kínai hadsereg

címke rss
Kína 60 ezer katonát mozgósított faültetés céljából

Kína 60 ezer katonát mozgósított faültetés céljából

A Népi Felszabadító Hadsereg több ezredét és a rendőrség bizonyos egységeit is kivonták Kína északi határai mögül annak érdekében, hogy minél több fát ültessenek.

Épül Kína második repülőgép-hordozója

Nagyvilág2014.01.19, 13:05

Egy párttitkár szólta el magát a beruházásról: a repülőgép-hordozó mellett két rombolót is kapna a kínai hadsereg. Az építkezés hat évig is tarthat.

Hadrendbe állt Kína első repülőgép-hordozója

Nagyvilág2012.09.25, 15:44

A Dél-Kínai-tengeren fellángolt szigetvitákban is bevethető lesz Kína első repülőgép-hordozó anyahajója, amelyet hétfőn állítottak hadrendbe ünnepélyes keretek között. A szovjet roncsból újraépített kínai hajót már tavaly tengerre bocsátották, de eddig csak teszteket végeztek rajta. Mostantól viszont a kínai admirálisok szerint is hathatós segítséget fog nyújtani az ország érdekérvényesítésében, és előkészíti a terepet a kínai anyahajók következő generációjának is.

Tizedével többet költ idén hadseregére Kína

Nagyvilág2012.03.04, 12:59

Kína több mint tíz százalékkal emeli katonai kiadásait, amelyek idén meghaladják a 100 milliárd dollárt, a becslések szerint azonban a hivatalosan bejelentettnél kétszer többet költ. Kína azt állítja, hogy a hadsereg fejlesztése önvédelmi célú.

Kínai hackerkatonákat buktatott le tévedésből a kínai televízió

Nagyvilág2011.08.25, 12:02

Egy, az Egyesült Államok hackertevékenységéről szóló televíziós műsorban tévedésből egy rövid időre kínai katonai hackereket mutattak. Kína régóta tagadja, hogy szervezetten hajtana végre hackertámadásokat.

Kína elismerte, hogy lopakodó gépeket tesztelt

Nagyvilág2011.01.11, 23:39

A kínai elnök elismerte az amerikai védelmi miniszternek, hogy tesztelték az első kínai J-20-as lopakodó repülőgépeiket. Robert Gates miniszter éppen Kínában járt tárgyalókörúton.

Előző
  • 1
Következő