kínai politika

címke rss

Matolcsy: We need money

Itthon2012.04.12, 17:29

A kínai iparosításról és a kommunista Kína piacszabályozásáról kell példát vennie Magyarországnak Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint, hogy a 21. század győztesei közé kerüljön. A miniszter a Külügyminisztérium által szervezett Kína-konferencián arról beszélt, hogy Magyarország stabil, de nagy szüksége van pénzre, egy pekingi külügyminiszter-helyettes pedig megígérte, hogy ha barátságosak leszünk, jönni fog a kínai tőke Kelet-Közép-Európába.

Bebörtönöztek két kisajátítások ellen küzdő kínai jogvédőt

Nagyvilág2012.04.10, 10:28

Egy kínai bíróság több mint kétéves börtönbüntetésre ítélt egy mozgássérült ügyvédnőt és a férjét, akik az állami kisajátítások kárvallottjainak nyújtottak jogi segítséget. Rendbontással és csalással vádolják őket, miközben az Európai Unió a nő azonnali szabadon bocsátását követeli.

Vége a kukkolásnak Aj Vejvej lakásában

Nagyvilág2012.04.05, 11:39

Webkamerákkal rakta tele lakását a világhírű kínai művész, Aj Vejvej, hogy így emlékeztesse a világot tavalyi titokzatos őrizetbe vételének egyéves évfordulójára. Az átláthatóságra és a célszemélyeket megfigyelő államhatalomra is utaló projekt azonban nem nyerte el a kínai hatóságok tetszését, és felszólították a művészt, hogy kapcsolja ki a kamerákat.

Így ért el Európáig Kína legdurvább politikai leszámolása

Nagyvilág2012.03.29, 15:14

Egy angol üzletember titokzatos halálával európai szál bukkant fel az utóbbi évek legdurvább kínai politikai botrányában. A bonyolult játszmában brit titkosszolgálati kapcsolatok, egy megbuktatott politikus fiának londoni ösztöndíja és egy alkoholmérgezésnek nyilvánított állítólagos gyilkosság keveredik. Kína legfelső vezetőinek hatalmi harcában immár Nagy-Britannia is vizsgálatot követel.

Kína nacionalistának nevezte a dalai lámát

Nagyvilág2012.03.25, 23:28

Egy kínai kormányzati vélemény szerint a dalai lámának faji előítéletei vannak, el akarja szigetelni a tibetieket, és olyan falat akar húzni Kína és Tibet közé, mint amilyen a második világháború után a Berlint kettéosztó fal volt.

Mao dalai sem mentették meg a vörös herceget

Nagyvilág2012.03.21, 12:06

Egyre brutálisabb az őszi kínai vezetőváltást megelőző hatalmi harc, amelynek eddigi legnagyobb áldozata Kína egyik legnépszerűbb politikusa. Po Hszi-lajt a múlt csütörtökön komolyabb indoklás nélkül ebrudalták ki a politikai vezetésből. A maoista dalokkal, kőkemény rendteremtéssel és apja örökségével egyre magasabbra törő Po igazi különc volt, azon vesztett rajta, hogy szúrta az elnöki posztért folyó harcban győzelemre álló reformerek szemét.

Reformokat akar a kínai kormányfő

Nagyvilág2012.03.14, 14:22

Kritikus állapotokról és a politikai-gazdasági élet megújításának szükségességéről beszélt a parlament éves ülésszakát lezáró rendezvényen a kínai kormányfő. Ven Csia-pao szerint a kulturális forradalomhoz hasonló tragédiák történhetnek, ha nem kezdik meg sürgősen az átalakulást.

Egyetlen választásuk maradt - miért gyújtják fel magukat a tibeti szerzetesek?

Nagyvilág2012.03.10, 11:52

Több mint két tucat szerzetes gyújtotta fel magát az elmúlt néhány hónapban a kínai uralom alatt álló Tibetben. A tibeti határ indiai oldalán élő emigráns aktivista szerint tiszteletet és figyelmet érdemelnek ezek az áldozatok, a tibetiekkel szimpatizáló nemzetközi szervezet szerint pedig a fiatal szerzetesek végső elkeseredésükben nyúlnak a legdurvább eszközhöz. A Magyarországon élő emigránsok szombaton Budapesten tüntetnek önégető társaikra emlékezve.

Új főnököt választanak a lázadó kínai faluban

Nagyvilág2012.03.03, 13:25

Évtizedek óta a demokrácia első jelének tekintik a kínaiak, hogy az egyik lázadó falu lakossága saját maga választhatja meg a települést vezető bizottság új tagjait. Vukan lakói hónapokkal ezelőtt lázadtak fel a helyi vezetők korruptsága miatt, a kommunista pártvezetés meglepő módon végül a demokratikus választások kiírását engedélyezte.

Körbeudvarolták az amerikaiak a leendő kínai vezetőt

Nagyvilág2012.02.20, 10:51

Nagy figyelem kísérte Hszi Csin Ping kínai alelnök amerikai látogatását a múlt héten. Az államfőknek kijáró tisztelettel fogadott alelnökből lesz valószínűleg Kína következő elnöke, és az amerikaiak nagyon igyekeztek kifigyelni, mire számíthatnak majd tőle hivatalba lépése után. Az elődjeinél közvetlenebb politikus azonban még távol áll attól, hogy felfedje szándékait.

18 éves tibeti szerzetesnő gyújtotta fel magát

Nagyvilág2012.02.12, 16:11

Felgyújtotta magát egy 18 éves tibeti szerzetesnő, hogy tiltakozzon Tibet kínai elnyomása ellen. A Free Tibet mozgalom közleménye szerint ezután a kolostort, ahol élt, megszállták a kínai katonák és rendőrök.

Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?

Nagyvilág2012.02.13, 15:12

Hollywoodi kém- és túszdrámához hasonló események játszódtak le a héten Kínában, miután géppisztolyos rendőrök zártak körbe egy amerikai konzulátust Szecsuan tartományban. A követségen egy kínai rendőrfőnök keresett menedéket, aki a pletykák szerint túlságosan mélyen nézett bele a kommunista vezetők szennyesébe. A korrupcióellenes hősként ismert rendőr végül nem járt sikerrel, a kínai hatóságok őt fogták el. Ügye ennek ellenére alaposan felkavarta az állóvizet.

Vezetőjük kinevezésével járnak a tüntetők kedvében a kínai hatóságok

Nagyvilág2012.01.16, 10:16

Szokatlan megoldással próbálnak véget vetni a kínai hatóságok egy hónapok óta tartó tüntetéssorozatnak: a tiltakozások vezetőjét a település és a kommunista párt bizottságának élére nevezték ki.

A demokráciával ismerkednek Tajvanon a kínai turisták

Nagyvilág2012.01.13, 17:48

A Tajvanra utazó kínai turisták első kézből tapasztalhatják meg a demokrácia működését ezen a hétvégén, amikor új elnököt választanak a szigetországban.

Felülvizsgálják Aj Vejvej adócsalási ügyét a kínai hatóságok

Nagyvilág2012.01.06, 09:26

Telefonon közölte az adóhatóság a legismertebb kínai művésszel, hogy felülvizsgálják az ellene indított adócsalási ügyet. Aj Vejvejt teljesen ellehetetlenítené, ha ki kellene fizetni e a 600 milliós büntetést, amelyet szerinte azért szabtak ki rá, hogy elhallgattassák kritikus hangját. A művész korábban támogatók ezreinek segítségével tudta befizetni a fellebbezéshez szükséges hatalmas összeget.

Lefújta a lázadást a kommunistákkal szembeszálló kínai falu

Nagyvilág2011.12.21, 14:44

Felhagytak a tüntetéssel a lázadó kínai falu, Vukan lakói, miután ígéretet kaptak a hatóságoktól követeléseik teljesítésére. A rohamrendőrökkel és blokáddal is dacoló falu ügye végül tartományi vezetők elé került, akik állítólag kompromisszumot kötöttek velük.

A tüntetések miatt blokád alá vettek egy falut a kínai hatóságok

Nagyvilág2011.12.14, 11:37

Közel egy hete tart blokád alatt a kínai rendőrség az ország déli részén egy falut, amelynek lakói azt mondják, hogy eltökélten folytatják tiltakozó mozgalmukat az ottani földkisajátítások ellen. A dühös tüntetők azt állítják, hogy a rendőrök agyonverték egyik bebörtönzött társukat.

Kínai halászok leckéztették meg a kommunistákat

Nagyvilág2011.12.14, 17:31

Korrupciógyanús földügyletek miatt tiltakoznak hónapok óta egy húszezres dél-kínai település lakói, akik elkergették a helyi pártvezetést és szembeszálltak a rohamrendőrökkel. A helyi hatóságok blokád alá vették a települést, de helyiek szerint velük csak a mennydörgésisten szállhat szembe.

Vetkőzőmozgalmat indított el Kínában az Aj Vejvej elleni pornóvád

Nagyvilág2011.11.21, 10:16

Aj Vejvej támogatói meztelen fotókat töltenek fel magukról egy a művész mellett kiálló honlapra, miután szerintük egyértelműen politikai okokból hallgatták ki a művész asszisztensét a kínai hatóságok egy Aj Vejvejt és négy meztelen nőt ábrázoló "pornógráfnak" minősített kép miatt. Kínában a mai napig tabunak számít a közszemlére tett meztelenség.

A dalai láma szerint az önégetésekkel nem lehet eredményt elérni

Nagyvilág2011.11.19, 10:26

Megkérdőjelezi az önégetések hatékonyságát a kínai Tibet-politika elleni harcban a dalai láma. A vallási vezető a BBC-nek adott interjúban azt mondta, az önégetést választó szerzetesek bátorságának bölcsességgel kell párosulnia.

"Pornográf" kép miatt nyomoznak Aj Vejvej asszisztense után

Nagyvilág2011.11.18, 15:14

Pornográf felvétel terjesztése miatt nyomoz a kínai rendőrség Aj Vejvej asszisztense után. A kínai hatóságok egy meztelen nőket ábrázoló művészi fotó után érdeklődnek. Az ellenzéki művész szerint a rendőrök nem értik a kultúrát.

Három hét után derült ki, hogy felgyújtotta magát egy kínai a Tienanmen téren

Nagyvilág2011.11.16, 13:31

Egy brit turista felvételt készített arról, hogy egy férfi felgyújtotta magát a pekingi Tienanmen téren. A hír a kínai sajtóban nem jelent meg, pedig az eset októberben történt. November közepén azonban a kínai hatóságok is elismerték az öngyilkos akciót.

Peking fúrja Putyin kínai békedíját

Nagyvilág2011.11.16, 10:53

Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnöknek ítélték a Nobel-békedíj kínai változatát, a Konfucius-díjat. A tavaly alapított díjat idén nem akarta kiosztani a kínai kulturális tárca, és feloszlatta az azt odaítélő bizottságot, de annak egyik tagja dacol a kormánnyal.

Meghajolt a kínai adóhivatal előtt az adócsalással vádolt Aj Vejvej

Nagyvilág2011.11.15, 15:47

A követelések előtt meghajolva több mint 300 millió forintnak megfelelő jüant fizetett ki a kínai adóhatóságnak Aj Vejvej, a kommunista vezetés kemény bírálójaként ismert kínai művész. A férfi kedden azt mondta, hogy felháborodottnak és tehetetlennek érzi magát, mert az ellene felhozott adócsalási vádak törvénytelenek. Ha azonban nem tett volna meg mindent a hatóságok parancsa szerint, a feleségét is börtönbe zárhatták volna.

Adományokkal próbálják megmenteni a kínai börtöntől Aj Vejvejt

Nagyvilág2011.11.07, 11:35

Támogatók tízezrei gyűjtenek pénzt, hogy az ismert kormányellenes művész, Aj Vejvej kifizethesse a szerintük politikai okokból rárótt óriási adótartozását.

Félmilliárdnyi adót követelnek a legismertebb kínai művésztől

Nagyvilág2011.11.01, 13:02

Egy kisebb vagyont, mintegy félmilliárd forintnak megfelelő összeget kellene befizetnie Aj Vejvejnek, Kína legismertebb, a rendszerrel szemben kritikus művészének. A férfit tavasszal már három hónapra bebörtönözték, támogatói szerint politikai nézetei miatt, de a hatóságok ragaszkodnak ahhoz, hogy adózási kérdésről van szó.

Felvásárolja Amerika védőbástyáit a terjeszkedő Kína

Nagyvilág2011.10.28, 19:31

Az USA nyugatibb védvonalát árusítja ki Kínának egy apró óceániai szigetlánc kormányzója, hogy a bevételekből kifoltozza tragikus költségvetését.  Az Északi-Mariana-szigetek amerikai fennhatóság alatt áll ugyan, de mivel az USA támogatásából nem jön ki elég jól, hamarosan megjelenhetnek rajta a kínai "befektetők", akik évek óta terjesztik Kína befolyását a Csendes-óceánon. Így vékonyodik Amerika hatalma az izmosodó kínai sárkány szomszédságában.

A vámpírgeneráció mérgezi Kínát

Nagyvilág2011.09.24, 14:03

Egyre több botrány jelzi, hogy sok gazdag kínai család gyereke fittyet hány a hagyományos kínai társadalmi értékekre, pénzével, drágai autókkal kérkedik, és azt képzeli, mindent megtehet. Az új generáció komoly problémát jelent sok kevésbé jómódú családnak is, a kínai népességszabályozás miatt egyedül felnevelkedett gyerekek szüleik fejére nőnek, és felnőtt korukig elvárják, hogy támogassák őket. Mi a baj Kína fiataljaival?

A pápa ellen indul a Dalai Láma legkeményebb ellenfele

Nagyvilág2011.08.31, 18:28

Új állomáshelyre helyezték át az egyik legkeményebb kínai pártvezetőt, a 2008-as tibeti zavargásokat kemény kézzel leverő Csang Csing-Lít. Csang évekig hadakozott az általa hazaáruló ördögnek tartott Dalai Lámával, most pedig Kína egyik olyan tartományába kerül, ahol több millió, az állami fennhatóságot nem igazán tűrő katolikus él.

Az erőszak városának nevezi Pekinget a kiengedett ellenzéki művész

Nagyvilág2011.08.29, 22:10

Szabadulása óta először megszólalt Aj Vejvej, a három hónapon át fogva tartott kínai ellenzéki művész. A kínai olimpiai stadion, a Madárfészek tervezője, akinek letartóztatása tavasszal óriási felháborodást váltott ki világszerte, a Newsweekbe írt cikket, ezzel nagy csapást mérve a kínai kormányra. A művész Pekinget az erőszak városának nevezi, és a hatóságokat alapvető jogok megsértésével vádolja.

A jövő csataterével szemezve fegyverkezik Kína

Nagyvilág2011.08.17, 14:42

Látványos katonai erőfitogtatás vette kezdetét a héten az Egyesült Államok és Kína között, miután Kína próbaútjára bocsátotta első működőképes repülőgép-hordozó anyahajóját. A jövő nagyhatalmi erőviszonyainak átrendeződése amerikai külpolitikai elemzők szerint Kína partjainál, a Dél-kínai-tengeren fog megtörténni, és az anyahajók kulcsszerepet kaphatnak benne.

Véres ütközetek kísérik az új kínai honfoglalást

Nagyvilág2011.08.09, 11:11

Özönlenek a befektetések és a betelepülők Kína nyaktörő sebességgel fejlesztett legnyugatibb tartományába. A gyakran a helyiek jogfosztásával és hagyományos életmódjuk ellehetetlenülésével járó folyamat azonban durva ütközésekhez vezet. A 2009-ben már véres zavargásokat látó Hszincsiang tartományban az utóbbi hónapokban megint kiéleződtek a feszültségek.

Kiszúrt a világ acéltermelőivel a nyersanyagait visszatartó Kína

Nagyvilág2011.07.06, 14:32

Tisztességtelenül korlátozta Kína az alumínium- és acélgyártáshoz nélkülözhetetlen nyersanyagok exportját, hogy jogtalan előnybe hozza a kínai termelőket a külföldi versenytársakkal szemben - mondta ki a Kereskedelmi Világszervezet (WTO). Az ázsiai ország egyes fontos fémeket több mint kétszeres áron kínált külföldi termelőknek, és ezzel az EU és az USA szerint is megsértette a szabadkereskedelem nemzetközi szabályait.

Vicces volt Mao a kínai kommunistává lett amerikai szerint

Nagyvilág2011.07.04, 16:14

Lassan mozgott, de vicces volt Mao Ce-tung kínai kommunista vezető egy amerikai férfi szerint, aki 35 évig volt a kínai kommunista párt tagja. Sidney Rittenberg évekig dolgozott a kínai kommunista pártért, de az 1960-as években bebörtönözték kémkedés vádjával. Bebörtönzéséről azt mondta a BBC-nek, nem haragszik miatta, de olyan érzése volt, mintha a szerelme azzal vádolná, hogy megerőszakolta.

A korrupciótól óvja a 90 éves kommunista pártot a kínai elnök

Nagyvilág2011.07.01, 13:13

A korrupció veszélyeire figyelmeztette a Kínai Kommunista Pártot Hu Csin-tao kínai elnök a párt alapításának 90. évfordulóján elmondott 90 perces beszédében. Az elnök konkrétumok nélkül emlegetett korábbi hibákat, és miközben Kína eredményeit ecsetelte, fegyelmezettséget kért a körülbelül 80 millió párttagtól.

Veszélyeket látva keresik útjukat a kínai kommunisták

Nagyvilág2011.07.04, 16:16

Épp a 90 éves kommunista pártot ünnepli Kína nagy felhajtás közepette, a háttérben azonban fontos politikai mozgások zajlanak. Az ország jelenlegi vezetése számol azzal, hogy súlyos feszültségek alakulhatnak ki a gazdasági növekedés várható lassulása miatt, és közben már készülődik a generációváltás a hatalom élén. Kérdés, hogy ők milyen irányba viszik majd a világpolitikában is egyre erősebb országot.

Kiszeretett Magyarországból sok itt élő kínai

Itthon2011.06.30, 07:41

Orbán Viktor miniszterelnök szerint történelmi segítséget kapott Magyarország Kínától, az [origo]-nak nyilatkozó Magyarországon élő kínaiak azonban szokványos protokolleseménynek tartják Ven Csia-pao kínai kormányfő hétvégi látogatását. Szerintük a budapesti kínai közösség már túl van a fénykorán, és még a kínai egypártrendszer is jobb, mint a magyar politikai berendezkedés.

Külföldi kémnő lehetett a 63 éves kínai miniszter szeretője

Nagyvilág2011.06.27, 13:17

Valószínűleg egy tajvani kémnő volt a szeretője Kína korábbi pénzügyminiszterének, aki 2007-ben mondott le "személyes okok" miatt. Egy WikiLeaks-akta szerint Csin Zsen-csing bekapta a "mézes madzagot", a vonzó ügynök pedig érzékeny információkat próbált kiszedni belőle a viszony segítségével. A minisztert előbb áthelyezték, majd őrizetbe is vették a kínai hatóságok.

A rendőrség szerint bizonyított, hogy adót csalt a legismertebb kínai művész

Nagyvilág2011.05.20, 22:05

Kezdeti nyomozati eredmények alapján a pekingi rendőrség azt állítja, hogy nagyon összegű adócsalást követett el Aj Vejvej. A kínai művészt április óta tartják fogva ismeretlen helyen. Aj Vejvej a világ legismertebb kínai művésze, ő tervezte többek között a 2008-as pekingi olimpia egyik legfőbb látványosságának számító, Madárfészek stadiont.

Maót idézve küzd Tibetért a dalai láma utódja

Nagyvilág2011.04.28, 19:36

Egy politikailag zöldfülű jogász, korábbi radikális függetlenségi aktivista lett meglepetésre a kalon tripa, a tibeti emigráns kormány feje. Posztjának súlya március óta növekedett meg, amikor a dalai láma átruházta rá világi feladatait. Az új tibeti miniszterelnökre nehéz feladat hárul: fel kel készítenie a Tibet függetlenségéért küzdő szervezetet arra, hogy a dalai láma nélkül is képes legyen folytatni a küzdelmet.

Több száz szerzetest hurcoltak el kínai rendőrök egy tibeti kolostorból

Nagyvilág2011.04.23, 12:39

A kínai rendőrség a napokban megrohamozott egy buddhista kolostort Tibet nyugati részén, háromszáz szerzetest elhurcoltak, két embert pedig megöltek - állítja egy amerikai jogvédő szervezet. A megrohamozott Kirti kolostorban 2008 óta tart a feszültség.

Merkel is követeli a letartóztatott kínai művész szabadon engedését

Nagyvilág2011.04.17, 13:54

A német kancellár is sürgeti, hogy a kínai hatóságok engedjék szabadon a nemzetközileg ismert kínai avantgárd művészt, Aj Vejvejt. A Spiegel úgy tudja, Angela Merkel diplomáciai úton fordult a kínai vezetőkhöz.

Pornográf képek és bigámia miatt is vádolják a letartóztatott kínai művészt

Nagyvilág2011.04.14, 11:05

Egy hongkongi lap szerint a bizonyítékok terhe alatt részben beismerő vallomást tett az egyik legismertebb kínai művész, Aj Vejvej. A másfél hete letartóztatott és ismeretlen helyen fogva tartott férfit adócsalással, bigámiával és pornográf képek terjesztésével vádolják.

Az adóhatóság kérdezgeti az eltűnt kínai művész feleségét

Nagyvilág2011.04.12, 12:57

Beidézte a kínai adóhivatal az egyik legismertebb kínai művész, Aj Vejvej feleségét, a hatóságok valószínűleg gazdasági bűncselekményekkel akarják összefüggésbe hozni a művészt. Aj Vejvejt másfél hete tartóztatták le, de családja és rokonai azóta sem tudják, hogy hol van.

Gazdasági bűncselekményekre hivatkozva nyomoznak a legismertebb kínai művész ellen

Nagyvilág2011.04.07, 11:10

Egymondatos hírt tett közzé rövid időre a Xinhua kínai állami hírügynökség arról, hogy gazdasági bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak Aj Vejvej kínai művész ellen. A férfit vasárnap vették őrizetbe, azóta ez az első hír róla, de letartóztatásáról és hollétéről semmit sem közöltek.

Aki beintett Kínának - őrizetben a legismertebb kínai művész

Nagyvilág2011.04.07, 10:26

Két napja nincs hír a kínai Aj Vejvejről, akit a pekingi repülőtéren tartóztattak le vasárnap. A pekingi olimpia Madárfészek stadionjának egyik kiötlője soha nem csinált titkot abból, hogy elégedetlen a kínai politikai berendezkedéssel, de apja, a híres forradalmi költő révén eddig nem került bajba lázadó akciói miatt. Még soha nem tűnt el hír nélkül napokra a rendőrségi fogdákban, pedig nem egy alakalommal tett keresztbe a hatóságoknak.

Titkolják a kínai hatóságok, hová tűnt az egyik legismertebb kínai művész

Nagyvilág2011.04.04, 13:24

Nem árulják el a kínai hatóságok, hol tartózkodik Ai Weiwei, az egyik legismertebb kortárs kínai művész, akit vasárnap fogtak el a pekingi repülőtéren. A rendőrség átkutatta Ai Weiwei műtermét is, ahonnan dokumentumokat vittek el, és több munkatársát is őrizetbe vették.

Vesztegetési botrány robbant ki a Fellegi által is megkeresett kínai vasútnál

Nagyvilág2011.03.01, 19:26

Milliárdos korrupciós botrány robbant ki a kínai gyorsvasút körül, amelynek esetleges átvételéről a magyar kormány is tárgyalásokat folytatott az ázsiai ország illetékeseivel. A vasútért felelős minisztert gyanúsítják nagy értékű sikkasztással. A kínai féllel a magyar kormány részéről Fellegi Tamás fejlesztési miniszter tárgyalt, de a minisztérium szerint nem tapasztalt semmilyen korrupcióra utaló jelet.

Pártvezetők szerint irreális a kínai "jázminos" forradalom

Nagyvilág2011.02.24, 16:19

Csendes tüntetést szerveznek aktivisták Kínában minden vasárnap délutánra, amely esemény a "jázminos forradalom" elnevezést kapta. A kínai vezetés szerint egy ilyen forradalom irreális, és a szervezők mögött idegen hatalmakat vélnek felfedezni.

Obama megvendégelte a kínai elnököt

Nagyvilág2011.01.19, 06:54

Barack Obama amerikai elnök kedden este szűk körű magánvacsorán fogadta a Fehér Házban a kínai elnököt, Hu Csin-taót. A CNN szerint ezzel egy Nobel-békedíjas vendégelt meg egy embert, aki egy Nobel-békedíjast tart börtönben.