kínzás

címke rss

A CIA-t is elérheti a kínzásbotrány

Nagyvilág2004.05.13, 15:06

Az amerikai hírszerzés attól tart, hogy az iraki kínzások okozta botrány miatt ráirányulhat a figyelem egyéb kihallgatási módszereikre is. A New York Times beszámolója szerint a szeptember 11-i támadások után a CIA felhatalmazást kapott a kormányzattól, hogy igencsak vitatható módszereket is bevessen az elfogott és jelentősnek ítélt al-kaidások kihallgatásakor. Igaz, már az elején igyekeztek bebiztosítani magukat, így sok őrizetes formálisan más állam fennhatósága alatt áll, hogy az amerikaiak elkerülhessék a felelősségre vonást.

Kínzásra panaszkodnak a guantánamói foglyok is

Nagyvilág2004.05.14, 12:51

Két most szabadult guantánamói fogoly azt állítja, az amerikai támaszponton őrzött, terrorizmussal vádolt rabokat is verik és megalázzák. A két arab származású brit állampolgár szerint az iraki fogolykínzás nem elszigetelt eset. Közben az Egyesült Államok úgy döntött, több mint háromszáz foglyot szabadon engednek abból az iraki börtönből, amely a kínzásbotrány középpontjában áll. A kínzások miatt eddig hét amerikai katona felelőssége merült fel, de a vizsgálatok folytatódnak.

Iraki fogoly halálra kínzásáról számolt be a Spiegel-TV

Nagyvilág2004.05.14, 22:01

Halálra kínoztak egy iraki foglyot az iraki al-Aszad amerikai légitámaszponton egy német televíziós hírmagazin értesülése szerint.

Lemondott a Mirror főszerkesztője

Nagyvilág2004.05.14, 21:04

A kiadóvállalat vezetésének nyomására péntek este lemondott a Daily Mirror főszerkesztője, akinek lapja hamisnak bizonyult fotókat közölt brit katonákról egy iraki fogoly állítólagos kínzása közben.

Elnézést kért a brit bulvárlap a hamis iraki képek miatt

Nagyvilág2004.05.15, 08:50

Hatalmas betűkkel szedett, első oldalas főcímben kért elnézést a szombati Daily Mirror azoknak a hamisnak bizonyult fotóknak a közlése miatt, amelyeken a lap korábbi állítása szerint Irakban szolgáló brit katonák láthatók egy iraki őrizetes brutális kínzása közben. A második legnagyobb brit bulvárlap szombati kiadásánakteljes első oldalát az "Elnézést, át lettünk verve" főcím foglalja el.

Rumsfeld dönthetett az iraki kínzásokról

Nagyvilág2004.05.16, 11:02

Az amerikai védelmi miniszter titkos döntése hatalmazta fel az Irakot megszálló amerikai katonákat a börtönben alkalmazott kínzásokra - állítja egy amerikai hetilap. A Pentagon tagadja a vádakat. Eközben egy brit újság arról értesült, hogy a guantánamói börtön foglyainak brutális kínzásáról készült videofelvételek tucatjait őrzi az amerikai hadsereg. Ausztrália washingtoni főkonzulja ugyanakkor nem talált bizonyítékot arra, hogy a Guantánamón fogva tartott ausztrál állampolgárokkal rosszul bántak amerikai őreik.

Egy év börtönt kapott a fogolykínzások első vádlottja

Nagyvilág2004.05.19, 17:07

Egy év börtönre ítélték az iraki fogolykínzások első vádlottját perének szerdai tárgyalásán Bagdadban. Jeremy Sivitset őrizetesek kétrendbeli bántalmazásában, erre való összeesküvésben és kötelességmulasztásban találták felelősnek. Szerda délelőtt további három katonát hallgattak meg, akiknek egy hónap múlva kezdődik a perük. A fogolykínzásoknak eddig hét amerikai vádlottja van.

Brit katonát vettek őrizetben a Mirror-fotók ügyében

Nagyvilág2004.05.19, 00:18

Őrizetbe vettek egy brit katonát azoknak a hamisnak bizonyult fotóknak az ügyében, amelyeken a képeket közlő Daily Mirror korábbi állítása szerint Irakban szolgáló brit katonák láthatók egy iraki őrizetes brutális kínzása közben.

Újabb kínzásos fotók kerültek napvilágra

Nagyvilág2004.05.20, 15:19

Halott iraki fogoly mellett mosolyogva pózoló katonákat ábrázoló képeket tett közzé egy amerikai tévétársaság. A képeken szereplő két katona a közül a hét közül való, akik ellen eljárást indítottak a kínzások miatt. A kínzásos ügy első vádlottját szerdán ítélték egy év börtönre.A fényképet közlő ABC televízióstársaság azonosította a halott irakit, aki letartóztatásakor még jó egészségi állapotban volt.

Nyilvánosságra kerültek a megkínzott foglyok vallomásai

Nagyvilág2004.05.21, 11:45

A Washington Post pénteki számában nyilvánosságra hozta tizenhárom, az Abu Graib börtönben megkínzott iraki fogoly vallomását. A foglyok részletesen beszámoltak arról, hogy az őrök verték, szexuálisan zaklatták és megalázták őket. Az egyik rab leírja, hogy fogvatartói foszforlámpával erőszakolták meg. A vallomások között van annak a fogolynak a beszámolója is, akiről az azóta hírhedtté vált fotó készült, amelyen csuklyában egyensúlyoz egy doboz tetején. Vallomásaikban a foglyok azonosítják kínzóikat is. Az újabb részletek mellett a lap újabb fotókat is közölt a kínzásokról.