Kim Basinger

címke rss

Kisebb bikinit keresve sem találhatott volna Kim Basinger lánya - fotó

Tévé2021.02.28, 14:14

Kim Basinger és Alec Baldwin közös lánya, Ireland Baldwin eddig sem fukarkodott a bájaival az Instagramon, most épp egy bikinis fotót tett ki magáról – a felsője azonban mintha egy számmal kisebb lenne a kelleténél, éppen csak megtartja a melleit.  

Meztelenül, vizesen pózol Kim Basinger lánya - fotó

Tévé2021.02.26, 14:22

Kim Basinger és Alec Baldwin közös lánya, Ireland Baldwin eddig sem szégyenlősködött az Instagramon, most épp egy olyan fotót tett ki magáról, amelyen a kádban látható vizesen, vélhetően meztelenül, miután kipróbált egy új testradírt. Több mint 22 ezren már kedvelték a bejegyzését, íme.

Ma már el sem készülhetne az egyik legjobb szexfilm-klasszikus

Film2021.03.01, 10:32

35 éve, 1986. február 14-én mutatták be a 9 és fél hét című erotikus filmet Adrian Lyne (Flashdance, Végzetes vonzerő, Jákob lajtorjája) rendezésében, Mickey Rourke és Kim Basinger főszereplésével. Merészségétől annak idején a film saját forgalmazói is megijedtek, így aztán Amerikában egy vágott verziót mutattak be, ami annak rendje s módja szerint megbukott, miközben Európában és később, videókazettán roppant népszerűnek bizonyult az eredeti változat. Olyan filmről van szó, ami egyrészt megelőzte a korát (az egyébként kínosan gyenge A szürke ötven árnyalata elődjének is tekinthető), másrészt ma már bajosan készülhetne el Hollywoodbban. ...

Kim Basinger lánya elfelejtett melltartót venni a fehér blúza alá

Tévé2021.02.11, 16:17

Kim Basinger és Alec Baldwin közös lánya, Ireland Baldwin az Instagramra tett ki magáról egy friss fotót, amelyen nyitott fehér blúzban, meztelen mellekkel látható. A szöveg szerint a merész szettel Britney Spears előtt tiszteleg, ő viselt hasonlót a Baby One More Time-hoz készült klipjében – csak éppen ő nem felejtette akkor a fiókban a melltartót.

Teljesen meztelen Kim Basinger lánya, csak csizmát húzott - fotók

Tévé2021.01.06, 17:25

Kim Basinger és Alec Baldwin közös lánya, Ireland Baldwin eddig sem szégyenlősködött a közösségi oldalakon, most az Instagramon egy három képből álló, lapozható bejegyzést tett közzé, amelyben teljesen meztelenül látható, a fotókhoz csak egy combcsizmát húzott fel. 

Kim Basinger lánya anyaszült meztelenül napozott a tengerparton - Fotó (18+)

Life.hu2020.12.29, 18:31

Ireland Baldwin pikáns fotója felrobbantotta az internetet.

Meztelenül feküdt ki a tengerpartra Kim Basinger lánya - fotó

Tévé2020.12.28, 14:06

Kim Basinger és Alec Baldwin közös lánya, Ireland Baldwin korábban sem szégyenlősködött a közösségi oldalán, most azonban egy olyan fotót osztott meg magáról, amelyen teljesen meztelen – csoda, hogy az Instagram nem törölte azonnal. A kép egyébként korábban készülhetett, hisz a modell azt írta mellé, hogy hiányolja a közös alkotást Tyler Kandel fotóssal, akinek egy egész sorozata van a tenger partján hiányos öltözetben látható nőkről.

Félmeztelenül jelent meg egy értekezleten Kim Basinger lánya - fotó

Tévé2020.12.18, 13:58

Kim Basinger és Alec Baldwin közös lánya, Ireland Baldwin kitett az Instagramra egy különös fotót, amelyen félmeztelenül, egy hálószerű szoknyában látható, mellé pedig ezt írta: "Zoom meeting munkaruha". Az a bejegyzésből nem derült ki, hogy a modell pontosan milyen értekezletre jelentkezett be így, de bizonyára sokan szívesen részt vettek volna rajta.

A 66 éves Kim Basinger még mindig elképesztően szexi - Fotó

Life.hu2020.11.02, 10:58

Kim Basingerről nemrég nagyon szexi fotók készültek.

Elképesztően fest a 66 éves Kim Basinger: fotók

Life.hu2020.10.31, 13:12

A 25 éves Ireland Baldwin, Alec Baldwin és Kim Basinger lánya mutatott Instagramján dögös fotókat a 66 éves színésznőtől. Kim Basingernek valóban nincs oka panaszra, nagyon jól fest ma is. 

Friss fotóin is csábító a 66 éves Kim Basinger

Tévé2020.10.30, 14:04

Kim Basinger és Alec Baldwin lánya, Ireland Baldwin az Instagramon büszkélkedett édesanyja friss fotóival, amelyeken a 66 éves színésznő lenge öltözetben, csábító pózokban látható. "A dögös mamám" – írta a lapozható bejegyzés mellé.

Büszkén mutogatja meztelen melleit Kim Basinger lánya - fotók

Tévé2020.10.24, 11:50

Kim Basinger és Alec Baldwin közös lánya, Ireland Baldwin eddig sem szégyenlősködött, most pedig félmeztelen képeket osztott meg magáról az Instagramon: a mellbimbóit csak egy-egy matrica takarja, amivel azt hirdeti, hogy már szavazott az amerikai elnökválasztáson. "Szavazni menő, ahogy az aránytalan mellek is azok" – írta a három fotóból álló, lapozható bejegyzés mellé, amivel már több mint 50 ezer kedvelést szerzett.

Húha! Irtó szexi fehérneműs fotót posztolt Kim Basinger lánya, Ireland Baldwin - Fotók

Life.hu2020.10.16, 15:51

Kim Basinger lánya, Ireland Baldwin nem a szégyenlős nők táborát erősíti, amit legújabb, közösségi oldalára feltöltött fotójával is bizonyít.

Kim Basinger lányának alig fér el a melle a melltartóban - fotók

Tévé2020.10.16, 17:55

Kim Basinger és Alec Baldwin közös lánya, Ireland Baldwin modellként vállal sok munkát, megszokhattuk tőle, hogy nem szégyenlősködik. Legfrissebb, lapozható Instagram-posztjában két fotót tett ki magáról, mindkettőn ugyanabban a piros fehérneműben láthatjuk – a szett mintha azonban egy számmal kisebb lenne a kelleténél: a lány mellei alig maradnak meg a melltartóban, és a bugyija is éppen csak ellátja a funkcióját.

Elképesztően dögös lett Kim Basinger és Alec Baldwin nagylánya - Fotó

Life.hu2020.09.11, 15:45

Így néz most ki a 24 éves modell, Ireland Baldwin.

Kim Basinger lánya, Ireland Baldwin mellbimbója átszúrja a pólóját - Fotó

Life.hu2020.07.16, 09:04

Ireland Baldwin, Kim Basinger lánya nem szégyellős, amit mostani fotójával is bizonyít.

Felvállalja bőrbetegségét Kim Basinger lánya – Fotó

Life.hu2020.04.09, 17:41

Ireland kiköpött édesanyja! A 188 centi magas lányt hiába áldották meg igazi modell külsővel, ő sem tökéletes, amit fel is vállal.

Egy szál tangában élvezi a napsütést Kim Basinger lánya

Tévé2019.07.19, 16:30

Kim Basinger és Alec Baldwin lánya, Ireland Baldwin eddig sem volt kimondottan szégyenlős, nemrég az óceán partján fotózkodott félmeztelenül, most pedig hátulról is megmutatta magát, formás fenekéből nem sokat takar a vékonyka tanga. A lány egy New York-i hotelnak köszönte meg ily módon, hogy ott tölthetett egy kis időt, bár hozzátette, lehet, hogy ezek után legközelebb már nem fogják engedni, hogy náluk szálljon meg – mások azonban biztosan befogadnák a kép alapján.

Ledobta a ruháit Alec Baldwin és Kim Basinger lánya, Ireland – fotó (18+)

Life.hu2019.07.04, 15:07

Ireland Baldwin teljesen pucéran mutatta meg testét követőinek.

Az Oscar-díj legnagyobb mellélövései

Film2019.03.05, 18:23

Amióta csak létezik az amerikai filmakadémia elismerése, a szakma és a közvélemény egyaránt vitatja egy-egy alkotás díjazását, mondván, az adott film nem minősége, hanem politikai mondanivalója miatt kapott Oscart. Összegyűjtöttünk néhány szembetűnő példát, amikor az akadémia megkérdőjelezhető módon ítélte oda a filmvilág egyik legfontosabb díját.  

Meztelenül fotózták a tengerparton Kim Basinger és Alec Baldwin lányát, Ireland Baldwint: fotó (18+)

Life.hu2018.05.07, 09:41

Alec Baldwin és Kim Basinger lánya megmutatta, mit is örökölt az édesanyjától: meztelenül fotózták a tengerparton a 22 éves modellt.

Ireland Basinger-Baldwin támogatja a marihuána használatát, kampányol mellette

Archívum2018.04.20, 18:14

Szexi fehérneműben nem kevésbé szexi mozdulatokkal emelte szájához a marihuánás cigarettát Kim Basinger és Alec Baldwin lánya, Ireland Basinger-Baldwin, aki támogatja a marihuána orvosi célokra történő felhasználását. 

Sztárok, akiket kiraktak a villájukból: Kim Basinger és Burt Reyonlds is csődöt jelentett

Archívum2018.04.04, 15:42

Az igazán nagy sztároknak annyi pénzük van, hogy talán már megszámolni sem tudják, ez azonban nem jelenti azt, hogy soha nem is fogy el. A fényűző életmód, és a drága otthonok bizony sokba kerülnek, ennek a fenntartásához nem árt nyomon követni a pénzügyek alakulását, különben csúnya lebőgés lesz a vége. Ezek a sztárok már csak tudják, nekik ugyanis így, vagy úgy, de sikerült mindent elveszíteniük: saját otthonukból is távozniuk kellett.

Magasról nagyot bukni: ők a legrosszabb színészek

Film2018.03.09, 14:00

Ön szerint ki a legrosszabb színész a világon? Biztos van, akit ki nem állhat, vagy csak simán rossz színésznek tart: mondjuk Rob Schneider, Steven Segal, Robert Pattinson, Stephen Baldwin? Nos, az Arany Málna egyáltalán nem így gondolja, statisztikailag igazolni látszik, hogy a „legrosszabb” színészek azok, akik magasról buknak egy-egy szereppel. Nem ritkán Oscar-jelölés vagy Oscar-díj mellé rakják a polcra az Arany Málnát.

Kim Basinger és Alec Baldwin 22 éves lánya, Ireland Baldwin meztelenre vetkőzött: fotó

Archívum2018.03.02, 09:59

Kim Basinger és Alec Baldwin lánya készséggel dobta le a textilt: teljesen meztelenül mutatta meg magát a PETA kampányában. 

25 éves lett az Elemi ösztön című film: Videó! (18+)

Life.hu2017.08.12, 20:20

A legendás Elemi ösztön című film idén lett 25 éves. A kerek évforduló alkalmából Sharon Stone egy rövid kisvideót osztott meg a közösségi oldalán. 

Mitől ragyognak a 60 feletti sztárhölgyek? Tanulj tőlük!

Life.hu2017.04.21, 10:54

Egy olyan világban, mint Hollywood, könnyű elhinni, hogy harminc felett véget ér az élet. Ám hála néhány híres nőnek, azt is tudjuk, hogy egyáltalán nem muszáj, hogy ez így legyen. Most következzen hat világszerte elismert, hatvan felett járó nő, akik bebizonyították, hogy plasztikai műtétek nélkül is lehet élni, magabiztosságukkal pedig simán kenterbe verik huszonéves kolléganőiket is.

Kibuggyanó mellekkel szexizik Kim Basinger lánya

Life.hu2017.06.14, 09:22

Nem esett messze az alma a fájától. Nemcsak a hollywoodi színésznő, hanem a lánya is elképesztően szexi. 

Szex közben még nem aludtunk ilyen jót

Archívum2017.02.09, 16:27

A sötét ötven árnyalata rosszabb, mint az első rész. Élettelen, giccses, álságos. Csak annyira ajzza fel az embert, mint egy gombóc vaníliafagyi. Még az a kevés plusz is elveszett belőle, amivel az előző film alkotói menteni próbálták a menthetőt. Marad helyette pár takaréklángon pislákoló thrillerszál, szépelgő erotika és az érdemi konfliktusok teljes hiánya.

Legyen rákos, és rohadjon a pokolban! – A legcsúnyább sztárválások

Tévé2016.10.03, 09:57

Brad Pitt és Angelina Jolie válása kezd egyre inkább eldurvulni, de láttunk már rosszabbat. Volt, aki a válás után nemcsak elvonóba került, de kórházi kezelésre is szorult, annyira kikészült, Nicole Kidman pedig az elköltözés után el is vetélt. Voltak hosszú gyermekelhelyezési perek, dühkezelési kurzusok, pornófüggés - Charlie Sheen pedig egyenesen azt kívánta volt nejének, hogy legyen rákos, és rohadjon a pokolban. Mutatunk pár durva sztárválós sztorit.

Itt A szürke ötven árnyalata 2 első előzetese!

Film2016.09.13, 19:41

Forrás: UIP Dunafilm middle off 640 264 A szürke ötven árnyalata tavaly februárban rekordot döntött a magyar mozikban, és bár a film a kritikusok szerint borzasztó lett, nincs okunk azt feltételezni, hogy ez sok rajongót eltántorítana a folytatástól. A 2017. február 9-re időzített premier napján és az utána következő hétvégén várhatóan ugyanakkora lesz a pezsgés a mozikban, mint az első rész bemutatásakor. 

Leesett az állunk! Puncit villantott a híres színész lánya (18+)

Life.hu2016.08.01, 09:38

Ireland Baldwin egyre merészebb, és egyre többet mutat meg magából...

Kim Basinger lánya meztelenül pózolt

Life.hu2017.06.14, 09:49

Legutóbb a 62 évesen is szuperdögös Kim Basingertől visszhangzott a sajtó, pedig a lánya is figyelemreméltó. A sztárcsemete elképesztő alakkal rendelkezik, és egyáltalán nem szégyenlős.

Mamma mia! Rá sem ismerni a 62 éves Kim Basingerre

Life.hu2016.06.03, 15:16

A túlzott arcplasztika tönkretette az egykoron tündöklő színésznőt, aki most úgy néz ki, mintha saját maga paródiája lenne.

Az élet nem ér véget harminc után, sőt! – Hatvanas sztárok hasznos tippjei fiataloknak

Life.hu2016.05.22, 20:14

Lassan már tényleg elhisszük, hogy harminc felett nincs is élet, ám egyre több hatvan feletti nő cáfol rá minderre, és bizonyítja be, hogy plasztikai műtétek nélkül is lehet még valaki vonzó. Tíz híres nő fedte fel a titkát annak, hogy koruk ellenére mitől olyan csábosak, boldogak és felszabadultak. 

Nézze meg elsőként Ryan Gosling és Russell Crowe akcióvígjátékát!

Film2016.05.23, 11:12

Ha kíváncsi, hogyan megy egymás agyára Ryan Gosling és Russell Crowe, miközben egy eltűnt lány után nyomoznak a hetvenes évek Los Angelesében, játsszon, és jegyet nyerhet a Rendes fickók premier előtti vetítésére. Mi a nyári szezon egyik legjobb filmjére készülünk, és arra, hogy a végére már fulladozni fogunk a sok nevetéstől.

Kim Basinger lerántotta a fátylat a válásának mocskos részleteiről

Life.hu2016.05.02, 09:47

Az Oscar-díjas Kim Basinger exférjéről, Alec Baldwinról és házasságukról beszélt egy nemrég adott interjúban.

Kim Basinger újabb részleteket árult el válásáról

Life.hu2016.05.02, 06:55

Nehéz időszakon van túl Kim Basinger és Alec Baldwin. A sztárpár több, mint 10 évet töltött együtt, majd a válás mellett döntöttek.

Miből lesz a cserebogár? Elképesztően dögös nő lett Kim Basinger lányából

Archívum2016.04.29, 09:36

Hiába, a jó gének ellen nem lehet mit tenni: a gyönyörű színésznő és Alec Baldwin közös lánya, Ireland gyönyörű ifjú hölggyé cseperedett, aki mostanában modellként igyekszik bizonyítani.

Hogy lehet Kim Basinger még 62 évesen is ilyen istennő?

Life.hu2016.04.30, 21:50

Hihetetlen, hogy a színésznő szinte semmit nem öregedett az elmúlt években. Még mindig egy bombázó!

Magyarul szerencsétlenkedik Ryan Gosling és Russell Crowe

Archívum2016.04.13, 14:14

Forrás: Freeman Film middle off 680 478 Gosling nem éppen a magánnyomozó szakma csúcsát képviseli a Rendes fickók-ban. Felvilágosítás helyett becsap egy nyilvánvalóan habókos öregasszonyt, illetve egy zárt ajtót se tud kinyitni anélkül, hogy össze ne vérezze magát. Crowe-t nem a gondolkodásért fizetik, pofonokkal kell a rá bízott ügyet rövidre zárnia. Aki valódi eredményt akar, az nem erre a két fickóra bízná a nyomozást. A Rendes fickók a hetvenes évek Los Angelesében játszódik, és az előzetes alapján dúskálni fogunk a mulatságos akciójelenetekben és a frappáns párbeszédekben. A két főszereplő megbízóját Kim Basinger alakítjja, ...

Ilyen szexisen indulnak a reggelek Alec Baldwin lányának

Life.hu2016.03.24, 15:24

Ireland Baldwin egy szál fehérneműben köszönt be rajongóinak Instagram-oldalán.

Ryan Gosling úgy vinnyog, hogy azon muszáj nevetni

Film2016.03.23, 11:22

Forrás: Freeman Film middle on 1012 1500 Melyik a legjobb Ryan Gosling? http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20130521-melyik-a-legjobb-ryan-gosling-drive-szerelmunk-lapjai-blue.html Ryan Gosling mindjárt nagyon menő lesz megint http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150417-ryan-gosling-hamarosan-visszaveszi-a-tronjat-szarnyas-fejvadasz-2-the-nice-guys-the-big-short.html Budapesten forog a Szárnyas fejvadász 2, jön Harrison Ford és Ryan Gosling http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20151127-budapesten-forgatjak-a-szarnyas-fejvadasz-2-t-ridley-scott-denis-villeneuve-ryan-gosling-roger.html

Most akkor dukovni vagy dácsovni?

Film2016.02.09, 21:38

Ne dadogjon többé zavartan, ha Saoirse Ronan, Matthew McConaughey vagy Benedict Cumberbatch kerül szóba! Segítünk, hogy fesztelenül és hibátlanul ejtse ki kedvencei nevét. Mert még Kim Basingerét sem olyan egyszerű, mint elsőre gondolná, és akkor még nem is említettük Liam Neesont és Joaquin Phoenixet! Mindez onnan jutott eszünkbe, hogy megérkezett a hazai mozikba a Brooklyn, így egyre többször törik bele a nyelvünk a főszerepet játszó, Oscar-jelölt színésznő nevének kiejtésébe. Huszonöt sztárt gyűjtöttünk össze, akiknek nevével általában hadilábon állunk. Hogy többször ne kelljen idétlenül elviccelni, esetleg bizonytalan hangsúllyaal, ...

Kim Basinger lesz a domina A szürke ötven árnyalata folytatásaiban

Film2016.01.29, 13:14

A forgatókönyvet a regényeket jegyző E.L. James férje, Niall Leonard írja, a rendező James Foley lesz, akinek a filmográfiájában olyan remekmű is megtalálható, mint a Glengarry Glen Ross, de a legutóbbi filmje a Bruce Willis és Halle Berry főszereplésével készült 2007-es Vadidegen című gagyi thriller volt. Foley rendezte különben a Twin Peaks-nek azt a részét is, amiben Cooper ügynök későbbi szerelme, Annie Blackburn (Heather Graham) megérkezett a kisvárosba. Kamaszkorunk legszebb mellei - Kim Basinger Kim Basinger dícsőséglistája elég hosszú: ő játszotta például Vicki Vale-t, a talpraesett újságírót a Batmanben, akiért érthető mmódon ...

Dominaként tér vissza Kim Basinger! Ő rontja meg Christian Grey-t A szürke ötven árnyalatában

Life.hu2016.01.29, 12:17

A 62 éves Kim Basinger kulcsfontosságú szerepet kap A szürke ötven árnyalata című bestseller második kötetéből készülő filmben.

Egy nagyon király film már tutira lesz jövőre

Film2015.12.07, 11:23

Forrás: Warner Bros. middle off 644 266 Akire még nagy eséllyel mindenki felfigyelt az előzetesben, az a barna hajú, szép arcú fiatal lány, aki folyton valami veszélyes helyzetbe kerül. Ő Andie MacDowell húszéves lánya, Margaret Qualley, A hátrahagyottak című HBO-sorozatból lehet ismerős, amiben a főhős tinédzser lányát játssza. A The Nice Guys egy nappal az amerikai bemutató előtt, 2016. május 19-én érkezik a magyar mozikba. Melyik a legjobb Ryan Gosling? http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20130521-melyik-a-legjobb-ryan-gosling-drive-szerelmunk-lapjai-blue.html Ryan Gosling mindjárt nagyon menő lesz megiint ...

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát

Life.hu2015.10.10, 14:34

A genetika csodákra képes - a ravasz kis géneknek hála az alábbi csodaszép asszonyok gyermekeikben szinte újjászülettek. Egy-egy kép láttán valószínűleg te is nehezen döntöd majd el, hogy a rajongott világsztár egyik fiatalkori képét látod-e, vagy saját klónját, azaz gyermekét.

Merész divatfotón Kim Basinger és Alec Baldwin lánya

Life.hu2015.09.29, 16:08

A kis Ireland Baldwin immár gyönyörű, felnőtt nő lett, akinek nincs ellenére áttetsző ruhában pózolni két szintén alig-ruhába öltözött férfi mellett. Így kell ezt.

Előző
Következő