kiesés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- TV2
- X-Faktor
- párbaj
- Sztárban sztár
- RTL Klub
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiesett a Fucsovics, Balázs páros a budapesti tenisztornán
A Fucsovics Márton, Balázs Attila páros a negyeddöntőben kiesett a budapesti, 501 ezer euró (156 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.
Nagy Duett: Pumped Gabo és Marcellina nyilatkoztak a kiesés után
A Nagy Duett első kiesője Pumped Gabo és Marcellina párosa volt. Az énekesnő mosolyogva viselte a vereséget, Gabo azonban helyette is búslakodott. A Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak elárulta a celeb, hogy ez most neki egy hatalmas törés, és nem is akar úgy tenni, mintha nem az lenne. „Ez most rossz" – vallotta be Gabo, aki teljesen magába roskadt az eredmény miatt. Azt azért még ki lehetett húzni belőle, hogy mihez kezd az így felszabadult idejével.
Megállhat a Bundesliga-óra Hamburgban, majd jöhet Dollal a tündérmese
Nagyon nehéz helyzetben van a Hamburger SV, az egyetlen klub Németországban, amely 1919-es alapítása, illetve a Bundesliga 1963-as indulása óta mindig az élvonalban szerepel, így idén először fordulhat elő a történelme során, hogy kiesik a másodosztályba. A HSV fölött már évek óta ott lebeg ennek a lehetősége, de az idei helyzetben már csak a csoda segíthet.
ÉNB Alexa búcsúzott a Celeb vagyok, ment ki innen! csapatától
Egyre fogyatkoznak a celebek a dzsungelből, legutóbb ÉNB Alexa esett ki a játékból. A celeb elmondta, nagyon sajnálja, hogy véget ért számára a kaland.
Tóth Andi is kiesett a Celeb vagyok, ments ki innen című műsorból
Hercezg Zoli, Anger Zsolt és Pintér Tenya után ma este Tóth Andi számára is véget ért a Celeb vagyok, ments ki innen című műsor.
Pintér Tibor számára is véget ért a Celeb vagyok, ments ki innen című műsor: videó
A Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorból ezentúl minden este távozik egy-egy celeb. Az első kieső Herczeg Zoli volt, ezúttal pedig Pintér Tibornak is távoznia kellett. Vajon mi lesz vele Andi nélkül?
Herczeg Zolinak kellett távoznia a Celeb vagyok, ments ki innen műsorából: videó
A Celeb vagyok, mentski innen című műsorból elsőként Herczeg Zolinak kellett távoznia, ő kapta ugyais a legkevesebb szavazatot a nézőktől.
Nem jutott tovább a DVTK a Kontinentális Kupában
A DVTK Jegesmedvék csapata 3-1-re kikapott a házigazda Ritten Sport együttesétől, így nem jutott tovább a jégkorong Kontinentális Kupa vasárnap zárult harmadik köréből.
Tóth Bettina esett ki az X-Faktorból: videó
A tegnapi X-Faktor Tóth Bettina kiesésével ért véget, így ő már nem vehet részt a jövő heti döntőben.
- címkék:
- Tóth Bettina
- X-Faktor
- kiesés
- RTL Klub
- Címkefelhő »
Cserpes Laura megkönnyezte Gyurta Dani kiesését
Gyurta Dani az idei vizes vb-n nem úgy szerepelt, ahogy tervezte, pedig szerelme is ott szurkolt neki az arénában. Cserpes Laura könnyekben tört ki, miután Dani kiesett 200 méter mellen csütörtökön.