kínzás

címke rss

Elhalasztották Lynndie England meghallgatását

Nagyvilág2004.07.12, 21:31

Új meghallgatási időpontot tűzött ki a bíróság Lynndie England amerikai katonanő ügyében. A katonát az Abu Garib iraki börtönben fogva tartott iraki foglyok kínzásával vádolják.

Amerikai főtisztek is tanúskodnak a kínzás-ügyben

Nagyvilág2004.06.22, 15:51

Magas rangú katonai vezetőket is tanúként idéznek majd a bíróság elé a kínzás-perek során. A fogolykínzásokkal vádolt őrök védői ugyanakkor magát Bush elnököt és Donald Rumsfeldet is kihallgatták volna, ehhez azonban a bíróság nem járult hozzá. A kínzással vádolt őrök akár húsz évnél is hosszabb börtönbüntetésre is számíthatnak. A védelem szerint azonban a hét katonát csak arra használják fel, hogy eltereljék velük a figyelmet az igazi felelősökről: a katonai és a politikai felső vezetésről.

A helyiek szerint biztonságosabb Irak amerikaiak nélkül

Nagyvilág2004.06.16, 10:31

Egy most közzétett, de nem hivatalos felmérés szerint az irakiak több mint fele nagyobb biztonságban érezné magát amerikai katonák nélkül. A kedden ismertté vált adatok szerint ugyanennyien vélik úgy, hogy minden amerikai úgy viselkedik, mint a bagdadi Abu Graib börtön kínzással vádolt őrei.

A hadvezetés rendelhette el az iraki kínzásokat

Nagyvilág2004.06.15, 14:28

Legfelsőbb utasításra kegyetlenkedtek az iraki foglyokkal - állítja egy magas rangú amerikai tiszt. A kínzásbotrány egyik amerikai gyanúsítottja hétfőn azt vallotta, hogy a katonai titkosszolgálat az iraki foglyok alvásának módszeres korlátozására utasította őket a kihallgatások előtt. Eközben négy brit katona ellen is hadbírósági eljárás indult fogolykínzás miatt.

Újabb foglyokat engedtek szabadon Irakban

Nagyvilág2004.06.14, 15:54

Ismét szabadon engedtek több száz iraki foglyot a kínzásokról elhíresült Abu Graib börtönből. Közben az ideiglenes iraki államfő elutasította Bush elnök javaslatát, hogy rombolják le a börtön épületét.

Fogolykínzásért hadbíróság elé állítanak négy brit katonát

Nagyvilág2004.06.14, 18:44

Hadbíróság elé állítanak négy brit katonát iraki foglyokkal szembeni súlyos visszaélések miatt. Az angol-walesi főügyész állítólag olyan fotókkal rendelkezik, melyek igazolják a katonák bűnösségét. Amerikában eközben arról cikkeznek, hogy az amerikai hadsereg belső jelentései már tavaly év végén felhívták a figyelmet az az iraki Abu Graib börtönben kihallgatásokat végző egyes amerikai katonák visszaéléseire.

USA: igazolhatónak nevezték a kínzásokat 2002 nyarán

Nagyvilág2004.06.08, 16:55

A jogos önvédelem alapján igazolhatónak nevezte a kínzás alkalmazását a terrorizmus elleni harcban az amerikai igazságügyi minisztérium 2002 augusztusában a Fehér Házhoz intézett memorandumában.

Civileket is kínoztak az amerikai katonák

Nagyvilág2004.06.02, 08:12

Az Egyesült Államok hadserege az utóbbi másfél évben összesen kilencvenegy vizsgálatot indított amerikai katonák által irakiak sérelmére elkövetett kínzások, gyilkosságok, lopások miatt. A kilencvenegy eset közül csak negyvenkettő történt börtönben, vagy fogolytáborban, a többi az iraki civil lakosság ellen elkövetett bűntett. A Washington Post című napilap szerint a Bush kormányzat megpróbálja a kínzásokat csak az Abu Graib börtönben történt eseményekként feltűntetni, noha a számok azt mutatják, hogy sokkal szélesebb körben elterjedt gyakorlatról van szó.

Voltak kínzások más iraki börtönökben is

Nagyvilág2004.05.29, 17:17

A Bagdad közelében lévő Abu Graib börtönön kívül legalább négy másik helyen is bántalmazták iraki foglyaikat az amerikai katonák. Az AP hírügynökség által feltárt bizonyítékok szerint ezeken a helyeken két fogoly halt bele a rossz bánásmódba. 

Egy parancsnok javasolta a kutyás kínzást Irakban

Nagyvilág2004.05.27, 14:33

Az iraki fogolykínzásokkal foglalkozó Taguba-jelentés szerint a guantánamói fogolytábor volt, az Abu Graib börtön jelenlegi parancsnoka javasolta azt, hogy vallatás közben kutyákkal kínozzák a foglyokat a bagdadi Abu Graib börtönben. A vezérőrnagy tagadja, hogy javasolta volna a módszert. A jelentésben foglalt vallomások alapján az Irakban szolgáló amerikai erők főparancsnoka is áldását adta a vallatásokra.

Bush kitart iraki céljai mellett

Nagyvilág2004.05.25, 09:13

George Bush elnök arról biztosította az amerikai és a nemzetközi közvéleményt, hogy az Egyesült Államok szövetségeseivel Irakban felszámolja az erőszakot, és addig marad az országban, amíg megteremtik a demokráciát. Az elnök bejelentette, lebontják a kínzásokról elhíresült Abu Graib börtönt, de nem szabott határidőt a 140 ezres amrikai haderő maradásának.

Hírszerzők is részt vehettek az irakiak kínzásában

Nagyvilág2004.05.24, 16:16

Két amerikai hírszerzőnek megtiltották, hogy elhagyja Bagdadot, mivel érintettek lehetnek a kínzásbotrányban. Azt egyelőre nem tudni, hogy gyanúsítottak lesznek-e, vagy csak szemtanúk. Parancsnokaik ártatlanságuk, az eddigi gyanúsítottak védői viszont bűnösségük mellett érvelnek.

Állítólag Sanchez tábornok jelen volt a kínzásoknál

Nagyvilág2004.05.23, 09:24

Egy amerikai katonatiszt azt állítja, hogy Ricardo Sanchez tábornok, az Irakban harcoló amerikai erők főparancsnoka is jelen volt néhány esetben az Abu Graib börtönben történt fogolykínzásoknál - írta a The Washington Post online.

Nyilvánosságra kerültek a megkínzott foglyok vallomásai

Nagyvilág2004.05.21, 11:45

A Washington Post pénteki számában nyilvánosságra hozta tizenhárom, az Abu Graib börtönben megkínzott iraki fogoly vallomását. A foglyok részletesen beszámoltak arról, hogy az őrök verték, szexuálisan zaklatták és megalázták őket. Az egyik rab leírja, hogy fogvatartói foszforlámpával erőszakolták meg. A vallomások között van annak a fogolynak a beszámolója is, akiről az azóta hírhedtté vált fotó készült, amelyen csuklyában egyensúlyoz egy doboz tetején. Vallomásaikban a foglyok azonosítják kínzóikat is. Az újabb részletek mellett a lap újabb fotókat is közölt a kínzásokról.

Újabb kínzásos fotók kerültek napvilágra

Nagyvilág2004.05.20, 15:19

Halott iraki fogoly mellett mosolyogva pózoló katonákat ábrázoló képeket tett közzé egy amerikai tévétársaság. A képeken szereplő két katona a közül a hét közül való, akik ellen eljárást indítottak a kínzások miatt. A kínzásos ügy első vádlottját szerdán ítélték egy év börtönre.A fényképet közlő ABC televízióstársaság azonosította a halott irakit, aki letartóztatásakor még jó egészségi állapotban volt.

Egy év börtönt kapott a fogolykínzások első vádlottja

Nagyvilág2004.05.19, 17:07

Egy év börtönre ítélték az iraki fogolykínzások első vádlottját perének szerdai tárgyalásán Bagdadban. Jeremy Sivitset őrizetesek kétrendbeli bántalmazásában, erre való összeesküvésben és kötelességmulasztásban találták felelősnek. Szerda délelőtt további három katonát hallgattak meg, akiknek egy hónap múlva kezdődik a perük. A fogolykínzásoknak eddig hét amerikai vádlottja van.

Brit katonát vettek őrizetben a Mirror-fotók ügyében

Nagyvilág2004.05.19, 00:18

Őrizetbe vettek egy brit katonát azoknak a hamisnak bizonyult fotóknak az ügyében, amelyeken a képeket közlő Daily Mirror korábbi állítása szerint Irakban szolgáló brit katonák láthatók egy iraki őrizetes brutális kínzása közben.

Rumsfeld dönthetett az iraki kínzásokról

Nagyvilág2004.05.16, 11:02

Az amerikai védelmi miniszter titkos döntése hatalmazta fel az Irakot megszálló amerikai katonákat a börtönben alkalmazott kínzásokra - állítja egy amerikai hetilap. A Pentagon tagadja a vádakat. Eközben egy brit újság arról értesült, hogy a guantánamói börtön foglyainak brutális kínzásáról készült videofelvételek tucatjait őrzi az amerikai hadsereg. Ausztrália washingtoni főkonzulja ugyanakkor nem talált bizonyítékot arra, hogy a Guantánamón fogva tartott ausztrál állampolgárokkal rosszul bántak amerikai őreik.

Elnézést kért a brit bulvárlap a hamis iraki képek miatt

Nagyvilág2004.05.15, 08:50

Hatalmas betűkkel szedett, első oldalas főcímben kért elnézést a szombati Daily Mirror azoknak a hamisnak bizonyult fotóknak a közlése miatt, amelyeken a lap korábbi állítása szerint Irakban szolgáló brit katonák láthatók egy iraki őrizetes brutális kínzása közben. A második legnagyobb brit bulvárlap szombati kiadásánakteljes első oldalát az "Elnézést, át lettünk verve" főcím foglalja el.

Lemondott a Mirror főszerkesztője

Nagyvilág2004.05.14, 21:04

A kiadóvállalat vezetésének nyomására péntek este lemondott a Daily Mirror főszerkesztője, akinek lapja hamisnak bizonyult fotókat közölt brit katonákról egy iraki fogoly állítólagos kínzása közben.

Kínzásra panaszkodnak a guantánamói foglyok is

Nagyvilág2004.05.14, 12:51

Két most szabadult guantánamói fogoly azt állítja, az amerikai támaszponton őrzött, terrorizmussal vádolt rabokat is verik és megalázzák. A két arab származású brit állampolgár szerint az iraki fogolykínzás nem elszigetelt eset. Közben az Egyesült Államok úgy döntött, több mint háromszáz foglyot szabadon engednek abból az iraki börtönből, amely a kínzásbotrány középpontjában áll. A kínzások miatt eddig hét amerikai katona felelőssége merült fel, de a vizsgálatok folytatódnak.

Iraki fogoly halálra kínzásáról számolt be a Spiegel-TV

Nagyvilág2004.05.14, 22:01

Halálra kínoztak egy iraki foglyot az iraki al-Aszad amerikai légitámaszponton egy német televíziós hírmagazin értesülése szerint.

Irakba utazott az amerikai védelmi miniszter

Nagyvilág2004.05.13, 13:25

Irakba utazott az amerikai védelmi miniszter. Donald Rumsfeldet elkísérte a Pentagon vezérkari főnöke is. Rumsfeld szeretne meggyőződni arról, hogy megfelelően bánnak-e az őrizetesekkel, és hogy megfelelően viselkednek-e az amerikai katonák. Eközben az USA kongresszusában arról folyik a vita, hogy nyilvánoságra hozzák-e a kínzásokról készült több száz, eddig publikálatlan felvételt.

Az USA a lefejezők elfogását ígéri

Nagyvilág2004.05.13, 08:56

Az Egyesült Államok azt ígéri, elfogják és felelősségre vonják azokat, akik lefejeztek egy amerikai állampolgárt Irakban, és a kegyetlenséget videón rögzítették. Az inerneten közzétett brutális képsorokat még az arab hírcsatornák sem mutatták be. A lefejezés híre sokkolta az amerikaiakat. Az áldozat családja részben az amerikai vezetésű koalíció felelősségét hangoztatja. Eközben Tony Blair brit miniszterelnök bejelentette, a brit katonáknak nincs köze az irakban elkövetett kínzásokhoz.

A CIA-t is elérheti a kínzásbotrány

Nagyvilág2004.05.13, 15:06

Az amerikai hírszerzés attól tart, hogy az iraki kínzások okozta botrány miatt ráirányulhat a figyelem egyéb kihallgatási módszereikre is. A New York Times beszámolója szerint a szeptember 11-i támadások után a CIA felhatalmazást kapott a kormányzattól, hogy igencsak vitatható módszereket is bevessen az elfogott és jelentősnek ítélt al-kaidások kihallgatásakor. Igaz, már az elején igyekeztek bebiztosítani magukat, így sok őrizetes formálisan más állam fennhatósága alatt áll, hogy az amerikaiak elkerülhessék a felelősségre vonást.

Újabb két katona ellen indul per a kínzásokért

Nagyvilág2004.05.12, 19:38

Újabb két amerikai katonát állítanak bíróság elé az Egyesült Államokban iraki foglyok kínzásáért. A két őrmester egyaránt az Abu Graib börtönt őrző 372. katonai rendész században szolgált. Az amerikai törvényhozás eközben elhatározta, hogy hamarosan újabb fényképeket hoz nyilvánosságra a kínzásokkal kapcsolatban. A Fehér Ház arra figyelmeztetett, hogy nincsen összefüggés az Abu Graib börtönben történt kínzások, és a kedden nyilvánosságra került, egy amerikai civil lefejezését ábrázoló videofelvétel között.

A parancsnokokat hibáztatja a kínzásokat vizsgáló tiszt

Nagyvilág2004.05.11, 21:07

Elsősorban a katonai vezetést hibáztatta az iraki foglyok megkínzását januárban, titokban vizsgáló Taguba vezérőrnagy, az Egyesült Államok szenátusa fFegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának keddi meghallgatásán. A vezérőrnagy szerint a kiképzés és a fegyelem hiányosságai vezettek a kínzásokhoz. Ugyanakkor Taguba  kijelentette, hogy a kínzások nem utasításra történtek.

A kínzásokért Irakban lefejeztek egy amerikai civilt

Nagyvilág2004.05.11, 20:59

Egy amerikai civil lefejezéséről szóló videofelvételt közölt egy militáns iszlám weboldal. A felvételen magukat al-Kaida tagoknak nevező maszkos terroristák fejeznek le egy korábban túszul ejtett amerikai üzletkötőt. A videón felolvasott közlemény szerint a terroristák az Abu Graib börtönben történt kínzásokért fejezték le a túszul ejtett amerikai civilt. A videót közzétevő honlap szerint a férfi fejét bin Laden legfőbb szövetségese, Abu Muszab al-Zarkavi vágta le.

Kerry nem tud előnyt kovácsolni Bush népszerűtlenségéből

Nagyvilág2004.05.11, 17:15

Elnökké választása óta nem volt ilyen rossz megítélése George Bushnak, az Egyesült Államok elnökének. Jelenleg az amerikaiak kevesebb, mint a fele gondolja úgy, hogy az elnök jól végzi munkáját. Az elnök népszerűségcsökkenése elsősorban az iraki konfliktus eddigi legvéresebb hónapjaként számon tartott áprilisnak, illetve az iraki foglyok kínzásáról nyilvánosságra került fotóknak és híreknek tudható be. Az őszi elnökválasztáson Bush ellen versenybe szálló demokrata jelölt, John Kerry azonban nem tudja kiaknázni az elnök népszerűségvesztését, az amerikaiak többsége még mindig jobban támogatja Busht, mint a massachusettsi szenátort.

Kínzások miatt zúgolódnak a szövetségesek

Nagyvilág2004.05.10, 20:01

Az Egyesült Államok szövetségesei a felelősök kézre kerítését, bíróság elé állítását és megbüntetését követelték hétfőn az amerikai védelmi minisztériumtól, megbotránkozva az amerikai börtönőrök iraki foglyokkal szemben elkövetett visszaélésein. Az egyre dagadó botrány azzal fenyeget, hogy felbomlik a koalíció, melyet már amúgy is megviseltek az elszenvedett áldozatok és a spanyol csapatkivonásról szóló döntés.

Felelősséget vállal a kínzásokért az amerikai főparancsnok

Nagyvilág2004.05.10, 19:11

Felelősséget vállal az iraki foglyok kínzásáért John Abizaid, az országot megszállva tartó amerikai erők főparancsnoka. A parancsnok kijelentette, hogy a kínzások csupán elszigetelt akciók voltak. Ugyanakkor az amerikaiak válaszul asz-Szadr radikális síita vezető azon felszólítására, hogy a síiták fokozzák az ellenállást, kijelentették, hogy igyekszenek tiszteletben tartani a síiták szent helyeit akcióik során. A szövetségesek hétfőn jelentették be, hogy egy merénylet miatt mintegy negyedével csökkent az iraki olajkivitel.

Valószínűleg hamisak az iraki Mirror-fotók

Nagyvilág2004.05.10, 22:09

Bocsánatkérést követelt a Daily Mirrortól a brit hadsereg azon elit egysége, amelyet a bulvárlap - hétfőre gyakorlatilag egyértelműen hamisnak minősített fotók alapján - iraki őrizetesek brutális kínzásával vádolt meg. Az újság azonban egyelőre kitart állításai mellett.

Blair is bocsánatot kért az iraki foglyok kínzása miatt

Nagyvilág2004.05.10, 01:18

George Bush amerikai elnök, és Donald Rumsfeld védelmi miniszter után Tony Blair brit kormányfő is nyilvánosan bocsánatot kért az iraki foglyok kínzása miatt.

Hadbíróság elé kerül az első kínzással vádolt amerikai katona

Nagyvilág2004.05.09, 16:17

Az amerikai hadsereg bejelentette, hogy hadbíróság elé állítja az első olyan katonát, akit iraki foglyok kínzásával vádolnak. Jeremy Sivits, 24 éves katonai rendőr tárgyalása május 19-én kezdődik Irakban - írja a BBC News Online.

A Pentagon engedélyezte a kemény módszereket

Nagyvilág2004.05.09, 17:41

A Washington Post információi szerint 2003 áprilisában az amerikai védelmi minisztérium elfogadott egy dokumentumot a vallatások technikájáról, amelyben engedélyték, hogy kemény módszereket alkalmazzanak a katonák a kihallgatásokon. Az engedélyezett technikák között szerepel többek között, hogy a foglyokat ne hagyják aludni, tegyék ki őket hidegnek, melegnek, hangos zenének és éles fénynek. A brit kormány közben beismerte, hogy a Vöröskereszt egy jelentéséből már februárban értesült arról, hogy a brit katonák kegyetlenül bánnak az iraki börtönökben a foglyokkal.

Rumsfeld is bocsánatot kért a kínzások miatt

Nagyvilág2004.05.07, 19:44

Bocsánatot kért a bagdadi kínzások miatt Donald Rumsfeld. Az amerikai védelmi minisztert egy kongresszusi bizottság hallgatta meg pénteken, mivel nem tájékoztatta az amerikai törvényhozást a kérdéses eseményekről. A kínzásokra ugyanakkor már 2003-ban figyelmeztette az amerikai tisztviselőket a Nemzetközi Vöröskereszt. A bizottság előtt kiderült az is, nem kizárt, hogy civileket is megkínoztak az amerikaiak - a börtönön kívül.

Beszámolt a kínzásokról egy iraki fogoly

Nagyvilág2004.05.07, 06:55

Részletesen beszámolt a sajtónak a bagdadi börtönben folyt kínzásokról egy iraki férfi. A beszámoló szerint a foglyokat többször összeverték az őrök, és mindennaposak voltak a szexuális visszaélések is.

AI: Kínzással vallottak a halálra ítélt bolgárok

Nagyvilág2004.05.07, 02:28

Embertelen kínzásokkal csikartak ki beismerő vallomásokat a líbiai hatóságok azokból a bolgár egészségügyi alkalmazottakból, akiket több száz líbiai kisgyerek AIDS-kórokozóval történő szándékos megfertőzése címén ítéltek halálra - közölte az Amnesty International.

Rumsfeld székébe kerülhetnek a kínzások

Nagyvilág2004.05.06, 12:26

Egyre több kritika éri az amerikai védelmi minisztert az iraki foglyokkal kapcsolatos bánásmód miatt. Donald Rumsfeldet még George Bush is megfeddte egy személyes beszélgetésen, és a szenátus egyes tagjai szerint nem éli meg posztján az őszi elnökválasztást. Közben újabb felvételeket tett közzé a Washington Post című amerikai napilap a kínzásokról, amelyek a bagdadi Abu Garib börtönben folytak. A Vöröskereszt szerint az általuk a börtönben tapasztalt dolgok még a képeken láthatóknál is szörnyűbbek voltak.

Arab tévékben védené a mundér becsületét Bush

Nagyvilág2004.05.05, 17:32

Két arab nyelvű tévécsatornának is interjút ad George Bush, hogy így próbáljon meg javítani az Egyesült Államok megtépázott megítélésén az arab világban. Az elnök várhatóan elítélően szól majd az Abu Garib börtönben amerikai katonák által elkövetett kínzásokról. Az események miatt szerdán bocsánatot kért az iraki börtönök új amerikai parancsnoka. A nemzetközi felháborodást ugyanakkor csak növelte, hogy kiderült, a kínzásokról már március végén készen állt egy jelentés, ám az USA hadvezetése májusig bele sem pillantott a dokumentumba. Közben a britek is igyekeznek tisztázni a katonáikkal szemben felmerült hasonló vádakat.

Elismerték a kínzást az amerikaiak

Nagyvilág2004.05.05, 07:24

Harmincöt esetben kínoztak meg foglyokat és huszonöten haltak meg a kínzás következtében amerikai börtönökben Irakban és Afganisztánban - ezt egy magas rangú amerikai vezető közölte kedden. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter ígéretet tett, hogy hasonló kínzások a jövőben nem fordulhatnak elő.

Felére csökkentenék iraki foglyaik számát az amerikaiak

Nagyvilág2004.05.04, 19:47

Felére csökkentené iraki foglyai számát az amerikai hadsereg, hogy a jövőben elkerülje az olyan incidenseket, amelyek a bagdadi Abu Garib börtönben történtek a rabokkal. Az amerikaiak finomítanak módszereiken a foglyok kezelésében is. Eközben újabb részletek derültek ki a kínzásokról, amelyet a börtön amerikai őrei alkalmaztak foglyaikkal szemben.

Amerikai tiszteket dorgáltak meg a kínzásokért

Nagyvilág2004.05.03, 15:09

Hat Irakban szolgálatot teljesítő vezető tisztjét dorgálta meg az ameriki hadvezetés, amiért katonáik 2003 őszén iraki hadifoglyokat kínoztak egy börtönben. Az eljárás akár a tisztek elbocsátásával is végződhet. A kínzásokban részt vevő  hat katona ellen már büntetőeljárás folyik. A kínzásokról még a katonák készítettek felvételeket, amelyeket egy arab hírtelevízió hozott nyilvánosságra a múlt héten.

Hamisak lehetnek az iraki brit kínzásokról készült fotók

Nagyvilág2004.05.02, 12:18

Több jel utal arra, hogy hamisítványok azok a fotók, amelyek állítólag Irakban szolgáló brit katonákat mutatnak, amint iraki foglyukat kínozzák. Szakértők szerint az egyik háború ellenes brit bulvárlap által közölt képeken látható katonai felszereléseket nem is használják az Irakban állomásozó brit csapatok, de kétségessé teszi a képek valódiságát túlzottan jó minőségük is. A brit hadsereg kivizsgálja az ügyet.

A hírszerzés parancsára kínozhatták az iraki foglyokat

Nagyvilág2004.05.01, 21:08

A katonai hírszerzés rendelte el, hogy a börtönőrök kínozzák meg az iraki foglyokat a bagdadi Abu Garib börtönben. Erről egy amerikai magazin számolt be az egyik kínzással vádolt katonára hivatkozva. A Pentagon szerint a kínzásokat elkövető katonák nem kaptak megfelelő kiképzést a hadifoglyok jogairól.

Iraki foglyok kínzásával vádolnak tengerészgyalogosokat

Nagyvilág2004.01.26, 17:15

Hadifoglyok kínzásának vádjával állítanak hadbíróság elé négy, Irakban szolgáló tengerészgyalogost. A katonák egy dél-iraki gyűjtőtáborban szolgáltak, ahol a vád szerint kínozták a foglyokat, sőt, az egyik vádlott meg is ölt egy elfogott Baath-pártvezetőt.

Rapzenével kínozták a zarándokot az amerikaiak

Nagyvilág2003.12.19, 20:12

Egy libanoni zarándok tévedésből, április óta az Irakot megszálló amerikai csapatok fogságában volt. A zarándokról azt hitték, hogy az amerikai csapatok elleni harc végett érkezett Irakba. A férfi hazatérte után számolt be a fogság megpróbáltatásairól. A beszámolók alapján az amerikaiak fizikailag nem bántalmazták foglyaikat, de hangos rapet hallgatnak pszichikai kínzás gyanánt, és munkára kényszerítették őket.

Guantánamóért támadja az amerikaiakat a brit főbíró

Nagyvilág2003.11.27, 18:55

Nagy-Britannia legfőbb bírája szerint az USA törvénytelenül működteti a guantánamói fogolytábort. Az Egyesült Államok haditengerészeti bázisán tartják fogva az afganisztáni háború során fogságba esett, terrorizmussal gyanúsított embereket. A főbíró szerint a táborban uralkodó körülményeket csak kevés választja el attól, hogy kínzásnak minősüljenek. A bíró szerint a brit kormánynak fel kellene lépnie a Guantánamón fogva tartottak érdekében.

Az USA nem vizsgálja újra a vietnami vérengzéseket

Nagyvilág2003.10.20, 13:51

Egy újság tényfeltáró riportja nyomán minden eddiginél kegyetlenebb, Vietnamban elkövetett háborús bűnökre derült fény Amerikában. A gyilkosságokat és kínzásokat egy önkéntesekből álló elit alakulat követte el Vietnamban. Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma nem indít újabb vizsgálatot az ügyben, arra hivatkozva, hogy a bűntettek mára elévültek.

Holland vádemelés egy kongói katonatiszt ellen

Nagyvilág2003.09.30, 20:34

Kínzás és nemi erőszak elkövetése címén emeltek vádat kedden Hollandiában egy volt kongói katonatiszt ellen. Az 51 éves férfit pénteken vették őrizetbe az Amszterdamtól 200 kilométerre északra lévő Zandeweerben.