kiképzés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kutya
- Taszár
- Afganisztán
- USA
- Irak
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem kap pénzt Taszár az irakiakért
A taszári bázison hamarosan beinduló kiképzés nem jelent plusz költséget a falunak - mondta Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Taszár megbízott polgármestere szerint azonban az esetleges iraki háborúban bevethető személyek kiképzésével a falu nagyobb kockázatot vállal, amit ellensúlyozhatnának az államkasszából.
- címkék:
- Gál J. Zoltán
- bázis
- kiképzés
- Taszár
- Címkefelhő »
Sorban állnak Afganisztánért a magyar orvosok
Már közel száz orvos és egészségügyi szakember jelentkezett az afganisztáni küldetésre. Az érdeklődés egyik oka a legalább félmillió forintos havi fizetés. A körülmények azonban nem mindennapiak, az orvosok ugyanis önvédelmi fegyver visznek magukkal és a kiképzés része a lövészet is. Bázisuk a kabuli reptéren lesz és sebesült katonák mellett helyi civileket is gyógyítanak majd.
Vizsgálják a taszári kiképzés kockázatát
Magyar polgári és katonai biztonsági szolgálatok vizsgálják, mekkora kockázatot jelent annak engedélyezése, hogy Taszáron nyelvi és - más források szerint - egyéb katonai kiképzést kapjanak iraki ellenzékiek - írja a Magyar Hírlap.
ABC: iraki kiképezőtábort létesítenek Magyarországon
Az ABC hírtelevízió szerint a Pentagon ellenzéki irakiakat képezhet ki Magyarországon, akik később, egy lehetséges invázió során kis csoportokban segítenék a szövetséges csapatokat. A Pentagon szerint még nincs döntés, hol tartják a kiképzést.
Amerika 5000 iraki ellenzékit képez ki
George W. Bush amerikai elnök jóváhagyta mintegy ötezer iraki ellenzéki katonai kiképzését. A kiképzés első fázisa a jövő hónapban kezdődik - írja kormány- és katonai körökre hivatkozva a washingtonpost.com. Az irakiak feladata főként rendészeti-, hírszerzői- és tolmács-tevékenységre korlátozódik.
Terroristák támogatóit fogták el New Yorkban
Vádat emeltek terroristák támogatása miatt öt ember ellen az USA-ban. Az amerikai állampolgárok afganisztáni al-Kaida-táborokban kaptak kiképzést.
Bizonyítékok az Afganisztánban tervezett terrortámadásra
A német nyomozóknak bizonyítékuk van arra, hogy Mohammed Atta, a szeptember 11-i Egyesült Államok elleni terrortámadás elkövetőinek feltételezett vezetője két bűntársával 2000 elejéig Afganisztánban vett részt kiképzésen - írja a The New York Times.
Ellentmondásos a Medgyessy elleni tanúvallomás
Három évvel Medgyessy Péter beszervezése előtt leszerelt a titkosszolgálatoktól a Medgyessy-bizottság szerdai ülésén meghallgatott egykori III/II-es operatív tiszt, aki nem kapott szt-tiszti kiképzést. Ez megkérdőjelelzi a bizottság előtt tett beszámolóját. A volt titkosügynök ugyanis hosszasan beszélt az szt-tisztek feladatairól, ami alapján az ellenzék azt valószínűsítette, hogy Medgyessy beszervezhetett embereket, hálózatot tarthatott fenn, és jelentéseket is írhatott személyekről.
Nem fenyegetik Oroszországot a Grúziában állomásozó amerikaiak
A grúz fegyveresek kiképzésében részt vevő amerikai katonák nem fenyegetik egyetlen szomszédos államot sem - mondta Sevarnadze elnök. Az amerikaiak a múlt héten érkeztek a kaukázusi országba, hogy terroristaellenes kiképzést adjanak a grúz alakulatoknak.
Nem létesít támaszpontot Grúziában az USA
Az amerikai kiképzők a grúz fegyveres erők kiképzése után távoznak az országból. Washington nem tervezi, hogy támaszpontot létesítsen Grúziában - jelentette ki a kontingens parancsnoka. Az USA azért nyújt katonai segítséget a kaukázusi országnak, mert attól tart, hogy annak területére beszivárogtak az al-Kaida tagjai.
Hadgyakorlat miatt törtek be a lakóházak ablakai
Több lakóház ablaka is betört Szolnokon, amikor a tűzszerészek felrobbantották a kiképzéshez használt maradék robbanóanyagot a közeli gyakorlótéren. A szakemberek nem számítottak a levegő nagy mértékű lehűlésére, ami jelentően megnövelte a detonáció erejét. A rendőrség nem állapított meg szabálytalanságot, az érintetteket kártalanítják.
Több ausztrált is kiképeztek az al-Kaida táboraiban
A pakisztáni hatóságok Afganisztán határán elfogtak egy magas rangú tálib katonai vezetőt, de várhatóan visszaküldik hazájába. Már tizenhétre emelkedett azoknak a száma, akik a szerdán fellázadt al-Kaida foglyok után indult hajtóvadászat során vesztették életüket. Időközben az ausztrál államügyészség bejelentette: két ausztrál is kiképzést kapott az al-Kaida táboraiban, ők feltehetően még mindig Afganisztánban tartózkodnak.
Vádemelés terroristák toborzásáért
A brit hatóságok terroristák toborzása és fegyveres kiképzés szervezése címén vádat emeltek az ellen a 43 éves férfi ellen, akit hétfőn tartóztattak le Londonban a Scotland Yard terroristaellenes egységének nyomozói.
Négy géprablót bin Laden táborában képeztek ki
A 19 eddig azonosított géprabló közül legalább négy részt vett kiképzésen az Oszama bin Laden által vezetett terroristatáborok egyikében.