Kikötő

címke rss

Hajóval járhatna a Várba Orbán Viktor

Itthon2014.10.16, 16:55

Viharos gyorsasággal épült kikötő a Parlamentnél, a BKK szerint azért, hogy javítsák a Belváros forgalmát. A parlamenti kikötőből 5 perc alatt át lehet érni a budai Várba is - ahova a tervek szerint két éven belül Orbán Viktor hivatala költözik. A testőrök rémálma a forgalmi dugó, logikus lenne, ha a védett személyt inkább a Dunán szállítanák - mondta el az Origónak Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.

Kiderült, mi lesz a Costa Concordia sorsa

Archívum2014.07.01, 16:49

Genova kikötőjében szedik szét a 2012 januárjában zátonyra futott Costa Concordia hajóroncsát. A döntést Matteo Renzi miniszterelnök jelentette be.

Ég az 5600 tonna nyersgumi

Nagyvilág2014.02.09, 08:36

A tűz terjedését megállították, de még időbe telik, amíg el is tudják oltani az amerikai kikötőben.

Új vitorláskikötő épül Balatongyörökön

[origo] utazás2013.02.22, 16:27

Összesen 462 millió forintos beruházással, 50 százalékos európai uniós támogatással 77 vitorlás befogadására alkalmas kikötő épül Balatongyörökön. A projekt támogatási szerződését pénteken írták alá a Balaton északi partján található településen.

Csak azért is Siófok

[origo] utazás2012.08.04, 10:27

Zsúfoltság, zajos bulik és alig megmaradt balatoni hangulat. Sokaknak nagyjából ezek jutnak eszébe Siófokról, és ha a balatoni nyaralást tervezgetik, inkább próbálják elkerülni a helyet. Pedig itt is van ám mit megnézni a beach klubok és partihelyek mellett is. Mert lehet, hogy Füred jön fel, de azért Siófokot se felejtsük már el. Képes útikalauz azoknak is, akik szerint Siófok nem pálya.

Technikaóra: Megakikötő

Ozone Network2012.08.01, 14:14

Hatalmas gépezetek és puszta emberi izomerő: egy óriási tengerparti kikötő életébe nyerhetünk bepillantást, felfedezve dokkjainak 600 kilométeres partvonalát, megismerve a 35000 munkás küzdelmét lerobbant szerkezetekkel, kérlelhetetlen időbeosztással és töménytelen utazni vágyó turistával. Fogadnál arra például, hogy pár óra leforgása alatt elvégezhető 5 teljesen különböző hajómonstrum ki- és berakodása?

Egy hétig vitorlázhatunk 60 ezerért

[origo] utazás2012.07.25, 07:11

A vitorlázás élményéhez nem szükséges saját hajó, lehet azt bérelni is egy napra, egy hétvégére, de akár egy teljes hétre is. Így aztán, ha barátokkal megyünk, a költségek is megoszlanak és még szállásról sem kell gondoskodnunk. Egy középkategóriás hajó bérlése egy hétre, fejenként az összes költséggel együtt már 60-80 ezer forintért elérhető.

Rocklegendák a fonyódi kikötőben

[origo] utazás2012.07.18, 20:03

Július 27. és augusztus 4. között újra ellátogathatunk a komoly hagyományokat őrző Fonyódi Nyári Fesztiválra. A korábbi évek kínálatához hasonlóan ezúttal is lesz minden, ami az érzékszerveinket kényezteti: sör, bor, finom falatok, jó koncertek és mindez a fonyódi kikötőben.   

Részeg fürdőzőt bírságoltak meg Gárdonyban

Itthon2012.07.05, 12:27

Kimentettek, majd megbírságoltak egy részeg fürdőzőt a vízi járőrök a Velencei-tónál. A férfi egy céges rendezvényen rúgott be, majd a kikötő vizében találtak rá.

Technikaóra: így épült a világ legnagyobb síliftje és kikötője

Ozone Network2011.10.07, 11:39

Lenyűgöz a modernkori építészet? Kíváncsi vagy, milyen technikával építik ezeket a hatalmas épületeket? Most mi beíratunk egy nagyon izgalmas órára, ahol a saját szemeiddel láthatod, hogy milyen akadályokat kell leküzdeni egy gigantikus sílift és egy megakikötő tervezésénél és megépítésénél.

Forradalmi mobilkikötő Dél-Koreában - videó

[origo] utazás2011.07.08, 10:24

Uszályhoz hasonló újfajta mobilkikötőt terveztek és építettek Dél-Koreában, amellyel csökkenthető a kereskedelmi kikötők terhelése. A mobilkikötő lényege, hogy segítségével a nagy konténerhajókat a nyílt vizen lehet ki- és berakodni.  

Kembe Sorel-Arthur: Beszólogatnak most is, de nem érdekel

Tévé2015.06.30, 15:12

A kongói apától és magyar anyától származó Kembe Sorel-Arthur azzal keltett feltűnést 2004-ben, hogy megalapította a kongói vívószövetséget, és annak egyetlen tagjaként kijutott az athéni olimpiára. A sportolót aztán a tévé is felfedezte, jött a 8 perc a konyhában, majd a Duna TV több műsora, jelenleg a Kikötő, a Divathét és a Duna mozi, valamint szó van egy dokumentumsorozatról is, amely a rabszolgaság történetét dolgozná fel. A műsorvezetővel a Művész kávéházban beszélgettünk, ahol Fekete Pákóról, Cookyról, a kongói hagyományokról és a társadalmi szerepvállalásról is esett néhány szó.

Fontos kikötőt foglalt el a Srí Lanka-i hadsereg

Nagyvilág2008.11.15, 08:45

A Srí Lanka-i hadsereg - saját szombati bejelentése szerint - elfoglalt egy fontos várost a tamil lázadóktól az ország északnyugati részén, és ezzel immár ellenőrzése alatt tartja a szigetország egész nyugati partvidékét.

Segélyszállító hadihajót küldött az USA Grúziába

Nagyvilág2008.08.24, 16:32

Az Egyesült Államok első segélyszállító hadihajója megérkezett Grúziába. Eközben Gori közelében felrobbant egy üzemanyagot szállító vonat.

Amszterdami fogás: 19 tonna marihuána

Nagyvilág2008.07.19, 09:20

Tizenkilenc tonna marihuánát koboztak el a holland vámosok egy hajó fedélzetén az amszterdami kikötőben.

Átvenné kikötőjét az államtól Balatonfüred

Gazdaság2008.07.18, 15:19

Balatonfüred önkormányzata és a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) szeretné saját kezébe venni a Kékszalag vitorlásverseny kiindulási pontjául is szolgáló, állami tulajdonú balatonfüredi kikötőt, aminek bizonyos feltételek teljesülése esetén nem látja akadályát Gyenesei István sportért is felelős önkormányzati miniszter.

Szlovénia télen-nyáron

[origo] utazás2008.05.20, 12:42

Ha nyaralni, ha telelni, síelni, túrázni, strandolni, hegyet mászni, jó levegőt szívni, gyönyörködni vagy csak úgy utazni akarunk, akkor keresve sem találunk alkalmasabb úticélt, mint dél-nyugati szomszédunkat, Szlovéniát.

Jéggel és hóval küzdenek Bulgáriában

Nagyvilág2008.01.07, 12:16

Eljegesedett utakat, befagyott kikötőket, akadozó távfűtést, egekbe szökő energiafogyasztást okozott Bulgáriában a rendkívüli hideg. 2008 első napjaiban kilenc ember halt meg a hideg miatt.

Nem kapkodnak a kikötők után

Ingatlan2007.12.20, 11:50

Egy teljes kikötőt hirdetnek eladásra Tiszaugban. Budapesten a Meder utcai luxuslakásokhoz kínálnak dunai kapcsolatot, a Balatonon és a Velencei-tónál nyaralók tartozéka a saját kikötő. Az efféle extra biztosan emel egy vízparti ingatlan értékén, de beletelhet némi időbe az értékesítés.

Kigyulladt egy görög hajó Novorosszijszk közelében

Nagyvilág2007.09.15, 01:08

Kigyulladt szombat éjszaka a Fekete-tengeren egy görög hajó, amely Novorosszijszk dél-oroszországi város kikötőjéből futott ki törökországi úti céllal.

Szárazföldi kikötő lehet Magyarország

Gazdaság2007.05.30, 10:25

Nagy lehetőség áll Magyarország előtt a logisztikai fejlesztések terén. A Nyugat-Európa és Ázsia közötti forgalom egyik átrakó-központjaként Szlovákia a legnagyobb rivális - írja a Világgazdaság.

Összeütközött két hajó a sydney-i kikötőben

Nagyvilág2007.03.29, 02:01

Összeütközött egymással két hajó az ausztráliai Sydney kikötőjében, a balesetben legkevesebb hárman életüket vesztették, többen megsebesültek, egy tizennégy éves lány eltűnt - közölte csütörtökön a helyi rendőrség.

Külföldön is kutakodnak az amerikai terrorelhárítók

Nagyvilág2006.12.08, 20:42

A terrorellenes küzdelem részeként ezentúl hat külföldi kikötőben átvizsgálják az Egyesült Államokba tartó hajók rakományait az amerikai biztonsági hatóságok - számolt be pénteken a Los Angeles Times.

Kevesli az EU a törökök ciprusi ajánlatát

Nagyvilág2006.12.08, 16:18

Kevesellték a törökök javaslatát az EU-ban, amely szerint egy kikötőt és repteret megnyitnának Ciprus előtt. Az ügyben makacskodó törököket az uniós csatlakozási tárgyalások korlátozásával fenyegetik.

Nem jött be a törököknek a ciprusi kiskapu

Nagyvilág2006.12.07, 14:06

Kompromisszumos javaslatot tett Törökország az EU-nak és Ciprusnak. Ankara felajánlotta, hogy egy-egy kikötőjét és repülőterét megnyitja a ciprusi görög járművek előtt. Az EU múlt héten a csatlakozási tárgyalások felfüggesztésével fenyegette meg Törökországot, ha elzárkózik a teljes nyitás elől. Az új ankarai javaslat ciprusi ellenkezésen bukhat el.

A lengyel parti őrség rálőtt egy német hajóra

Nagyvilág2006.10.19, 19:09

A lengyel parti őrség figyelmeztető lövéseket adott le a Balti-tengeren, amikor egy német hajó nem engedelmeskedett lengyel vizeken a parti őrség megállásra szólító rádióutasításának - közölték csütörtökön lengyel illetékesek. Senki sem sérült meg a kedden történt incidensben, s a 45 utast szállító német hajó biztonságosan visszaérkezett a németországi Heringsdorf kikötőjébe, ahonnan elindult.

Ötszáz illegális bevándorló szállt partra Lampedusán

Nagyvilág2006.05.12, 01:50

Több mint 500 illegális bevándorló szállt partra a Szicíliától délre fekvő, Olaszországhoz tartozó Lampedusa sziget kikötőjében csütörtökön - közölték a kikötői hatóságok.

A Kikötők kikötője: Koppenhága

[origo] utazás2008.02.06, 14:52

Hogy ki a leghíresebb dán arról csak bizonyos körökben oszlanak meg a vélemények. A rockerek szerint ugyanis Lars Ulrich az a Metallicából, mások szerint a focista Michael Laudrup, mégis a legtöbben Hans Christian Andersenre szavaznának. Egy közös bennük: mindannyian kötődnek Koppenhágához, bár utóbbi nem itt született.

130-an fulladtak vízbe Kamerun partjainál

Nagyvilág2006.03.23, 15:51

Közel 130 ember halt meg Kamerun partjainál, amikor csütörtökön Kibri kikötőjében elsüllyedt egy hajó.  A baleset után 23 embert sikerült kimenteni a vízből.

Rumsfeld: Nem hoz veszélyt az arab cég amerikai kikötővásárlása

Nagyvilág2006.02.21, 23:09

Donald Rumsfeld védelmi miniszter szerint semmiféle biztonsági aggodalomra nem ad okot az, hogy az egyesült arab emírségekbeli Dubai Ports World megvásárol hat nagy amerikai kikötőt.

Szlovénia télen-nyáron

[origo] utazás2005.12.20, 18:14

Ha nyaralni, ha telelni, síelni, túrázni, strandolni, hegyet mászni, jó levegőt szívni, gyönyörködni vagy csak úgy utazni akarunk, akkor keresve sem találunk alkalmasabb úticélt, mint dél-nyugati szomszédunkat, Szlovéniát.

Lovagok nyomában Afrika és Szicília között

[origo] utazás2005.11.30, 09:07

Máltáról a legtöbb turistának a régi kikötők, a ringatózó csónakok, a jó hírnevükre kínosan ügyelő helyiek és Caravaggio utolsó műve marad meg az emlékezetében.

Terrorveszély miatt lezárták a baltimore-i kikötői alagutat

Nagyvilág2005.10.18, 21:28

Terrorfenyegetés miatt mintegy két órára lezárták kedden a baltimore-i kikötő alatt húzódó két alagút egyikét teljesen, a másikat pedig részlegesen az amerikai hatóságok. A szövetségi rendőrség olyan értesülés birtokába jutott, hogy egy robbanószerrel megrakott járművet készülnek felrobbantani az alagutakban.

Turisták ezrei ragadtak Korzikán

Nagyvilág2005.10.02, 12:51

Szerdától szombatig egyetlen korzikai hajóállomás sem működött az állami komptársaság privatizációja elleni tiltakozások miatt. Szombaton rohamrendőröknek sikerült csak megnyitniuk az ajaccioi kikötőt, de a többi továbbra sem üzemel. A földközi-tengeri szigeten becslések szerint 15 ezer turista rekedt.

Rendőrök nyitottak utat Korzikára

Nagyvilág2005.10.01, 09:50

Rendőrök tisztították meg Marseille és Ajaccio kikötőjét a sztrájkoló tengerészektől. Az állami SNCM komptársaság munkatársai tizenegy napja léptek sztrájkba, és lezárták Marseille olajkikötőjét - ezzel veszélybe került Korzika energiaellátása.

Rekordmennyiségű hasist foglaltak le egy marokkói kikötőben

Nagyvilág2005.04.09, 19:27

Rekordmennyiségű, csaknem 16 és fél tonnányi hasist foglaltak le Casablanca kikötőjében a marokkói hatóságok, éppen mielőtt hajóra rakodták volna.

Bezárták a román kikötőket a köd miatt

Nagyvilág2005.02.26, 18:09

Be kellett zárni a román tengeri kikötőket a sűrű köd miatt szombaton.

Terrortámadástól tartanak a Szuezi-csatornán

Nagyvilág2004.12.20, 02:27

A Szuezi-csatorna térsége, illetve az iraki Um Kaszr város kikötője is terrortámadás célpontja lehet - értesült az arab sajtó.

Közösen lép fel az illegális bevándorlók ellen Párizs és London

Nagyvilág2004.11.15, 18:41

Fokozza az illegális bevándorlás elleni közös küzdelmet Franciaország és Nagy-Britannia. Villepin francia és Blunkett brit külügyminiszter Calais-ban megállapodott arról, hogy közös technikai fejlesztéssel próbálják elkerülni, hogy a francia kikötőkben Anglia felé tartó hajókra szökjenek fel az illegális bevándorlók. A két ország közös repülőjáratokon toloncolja majd haza az illegális bevándorlókat a tervek szerint. Calais után Dunquerque kikötőjében is hasonló fejlesztéseket terveznek.

Hat hajó ütközött össze Hongkongban

Nagyvilág2004.08.19, 12:55

Hat hajó ütközött össze a rossz látási viszonyok miatt a hongkongi kikötőben. Egy tengerész vízbe esett. A várost már harmadik napja szmog lepi be, a hatóságok otthon maradást tanácsoltak a szív- és légúti betegségekben szenvedőknek.

Haveroknak intézett iraki megrendeléseket egy amerikai tisztviselő

Nagyvilág2004.07.08, 14:17

Ismerősei cégeinek próbált zsíros iraki megrendeléseket szerezni egy vezető Pentagon-tisztviselő. A helyettes államtitkár attól sem riadt vissza, hogy jogtalanul folytasson le vizsgálatokat több iraki beruházás kapcsán. Ezeken a vizsgálatokon aztán olyan problémákat állapított meg, amelyeket ismerősei cégei segítségével javasolt megoldani. Így szerzett megrendelést egy ismerősnek az Umm Kaszr-i kikötőben, és megpróbált kiügyeskedni egy mobilhálózat-kiépítési szerződést is egy olyan cégnek, amely egy korábbi pályázaton már veszített.

Tizenegy halott egy izraeli robbantásban

Nagyvilág2004.03.14, 17:42

Tizenegy ember vesztette életét az izraeli Asdod kikötőjében, miután több pokolgép lépett működésbe. A robbantásokban 19 ember sérült meg.

Elsüllyedt egy amerikai sétahajó

Nagyvilág2004.03.07, 11:26

Elsüllyedt egy sétahajó szombaton Baltimore kikötőjében, két ember  meghalt, és három személyt még mindig nem találnak.

Uriániumoxidot találtak a rotterdami kikötőben

Nagyvilág2004.01.15, 20:36

Egy rotterdami fémhulladék-feldolgozó cég radioaktív anyagot, egy kilogrammnyi uriániumoxidot talált a hét elején egy Jordániából érkező szállítmányban.

Szaddám- és bin Laden-babákat foglaltak le Izraelben

Nagyvilág2003.11.26, 19:25

Izraeli vámosok szerdán Haifa kikötőjében lefoglaltak 400 Oszama bin Laden-babát és 50 Szaddám Huszein-figurát.

Óriási kábítószerfogás Marokkóban

Nagyvilág2003.11.15, 08:41

A marokkói rendőrség 6,3 tonna kábítószer-alapanyagot foglalt le Tanger kikötőjében egy spanyol teherautón. A söfőrnek sikerült elmenekülni, de a marokkói hatóságok már azonosították a férfit.

Amerikaiak szálltak partra Libériában

Nagyvilág2003.08.14, 14:10

A nigériai békefenntartóknak segédkeznek a most partra szálló amerikai tengerészgyalogosok Libériában. Eközben megkezdték a bevonulást Monroviába a nigériai egységek. A katonáknak nehéz dolguk lesz, a bizonytalan politikai helyzet mellett a kikötőben két napja ezrek fosztogatják az ENSZ és a segélyszervezetek raktárait.