kilépés

címke rss

Megint felállt egy vezető a Momentumból

Itthon2017.09.13, 19:42

Az Origo értesülései szerint távozott a Momentum Mozgalom pénzügyi igazgatója. Szauer Tamás - ahogy korábban a "párt" két elnökségi tagja is - személyes okokból nyújtotta be a lemondását a Fekete-Győr András vezette elnökségnek. A Momentumnál egymást érik a botrányok: a vezetők zavaros pénzügyei, a Putyin-látogatásra időzített akció kolosszális bukása és az Origo ellen írt sajtószabadságot lábbal tipró kínos beadvány után a szervezet a szétesés jeleit mutatja.

A Siemens kilép az oroszországi vegyesvállalatából

Nagyvilág2017.07.21, 11:15

A Siemens német gépgyártó bejelentette, hogy a Krím-félszigetre került gázturbinák miatt kilép az oroszországi vegyesvállalatából és csökkenti tevékenységét Oroszországban.

Botrány az Együttben: Szelényi Zsuzsa távozik

Itthon2017.06.24, 07:31

Váratlanul bejelentette lemondását az Együttben betöltött minden tisztségéről Szelényi Zsuzsanna, egyúttal azt is közölte, hogy kilép a pártból. Ugyanakkor azt is egyértelművé tette, hogy országgyűlési mandátumát megtartja. A döntését azzal indokolta, hogy idegen tőle a Juhász Péter által vitt botránypolitizálás, és hogy kényszeríteni akarták a plakáttörvény ügyében.

Saját kormányukra bíznák az EU-polgárok a migráció kezelését

Nagyvilág2017.06.21, 14:02

Több uniós tagállam polgárai az Európai Unió helyett inkább saját kormányukra bíznák a migráció kezelését - mondta Pócza István, a Századvég Alapítvány kutatója az M1-nek.

Sorra mondanak le a francia miniszterek

Nagyvilág2017.06.21, 11:30

Újabb miniszterek lépnek ki Emmanuel Macron francia elnök kormányából. A kisebbik koalíciós pártot, a centrista Demokrata Mozgalmat (Modem) megrázó korrupciós botrány után a párt utolsó miniszterei is távoznak a kormányból, köztük a Modem elnöke, Francois Bayrou is. Macron Köztársaság Lendületben nevű pártja egyedül is többséget szerzett a nemzetgyűlési választásokon, de közben magának Macronnak is korrupciós botránnyal kell szembenéznie: az ügyészek vizsgálják tavalyi, Las Vegas-i útját, amelyre még az azóta megbukott szocialista kormány minisztereként utazott.

Egyre többen nem kérnek a Simicska-féle Jobbik pálfordulásaiból

Itthon2017.04.27, 08:35

A Jobbik újabb pálfordulása ismét kilépési hullámot generált a pártban. Az ellenzéki alakulat az utóbbi években rengeteg meglepő fordulatot produkált, kezdve az Európai Unióhoz való viszonyon át a bevándorlásig. A lépések mögötti cél egy koordinált indulás lehet a baloldallal, így szerezve meg minél több egyéni körzetet a 2018-as országgyűlési választáson. A Jobbik egyre több szállal kapcsolódik Simicska Lajos milliárdoshoz, aki nyilvánvalóan az összeomlás felé közeledő cégének, a Közgépnek remélne közbeszerzéseket egy új kormánytól. 

Indul a brexit

Gazdaság2017.03.30, 15:52

Hosszas huzavona után minden akadály elhárult a brexit elkezdése elől: ma küld értesítést a brit kormányfő az Európai Uniónak, hogy elindítják a kilépési folyamatot a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelye alapján. A paragrafus meglehetősen rövid, ezért egyelőre csak annyi biztos, hogy két év alatt be kell fejezni a tárgyalásokat, és a megállapodást ratifikálnia kell az összes tagállamnak. Jean-Claude Juncker egy hete azt mondta: szerinte 60 milliárd euró búcsúpénzt kell fizetniük a briteknek az uniós kasszába, amit ők vitatnak. 

A Párbeszéd kiszáll a baloldali összefogásból

Itthon2017.02.14, 12:49

Nem akarásnak nyögés a vége – ezért a Párbeszéd kiszáll az előválasztási tárgyalásból – mondta Szabó Tímea, a párt társelnöke. Az MSZP-t és a DK-t hibáztatja.

Teljes a káosz a Jobbikban: tüntetés és kilépés

Itthon2017.01.27, 14:38

Hatalmas a zűrzavar a Jobbikban: a párt hétvégi évadnyitó rendezvényének a helyszínén Vona Gábor ellen tüntetnek volt gárdisták, akik a mellényt is visszakérnék a pártelnöktől. Időközben Nyíregyházán megszűnt a Jobbik-frakció, mivel ott is elégedetlenek azzal, hogy a Jobbik egyre közelebb sodródik a baloldalhoz. 

Magyarország kilép a Nyílt Kormányzati Együttműködésből

Itthon2016.12.06, 23:56

Magyarország kilép a Nyílt Kormányzati Együttműködés elnevezésű nemzetközi kezdeményezésből, amihez még 2012-ben csatlakoztunk a kormányzati antikorrupciós program részeként.