kikötőváros

címke rss

Olajfolt a Fekete-tengeren

Négy kilométer hosszú olajfoltot fedeztek fel vasárnap a romániai Constanta kikötőváros közelében, a Fekete-tengeren.

Több merényletet hiúsítottak meg Észak-Írországban

Nagyvilág2001.08.29, 20:21

24 órán belül három robbanószerkezetet hatástalanítottak a brit hadsereg tűzszerészei Ballycastle északír kikötővárosban, ahol a héten több tízezer ember fordul meg az évente megrendezésre kerülő helyi vásáron.

Faji zavargások Belgiumban

Nagyvilág2002.11.29, 11:16

Két napon át tartó faji zavargások után Antwerpenben csütörtök este letartóztatták Abu Jahját, a nagy belga kikötővárosban működő "Európai Arab Liga" alapítóját.

Olajközpontját veszítheti el Irak ma

Irak2003.03.21, 11:09

Az amerikai és a brit egységek közös szárazföldi támadásával, ejtőernyősök bevetésével, valamint légi akciókkal készülnek a szövetségesek Bászra ellen. A dél-iraki Bászra az egyik legjelentősebb iraki város: az ország kereskedelmi és olajközpontja, másfél millió lakosa van. Jelentések szerint az első brit egységek már megérkeztek a kikötőváros közelébe.

Iraki ellentámadás Umm-Kaszrban

Irak2003.03.23, 14:45

Az iraki erők ellentámadást indítottak vasárnap Umm-Kaszrban a kikötővárosba behatolt szövetséges egységek ellen. Az amerikai csapatok bombatámadásokkal próbálják felszámolni a városban maradt utolsó ellenálló erőket. A szövetségesek eközben 100 kilométerre megközelítették az iraki fővárost, bár a Bagdadtól 160 kilométerről lévő Nadzsafnál is ellentámadás nehezítette az előrejutásukat.

120 iraki tank indult Umm Kaszr felé

Irak2003.03.26, 20:11

Az iraki alakulatok a stratégiai fontosságú kikötőváros visszafoglalására készülnek.

Buszrobbanás Karacsiban

Nagyvilág2003.09.27, 20:10

Bomba robbant egy autóbuszon Karacsi kikötővárosban szombaton. Az első jelentések szerint tizenkét személy sérüléseket szenvedett, hármuk állapota súlyos.

Örömlányoktól retteg a kikötőváros

Nyárigo 20042004.06.24, 13:37

Valparaiso chilei kikötővárosban rövidesen egy amerikai repülőgép-anyahajó tesz látogatást fedélzetén 3500 katonával. A hatóságok attól tartanak, hogy kül- és belföldi örömlányok ezrei özönlik el ebből az alkalomból a várost.

Öngyilkos merénylő robbantott Netanjában

Nagyvilág2005.07.12, 19:27

Az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin szervezet egy tagja öngyilkos robbantásos merényletet követett el kedden, közép-európai idő szerint 18 óra előtt nem sokkal, Netanja izraeli kikötőváros egyik bevásárlóközpontjának bejáratánál, és megölt 2 embert, további 40-et pedig megsebesített - jelentették az izraeli hatóságok.

Előző
Következő