Kincstári Vagyoni Igazgatóság

címke rss

MNV: Nem kaptak jutalmat a kormányzati negyed munkatársai

Cáfolta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a Magyar Nemzetnek azt az állítását, miszerint a Kormányzati Negyed Koordinációs Iroda vezetője és munkatársai tavaly karácsonykor jelentős jutalmat kaptak. A lap szerint több mint 22 millió forintot osztott ki a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) a Kormányzati Negyed Koordinációs Iroda vezetői és munkatársai között, miközben a befektetők már kihátráltak a beruházásból.

Épül a Hajógyári Álomsziget

Gazdaság2008.05.29, 16:33

A Budapest és Pest megye területére 2007 decemberében kiírt kaszinó-pályázat nyertese az Álomsziget Entertainment Zrt. lett, akinek - 2007-es árakon áfa nélkül - évente legalább 900 millió forint koncessziós díjat kell fizetnie.

FTC: érvényes az angolok pályázata

Archívum2007.12.28, 22:24

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) pénteken bejelentette, hogy egyedül az angol Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. ajánlata érvényes az FTC hat plusz két hektáros Üllői úti ingatlanjának értékesítésére kiírt pályázaton.

Szerdáig lehet pályázni az FTC ingatlanjaira

Sport2007.10.20, 14:55

Szerdán délelőtt 10 óráig lehet benyújtani a pályázatokat az FTC hat plusz két hektáros Üllői úti ingatlan-együttesének értékesítésére, amelyet immár negyedszer írt ki a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI). Noha a legutóbbi pályázat dokumentációját hárman is megvették, egyetlen cég sem tett ajánlatot.

Péntektől lehet pályázni a Fradi-ingatlanra

Sport2007.09.18, 19:27

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) pénteken írja ki az új pályázatot a Ferencváros hat plusz két hektáros Üllői úti ingatlan-együttesének értékesítésére. Erről Zelles Sándor, a KVI vezérigazgatója tájékoztatta az MTI-t kedden.

Senki sem pályázott az FTC ingatlanjára

Sport2007.09.17, 17:30

A Ferencvárosi Torna Club ingatlan-együttesének értékesítésére kiírt nyilvános pályázatra nem érkezett ajánlat - tájékoztatta közleményében hétfő délután a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) az MTI-t.

FTC: a stadiont és a csapatot is viheti a győztes pályázó

Sport2007.06.27, 22:08

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) 4,16 milliárd forintos limitáron újabb, immár a harmadik pályázatot írta ki a Ferencvárosi Torna Club (FTC) Üllői úti stadionja és a hozzá tartozó területek tulajdonjogának értékesítésére szerdán.

Harmadszor pályáztatnak az FTC ingatlanjára

Sport2007.06.26, 07:56

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) szerdán közzéteszi a Ferencvárosi Torna Club (FTC) Üllői úti stadionjának és a hozzá tartozó területek tulajdonjogának értékesítésére vonatkozó, immár harmadik pályázatát. A közlemény szerint a pályázat eredményességének az ingatlan vételár megfizetésén túl további feltétele, hogy a nyertes befektető megvásárolja az FTC Labdarúgó Zrt. közel 100 százalékos tulajdoni hányadát, kifizesse az FTC használati jogát, illetve kötelezettséget vállaljon az FTC labdarúgó stadionjának felújítására.

Eladó a Ferenc körúti laktanya

Gazdaság2007.06.14, 07:46

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) meghirdette a több éve eladási listáján szereplő, Ferenc körút és Üllői út sarkán lévő Mária Terézia laktanyát. A másfél hektáros területen álló, több mint 44 ezer négyzetméteres műemlék ingatlan értékesítésére azonban most először írtak ki pályázatot.

Új szervezet őrködik az állami vagyon felett

Gazdaság2007.05.10, 07:32

Júliustól új szervezet felügyeli az állami vagyont. A neve Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lesz, amely ez év végétől jogutódja lesz az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.-nek, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak és a Nemzeti Földalapkezelőnek (NVK).

Különmegbízott foglalkozik a kormányzati negyeddel

Itthon2007.02.14, 19:21

Görözdi Györgyöt, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság munkatársát miniszterelnöki megbízottnak nevezi ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormányzati negyed projekt megvalósításának vezetésére és koordinálására - jelentette be Danks Emese kormányszóvivő szerdán. A negyed megtervezésére pályázatot írnak ki. A bírálóbizottság elnöke a miniszterelnöki biztos lesz.

Húszmilliárdra számít idén a KVI

Ingatlan2007.02.14, 11:26

Több mint 70 ingatlant adna el 2007-ben a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI). Futballstadiontól, laktanyán át a kormányrezidenciáig.

Kiugróan sok ingatlant adott el az állam tavaly

Ingatlan2007.01.08, 12:47

Az előző évhez képest 2006-ban megháromszorozódott a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által értékesített állami ingatlanok összértéke. A KVI vezetője szerint a következő három évben az egymilliárd eurót is elérheti az összeg.

Nyilvános ötletbörze a kormányzati negyedről

Gazdaság2006.09.11, 07:57

Nyilvános ötletbörzét indít a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) a kormányzati negyed lehetséges helyszínének kiválasztására. Az eljárás keretében az önkormányzatok és befektetők ajánlhatnak területeket - írja aNapi Gazdaság.

Egységesítéssel is gyorsítják a privatizációt

Gazdaság2006.09.08, 09:34

Még az idén elkészülhet az egységes vagyonhasznosítás szervezeti feltételeit megteremtő törvényjavaslat, amiben a Napi Gazdaság információi szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot (KVI) erősíthetik meg. A szervezet idén még több milliárdos privatizációs bevételt szeretne elérni, mozgalmas lesz az év vége. 

A spanyolok sem mentik meg a Fradit

Archívum2006.08.08, 11:16

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) tájékoztatása szerint érvényes, de eredménytelen volt az Üllői úti hat plusz két hektáros terület hasznosítására benyújtott pályázat.

Újabb pályázat az Üllői úti ingatlanra

Archívum2006.04.21, 14:49

A Nemzeti Sporthivatal (NSH), a Ferencvárosi Torna Club, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) és a Sportfolió Kht. vezetői véglegesítették az FTC Üllői úti ingatlanának hasznosítására kiírandó új, meghívásos pályázat szövegét. A felek ez alkalomból pénteken négyoldalú megállapodást írtak alá az NSH-ban.

Eladó a kormányrezidencia

Ingatlan2006.02.07, 11:08

 A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) 2006 folyamán 89 nagy értékű, 50 millió forint feletti, becsült értékű ingatlan értékesítését tervezi - mondta   Zelles Sándor vezérigazgató az MTI-nek..

Audikat kért a segítségért egy volt állami vezető

Itthon2006.01.06, 14:33

Vesztegetéssel vádolják a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) volt jogi igazgatóját. A férfi az ügyészség szerint két nagy értékű Audit kért az autógyártól egy szerződés létrejöttéért.

FTC: hiánypótlásra szólították fel a befektetőt

Archívum2005.12.19, 18:35

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) hasznosítási tanácsa hiánypótlásra szólította fel a Ferencváros nyolchektáros Üllői úti ingatlanának vagyonkezelői jogára egyedüliként érvényes pályázatot benyújtó, magyar érdekeltségű TDZ Kft-t. 

Audit követelt szerződés-jóváhagyásért a KVI-s jogász

Itthon2005.10.10, 08:21

A gyanú szerint Audikat követelt egy szerződés jóváhagyásáért az Audi Magyarországtól a Kincstári Vagyoni Igazgatóság jogi igazgatója - írja a Népszabadság. V. Cs. Balázs a nyomozás adatai szerint egy volt honvédségi terület adásvételi szerződésével kapcsolatban próbálta megzsarolni az autógyárat. Az audisok azonban feljelentést tettek, a titokban nyomozó rendőrök pedig több tárgyalást is rögzítettek, ahol a jogi igazgató előadta követelését, sőt, állítólag egy magas beosztású köztisztviselő haverjának is kért kocsit - írja a Népszabadság. A férfit pénteken helyezték előzetesbe.

Nyomozás folyik a KVI-nél

Itthon2005.10.07, 21:08

A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője megerősítette egy kereskedelmi televízió pénteki információját, amely szerint a Fővárosi Főügyészség vesztegetés gyanújával nyomozás indított a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) egyik vezető beosztású munkatársa ellen.

Sólyomé lehet a Béla király úti rezidencia

Itthon2005.08.26, 07:42

Buda legértékesebb ingatlana, a Béla király úti állami rezidencia - ahol jelenleg már csak Mádl Ferenc lakik - ismét a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésébe kerülhet, mert az MFB visszalép a vásárlástól. A Népszabadság úgy tudja, hogy az új államfő is odaköltözik.

Mégsem menesztik az államfői lakért felelős tisztviselőt

Itthon2005.08.09, 13:40

Tagadta a kormányszóvivő a Népszabadság azon értesülését, hogy menesztenék a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) elnökét. A napilap szerint azért kell távoznia a KVI elnökének, mert nem sikerült határidőre rezidenciát találnia a pénteken hivatalba lépett új államfőnek.

Nyolc hektár kerülhet a Fradi kezébe

Sport2005.05.31, 15:49

Furulyás János klubelnök több órás tárgyalást folytatott a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezetőivel, s úgy tűnik, komoly esély van arra, hogy az eddigi hat hektár helyett a stadion melletti teljes, azaz nyolchektáros terület vagyonkezelői jogát megkapja a Ferencváros.

Bizonytalanságban tartják a Dagály utcaiakat

Itthon2005.03.23, 16:09

Öt éve folyik a vita egy XIII. kerületi, Dagály utcai ingatlan körül. Az épületben több civil szervezet működik. Azt állítják, hogy mióta leválasztották az épület egy részét, megszűnt a rendes bejáratuk, ráadásul évek óta tisztázatlan ingatlanjaik jogviszonya. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) azt javasolta az illetékes országgyűlési bizottságnak, hogy adják vissza a KVI kezelésébe az ingatlant, majd a bérlőket ők bent hagynák. A bizottság albizottsága tavaly óta foglalkozik ezzel a kérdéssel, de egyelőre nem találtak megoldást.

Trabantokat, Wartburgokat árverez el a kincstár

Itthon2005.02.16, 10:21

Megszabadul roncsautóitól a Kincstári Vagyoni Igazgatóság. A régi, lejárt forgalmijú autókhoz bárki hozzájuthat, mivel elárverezik azokat. A legolcsóbbak akár 5 ezer forintért is elvihetőek.

Változás a Kincstári Vagyoni Igazgatóság élén

Gazdaság2004.12.29, 12:32

Thuma József, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatója 2005. január 3-tól lemond pozíciójáról és nyugállományba vonul. A poszt betöltésére a Pénzügyminisztérium pályázatot ír ki.

Tízmilliárdot kérnek a Club Aligáért

Archívum2004.11.12, 07:41

December tizedikéig lehet pályázni a balatonvilágosi volt pártüdülő megvásárlására; a Kincstári Vagyoni Igazgatóság szerint a többek között 3 szállóból és 11 villából álló, több mint egy kilométeres stranddal rendelkező komplexum 10 milliárd forintot ér - írja pénteki számában a Napi gazdaság.

Ismét pert vesztett a Citadella 4U

Itthon2004.09.28, 18:05

A Fővárosi Bíróság keddi jogerős ítéletében kimondta, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2002-ben jogosan bontotta fel a Citadella 4U Vagyonkezelő Kft.-vel a Citadellán található étteremre és szórakozóhelyre vonatkozó bérleti szerződést. A cég szerint az ítélet nem vonatkozik rájuk, a létesítményeket ugyanis nem ők, hanem két alvállalkozó üzemelteti.

Bármikor kilakoltathatják az ombudsmanokat

Itthon2004.04.09, 11:11

Az Országgyűlési Biztosok Hivatala (OBH) több mint két éve működik jelenlegi helyén, jogcím nélküli használóként. Az épületnek több tulajdonosa van, ráadásul az ombudsmanokon kívül az OTP egyes részlegei is ugyanabban a házban működnek. Az OBH és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság éve óta sürgeti a helyzet rendezését, a költségvetésből azonban nem biztosítanak pénzt az épület megvételére. Így egyrészt a hivatal magas bérleti díjat fizet, másrészt semmilyen beruházást nem végezhetnek.

Thuma József a KVI vezérigazgatója

Gazdaság2004.02.02, 09:26

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatói pozíciójára kiírt pályázatot értékelő bizottság javaslatát elfogadva a pénzügyminiszter február 1-i hatállyal Thuma Józsefet nevezte ki a szervezet élére.

Vezetőcsere a Kincstári Vagyoni Igazgatóság élén

Gazdaság2003.12.30, 15:42

László Csaba pénzügyminiszter hétfőn visszavonta Molnár Zoltán, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatójának és helyettesének, Bencze Izabellának vezetői megbízását és azonnali hatállyal felmentette őket a munkavégzés alól.

Újabb pert vesztett a Citadella 4U

Itthon2003.04.09, 14:13

Elutasította a bíróság a Citadella-teraszt engedély nélkül felépítő cég keresetét, és egymillió forint perköltséget rótt ki rá. A Citadella 4U ezt a keresetét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság ellen nyújtotta be.

A hóban is dolgoznak a Citadella-terasz bontói

Itthon2002.12.16, 12:29

Nem okoz fennakadást a bontási munkálatokban a hétfő reggelre leesett hó. Az engedély nélkül épült teraszt hétvégén és hétfőn is bontják a munkagépek. A munkát végeztető Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál visszautasítják az építtető állításait, miszerint nincs meg minden engedélyük a bontáshoz.

Pénteken kezdik lebontani a Citadella-teraszt

Itthon2002.12.11, 14:45

Megkezdi pénteken az engedély nélkül épített Citadella-terasz bontását a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által megbízott cég. A terasz építtetője kifogással élt a bontási határozat ellen, szerintük ennek elbírálásáig nem lehet elkezdeni a terasz megsemmisítését.

A Citadella 4-u megkérdőjelezi a KÖH határozatát

Itthon2002.12.05, 23:47

A Citadella 4-u Vagyonkezelő Kft. megdöbbenéssel fogadta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) szerdai határozatát, amely alapján a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot (KVI) jogosította fel a Citadella-terasz bontására.

Lelakatolták a citadellás Veres elől a Kádár-villát

Itthon2002.10.17, 16:47

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság szerint jogtalanul lakik Kádár János egykori otthonában Veres István, ezért először őrző-védők segítségével akarták megakadályozni bejutását, tegnap pedig lelakatolták a bejáratot. A Citadella-ügyről elhíresült vállalkozó feljelentést tett a rendőrségen, szerinte jogos lakója a második kerületi épületnek.

Veresé lesz a Kádár-villa

Itthon2002.10.07, 09:13

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság szerint jogtalanul lakik Kádár János egykori otthonában Veres István. A férfi engedéllyel épített rá az épületre, így tulajdonostársnak tekinti magát.

Eltiltották a Citadellától a Citadella 4U-t

Itthon2002.09.10, 17:16

A Budai Központi Kerületi Bíróság ideiglenes intézkedéssel eltiltotta a Citadella 4U Vagyonkezelő Kft.-t attól, hogy a gellérthegyi Citadella területén bármilyen további beruházást végezzen - közölte Molnár Zoltán, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója. A bírósági végzés augusztus 29-én kelt, és nem jogerős.

Bonyolódik a Citadella-terasz ügye

Itthon2002.08.01, 07:51

Szakértői vizsgálatok folynak a bontásra ítélt, ám jelenleg is működő Citadella-terasz ügyében megindult nyomozásnál. Közben a bérleti szerződést a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) két hete felmondta, és hétfőn lejár a bontási határidő is.

Bíróság elé kerül a Citadella-terasz ügye

Itthon2002.06.26, 13:51

Bírósághoz fordul a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a Gellérthegy védett területén engedélyek nélkül felépült Citadella-terasz ügyében, miután a kerületi jegyző elutasította a KVI által benyújtott birtokvédelmi eljárási kérelmet. A tulajdonost, vagyis az államot képviselő KVI álláspontja szerint a jegyző megfosztotta a döntésével a hivatalt, hogy a területet védje és birtokba vegye. Közben az építtető cég bejelentette, hogy megbízást adott a bontási tervek elkészítésére.

A kerületi jegyző a Citadella-terasz mellett

Itthon2002.06.25, 18:54

A XI. kerületi jegyző elutasította a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kérelmét, amelyet a hivatal a Gellérthegyen építkező vagyonkezelő cég ellen nyújtott be. A cég vezetője szerint a jegyzői határozattal elismerték, hogy jogosan használták a Lődombot.

Egy forint a Zichy-kastély bérletéért

Itthon2002.06.19, 09:00

Egy forintért adta bérbe a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a várpalotai Zichy-kastélyt egy magánalapítványnak a következő tíz évre. A TV2 értesülései szerint a kastélyt a helyi honvédelmi alakulat használta, de a minisztérium az előző kormány távozása előtt átengedte a Trianon Múzeum Alapítványnak.

Egy forint a Zichy-kastély bérletéért

Itthon2002.06.19, 09:00

Egy forintért adta bérbe a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a várpalotai Zichy-kastélyt egy magánalapítványnak a következő tíz évre. A TV2 értesülései szerint a kastélyt a helyi honvédelmi alakulat használta, de a minisztérium az előző kormány távozása előtt átengedte a Trianon Múzeum Alapítványnak.

Korrupciógyanú egy HM-ingatlan ügyében

Itthon2001.11.29, 18:33

Keller László szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdést nyújtott be Szabó János honvédelmi miniszterhez és a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz (KVI). Ebben azt állítja, hogy a törökbálinti honvédségi ingatlanok ügyében felmerül a korrupciógyanú. Egy magáncég ugyanis szerinte egy előszerződés értelmében milliárdos vagyonhoz jutna, miközben a honvédség nem jutna nyereséghez. A KVI tagadja Keller vádjait.

Felfüggesztették az állam kontra MSZP pert

Itthon2001.09.28, 12:55

Az állam 14 ingatlant követel az MSZP-től, a szocialisták azonban vitatják, hogy azok a pártok használatában lévő ingatlanok rendezéséről szóló törvény hatálya alá tartoznának. A bíróság felfüggesztette az állam által ingatlanügyben az MSZP ellen indított pert, amíg az MSZP által a Kincstári Vagyoni Igazgatóság ellen indított perben jogerős ítélet nem születik.

Előző
  • 1
  • 2
Következő