KIM

címke rss

Benyújtotta a kormány a médiatörvény módosítását

Itthon2013.02.15, 17:21

A miniszterelnök helyett a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezhetné ki a jövőben a médiahatóság vezetőjét aszerint a médiatörvényhez benyújtott pénteki módosító javaslat szerint, amelyet az Európai Uniós és az Európa Tanács észrevételeit figyelembe véve állított össze az igazságügyi miniszter. A hatóság elnökét újraválasztani sem lehet többé és jelöléséhez ki kell kérni mások mellett a tartalomszolgáltató- és újságírószervezetek javaslatát is.

A KIM rugalmas március 15-ét illetően

Itthon2013.01.23, 13:21

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) mindig is rendkívül rugalmas volt az egyes helyszínek használatát illetően - közölte a társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárság vezetője. Kovács Zoltán arra az Index-hírre reagált az MTI-nek, hogy összesen 12 nagy közterületre adott be kérelmet a KIM, amelyet rendezvényterületnek használna a kormány március 12. és 19. között.

Matolcsy már építi a jegybanki csapatát

Itthon2013.01.02, 10:11

Bár az Index szerint Orbán Viktor csak februárban nevezi meg, kit jelöl a jegybankelnöki posztra, a legnagyobb esélyes Matolcsy György már csapatépítésbe kezdett.

Jól kiszúrtak a nyugdíjas orvosokkal

Gazdaság2012.12.18, 14:17

Óriási vihart kavart az orvosok körében a kormány villámintézkedése, amelynek következtében munkabér és nyugdíj nem járhat párhuzamosan. Van, aki tragikus orvoshiánnyal riogat keleten és nyugaton, de akad olyan kórházigazgató is, aki szerint az ügy fel van fújva, mert majd vállalkozóként dolgoznak tovább.

A tartalomszolgáltatók bírálják a tervezett nettörvényt

Techbázis2012.11.10, 09:29

A legnagyobb hírportálokat tömörítő Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium internetes oldalak korlátozására vonatkozó tervezete alkotmányellenes, funkcióját tekintve pedig felesleges is. A jogsértő honlapok blokkolását biztosító szabályok még november folyamán hatályba léphetnek.  

Rászállhat az állam az internetre

Techbázis2012.10.25, 15:20

A Büntető törvénykönyv módosítástervezete alapján a kormány akár a Google-lal is leállhat majd arról tárgyalni, hogy egyes oldalakat tegyen elérhetetlenné a cég. A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet szerint ez már-már állami cenzúrát jelentene, amelyet azonban külföldi példák alapján könnyen kijátszhatnak a szándékosan jogsértő emberek.

Spórolnak a háttérintézmények büdzséjén

Itthon2012.10.04, 09:34

Akár nyolcszázalékos megtakarítást jelenthet a KIM és a KIH háttérintézményeinek összevonása a KIH új vezetője szerint.

Pártatlan biztos vigyáz az emberek pénzére

Gazdaság2012.10.04, 15:17

A kormány önálló intézményként létrehozza a Pénzügyi Jogok Biztosának Hivatalát - közölte a közigazgatási tárca csütörtökön az MTI-vel. A pénzügyi ombudsmant Orbán Viktor kormányfő szorgalmazta az őszi ülésszak első napján, mert szerinte erősíteni kell a kontrollt a pénzügyi szektorban. A biztost a gazdasági miniszter nevezi majd ki, de független és pártatlan lesz a KIM közleménye szerint.

Kósa: Nem látunk más eszközt a voksolás lebonyolítására

Itthon2012.08.23, 11:59

Technikai kérdésnek tartja az előzetes választási feliratkozást Kósa Lajos. A Fidesz ügyvezető alelnöke a Heti Válasznak azt mondta, az eljárás senki választójogát nem korlátozza. Szerinte az eddigi és az új rendszerben is három aktust jelent a választás az embereknek.

Óva inti a KIM Orbánt a bizonytalan választók kizárásától

Itthon2012.08.22, 16:48

Az [origo] információi szerint még az igazságügyi tárca munkaanyaga is alkotmányellenesnek és a választójog aránytalan korlátozásának tartja a Fidesz elnökségének tervét, miszerint a választók csak személyesen vagy meghatalmazott útján vetethetnék fel magukat a választási névjegyzékbe. A lépésre az előzetes választási feliratkozás miatt van szükség, ami a KIM jogászai szerint ugyancsak alkotmányellenes. Az [origo]-nak nyilatkozó szakértők szerint nemcsak az Ab, hanem az európai bíróság előtt sem védhető a korlátozás. A lépés ráadásul diszkriminatív is, a külföldön szavazók a koncepció szerint ugyanis levélben és elektronikus úton, aaz ...