Kiprich József
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- Détári Lajos
- Diósgyőr
- átigazolás
- legfrissebb
- legrégebbi
Újabb haladékot kapott a Kispest
Hétfőig adott határidőt a Magyar Labdarúgó Liga a Kispest labdarúgó-csapatának, hogy bemutassa az NB I-es bajnokságban való induláshoz szükséges 140 millió forintról szóló bankgaranciát.
Détári jól érzi magát Vietnamban
Nagy szeretettel fogadták Détári Lajost Vietnam fővárosában, ahol az ország egyik legnépszerűbb együttesénél, a Hanoi ACB-nél tevékenykedik.
Őze Tibor a Kispest új trénere
Az elmúlt napokban Kispesten több jelölt is visszautasította Kovács Attila menedzser edzői felkérését: elsőként a márciusig Vietnamban tevékenykedő Détári Lajos, később a Kínából néhány hónapja hazatért Gálhidi György, majd vasárnap Bognár György, a Sopron jelenlegi klubigazgatója is nemet mondott. Hétfőre viszont kiderült: a patinás futballcsapatot a jövőben Őze Tibor fogja irányítani.
Détári egykori csapata is a Serie A-ban
A Serie A küzdelmei már két héttel ezelőtt befejeződtek, de az olasz másodosztályban csak a hét végén ért véget a pontvadászat, és egészen az utolsó fordulóig kellett várni arra, hogy mind a négy feljutó kiléte kiderüljön. A patinás Sampdoria, és a korábban a legjobbak között sohasem szerepelt Seina mellett a Serie B utolsó játéknapján Détári Lajos egykori egyesülete, az Ancona, illetve az élvonalból tavaly kiesett Lecce harcolta ki a feljutást.
Kiprich büszke volt a magyar fiatalokra
Hatalmas közönségsikert aratott a Fox Kids-kupa rotterdami 16-os döntője, amelyen a 11-12 éves korosztályban a szegedi lánycsapat és a fiúknál a XI. kerületi Budai Sportiskola egyaránt a nyolc közé került, ami nagy siker. Mindezt alátámasztotta Kiprich József, a magyar válogatott és a holland Feyenoord hajdani sztárja is, akit máig imádnak a szurkolók Rotterdamban.
Ki megy ma? - Jovic, Kiprich, Pinte
A Ferencváros egyéves szerződést kötött Aleksandar Joviccsal, jelenleg a soproni Javrujant csábítja. A Videoton szerződtette a szlovák Medvedet, a Debrecen bosnyák csatárt tesztel. Pinte Attila a szlovák másodosztályú Bacsfán folytathatja pályafutását, a Szatmárnémeti B ligás együttese Kiprich Józsefet szeretné megnyerni vezetőedzőnek.
Kiprich Szatmárnémetiben fog edzősködni
Újabb egykori magyar válogatott labdarúgó szerződött edzőként erdélyi csapathoz. Tavaly Détári Lajos trenírozta a román másodosztályban szereplő FC Bihor együttesét, ám a hajdani világválogatott középpályás néhány hét után otthagyta a nagyváradi kispadot. Most Kiprich József megy Romániába edzősködni, aki a második vonalban vitézkedő Szatmárnémeti, hivatalos nevén az Olimpia Satu Mare gárdájának szakmai munkáját fogja irányítani.
Détári nem visszakozik
Szombathelyen egyre nagyobb viharokat kavar Détári Lajos, a Haladás vezetőedzőjének keddi lemondása. Noha az egykori világválogatott középpályás nem kívánt nyilatkozni az okokról, pletykaszinten elhangzott: pénzügyi okok állnak Détári távozása mögött.
Gujdár lett Détári utóda a Haladásnál
Szerződésszegés miatt fegyelmi eljárás indult Détári Lajos, a Haladás labdarúgócsapatának lemondott szakvezetője ellen. A klub tulajdonosa, Bíró Péter már ki is nevezte az új trénert, Gujdár Sándort. A fegyelmire és a pénzügyi okokról Détári a korábbiaknál lényegesen bőbeszédűbben reagált.
Olvasóink a felcsúti kispadra ültetnék Détárit
Egykori klasszis labdarúgónk, Détári Lajos nemrég váratlanul lemondott edzői tisztségéről Szombathelyen, szokása szerint az élvonalbeli vasi futballklubnál sem töltötte ki szerződését. Olvasóinkat arra biztattuk, javasoljanak új állást a szakembernek - nos, többségük az NB III-as Felcsút kispadján látnák szívesen.