Kim Dzsongun

címke rss

Kémek küldtek jelentést arról, mennyit fogyott Kim Dzsongun

Gazdaság2021.07.08, 16:48

Dél-Korea hírszerzõinek jelentése szerint az elzárkózó latorállam, Észak-Korea elsõ számú vezetõje, Kim Dzsongun nagyjából 44 fontot, azaz 10 és 20 kilogramm között veszíthetett súlyából.

Mégis megjelenhetett Észak-Koreában a koronavírus, mert fejek hullottak a védekezés hibái miatt

Nagyvilág2021.06.30, 10:13

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ megrótt számos vezetõ párttisztviselõt a koronavírus-járvány elleni védekezésben elkövetett hibákért, amelyek vádja szerint egy "súlyos incidenshez" vezettek, és veszélybe sodorták az ország népét - jelentette szerdán az észak-koreai állami hírügynökség.

Kim Dzsongun fogyása miatt aggódnak Észak-Korea lakosai

Nagyvilág2021.06.28, 13:58

Észak-Korea népe Kim Dzsongun elvesztett kilóit siratja, könnyekre fakadt lefogyott vezetõje láttán - adta hírül az észak-koreai állami média.

Kim Dzsongun elmondta, mire készül az Egyesült Államokkal szemben

Nagyvilág2021.06.18, 05:14

Észak-Korea a konfrontációra és a párbeszédre is felkészül az Egyesült Államokkal - idézte Kim Dzsongun észak-koreai vezetõt a kommunista ország állami hírügynöksége pénteki jelentésében.

Egy világ, amit elképzelni sem tudunk: 5 hétköznapi dolog, ami tilos Észak-Koreában

Unilife.hu2021.06.04, 15:33

Az utóbbi években egyre nõ az ország iránti érdeklõdés, sorra szólalnak meg szökött állampolgárok a borzalmakról, aktivisták küldenek nyugati termékeket ejtõernyõs csomagokban az elnyomottaknak, a hatalom pedig egyre több tiltással próbálja védeni magát.

Joe Biden meggondolta magát, hajlandó találkozni Kim Dzsongunnal

Nagyvilág2021.05.22, 11:38

Az amerikai elnök megfelelõ feltételek mellett kész találkozni Kim Dzsongun észak-koreai vezetõvel - derült ki azon a sajtóértekezleten, amelyet Joe Biden és vendége, a dél-koreai elnök, Mun Dzse In tartott pénteken a washingtoni Fehér Házban.

Meglepõ stílusban üzent az Egyesült Államoknak Kim Dzsongun húga

Nagyvilág2021.03.16, 08:09

Ha békét akar az új amerikai kormány, akkor "kerülnie kell a balhét" - jelentette ki kedden Kim Jodzsong, Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ húga, aki maga is magas tisztséget tölt be az országot irányító kommunista Koreai Munkapártban.

Kim Dzsongun elégedetlen a saját kormányával

Nagyvilág2021.02.12, 06:50

Az újításokat és az intelligens stratégiát hiányolta az ország újabb ötéves gazdasági tervébõl Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ, miután vége lett a Koreai Munkapárt négynapos plenáris ülésének. Kim Dzsongun, aki januári megválasztása óta a Koreai Munkapárt fõtitkára is, azt mondta, egyes ágazatokban irreális elképzeléseket szabott meg a kormánya.

Kim Dzsongun a leendõ amerikai elnöknek üzent

Nagyvilág2021.01.15, 17:29

Észak-Koreában katonai díszszemlét tartottak csütörtökön a Koreai Munkapárt nyolcadik kongresszusának tiszteletére. Az országban öt év óta most elõször tartottak pártkongresszust.

Tíz éve betöltetlen tisztséget szerzett meg Kim Dzsongun

Nagyvilág2021.01.13, 10:35

Kim Dzsong Un észak-koreai vezetõ országa katonai képességeinek kiépítését és nagyobb nukleáris elrettentést sürgetett a Koreai Munkapárt VIII. kongresszusának zárónapján - közölte szerdán a KCNA állami hírügynökség.

Még jobban bebetonozta a hatalmát Kim Dzsongun

Nagyvilág2021.01.11, 09:12

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõt választotta hétfõn a Koreai Munkapárt kongresszusa a párt új fõtitkárává - közölte a KCNA állami hírügynökség.

Kim Dzsongun nem vár sok jót a leendõ amerikai elnöktõl

Nagyvilág2021.01.09, 10:41

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ azt mondta, az Egyesült Államok továbbra is Észak-Korea legnagyobb ellensége, és ezen az új amerikai elnök sem változtat, akit korábban veszett kutyának nevezett.

Kim Dzsongun elégedetlen Észak-Korea teljesítményével

Nagyvilág2021.01.06, 10:48

Szinte egyik szektorban sem teljesültek az elõzõ ötéves gazdasági terv célkitûzései Észak-Koreában - jelentette ki az országot vezetõ Kim Dzsongun szerdán a kormányzó Koreai Munkapárt kongresszusának megnyitásakor.

Az észak-koreai vezetés rendszerváltástól tart

Nagyvilág2020.12.17, 06:44

Phenjan végsõ célja a nukleáris fegyverkezéssel nem más, mint, hogy fenntartsa a diktatúrát és megõrizze a jelenlegi vezetés irányító szerepét, ezért az Egyesült Államoknak rendeznie kellene kapcsolatait Észak-Koreával, és végleges békemegállapodást kellene aláírni az 1950 és 1953 között vívott koreai háborút lezárandó - fogalmazott egy csütörtöki virtuális rendezvényen az Egyesült Államok korábbi tárgyalója.

Koronavírus elleni vakcinát gyártó cégekhez próbáltak meg betörni internetes csalók

Gazdaság2020.12.03, 16:14

A gyanú szerint észak-koreai hackerek próbáltak meg betörni a közelmúltban legalább kilenc egészségügyi szervezethez, köztük a Johnson & Johnson gyógyszeripari és a Novavax vakcinafejlesztõ céghez.

Kim Dzsongun egy hónap után visszatért, és újabb szigorításokat vezetett be

Nagyvilág2020.11.16, 10:16

Már 25 napja nem mutatkozott nyilvánosság elõtt Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ, amely ismét találgatásokra adott okot az egészségügyi állapotát illetõen. Kim Dzsongun most a Koreai Munkapárt politikai bizottságának ülésén vett részt, ahol a koronavírus-járvány elleni védekezés szigorításáról döntöttek, és súlyos bûnökkel vádolták a phenjani orvosi egyetemet.

Kim Dzsongun 80 napos gazdasági hadjáratot hirdetett

Gazdaság2020.10.06, 07:52

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ felszólította országa lakosságát, hogy 80 napos hadjárattal valósítson meg minden szektorban minden kitûzött célt az újabb ötéves terv januárban esedékes meghatározásáig - adta hírül kedden a KCNA észak-koreai hírügynökség.

Kim Dzsongun újabb korlátozásokat vezet be a koronavírus miatt

Nagyvilág2020.08.26, 07:17

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ összehívta a Koreai Munkapárt politikai bizottságát, ahol szóba kerültek a koronavírus-járvány elleni szigorítások és az országot sújtó tájfunnal szembeni védekezés. Észak-Korea eddig egyetlen koronavírusos esetet sem jelentett, habár júliusban lezárták a déli Keszong városát egy gyanús eset miatt.

Nem uralkodik tovább Kim Dzsongun Észak-Korea felett: ez történt vele

Life.hu2020.08.25, 11:46

Legutóbb, még arról szóltak a hírek, hogy az Észak-Korea diktátora, Kim Dzsongun koronavírus-fertõzésben vesztette életét. Most úgy tudni, él, de más uralkodik helyette - írja a Nuus.

Új miniszterelnöke van Észak-Koreának

Nagyvilág2020.08.14, 07:51

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ új miniszterelnököt nevezett ki Kim Dok Hun személyében - jelentette pénteken a KCNA hivatalos hírügynökség.

Kim Dzsongun élelmiszersegélyt küld egy koronavírus miatt lezárt városba

Nagyvilág2020.08.06, 08:46

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ szerdán utasította kormányát, hogy azonnal küldjön segélyt Keszongba, amelyet lezáratott július végén, mert felmerült a gyanú, hogy koronavírus-fertõzött érkezett a városba Dél-Koreából.

Újabb pletykák kaptak szárnyra: Kim Dzsongunt megölhette a koronavírus?

Life.hu2020.06.26, 15:08

Japán azt állítja, hogy Kim Dzsongun egészségi állapotával kapcsolatban valamit elhallgatnak...

Kim Dzsongun felfüggesztette a Dél-Korea elleni katonai tervek végrehajtását

Nagyvilág2020.06.24, 10:55

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ felfüggesztette a Dél-Korea elleni katonai cselekvési tervek végrehajtását - jelentette a phenjani rezsim szócsövének tartott KCNA hírügynökség kedden.

Kim Dzsongun három hete nem jelent meg a nyilvánosság elõtt

Nagyvilág2020.05.24, 10:29

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ három hete nem jelent meg a nyilvánosság elõtt, ezért az utóbbi idõben ismét elindultak a találgatások az egészségügyi állapotáról. A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint azonban Kim Dzsongun részt vett az észak-koreai munkapárt központi katonai testületén, ahol többek között a háborús nukleáris elrettentés erõsítésérõl szóló új javaslatról is tárgyalt.

Kim Dzsongun gratulált a kínai államfõnek

Nagyvilág2020.05.08, 06:12

Észak-Korea pénteken élesen bírálta déli szomszédját egy hadgyakorlat megtartása miatt, miközben Kim Dzsong Un észak-koreai vezetõ szóbeli üzenetben gratulált a kínai államfõnek az új típusú koronavírus megfékezésében elért sikerekhez.

A dél-koreai hírszerzés azt állítja, Kim Dzsongun nem esett át szívmûtéten

Life.hu2020.05.06, 10:16

Nincs jele annak, hogy szívmûtétet végeztek az észak-koreai vezetõn abban az idõben, amikor hetekre eltûnt a nyilvánosság elõl, Kim Dzsongun az új típusú koronavírussal kapcsolatos aggodalmak miatt korlátozta nyilvános tevékenységét - számolt be egy szerdán ismertté vált jelentésében a dél-koreai hírszerzés -írja az MTI.

A koronavírus miatt tûnhetett el Kim Dzsongun

Nagyvilág2020.05.06, 10:30

Nincs jele annak, hogy szívmûtétet végeztek az észak-koreai vezetõn abban az idõben, amikor hetekre eltûnt a nyilvánosság elõl, Kim Dzsongun az új típusú koronavírussal kapcsolatos aggodalmak miatt korlátozta nyilvános tevékenységét - számolt be egy szerdán ismertté vált jelentésében a dél-koreai hírszerzés.

Bocsánatot kért a Kim Dzsongun egészségi állapotáról nyilatkozó, Észak-Koreából délre szökött képviselõ

Nagyvilág2020.05.04, 10:30

Bocsánatot kért hétfõn az észak-koreai vezetõ, Kim Dzsongun rossz egészségi állapotáról korábban nyilatkozó dél-koreai ellenzéki képviselõ - számolt be a szöuli média.

Kim Dzsongun állítólag megjelent egy mûtrágyagyár felavatásán

Life.hu2020.05.02, 07:09

Kim Dzsongun állapotáról egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg, legutóbb azonban arról lehetett olvasni, hogy nem halt meg, egyszerûen visszavonult a koronavírustól való félelmében. A legfrissebb információk szerint nemrég a nyilvánosság elõtt is megjelent. 

Kim Dzsongun állítólag él, és átadott egy gyárat

Nagyvilág2020.05.02, 12:02

Húsz nap után elõször szerepelt az észak-koreai állami médiában Kim Dzsongun. Utoljára a kommunista párt politikai bizottságának ülésén mutatták április 11-én. Azóta rengeteg spekuláció volt arról, hova tûnt.

Újabb hírek érkeztek Kim Dzsongunról: itt bujkálhat a vezér

Life.hu2020.04.29, 15:16

Kim Dzsongun a legfrissebb hírek szerint egyáltalán nem halt meg, hanem egyszerûen elbújt, hogy ne kapja el a koronavírust. 

Továbbra is kérdéses Kim Dzsongun állapota, állítólag üzenetet küldött

Nagyvilág2020.04.27, 14:18

Üzenetet küldött egy partvidéki turistaövezet fejlesztési munkálatain dolgozó tisztviselõknek és munkásoknak Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ - adta hírül hétfõn a phenjani állami hírügynökség, de ettõl önmagában nem oszlott el a Kim egészségi állapotát burkoló homály.

Mûholdas felvételeken, egy üdülõvárosban észlelték Kim Dzsongun vonatát

Nagyvilág2020.04.25, 23:02

Észak-Korea keleti részén, egy üdülõvárosban észlelték az ország vezetõje, Kim Dzsongun különleges vasúti szerelvényét mûholdas felvételeken. Ez írta szombat este egy washingtoni székhelyû, koreai ügyekkel foglalkozó szakportál, miközben ellentmondásos jelentések keltek szárnyra a politikus egészségi állapotáról és tartózkodási helyérõl.

Az észak-koreai média hallgat Kim Dzsongunról

Nagyvilág2020.04.22, 07:59

Hallgat a phenjani állami sajtó Kim Dzsongun hollétérõl, a helyi lapok szerdán sem adtak hírt semmilyen nyilvános szereplésérõl, miközben az amerikai és dél-koreai sajtóban elõzõ napon olyan, hivatalos forrásból meg nem erõsített hírek kaptak lábra, hogy az észak-koreai vezetõ szív- és érrendszeri mûtéten esett át, és egyes értesülések szerint állapota súlyos.

Mûtéten eshetett át Kim Dzsongun

Nagyvilág2020.04.21, 09:26

Mûtéten esett át Kim Dzsongun az amerikai és a dél-koreai média egybehangzó keddi jelentései szerint, az egyik amerikai hírtelevízió pedig egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezetõ "nagy veszélyben" van a meg nem nevezett beavatkozás után.

Kim Dzsongun nem ment el nagyapja mauzóleumába az évfordulós megemlékezésre

Nagyvilág2020.04.16, 10:12

Kim Irszen, az észak-koreai kommunista állam alapítójának születésnapi megemlékezése a legnagyobb ünnepnek számít az országban. Vélhetõen a koronavírus-járvány miatt a nagyobb ünnepségek elmaradtak, Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ nagyapja szokásos mauzóleimu látogatását is kihagyta.

Kim Dzsongun ismét a politikai bizottság tagjává tette a húgát

Nagyvilág2020.04.12, 20:15

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ ismét a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjává tette a húgát - írta vasárnap a KCNA állami hírügynökség.

Kim Dzsongun tovább szigorít a járvány elleni védekezésen

Nagyvilág2020.04.12, 10:38

Észak-Korea a koronavírus-járvány kitörése óta nem enged be külföldi turistákat az országba, és felfüggesztette a határforgalmat Kínával. Eddig hivatalosan egyetlen koronavírus-fertõzést sem erõsítettek meg, de külföldi megfigyelõk szerint a járvány Észak-Koreát is elérte.

Ismeretlen rakétát tesztelt Kim Dzsongun

Nagyvilág2020.03.29, 11:07

Észak-Korea azonosítatlan lövedéket lõtt ki vasárnap az ország keleti partjáról a Japán-tenger irányába - jelentette be a dél-koreai hadsereg vezérkara, a japán védelmi minisztérium szerint valószínûleg ballisztikus rakétáról van szó.  

Három rakétát lõtt ki Észak-Korea Japán felé

Nagyvilág2020.03.09, 11:28

Észak-Korea legutóbb egy hete kísérletezett két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétával, akkor is a Japán-tengert vették célba. A hétfõi rakétakísérlet azon a katonai gyakorlótéren történt, ahol tavaly augusztusban Észak-Korea a rakéta-sorozatvetõjét tesztelte.

Kim Dzsongun is ott volt a hétfõi rakétateszten

Nagyvilág2020.03.03, 08:20

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ személyesen kísérte figyelemmel a március 2-án tartott nagy hatótávolságú tüzérségi hadgyakorlatot - jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden.

Kiderült, honnan szerezte az észak-koreai vezetõ a lovait

Gazdaság2020.02.17, 14:00

Észak-Korea tucatnyi telivér lovat importált tavaly Oroszországból csaknem 80 ezer dollár értékben - jelentette orosz vámadatokra hivatkozva a Reuters hírügynökség.

Koronavírus: Kim Dzsongun együttérzését fejezte ki a kínai elnöknek

Nagyvilág2020.02.01, 15:42

Táviratban fejezte ki együttérzését Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ Hszi Csin-ping kínai elnöknek, a koronavírus áldozatai miatt - jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség szombaton.

Pazar üdülõhelyet húztak fel Észak-Koreában pár hónap alatt – képek

[origo] utazás2020.01.15, 19:15

Észak-Koreában nemrég adták át a jangdoki termál- és síüdülõt, amely a külvilágtól elzárt diktatúra egyik presztízsberuházása volt. Most friss képek érkeztek arról, hogyan pihennek ott a vendégek.

Washington sürgeti a tárgyalások újraindítását Észak-Koreával

Nagyvilág2020.01.13, 08:28

Washington felvette a kapcsolatot Észak-Koreával, és sürgette a tárgyalások újraindítását - jelentette ki Robert O'Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az Axios címû hírportálnak még pénteken adott, de csak vasárnap megjelentetett interjújában.

Új fegyver kifejlesztésével fenyegetõzik Észak-Korea

Nagyvilág2020.01.01, 11:18

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy önös érdekbõl megmakacsolta magát a nukleáris fegyverekrõl kezdett tárgyalásokon, és közölte, hogy országa rövidesen új hadászati fegyvert fog bemutatni a világnak, amellyel fokozza elrettentõ erejét az amerikai "gengszter stílusú" szankciókkal és nyomással szemben. Az amerikai külügyminiszter erre reagálva azt mondta, reméli, hogy Kim elnök a békét választja a háború helyett.

Kim Dzsongun új bázisra vitte a rakétakísérleteket

Nagyvilág2019.12.08, 07:31

Észak-Korea hírügynöksége "nagyon jelentõs" rakétakísérletként értékelte az ország északi részén fekvõ Szohe rakétakísérleti telepen történt szombati akciót. 

Átadták a szocialista utópia városát Észak-Koreában – képek

[origo] utazás2019.12.03, 14:40

Hivatalosan is átadták az észak-koreai Szamdzsijon újjáépítésének második szakaszát, a személyesen Kim Dzsongun által irányított presztízsberuházás azonban tovább folytatódik. A kínai határ mellett lévõ vadonatúj településen több hotelt is építenek, ami jelzi, hogy számítanak a turistákra.

Kim Dzsongun ultimátumot adott Dél-Koreának

Nagyvilág2019.11.21, 10:37

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ elutasította Mun Dzse In dél-koreai elnök meghívását a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége puszani csúcstalálkozójára - közölte a KCNA észak-koreai hírügynökség. 

Ha nem Szöul, akkor Phenjan bontja le a Gyémánt-hegységben lévõ szállodákat

Nagyvilág2019.11.15, 06:23

Phenjan ultimátumot intézett Szöulhoz: ha nem bontja le a Gyémánt-hegységben lévõ, dél-koreai vállalatok által épített idegenforgalmi létesítményeket - szállodákat, éttermeket és fürdõket -, akkor ezt megteszi Észak-Korea, majd maga létesít ott egy új turisztikai központot.

Észak-Korea megfenyegette az Egyesült Államokat

Nagyvilág2019.10.27, 10:14

Nincs haladás Észak-Korea és az Egyesült Államok közeledésében, folytatódik az ellenségeskedés, amely akár háborúhoz is vezethet - áll abban a közleményben, amelyet a KCNA észak-koreai állami hírügynökség ismertetett vasárnap.

Kim Dzsongun leromboltatja Észak-Koreában a Dél-Korea által épített szállodákat

Nagyvilág2019.10.23, 11:52

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ elrendelte a Dél-Korea által épített szállodák és más idegenforgalmi létesítmények lerombolását a Gyémánt-hegyen.

Japán kész együttmûködni Dél-Koreával Kim Dzsongun legutóbbi rakétakilövései miatt

Nagyvilág2019.10.04, 08:45

Dél-Korea és Japán augusztusban közös hírszerzési egyeszségüket, mivel az utóbbi hetekben Japán szigorította a dél-koreai ipar számára kulcsfontosságú több vegyi anyag kivitelét, és kivette Dél-Koreát a kereskedelmi szempontból kedvezményes országok listájából. A legutóbbi észak-koreai rakétakísérlet viszont együttmûködésre készteti a két országot.

Észak-Koreába látogathat Donald Trump

Nagyvilág2019.09.16, 07:06

Észak-Korea vezetõje phenjani látogatásra hívta meg Donald Trump amerikai elnököt - jelentette hétfõn a dél-koreai sajtó pontosan meg nem jelölt diplomáciai forrásra hivatkozva.

Észak-Korea kész a tárgyalások újrafelvételére az Egyesült Államokkal szeptember végén

Nagyvilág2019.09.10, 09:36

Észak-Korea kész a Koreai-félsziget atommentesítésérõl folyó tárgyalások újrafelvételére az Egyesült Államokkal szeptember végén - jelentette be egy magas rangú észak-koreai diplomata hétfõn, Phenjanban.

Új nagy kaliberû rakéta-sorozatvetõt tesztelt Észak-Korea

Nagyvilág2019.08.25, 09:46

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ szerint "valóban hatalmas fegyverrõl" van szó, amellyel folytatniuk kell a fegyvereik fejlesztését.

Kim Dzsongun is jelen volt az újabb rakétakísérletnél

Nagyvilág2019.08.01, 04:21

Újfajta rakétarendszert tesztelt szerdán Észak-Korea, és ezúttal is - akárcsak a múlt heti rakétakísérlet esetében - Kim Dzsonun észak-koreai vezetõ felügyelete alatt - derül ki a KCNA phenjani állami hírügynökségben csütörtökre virradóra kiadott jelentésébõl.

Dél-Koreának szánt figyelmeztetés volt az észak-koreai rakétateszt

Nagyvilág2019.07.26, 04:31

A Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ által figyelemmel kísért "új típusú taktikai irányított fegyver" indítása figyelmeztetés volt Dél-Koreának, hogy hagyjon fel a csúcstechnológiájú fegyverzet importjával és az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlataival - közölte a KCNA állami hírügynökség pénteken.

KIm Dzsongun tengeralattjáró-szemlét tartott

Nagyvilág2019.07.23, 05:34

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ szemlét tett a hadiflotta egy újonnan épített tengeralattjárójánál, amelyet hamarosan szolgálatba állítanak a Japán-tengeren - jelentette kedden a távol-keleti ország hivatalos médiája.

Kim Dzsongun: A politikai rendszer fenntartása fontosabb a gazdaságnál

Nagyvilág2019.07.10, 10:45

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartott június 20-i tanácskozásán bejelentette, hogy Phenjan számára nem az amerikai gazdasági szankciók feloldása, hanem az ország kommunista rendszerének megõrzése bír elsõdleges fontossággal – jelentette szerdán a Jomiuri Simbun japán napilap diplomáciai forrásokra hivatkozva.

Donald Trump elsõ amerikai elnökként lépett észak-koreai területre

Nagyvilág2019.06.30, 10:58

Az amerikai elnök és az észak-koreai vezetõ találkozott és kezet fogott a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben. Ezt követõen Trump elsõ amerikai elnökként észak-koreai területre lépett. Mun Dzse In dél-koreai elnök korábban azt mondta, ez az esemény történelmi jelentõségû.

Donald Trump találkozóra hívta Kim Dzsongunt

Nagyvilág2019.06.29, 10:30

Donald Trump amerikai elnök a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport Japánban tartott csúcstalálkozójáról vasárnap Dél-Koreába utazik, hogy találkozzon Mun Dzse In államfõvel. Ennek kapcsán javasolta Kim Dzsongun észak-koreai vezetõnek, hogy találkozzanak.

Észak-Korea: Szöulnak fel kell hagynia a közvetítõ szereppel

Nagyvilág2019.06.27, 10:06

Dél-Koreának fel kell hagynia azzal, hogy a közvetítõ szerepét próbálja játszani a Phenjan és Washington között zajló tárgyalási folyamatban - közölte csütörtökön az észak-koreai külügyminisztérium amerikai ügyekért felelõs részlegének vezetõje.

Kim Dzsongun levelet kapott Donald Trumptól

Nagyvilág2019.06.23, 10:16

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ „kiváló levelet kapott” Donald Trump amerikai elnöktõl – jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség vasárnap.

Donald Trump újabb levelet kapott Kim Dzsonguntól

Nagyvilág2019.06.11, 20:21

Újabb levelet kapott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetõtõl az amerikai elnök. Donald Trump kedden a Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva a levél tartalmát "csodálatosnak" és "meleg hangúnak" nevezte.

Donald Trump, az egyik legsikeresebb amerikai elnök

Nagyvilág2019.05.13, 11:51

Donald Trump már 1988 óta gondolkodott azon, hogy elinduljon az amerikai elnökválasztáson, végül erre Barack Obama elnöksége és tevékenysége miatt szánta rá magát. Minden idõk egyik legkeményebb választási kampányában az elõrejelzésekre fényesen rácáfolva simán legyõzte a liberális Hillary Clintont, hogy aztán elnökként pontosan azt tegye, amit ígért, és amit a választói elvárnak tõle. Egyenesen fogalmaz, vállalja a konfliktusokat, de ami a választóknak a legfontosabb: megvédi az amerikai munkahelyeket és az országot az illegális bevándorlás és az iszlamista terror jelentette veszélytõl.

Donald Trump nem vesztette el bizalmát Észak-Koreával szemben

Nagyvilág2019.05.11, 10:38

Donald Trump amerikai elnök nem tartja a bizalommal való visszaélésnek azt, hogy Észak-Korea az elmúlt napokban újabb kísérleteket hajtott végre rövid hatótávolságú rakétákkal.

Kim Dzsongun személyesen vezényelte le a csütörtöki lõgyakorlatot

Nagyvilág2019.05.10, 08:21

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ vezényelte le személyesen a csütörtökön megtartott lõgyakorlatot – jelentette a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.

Kim Dzsongun meghívta Putyint Észak-Koreába

Nagyvilág2019.04.26, 10:33

Kim Dzsongun észak-koreai látogatásra hívta meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Vlagyivosztokban folytatott tárgyalásaik során – jelentette pénteken a KCNA hírügynökség.

Putyin szerint megvalósítható a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése

Nagyvilág2019.04.25, 15:06

Megvalósítható a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfõ Vlagyivosztokban a Kim Dzsongun észak-koreai vezetõvel lefolytatott tárgyalásai után.

Putyin: Kim látogatása segíthet megoldást találni a Koreai-félszigeten

Nagyvilág2019.04.25, 09:41

Kim Dzsongun oroszországi látogatása segíthet Moszkvának és Phenjannak megérteni azt, hogy miként lehetne elérni a rendezést a Koreai-félszigeten – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök, amikor csütörtökön Vlagyivosztokban fogadta az észak-koreai vezetõt.

Megérkezett Oroszországba Kim Dzsongun

Nagyvilág2019.04.24, 11:12

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ páncélvonata áthaladt Oroszország határán - közölték szerda reggel orosz hírügynökségek és televíziók. Azóta Kim Dzsongun már megérkezett az országba.

Még nincs konkrét idõpontja a Kim-Putyin találkozónak

Nagyvilág2019.04.23, 07:56

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ "hamarosan" Oroszországba látogat, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzon - erõsítette meg a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden a Kreml erre vonatkozó korábbi közléseit.

A Kreml nem nevezi meg a Putyin-Kim csúcs idõpontját és helyszínét

Nagyvilág2019.04.19, 15:37

Oroszország biztonsági okokból nem nevezi meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ elõkészületben lévõ találkozójának idõpontját és helyszínét – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivõje újságíróknak.

Donald Trump a dél-koreai elnökkel üzen Kim Dzsongunnak

Nagyvilág2019.04.19, 12:38

Üzenetet küld Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsongun észak-koreai diktátornak Mun Dzsein dél-koreai elnök közvetítésével, a dél-koreai államfõ már meg is kapta az amerikai elnök üzenetét – mondta egy jól értesült diplomáciai forrás.

Orosz-észak-koreai csúcstalálkozó lesz áprilisban Oroszországban

Nagyvilág2019.04.18, 15:20

Vlagyimir Putyin orosz elnök április második felében Oroszországban találkozik Kim Dzsongun észak-koreai vezetõvel - közölte csütörtökön honlapján a Kreml.

Kim Dzsongun újabb titulust kapott

Nagyvilág2019.04.16, 11:27

Újabb titulust kapott Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ, akire a KCNA észak-koreai állami hírügynökség kedden immár az ország fegyveres erõinek fõparancsnokaként hivatkozott.

Washington az ígéretek betartását várja el Phenjantól

Nagyvilág2019.04.16, 14:34

Az atomfegyver-mentesítésre tett ígérete betartását várja el Phenjantól Donald Trump amerikai elnök, aki egy hétfõi rendezvényen beszélt errõl Minnesotában. Hasonlóképpen nyilatkozott Mike Pompeo külügyminiszter egy texasi konferencián.

A dél-koreai elnök bárhol találkozna Kim Dzsongunnal

Nagyvilág2019.04.15, 10:51

Mun Dzse In dél-koreai elnök hétfõn közölte, hogy kész bárhol, bármilyen formában találkozni Kim Dzsongun észak-koreai vezetõvel. Mun egyúttal üdvözölte, hogy Kim újra tárgyalna Donald Trump amerikai elnökkel.

Trump folytatná a tárgyalásokat Észak-Koreával, de nem hajlandó engedményekre

Nagyvilág2019.04.11, 20:51

Donald Trump a Mun Dzsein dél-koreai elnökkel folytatandó tárgyalásai elõtt a Fehér Házban közölte: "nem áll készen" az Észak-Korea elleni gazdasági szankciók enyhítésére, viszont bármikor készen áll egy újabb - harmadik - csúcstalálkozóra Kim Dzsongun észak-koreai vezetõvel.

Kim Dzsongun: Észak-Koreának önellátóvá kell válnia

Nagyvilág2019.04.11, 10:08

Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ szerint országának önellátóvá kell válnia, és ezáltal súlyos csapást kell mérnie azokra, akik abban a tévhitben élnek, hogy szankciókkal térdre tudják kényszeríteni.

Májusban szabadul Kim Dzsongnam megmérgezõje

Nagyvilág2019.04.01, 07:17

Várhatóan májusban szabadul az észak-koreai vezetõ féltestvére halálának ügyében megvádolt Doan Thi Huong, miután a malajziai ügyészek visszavonták a gyilkosság vádját vele szemben. Õ elismerte, hogy "szándékos testi sértést követett el egy veszélyes eszközzel".

Amerikai szakértõk szerint ismét mûködõképes az észak-koreai rakétaközpont

Nagyvilág2019.03.07, 19:17

Ismét mûködõképes az észak-koreai rakétaindító létesítmény, amelynek a lebontását Phenjan az Egyesült Államokkal való közeledés keretében megígérte - közölték csütörtökön amerikai szakértõk. Az Egyesült Államok elnöke szerdán figyelmeztetett, hogy "nagyon-nagyot csalódik" az észak-koreai vezetõben, ha az információk beigazolódnak.

Kim Dzsongun mostanra ért haza a csúcstalálkozóról

Nagyvilág2019.03.05, 09:48

Kedd hajnalban visszaérkezett Phenjanba vietnami utazását követõen Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ - jelentette az észak-koreai állami hírügynökség.

Kim Dzsongun a kétoldalú kapcsolatok bõvítését javasolta Hanoiban

Nagyvilág2019.03.02, 13:06

Az észak-koreai-vietnámi együttmûködés sokrétû bõvítését és a kétoldalú kapcsolatok új szintre emelését javasolta Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ Nguyen Phu Trong vietnámi elnökkel folytatott tárgyalásain Hanoiban - jelentette szombaton a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

Vége Donald Trump és Kim Dzsongun tárgyalásainak

Nagyvilág2019.02.28, 10:24

Nem született megállapodás a csúcstalálkozón, jelentette be az amerikai elnök.

90 ezer üveg, Kim Dzsongunnak szánt vodkát foglaltak le

Gazdaság2019.02.27, 15:23

A holland hatóságok a rotterdami kikötõben lefoglaltak 90 ezer üveg vodkát, amelyet nagy valószínûséggel az észak-koreai diktátornak – Kim Dzsongunnak – és tábornokainak szállítottak volna ajándékként.

Donald Trump és Kim Dzsongun újabb történelmi találkozót tart

Nagyvilág2019.02.27, 16:44

Megkezdõdött Vietnám fõvárosában, Hanoiban Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-korai vezetõ második csúcstalálkozója. A megbeszélés fõ témája Észak-Korea atomfegyver-mentesítése, ami gyakorlatba ültetésére jelenleg kevés esély mutatkozik.

Donald Trump a barátjának nevezte a Twitteren Kim Dzsongunt

Nagyvilág2019.02.27, 09:30

Barátjának nevezte Kim Dzsongun észak-koreai vezetõt Donald Trump amerikai elnök egy Twitter-bejegyzésében, hozzátéve, hogy hatalmas lehetõség elõtt áll Észak-Korea, ha végrehajtja a nukleáris leszerelést.

Ez lehet Donald Trump és Kim Dzsongun találkozójának eredménye

Nagyvilág2019.02.26, 15:55

Február 27-én és 28-án tartják Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ második csúcstalálkozóját a Vietnami Szocialista Köztársaság fõvárosában, Hanoiban. Washington legfõbb célja ezzel kapcsolatosan Észak-Korea atomfegyver-mentesítése, míg Phenjan azt akarja elérni, hogy elõször enyhítsék, majd pedig szüntessék is meg a rá kirótt nemzetközi szankciókat, illetve szorosabb gazdasági kapcsolatokat kíván létesíteni Amerikával. Áttörés a mostani találkozón egyik témában sem várható, az csak hosszabb távon következhet be, de folytatódhat a júniusi, szingapúri csúcson elkezdõdött konstruktív párbeszéd.

Rögtön négyszemközti találkozóval kezdõdik a Trump-Kim csúcs

Nagyvilág2019.02.26, 07:38

Négyszemközti megbeszéléssel kezdõdik Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-korai vezetõ csúcstalálkozója szerdán Vietnám fõvárosában, Hanoiban – közölte Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivõje útban Hanoi felé az elnöki különgépen.

Mike Pompeo: Lehetséges egy újabb csúcstalálkozó Trump és Kim Dzsongun között

Nagyvilág2019.02.24, 20:42

Lehetséges, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ mostani csúcstalálkozóján nem sikerül minden kérdést megoldani - vélekedett Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában.

Megérkezhetett Kínába a Kim Dzsongunt szállító vonat

Nagyvilág2019.02.24, 09:40

Áthaladt az észak-koreai-kínai határon az a páncélozott vonat, amellyel valószínûleg Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ utazik Phenjanból a vietnami Hanoiba, ahol a jövõ héten találkozik Donald Trump amerikai elnökkel. Az észak-koreai állami média késõbb megerõsítette, hogy Kim Dzsongun kíséretével valóban elindult Phenjanból vonattal Hanoiba.

2600 újságírót akkreditáltak a Trump-Kim csúcstalálkozóra

Nagyvilág2019.02.22, 08:30

Kétezer-hatszáz újságírót akkreditáltak Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ jövõ heti vietnami csúcstalálkozójára - közölte csütörtökön Le Hoai Trung miniszterelnök-helyettes.

Vörös vonalat lépett át az észak-koreai diktátor

Gazdaság2019.02.21, 13:59

Miközben a jelek szerint hamarosan létrejöhet a második Donald Trump–Kim Dzsongun csúcstalálkozó, újabb aggasztó állítások fogalmazódtak meg Észak-Koreával kapcsolatban. Ezúttal nem az a kérdés, valóban végrehajtja-e a diktatúra az atomleszerelést. A Wall Street Journal egy friss jelentés alapján azt írja, hogy Kim Dzsongun brutálisan leszámolt belsõ ellenfeleivel, aminek során egy eddig tabunak számító vörös vonalat is átlépett.

Amerikai tábornok: Az észak-koreai hadsereg nagyszerû és veszedelmes

Nagyvilág2019.02.13, 07:25

Észak-Korea változatlanul katonai fenyegetést jelent, atomfegyverprogramjának még a csökkentését sem kezdte meg - állította Robert Abrams tábornok, a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok vezetõje kedden, az amerikai szenátus fegyveres erõkkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán.

A Trump-Kim csúcstalálkozó fordulópont lesz a Koreai-félsziget békéje szempontjából

Nagyvilág2019.02.11, 10:52

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ következõ, második csúcstalálkozója fordulópont lesz a Koreai-félsziget atommentesítése és békéje szempontjából - mondta Mun Dzsein dél-koreai elnök.

Hanoiban lesz Donald Trump és Kim Dzsongun csúcstalálkozója

Nagyvilág2019.02.09, 19:41

Donald Trump és Kim Dzsongun csúcstalálkozója Hanoiban lesz február 27-én és 28-án. Ez derült ki az amerikai elnök péntek esti Twitter-bejegyzésébõl.

Elõzõ
Következõ