kínai

címke rss

Felismeri a legnagyobb kínai technológiai cégeket?

Techbázis2021.03.09, 00:28

Az elmúlt két évtizedben elképesztő ütemben törnek előre a kínai technológiai cégek. Amíg korábban az olcsó tömeggyártásról voltak ismertek ezek a vállalatok, addig ezen időszak alatt kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy minőségben, innovációban is felvegyék a versenyt a rivális európai, amerikai, japán és dél-koreai riválisaikkal. Most már gyakorlatilag ott tartunk, hogy a fogyasztói elektronikai szektorban nincs olyan terület, ahol a kínai konszernek ne vetették volna meg lábukat.

Grandiózus hitelből bővíti tevékenységét a Tesla kínai versenytársa

Gazdaság2021.01.12, 15:19

A kínai Xpeng elektromos autógyártó bejelentette, hogy öt kínai bank 12,8 milliárd jüan (2 milliárd dollár) értékű hitelkeretet biztosít számára a gyártás és az eladások bővítésére - adta hírül a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna.

Palackozott vizével lett gazdagabb egy üzletember a világ egyik legnagyobb pénzgurujánál

Gazdaság2021.01.07, 07:43

A kínai Nongfu Spring ásványvíz-palackozó cég elnöke, a "Magányos Farkas" becenévre hallgató Csung San-san az elmúlt időszakban hihetetlen mértékben növelte a vagyonát, aminek eredményeként a világ leggazdagabb embereinek sorában már a friss számítások szerint 86,2 milliárd dollár felett rendelkező, "Omahai Látnokként" emlegetett Warren Buffettet is megelőzte.

Mind az 5 kínai vakcina a tesztidőszak harmadik fázisába került

Life.hu2020.12.23, 06:23

Mind az öt kínai fejlesztésű vakcina a tesztidőszak harmadik fázisába érkezett - hangzott el kedd este az M1 aktuális csatorna Híradójában, amelyben azt is kiemelték: a Sinopharm vakcina a szakértők szerint 86 százalékos hatékonyságú.

Milyen nyelvet tanuljak? 5 tipp, ha nem tudod, mibe vágj bele

Unilife.hu2021.04.22, 11:27

Profi vagy már angolból, talán még egy másik idegennyelvből is és új projektet keresel? Simán csak egy érdekes új hobbira vágysz? Ha belevágnál egy új nyelvbe, segítünk kitalálni, melyik legyen az.

Megérkezik Európába a Tesla kihívója

Gazdaság2020.11.04, 11:49

Hamarosan Európát is célba veheti a Tesla egyik konkurensének számító kínai elektromosautó-gyártó vállalat, a NIO.

Kiderült, hogy ki veheti át a TikTokot

Gazdaság2020.09.14, 17:05

Az Oracle amerikai szoftverfejlesztő konszern vezette konzorciumot választotta partnernek a TikTok videómegosztó applikáció egyesült államokbeli működtetéséhez a ByteDance kínai vállalatcsoport - közölte egy, az ügyhöz közel álló személy, miután a vetélytárs Microsoft vasárnap éjjel bejelentette, hogy a kínai cégcsoport elutasította rivális ajánlatukat.

A Microsoft felvásárolná a kínai botránycéget

Gazdaság2020.08.03, 08:37

A Microsoft amerikai technológiai óriásvállalat megerősítette vasárnap, hogy tárgyalásokat folytat a TikTok videómegosztó közösségi hálózat egy részének felvásárlásáról a kínai tulajdonossal.

Titokzatos hajók bukkantak fel az édeni Galápagos-szigeteknél

Gazdaság2020.07.27, 15:53

Halászhajókból álló "nagy flottát" észleltek az illetékes ecuadori hatóságok a Galápagos-szigetek térségében - írja a Reuters helyi jelentések alapján. A halászhajók minden évben egyre közelebb merészkednek a szigetcsoporthoz, az ott folytatott halászat pedig komoly fenyegetést jelent a világhírű szigetcsoport törékeny ökoszisztémájára.

Egy különc kínai hihetetlen kalandjai a világ leggazdagabbjai között

Gazdaság2020.06.29, 22:22

A kínai Jack Ma – egy technológiai szakképzettséggel nem rendelkező egykori angoltanár - 1999-ben egy hazájában akkoriban még fehér hollónak számító techcéget alapított, amelyet Alibabára keresztelt. Két évtized alatt a világ egyik legismertebb, és a távol-keleti ország egyik legtekintélyesebb vállalatává fejlesztette a társaságot, amelynek piaci értéke jelenleg mintegy 460 milliárd dollár, és több mint 100 ezer embert foglalkoztat. Ma amellett, hogy nem mindennapi üzleti sikereket ért el, a habitusát tekintve sem tartozik a hétköznapi emberek közé: Őrült Jack, a Jangce Krokodilja, Manó – számtalan olyan becenevet akasztottak rá, ammelyek ...

Egy internetes mém tette tönkre a kínai nő életét – Videó

Life.hu2020.05.25, 15:28

Heidi Yeh kínai modell karrierjét és a családját tette tönkre egy róla készült mém.

Csúcson a kínai okostelefon-gyártó óriásvállalat

Gazdaság2020.05.21, 14:33

Kedvező első negyedéves eredményekről számolt be a világ egyik legnagyobb okostelefon-gyártójának számító kínai Xiaomi, és részesedése 10 százalék fölé emelkedett a világpiacon.

Jelentéktelenné váltak a régi nagy márkák a tévék piacán

Techbázis2020.04.01, 22:18

Másfél évtizede még olyan nevek uralták a televíziós piacot, mint a Panasonic, a Toshiba, a Philips, a JVC, a Sony, a Thomson, a Pioneer, a Sharp, a Grundig és már gőzerővel tört fel a Samsung és az LG is. Mostanra változott a szél, és a régi nagy nevek többségének csak a régi dicsőség maradt, vagy már annyi se.

Nem csillapodott a külföldi lakásvásárlók rohama

Gazdaság2020.03.25, 11:37

Egyre több ingatlant vásárolnak nem uniós országok állampolgárai Magyarországon, a kormányhivatalok által tavaly engedélyezett több mint 3700 ingatlanszerzés 45 százaléka kínaiakhoz köthető. Az oroszok még mindig szeretik Hévízt, de vásárolnak szép számban ingatlanokat az izraeliek, az ukránok, a törökök és az amerikaiak is.

Túl későn jött a segítség: éhen halt az árván maradt kínai egyetemista

Life.hu2020.01.15, 08:56

A 24 éves lány még októberben került kórházba, mikor lábai megdagadtak. Története az egész országot megrázta, azonban hiába gyűlt össze a pénz az életmentő operációra, az egyetemista hétfőn meghalt. 

Idén újabb ország vevői rohamozták meg a fővárosi ingatlanpiacot

Gazdaság2019.11.27, 15:02

Közeledik az év vége, aktuálisak lesznek lassan az év végi elemzések. Ha pedig van olyan terület, amelyik igazán élénken pezsgett és sok változást hozott 2019-ben is, az minden bizonnyal az ingatlanpiac. A legnagyobb változások és mozgások évek óta a budapesti Belvárosban voltak. Emellett a korábbinál kevesebb kínai, viszont jóval több vietnámi vevő érkezett a magyar fővárosba.

Nagyon rosszul járt az a kukkoló, aki egy hotelben szeretkező párt szeretett volna meglesni - Videó

Life.hu2019.11.07, 10:44

Egy hotelben szerelmeskedő párt kukkolt meg a perverz középkorú kínai férfi, de a végén élvezet helyett a börtön várta.

A kínai gyártók már a tévépiacra fenik a fogukat

Techbázis2019.10.07, 17:15

2019 bizonyos szempontból vízválasztó lehet a tévés iparágban. Óriási cégek érkeznek a mobilszektor irányából. De van-e félnivalójuk a régi, nagy tévégyártóknak?

Gigászi projekt épül nemzetközi összefogással Észak-Szibériában

Gazdaság2019.09.06, 13:51

Orosz, francia, kínai és japán cégek összefogásával 21,3 milliárd dollár értékű projekt fog megépülni a földgáz cseppfolyósítására és exportjára Arctic LNG 2 elnevezéssel Észak-Szibériában - jelentette be az orosz Novatek gázipari magánvállalat a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon.

A drága lakásokat veszik nálunk a kínaiak

Gazdaság2019.05.17, 06:54

Budapest belvárosában főleg befektetési célra, míg a budai zöldövezetben saját használatra keresnek ingatlant a Magyarországon élő kínaiak, akik elsősorban a drágább lakásokat veszik. Olyan sok kínai vásárló van a hazai ingatlanpiacon, hogy mostanra külön irodát üzemeltetnek az ázsiai érdeklődőknek - írja a Magyar Nemzet pénteken.

Kínai kötvények jönnek a budapesti tőzsdére

Gazdaság2018.12.12, 09:54

A Bank of China Limited, Hong Kongi Fióktelepe által kibocsátott kötvényeket vezetnek be a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) december 12-én.

Drónnal juttatta be a börtönbe a kínai ételt

Nagyvilág2018.10.02, 14:42

A börtönőrök szerint máshogyan nem juthatott be az ellenőrizetlen étel a börtön falai közé.

Élénk színeket a kertbe! - 4 ősszel is ültethető, kínai dísznövény

Archívum2018.09.24, 20:25

Az ősz színei többnyire a piros, barna és sárga. Te azonban ne elégedj meg ennyivel. Csempéssz üde árnyalatokat kertedbe, a most következő, ősszel is bátran ültethető növényekkel.

Ravaszul kerülik ki a kínai cégek az amerikai importvámokat

Gazdaság2018.09.18, 13:26

Az amerikai vámintézkedések kikerülése érdekében a kínai vállalatok úgy döntöttek, hogy egy sor termék gyártását, így a kerékpárok, a gumi- és műanyagcikkek, a textíliák előállítását külföldre telepítik – közölte nyilvános adatokra hivatkozva a Hina horvát hírügynökség. Az új gyártási helyszínek között van Mexikó, Thaiföld, Mianmar, Vietnam és Szerbia.

Sztár lett a csalásokra figyelmeztető kínai jelnyelvi tolmács ügyvéd

Gazdaság2018.06.06, 16:41

Futótűzként terjed az interneten az a videó, amelyben egy kínai ügyvéd jelnyelv segítségével magyarázza el a piramisjáték lényegét a siketeknek. Tang Shuai egyből a kínai közösségi média sztárjává lépett elő, roppant személetes előadása pedig nemcsak az elesettek körében, hanem országos szinten is nagy sikert aratott. El is kél a felvilágosítás Kínában, ahol lankadatlanul pörögnek a világ legtöbb áldozattal járó piramisjátékai.

Legalább ötezer éves a kínai civilizáció

Tudomány2018.05.31, 11:31

A kínai civilizáció eredetének és korai fejlődésének átfogó vizsgálatával sikerült igazolniuk kutatóknak, hogy a kínai civilizáció története legalább ötezer évvel ezelőttre nyúlik vissza.

Több mint száz kínai telefonos szélhámost tartóztattak le

Nagyvilág2018.04.23, 09:50

Összesen 119 kínai telefonos szélhámost tartóztatott le a kambodzsai rendőrség, akik feltételezések szerint telekommunikációs eszközökön keresztül csikartak ki pénzt Kínában élő emberekből - közölték a helyi hatóságok hétfőn.

Lezuhant egy hídról egy turistabusz Észak-Koreában, sokan meghaltak

Nagyvilág2018.04.23, 11:59

Súlyos közúti baleset történt Észak-Koreában, amelyben sok kínai turista vesztette életét - írta közleményében a pekingi külügyminisztérium hétfőn.

Majdnem 8 milliárdért kelt el ez a kínai tál

Archívum2018.04.03, 14:32

Több mint 7,7 milliárd forintnak megfelelő hongkongi dollárért kelt el egy kínai tál a Csing-dinasztia korából. Nem ez az első eset, hogy ilyen sokat fizettek egy árverésen: az utóbbi években sorra számol be rekordközeli leütési árakról a Sotheby's hongkongi háza, az ázsiai vevők vagyonukat szívesen fektetik gyémántba, kézitáskába, antik porcelánba.

Tizenegy nőt erőszakolt és gyilkolt meg a kínai Hasfelmetsző Jack

Nagyvilág2018.03.30, 11:10

Huszonnyolc évig menekült, de tavaly elfogták a sorozatgyilkost, a bíróság most döntött a büntetéséről.

Kína felforgatná az olajpiacot

Archívum2018.03.26, 14:27

Hosszú tervezés után Kínában végre elindult az első jüanban elszámolt határidős olajkereskedés. A világ legnagyobb olajfelvásárlója ezzel nagyobb befolyást kíván gyakorolni az árazásokra a nemzetközi piacon.

Kínai kencét kent magára, elképesztő, mi történt vele: videó

Archívum2018.03.05, 17:03

Poppy Gasson az interneten rendelt egy szemöldökszínezőt. Kipróbálta, de utólag rájött, nem kellett volna...

Óriási heroinszállítmányt fogtak el a határon

Nagyvilág2018.02.26, 13:26

A vietnámi rendőrség a kínai határnál fogta el az ország egyik legnagyobb drogszállítmányát.

Kínai labdarúgócsapatnál a korábbi portugál kapitány

Sport2017.12.11, 17:29

A kínai Csungking Lifan labdarúgócsapatát edzi a jövőben Paulo Bento, a portugál válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Megszült az utcán, majd hazament a kínai nő: Videó! (18+)

Archívum2017.09.04, 16:24

 Egyszer csak arra lettek figyelmesek az emberek, hogy valaki az utcán szül. 

Börtönt kapnak a cápaölők

Nagyvilág2017.08.28, 12:11

Börtönbüntetést kaptak az ecuadori hatóságoktól azok a kínai halászok, akik a kihalás fenyegette cápafajokra vadászták a Galápagosi-szigetek védett vizeiben.

Megalkották a világ legokosabb szexbabáját: Videó! (18+)

Life.hu2017.07.27, 17:04

Elkészült a világ eddigi legélethűbb szexbabája. Különleges tulajdonságokkal rendelkezik, mindössze egy apró baja van...

Különös bőrbetegségben szenved a Kéregember

Tudomány2017.07.01, 16:25

Elkülönülve él a különös bőrbetegségben szenvedő 58 éves "Kéregember" a kínai Henan tartományban. A helyiek halálosan rettegnek, hogy a rendkívüli pikkelysömörszerű betegség megfertőzi őket is.

Pénzért fogdoshatták a menyasszonyt a saját esküvőjén

Life.hu2017.03.22, 21:18

Hihetetlen business köttetett egy kínai esküvőn: a vendégek pénzért fogdoshatták a menyasszonyt. Nem semmi!

A világ legtöbb dollármilliárdosa kínai

Gazdaság2017.03.03, 19:42

Sajátosan ötvözik a kommunista elveket a piacgazdaság gyakorlatával a Kínai Népi Kongresszus legvagyonosabb képviselői, akik közül a száz legtehetősebb az utóbbi négy év alatt közel 200 milliárd dollárral gazdagodott. Ma már a legtöbb milliárdos kínai állampolgárságú, megelőzték az amerikaiakat, számuk 2013 óta 80 százalékkal nőtt.

Már nem az olcsó bérekkel vonzza a befektetőket Kína

Gazdaság2017.02.28, 14:44

Már csak 25-30 százalék az eltérés a kelet-európai és a kínai órabérek között, miután Kínában tíz év alatt a háromszorosára emelkedtek a bérek. Az ázsiai nagyhatalom ma már sokkal inkább az óriási fizetőképes keresletével hódítja meg a befektetőket, Indiában ugyanis sokkal alacsonyabbak a bérek, viszont a belső piac is nagyságrendekkel kisebb. 

Fizetett hirdetésben jelentkezett az elrabolt kínai milliárdos

Nagyvilág2017.02.02, 14:39

Nem rabolták el, egészségügyi kezelés miatt tűnt el, és nagyon szereti a kommunista pártot – ezt állítja fizetett hirdetésben az a kínai milliárdos, akit öt nappal ezelőtt kínai ügynökök "vittek el" Hongkongból rejtélyes körülmények között, és Kínában őrizetbe került. Hsziao Csian-hua több magas rangú pártvezető vagyonát is kezeli, eltűnése óriási botrányt okozott Hongkongban, ahol kínai ügynökök nem is tevékenykedhetnének.

Idén a kakas évét ünnepelték a kínaiak: hatalmas pompával köszöntötték

Life.hu2017.02.01, 13:13

Beköszöntött a kakas éve a kínai naptár szerint, ezzel együtt elkezdődött egy 15 napos ünnepléssorozat is. Ott nem akárhogy köszöntik az újesztendőt: hatalmas fényekkel, színpompával és rengeteg rendezvénnyel üdvözlik az újévet!

Előző
Következő