kilátások

címke rss

Akár heteken belül felvásárlást hajthat végre az Egis

Már a folyó negyedévben is van reális esélye annak, hogy az Egis végrehajtsa az utóbbi időszakban egyre erőteljesebben kommunikált régiós akvizíciót - mondta el a Portfolio.hu tudósítása szerint Poroszlai Csaba a vállalat gyorsjelentését követő tájékoztatón. A pénzügyi igazgató elmondásából az is kiderül, hogy a menedzsment fontolgatja egy oroszországi saját gyártókapacitás kiépítését is.

Az Erste a magyar részvényekre fogad

Archívum2013.06.04, 17:04

Ne ijedjünk meg némi korrekciótól  a részvénypiacokon, hiszen az árfolyamok emelkedését eddig tápláló erőhatások - mint például a jegybanki stimulusok - továbbra is támogathatják a tőzsdék emelkedését. Az előttünk álló hetekben az Erste szerint a magyar részvénypiac az egyik favorit lehet a régióban, az OTP a szektortársainál ismét erősebb teljesítményt mutathat. A legnagyobb kedvenc azonban az Egis.

Nagyon sok a drága részvény

Archívum2013.06.10, 11:42

Túlértékeltség jelei mutatkoznak a tőzsdén, legalábbis ha abból indulunk ki, hogy Amerikában a részvények meglehetősen nagy aránya mondható az átlagosnál drágábbnak. Ez persze semmiképp nem jó jel, de egyelőre még talán többségében vannak azok az érvek, amik a részvénypiaci emelkedés folytatódását vetíthetik előre. Megijedni nem kell, viszont érdemes óvatosnak lenni.

Ijesztő a grafikon, de ne fuss el

Archívum2013.06.13, 15:36

Ijesztő grafikont készítettek a Reuters munkatársai, mely szerint az elmúlt hónapokban közel hétszer annyi vállalatvezető fogalmazott meg pesszimistább várakozást a második negyedévre vonatkozóan, mint ahányan pozitív üzenetet küldtek. Ez persze önmagában nem feltétlenül lenne annyira rossz hír, de ha azt is gyorsan hozzátesszük, hogy ilyenre utoljára 2001 elején volt példa, akkor már talán tisztábban látjuk a helyzet súlyosságát. A kitartóan emelkedő részvénypiacok persze könnyen lehet, hogy erre is csak legyintenek majd egyet. 

Kilövés előtt a Richter?

Archívum2013.07.07, 07:56

Igen látványos lemaradást szenvedett el a Richter árfolyama év eleje óta még annak ellenére is, hogy a vállalat több kedvező hírrel is megajándékozta a befektetőket. Az erős fundamentumok mellé egyre vonzóbb értékeltség társul, és a részvények július közepi tizedelése még katalizátort is adhat az árfolyam emelkedéséhez. Bár a technikai kép semleges, még ennek ellenére is nagy potenciált látunk a részvény piacán.  

Most érdemes európai részvényekre halászni

Archívum2013.08.01, 07:29

Az európai részvényekben lát jó lehetőségeket a világ egyik legpatinásabb befektetési bankja, a Goldman Sachs, pontosabban annak alapkezelő részlege. Már eddig is optimisták voltak a régióval kapcsolatban, de nemrég rádupláztak még erre is. Európa előbb utóbb kikászálódik a recesszióból, amit érdemesnek tartanak részvényeken keresztül megjátszani.

Tövig nyomjuk a gázt, pedig rázós szakasz jön

Archívum2013.08.27, 10:04

Nagy sebességgel rohannak felfele a tőzsdék, és bár már hallatszik némi fékcsikorgás Amerikában, a sofőr még mindig mintha túl optimistán bánna a gázpedállal az igen göröngyösnek ígérkező útszakasz előtt. Egyre közelebb kerülünk az őszi hónapokhoz, ami számos meglepetést és kockázati faktort tartogat a befektetőknek úgy, hogy közben a vállalati profitszámok már egy ideje nem tudnak lépést tartani az árfolyamok kétszámjegyű bővülésével.

Hullóban a feltörekvők csillaga

Gazdaság2013.08.30, 12:10

A feltörekvő piaci tőkekivonás mindenképp helyt érdemel a nyár legérdekesebb sztorijai között, ami a nagy folyó fizetési mérleg hiánnyal küzdő országok kötvényhozamainak elszállását, devizáik mélyrepülését váltotta ki. A régió részvénypiacai is szenvednek, ami csaknem teljes egészében a növekedési csoda megbillenésével magyarázható.

Öt dolog, amire nem árt odafigyelni

Archívum2013.10.21, 10:11

Öt olyan pontot sorol fel a Gluskin Sheff közgazdász stratégája, David Rosenberg, amik óvatosságra inthetik a befektetőket a nagy tőzsdei ralival kapcsolatban. 

Nagy felfordulás jöhet

Gazdaság2013.11.04, 17:01

Mozgalmas hónapok/évek állnak előttünk, legalábbis ha hihetünk az egyébként jellemzően pesszimista jövőképéről ismert Zerohedge egyik grafikonjának. 

Előző
Következő