kínzás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- kékfény
- USA
- gyilkosság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Dán katonákat is vádolnak iraki foglyok kínzásával
Több dán katona ellen folyik vizsgálat azzal a gyanúval, hogy iraki szolgálatuk alatt részt vettek iraki foglyok megkínzásában - közölte kedden a koppenhágai védelmi minisztérium szóvivője.
- címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- kínzás
- szolgálat
- Címkefelhő »
Beperli az USA-t egy guantánamói fogoly
Pert indít az amerikai hatóságok ellen egy svéd állampolgár, akit több mint két és fél éven át tartottak fogva az amerikai hatóságok vádemelés nélkül Guantánamón. A férfi - akit állítása szerint embertelen körülmények között hallgattak ki, és szexuálisan megaláztak - fizikai és lelki kínzás miatt perel.
- címkék:
- USA
- Guantánamo
- kínzás
- vádemelés
- Címkefelhő »
Elhalasztották Lynndie England meghallgatását
Új meghallgatási időpontot tűzött ki a bíróság Lynndie England amerikai katonanő ügyében. A katonát az Abu Garib iraki börtönben fogva tartott iraki foglyok kínzásával vádolják.
Amerikai főtisztek is tanúskodnak a kínzás-ügyben
Magas rangú katonai vezetőket is tanúként idéznek majd a bíróság elé a kínzás-perek során. A fogolykínzásokkal vádolt őrök védői ugyanakkor magát Bush elnököt és Donald Rumsfeldet is kihallgatták volna, ehhez azonban a bíróság nem járult hozzá. A kínzással vádolt őrök akár húsz évnél is hosszabb börtönbüntetésre is számíthatnak. A védelem szerint azonban a hét katonát csak arra használják fel, hogy eltereljék velük a figyelmet az igazi felelősökről: a katonai és a politikai felső vezetésről.
A helyiek szerint biztonságosabb Irak amerikaiak nélkül
Egy most közzétett, de nem hivatalos felmérés szerint az irakiak több mint fele nagyobb biztonságban érezné magát amerikai katonák nélkül. A kedden ismertté vált adatok szerint ugyanennyien vélik úgy, hogy minden amerikai úgy viselkedik, mint a bagdadi Abu Graib börtön kínzással vádolt őrei.
A hadvezetés rendelhette el az iraki kínzásokat
Legfelsőbb utasításra kegyetlenkedtek az iraki foglyokkal - állítja egy magas rangú amerikai tiszt. A kínzásbotrány egyik amerikai gyanúsítottja hétfőn azt vallotta, hogy a katonai titkosszolgálat az iraki foglyok alvásának módszeres korlátozására utasította őket a kihallgatások előtt. Eközben négy brit katona ellen is hadbírósági eljárás indult fogolykínzás miatt.
Újabb foglyokat engedtek szabadon Irakban
Ismét szabadon engedtek több száz iraki foglyot a kínzásokról elhíresült Abu Graib börtönből. Közben az ideiglenes iraki államfő elutasította Bush elnök javaslatát, hogy rombolják le a börtön épületét.
Fogolykínzásért hadbíróság elé állítanak négy brit katonát
Hadbíróság elé állítanak négy brit katonát iraki foglyokkal szembeni súlyos visszaélések miatt. Az angol-walesi főügyész állítólag olyan fotókkal rendelkezik, melyek igazolják a katonák bűnösségét. Amerikában eközben arról cikkeznek, hogy az amerikai hadsereg belső jelentései már tavaly év végén felhívták a figyelmet az az iraki Abu Graib börtönben kihallgatásokat végző egyes amerikai katonák visszaéléseire.
USA: igazolhatónak nevezték a kínzásokat 2002 nyarán
A jogos önvédelem alapján igazolhatónak nevezte a kínzás alkalmazását a terrorizmus elleni harcban az amerikai igazságügyi minisztérium 2002 augusztusában a Fehér Házhoz intézett memorandumában.
Civileket is kínoztak az amerikai katonák
Az Egyesült Államok hadserege az utóbbi másfél évben összesen kilencvenegy vizsgálatot indított amerikai katonák által irakiak sérelmére elkövetett kínzások, gyilkosságok, lopások miatt. A kilencvenegy eset közül csak negyvenkettő történt börtönben, vagy fogolytáborban, a többi az iraki civil lakosság ellen elkövetett bűntett. A Washington Post című napilap szerint a Bush kormányzat megpróbálja a kínzásokat csak az Abu Graib börtönben történt eseményekként feltűntetni, noha a számok azt mutatják, hogy sokkal szélesebb körben elterjedt gyakorlatról van szó.