kieső
címke rss- kapcsolódó címkék:
- TV2
- Sztárban sztár
- X-Faktor
- párbaj
- Sztárban sztár leszek!

Újabb versenyző búcsúzott a Sztárban sztár leszek!-ből: őt küldte haza a közönség
Újabb versenyző búcsúzott vasárnap, valakinek ismét véget ért a verseny a Sztárban sztár leszek!-ben.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hatalmas dráma után újabb nagy esélyes esett ki a Sztárban sztár leszek!-ből
A Sztárban sztár leszek! legutóbbi élő show-jában már csak hét énekes állhatott színpadra, akik egyéni produkciójukon kívül csoportos extra előadásokkal is készültek az estére. A műsorban érezhetően egyre fokozódik a feszültség, hiszen a mentorok és a versenyzők is érzik, hogy egyre nagyobb a tét, ahogyan közeledik a cél. A mai adás egyéb meglepetéseket és sokkoló pillanatokat is tartogatott mind a nézők, mind a versenyzők számára; Pápai Joci is készült egy extra produkcióval, ugyanis legújabb dalát adta elő a stúdióban.
Újabb kieső után megvannak a Dancing with the Stars elődöntősei
Az Egyéjszakás kaland jegyében telt a Dancing with the Stars hatodik élő show-ja, ahol már csak öt páros léphetett színpadra. Az este során a versenyben lévő sztárok saját táncpárjukkal, majd egy másik profi táncossal színpadra léptek egy extra produkcióval. A táncpárok tudták, hogy nagy a tét, ugyanis ezen az estén az elődöntőbe jutás volt a tét. Ezért is volt minden eddiginél nagyobb feszültség az eredményhirdetéskor, a kiesők csalódottan vették tudomásul, hogy a cél előtt kell távozniuk a műsorból.
Drámai fordulat: az egyik nagy esélyes esett ki a Sztárban sztár leszek!-ből - videó
Véget ért a meglepetések éjszakája a TV2 Sztárban sztár leszek! című műsorában, egy újabb tehetségnek kellett elhagynia a stúdiót. A napi győztes Szologhjan Edgar lett, így neki nem kellett izgulnia azon, hogy vajon továbbjut-e a következő adásba.
Hatalmas dráma után újabb páros esett ki a Dancing with the Starsból
Már csak hat páros léphetett színpadra november 11-én a Dancing with the Starsban, akik két tánccal is készültek a mostani adásra, mivel egymással kellett párbajozniuk a még versenyben lévő táncosoknak. Elképesztő izgalmakat és drámát követően ismét egy újabb nagy esélyes távozott a műsorból, akik nagyon csalódottan fogadták, hogy a műsor felénél estek ki a versenyből.
Nem akarják már látni a nézők, hazaküldték a TV2 sztárját a show-ból: könnyek között búcsúzott
Egy páros számára szombat este is véget ért a verseny a Dancing with the Starsban, csalódottan távoztak.
Kemény küzdelem után ők estek ki az Ázsia Expresszből
Egyre nagyobb a feszültség az Ázsia Expressz negyedik évadában, ahol a ma esti adásból újabb páros volt kénytelen távozni.
- címkék:
- Ázsia Expressz
- hajsza
- kieső
- Címkefelhő »
Búcsúznia kellett: nem látjuk többet képernyőn a TV2 sztárját
A Sztárban sztár leszek! vasárnap esti adásában ismét két versenyző került a veszélyzónába, és valakinek bizony távoznia is kellett.
Újabb nagy esélyes távozott a Sztárban sztár leszek!-ből
Visszatért a normális kerékvágásba a Sztárban sztár leszek! a harmadik élő show-ra, ugyanis egy újításnak köszönhetően az első két élő show-ban egy-egy ráadásként megtartott énekestől búcsúztak a mentorok. A top 12-es mezőnnyel a megszokott menetben zajlott a harmadik adás, melynek végén nagy meglepetést okozott mindenkinek, hogy kitől kellett búcsúzni a csapatnak.
- címkék:
- Sztárban sztár leszek
- dráma
- kieső
- Címkefelhő »
Megvan a Dancing with the Stars első kiesője: a színészt sokkolta zsűri döntése
Szombat este elindult a Dancing with the Stars, a TV2 táncos vetélkedője, amelyben ismert emberek mérik össze tánctudásukat, segítőik és partnereik pedig profi táncosok. A műsor első kiesői máris távoztak.
Ez a páros távozott elsőként a Dancing with the Stars negyedik évadából
Ma este kezdődött a Dancing with the Stars negyedik évada, az első élő show-ban is rengeteg drámai piallanatot élhettek át a műsor nézői, akiknek rengeteg meglepetéssel készültek a stúdióban. Az előző évadokhoz képest történt változás a zsűriben, a stúdió kialakításában, a táncparketten, sőt a zenei aláfestésben is, ugyanis a műsor történetében először már nem élőzenekar kísérte a táncos produkciókat. A zsűri létszáma háromfősre csökkent, idén Ördög Nóra, Szente Vajk és Juronics Tamás pontozza a táncosok produkcióit. A mezőny a megszokott tíz párossal indult, azonban az este végén egy távozott közülük, ami nagyon meglepte az egész sstúdiót. ...
- címkék:
- TV2
- tánc
- Dancing with the stars
- kieső
- Címkefelhő »
Az egészségét is kockáztatta a Sztárban sztár énekese a műsor miatt
Ahogy azt korábban írtuk, Molnár Tibor, azaz Trap kapitány esett ki a Sztárban sztár hetedik élő show-jából, akiről kiderült, hogy egészségét is kockáztatta a műsor érdekében. Az énekes régebben elárulta, hogy súlyos beteg, mégis vállalta a szereplést és elmondása szerint egyáltalán nem bánta meg.
Ezt gondolja Valkusz Milán kiborulásáról a Sztárban sztár legutóbbi kiesője
Mint azt korábban írtuk, olyan dolog történt a Sztárban sztár színpadán, mint még soha ezelőtt. Ugyanis a kiesés szélén álló két versenyző közül a továbbjutó végül fel akarta adni versenytársa javára, amit nem engedhettek meg neki a szerkesztők. Valkusz Milán sírásban tört ki továbbjutása miatt, a tényelges kieső, Trap kapitány, azaz Molnár Tibi vigasztalta az énekest.
Sztárban sztár: Ezek a versenyzők jutottak be a döntőbe
Vasárnap este a Sztárban sztár kilencedik évadában elődöntőjében öten versenyeztek a döntős helyért. A műsor végén Trap kapitány búcsúzott, Valkusz Milán sírva vette tudomásul, hogy továbbjutott.
- címkék:
- Trap kapitány
- kieső
- Sztárban sztár
- TV2
- Címkefelhő »
Sztárban sztár: újabb versenyzőt küldtek haza a nézők
A Sztárban sztár kilencedik évadának hatodik adásban sem volt hiány drámában. Valakinek most is mennie kellett.
- címkék:
- Sipos Tomi
- kieső
- Sztárban sztár
- TV2
- Címkefelhő »
Sztárban sztár: két versenyzőnek is mennie kellett
Rendhagyó volt a Sztárban Sztár varsárnap esti adása, két versenyző is kiesett.
- címkék:
- kieső
- Sztárban sztár
- Címkefelhő »
Ezt gondolja Judy a Sztárban sztár még versenyben lévő énekeseiről
Egy hónap szereplés után esett ki a Sztárban sztárból Judy, akinek az elmúlt időszak nagyon húzós volt, hiszen fellépései és családja mellett kellett teljesítenie hétről-hétre. Elmondása szerint nem lepte meg, hogy ő távozott a negyedik élő show-ból, de nem veszteségként tekint erre az egy hónapra, hiszen sok barátot és még több tapasztalatot is szerzett. Kiesése után azt is elmondta, hogy mit gondol versenytársairól és szerinte ki a legesélyesebb a győzelemre.
Nézzen képeket a Sztárban sztár negyedik élő show-járól! - galéria
- címkék:
- Tóth Andi
- kieső
- Sztárban sztár
- TV2
- Címkefelhő »
Újabb nagy esélyes távozott a Sztárban sztár kilencedik évadából
A Sztárban sztár kilencedik évadának negyedik élő show-ja egy különleges adás volt, ugyanis az este folyamán mutatták be a TV2 legújabb vetélkedőjének, a Zsákbamacskának az első különkiadását, melyben a Sztárban sztár énekesei mérték össze tudásukat. A vetélkedőt megelőzően azonban elkezdődött a verseny, melyben az eredeti tizenkettes mezőnyből már csak kilencen maradtak. Az élő show végén ismét nagy meglepetés érte a mezőnyt, ugyanis egy nagy esélyes távozott a műsorból.
Megszólalt a Sztárban sztár legutóbbi kiesője
Ahogy korábban írtuk, újabb énekes távozott a Sztárban sztárból, aki elmondta, hogy miért vállalta a szereplést és hogyan érzi magát a kiesés miatt.
"Te nem vagy egy sz*r!" - Kiesése után vallott érzéseiről a Sztárban Sztár versenyzője
Nemazalány, azaz Halastyák Fanni búcsúzott harmadikként a Sztárban Sztár idei évadából.
Sztárban Sztár: Imádta a zsűri, mégis távoznia kellett ennek a versenyzőnek
A Sztárban Sztár kilencedik évadának második adásában Kamarás Iván, Schoblocher Barbara és Tarján Zsófi kerültek a veszélyzónába.
- címkék:
- Tarján Zsófia
- kieső
- Sztárban sztár
- Címkefelhő »
Két játékos is kiesett a ValóVilágból: egy fiú és négy lány maradt játékban
Szombat este lezajlott a ValóVilág történetek első hármas párbaja. A nézők arról dönthettek, hogy Melina, Márió vagy Ákos essen ki.
- címkék:
- kieső
- ValóVilág 11
- Címkefelhő »
Sztárban Sztár: ő a kilencedik évad első kiesője
Kitettek magukért a versenyzők a Sztárban Sztár első adásában, de valakinek búcsúznia kellett.
- címkék:
- Zdroba Patrik
- kieső
- Sztárban sztár
- Címkefelhő »
Konyhafőnök VIP: újabb versenyző távozott a döntő hetén - videó
Hamarosan kiderül, ki nyeri a Konyhafőnök VIP idei évadát: már csak négyen vannak versenyben.
"Mindig is nehezebben jöttem ki a nőkkel" - megszólalt a Farm VIP legutóbbi kiesője
Hamarosan véget ér a TV2 nagy sikerű sztárrealityjének idei évada. Az egyesek által csak "paraszt Exatlonként" emlegetett Farm VIP az utolsó adásokra is bőven tartogat izgalmakat.
- címkék:
- Szarvas Andi
- kieső
- Farm VIP
- TV2
- Címkefelhő »
Újabb nagy esélyes távozott a Farm VIP-ből
Egyre nő a feszültség a Farm VIP-ben, ahogy a vége felé közeledik a műsor. A játékosok érzik már, hogy közel a cél, mindenki egyre inkább a győzelemre koncentrál. A legutóbbi farmgyűlésen már csak nyolcan ültek a kiválasztáson, ahol Völgyi Zsuzsit küldték párbajozni.
- címkék:
- kiválasztás
- párbaj
- kieső
- Farm VIP
- TV2
- Címkefelhő »
Beleült Barnába a ValóVilág legutóbbi kiesője: takaró alatt ment a maszatolás (18+)
Lassan egy hónapja vette kezdetét a ValóVilág tizenegyedik évada, és botrányos jelenetekben nincs hiány. Nemcsak balhéktól hangos azonban a villa, az ágynyikorgás és a nyögések hangja is betölti a hálószobát.
Váratlan fordulat: Távozott a Farm VIP egyik legesélyesebb játékosa
Völgyi Zsuzsi és Budavári Fülöp csaptak össze egy párbajban, a végén pedig egyiküknek távoznia kellett.
Konyhafőnök VIP: Kollányi Zsuzsi búcsúzott a műsortól
A zsűri döntése alapján ezúttal Kollányi Zsuzsinak kellett búcsúznia a Konyhafőnök VIP legutóbbi adásában.
Megvan a Farm VIP legújabb kiesője
Ahogy írtuk, Visváder Tamás önként távozott a Farm VIP harmadik szériájából, de egy másik játékosnak is véget ért a játék.
Ő lett a Farm VIP legújabb kiesője
Szoros verseny volt, végül a győztes párbajozó sírta el magát.
- címkék:
- kieső
- Farm VIP
- TV2
- Címkefelhő »
A Nagy Ő: Árpa Attila három lányt is hazaküldött
A Nagy Ő legutóbi adásában drámai rózsaceremóniát tartottak.
- címkék:
- Árpa Attila
- kieső
- A Nagy Ő
- Címkefelhő »
Hazazavart újabb két nőt Árpa Attila
Újabb rózsaceremónián van túl Árpa Attila, így már csak hat lány versenyezhet tovább a Nagy Ő szívéért.
- címkék:
- Árpa Attila
- Nagy Ő
- kieső
- rózsaceremónia
- TV2
- Címkefelhő »
Ezt gondolja kieséséről a Sztárban sztár leszek! versenyzője
Ahogy korábban megírtuk, Jósa Tamás távozott a Sztárban sztár leszek! műsorából, épp az elődöntő előtti héten. Tóth Gabi utolsó énekese búcsúzóul hatalmasat énekelt, amikor Balázs Fecó bőrébe bújva annak egyik legnagyobb slágerét, a Homok a szélben című dalt énekelte el, még mentorát is megríkatta. Az énekes elmondása szerint már érezte, hogy neki kell távoznia a nyolcadik élő show után, hiába ő állt a zsűri lista élén.
Azonnal távoznia kellett a ValóVilág játékosának: az egyik villalakó összeomlott a hírtől
Javában dübörög a ValóVilág tizenegyedik évada, és egy hét alatt annyi minden történt a luxusbörtönben, mintha már egy hónapja bent élnének a játékosok. A hétvégi adásokban történtek azonban sokkolták a játékosokat.
Neki kellett búcsúznia: ez az énekes nem jutott tovább a Sztárban sztár leszek! elődöntőjébe
Már nincs messze a Sztárban sztár leszek! döntője, jövő héten már az elődöntőre készülhetnek a versenyzők.
Ő lett a Farm VIP első kiesője
A TV2 Farm VIP-ben megtörtént a műsor első párbaja, és az is eldőlt, ki lett az új évad első kiesője.
- címkék:
- párbaj
- kieső
- Farm VIP
- TV2
- Címkefelhő »
Hazazavart Árpa Attila két lányt
Újabb nehéz döntést kellett meghozzon Árpa Attila a Nagy Ő rózsaceremóniáján, mely után két hölgy távozott. Így már csak tíz nő verseng tovább a színész kegyeiért.
A Sztárban sztár leszek! kiesője meglepően nyilatkozott
A Sztárban sztár leszek! tegnapi show-ja meglepő fordulattal végződött, ugyanis Szirtes Dávid kiesése sokkolta a zsűrit. Az énekes a műsor után Nagy Rékával beszélgetett titkairól.
Ez a páros távozott a Dancing with the Starsból: kialakult a döntős mezőny
A Dancing with the Stars harmadik évadának hetedik show-jában minden a szerelemről szólt, és ha ez nem lennne elég, egy hatalmas villantással Gabriela Spanic is visszatért.
A finálé előtt esett ki az egyik legesélyesebb páros az Ázsia Expresszből
Az Ázsia Expressz holnapi döntője előtt búcsúzott a versenytől az egyik legnagyobb esélyes.
Megvan a Sztárban sztár leszek! hatodik élő show-jának kiesője
Már a hatodik élő adással jelentkezett a Sztárban sztár leszek! című tehetségkutató, melyben a megcsappant létszám miatt a mai este során már dupla produkciókkal álltak színpadra a még versenyben lévő énekesek. Az egyéni előadások után csapatban is bizonyítaniuk kellett a tehetségüket. Lássuk, mi történt a hatodik élő show-ban és kinek kellett végül távoznia a versenyből.
Nem voltak rá kíváncsiak a nézők, távozott a tehetségkutató sztárja
Az X-Faktor 2022-es évadának elődöntőjében a versenyzőknek két produkcióval kellett bizonyítaniuk a finálé előtt. A továbbjutást jelképező két székért pedig hatalmas harc folyt. Végül Helfy Alexa számára véget ért az X-Faktor.
- címkék:
- Helfy Alexa
- X-Faktor
- elődöntő
- kieső
- Címkefelhő »
DWTS: Ez a páros nem jutott be az elődöntőbe
A Dancing with the Stars hatodik élő showjában az előző széria versenyzői is visszatértek. Fergeteges produkciókat láthattunk, de valakinek most is búcsúznia kellett.
Nagy meglepetéssel zárult a Dancing with the Stars hatodik élő show-ja
Már csak öt páros maradt versenyben a Dancing with the Starban, hamarosan kiderül, hogy ki nyeri az idei évadot. A ma esti adásban a top ötben lévő párokhoz az előző évad versenyzői is csatlakoztak. A múlt heti adásban is extra produkciókkal színesítették az estét, ma is sok meglepetéssel kedveskedtek a tévénézőknek. A műsor végén egy olyan páros távozott, aki nagy meglepetést okozott a kiesésével a tévénézőknek és a zsűrinek egyaránt. Jövő héten már az elődöntővel folytatódik a show a továbbjutó négy táncpárral.
A szakítás is felmerült Gáspár Evelinékben
Ma este kiderül, hogy melyik páros viheti haza a Párharc fődíját és egyben a dicsőséget a műsor győzteseként. A döntő kapujában kieső Gáspár Evelin a Mokka vendégeként beszélt a műsorról és a kiesés utáni érzéseiről.
Erre senki sem számított: ők lettek a Párharc újabb kiesői
A Párharcban elkezdődött a végjáték, és a legújabb kieső páros a bizonyíték rá, hogy nem lehet megtippelni a játék végét.
Elkezdődött a Párharc végjátéka, valaki ma azonnal távozik a műsorból
Ma este fontos fordulóponthoz érkezik a TV2 vetélkedője, a Párharc, ugyanis a mai bátorságpróba után azonnal távozik az egyik páros, így a pénteki fináléban ők már biztosan nem lehetnek ott. A következő feladat talán az eddigi legveszélyesebb és legösszetettebb próba, aminek ismertetésekor a versenyben lévő párok is megrémültek.
Csalódottan távozott a Párharc legutóbbi kieső párosa
Újabb páros távozott a Párharc című játékból, akiket a műsor nagy esélyeseiként tartottak számon. Ők maguk is meglepődtek az eredményen és meglepő dolgokat mondtak a kiesésükkel kapcsolatban.