lékó Péter is hivatalos.

Lékó is szembeszállhatna Kaszimdzsanovval

Sport2005.02.17, 13:05

Kirszan Iljumzsinov, a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke szerint az exvilágbajnok Garri Kaszparov távolmaradása esetén akár Lékó Péter is szembeszállhatna a jelenlegi FIDE-világbajnok üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval áprilisban.

Elhalasztották a Kaszparov-Kaszimdzsanov FIDE-döntőt

Archívum2004.12.09, 11:13

A januárra tervezett FIDE sakkvilágbajnoki döntőt, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és Garri Kaszparov mérkőzését tavaszra halasztották. A Nemzetközi Sakkszövetség elnökének, Kirszan Iljumzsinovnak tárgyalásai nem vezettek sikerre, Dubai mégsem lesz házigazdája az összecsapásnak. Az új pályázat feltételeiről december végéig döntenek.

Szuperbajnokság a legjobb orosz sakkozókkal

Sport2004.11.09, 20:16

Dubaiban január 14. és február 1. között rendezik meg a FIDE világbajnoki döntőjét, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és a ranglistavezető orosz Garri Kaszparov 12 játszmás páros mérkőzését. Hat-hat esetén tie-break dönt, a győztes a 2002-es prágai döntés értelmében az egyesített világbajnoki címért játszhat Vlagyimir Kramnyikkal.  A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov és Garri Kaszparov rövidesen Dubaiban tart sajtótájékoztatót. Kaszparovra a mérkőzés előtt nagy megméretés vár, november 14-től a 14 résztvevős Szuperbajnokságon játszik, többek között Kramnyik, Morozevics, Szvidler, Barejev, Griscsuk és Karpov társaságában.

Ponomarjov megijedt Kaszparovtól?

Sport2003.08.29, 20:13

A Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, Kirszan Iljumzsinov az Interfax hírügynökség által tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a FIDE megváltoztatta a világbajnokság lebonyolításának rendjét. A FIDE világbajnoka, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a többször módosított időpont ellenére sem írta alá Garri Kaszparov elleni világbajnoki döntőjének szabályzatát. A FIDE vezérkara úgy döntött, hogy decemberben, 128 résztvevős kieséses rendszerű világbajnokság dönti el, hogy ki lesz a világranglistát vezető Kaszparov kihívója. A címvédő Ponomarjov is játszhat a versenyen, de már az első fordulótól kezdve csatáznia kell. A lebonyolítás véglegees ...

Bled csodálatos olimpiát rendezett

Sport2002.11.11, 12:07

Bledben vasárnap este ünnepélyes díjkiosztóval fejeződött be a 35. sakkolimpia. A férfi olimpiai bajnoknak járó Hamilton Russel aranyserleget az orosz csapat legjobbja, Garri Kaszparov emelte magasba. A női győztes kínai együttes sorrendben harmadszor nyerte el a Vera Menchik kupát. Férfi válogattunk 22 év után állhatott ismét dobogón, elismerő nagy taps közepette vehette át az olimpiai ezüstérmet. A sakkolimpia sikeres megrendezéséért a FIDE újraválasztott elnöke, Kirszan Iljumzsinov mondott köszönetet.

Előző
  • 1
Következő