Kiemelt ügyek Kovács Noémivel

címke rss
Tévében a közelmúlt legbrutálisabb magyar gyilkosságai

Tévében a közelmúlt legbrutálisabb magyar gyilkosságai

Október 12-én, 22.10-kor indul az Origo vezető újságírójának hetente jelentkező bűnügyi magazinja, Kiemelt ügyek Kovács Noémivel címmel a LifeTV-n. A 10 részes sorozat minden pénteken régebbi, ismert bűnügyek mellett újabb gyilkosságok részleteit és hátterét is bemutatja. Emellett a nyomozók felkérésére dolgozó bűnügyi szakértők, például a fegyverszakértők, okiratszakértők, igazságügyi fizikus szakértők és egy csontokat vizsgáló orvosszakértő munkájába is bepillantást nyújt.

Új életet kezdett Balla Irma anyagyilkosság miatt elítélt fia

Itthon2018.10.12, 10:05

Amíg nem születik jogerős ítélet a Balla Irma-ügyben, Schönstein Sándor úgy érzi, nem lehet elégedett. A 2007 tavaszán meggyilkolt fideszes képviselő, anyagyilkosság miatt 12 évre ítélt fiát kiengedték a börtönből, miután D. Lajos beismerte, hogy ő ölte meg Balla Irmát. Bár ezt a vallomást visszavonta a sorozatbetörő, a döntő bizonyíték ellene szól. Eközben Schönstein Sándor megpróbált új életet kezdeni. Sokáig nem talált munkát, és ismerkedni sem tudott. Balla Irma fia más mellett arról is beszélt az Origo riporterének, mire elég a 10 millió forint kártérítés, amit kifizettek neki a börtönévekért.  

Megkívánta a 81 éves asszonyt perverz gyilkosa

Itthon2018.10.19, 12:03

Megdöbbentő választ adott a kántorjánosi gyilkosság miatt elítélt férfi a nyomozóknak arra a kérdésre, miért ölte meg a nyugdíjast 2002-ben. Az akkor 41 éves helyi férfit 13 évvel a brutális gyilkosság után kapták el a rendőrök, akik a nyomozás legizgalmasabb és sohasem hallott részleteit osztották meg a ma este 22.10-kor a LifeTV-n látható Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című műsor riporterével. 

Kiderült, ki lehet a felelős a gyógyszer-túladagolásban meghalt beteg haláláért

Itthon2018.10.26, 13:51

Több gyanúsítottja is van a nyomozóknak a 3 évvel ezelőtti budapesti tramadol-túladagolási ügyben. Ennek a részletes nyomozását mutatja be ma este, október 26-án 22.10-kor a LifeTV új bűnügyi magazinja, a Kiemelt ügyek Kovács Noémivel. 

Így ölhette meg a férjét a szegvári asszony

Itthon2018.11.02, 20:10

Az asszony 15 évvel férje eltűnése után beszélt a nyomozóknak arról, mi történt 2000 novemberében Magyartés külterületén. Még azt is megmutatta, emlékei szerint hova ásta el a holttestet, amit nem találtak meg a rendőrök, ráadásul a vallomását is visszavonta. Ennek ellenére megvádolták az asszonyt férje meggyilkolásával. A szegvári ügy nyomozásának részleteit mutatja be ma este, november 2-án 22.10-kor a LifeTV új bűnügyi magazinja, a Kiemelt ügyek Kovács Noémivel. 

Szatyorban dobták ki a meggyilkolt csecsemőt

Itthon2018.11.07, 13:55

Szemétszedés közben találtak rá egy másfél kilós kisfiúra Tatabányán 2003-ban. Meggyilkolták. Tizenkét évvel később a modern bűnügyi technika segítségével sikerült megtalálni és vallomásra bírni a gyilkosát. A LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című műsorának pénteki adásából kiderül, pontosan mi történt a kisbabával, hogyan nyomoztak az ügyben, és egy igazi DNS-labort is láthatunk, ahova kívülállókat még sohasem engedtek be, legalábbis mostanáig.

Bestiális gyerekgyilkosság: kegyetlenül megkínozta kisfiát egy nevelőapa

Archívum2018.11.08, 23:06

81 évvel ezelőtt, 1937 októberében brutális gyerekgyilkosság kavarta fel az indulatokat Magyarországon. Egy 26 éves alsódabasi gazda agyonverte 3 éves beteg unokaöccsét, de előtte meg is kínozta a kisfiút. A történetet kiemelt ügyként kezelték a sajtóban. Nem volt olyan országos napilap, amelyik ne cikkezett volna róla hónapokon keresztül. A kor sztár bűnügyi tudósítói igyekeztek részletesen feltárni a gyilkosság éjszakájának eseményeit, aztán a tárgyalásról is írtak, ahol kiderült, hogy a férfi nem vállalja a tettét, a feleségére mutogat.

Hidegvérrel gyilkoltak a soproni tinédzserek

Itthon2018.11.16, 13:47

Hat évvel ezelőtt két férfit agyonlőttek egy soproni lőtéren. Nem volt könnyű dolga a nyomozóknak, mivel a tetthely tele volt ujjlenyomatokkal és az áldozatok életében sem találak olyan embert, aki meg akarta volna őket ölni. Ráadásul a gyilkosok több fegyvert használtak, így az is kérdéses volt, hány támadót keresnek, és ki lőhetett rá kire. A legnehezebb viszont az volt, amikor arra keresték a választ, miért kellett ennek a két embernek meghalnia. A soproni lőtéri kettős gyilkosság nyomozásának részleteit mutatja be ma este, november 16-án 22.10-kor a LifeTV új bűnügyi magazinja, a Kiemelt ügyek Kovács Noémivel.

Gyilkosság történt a Muskotály utcában

Life.hu2018.11.20, 13:17

Brutális fejszés gyilkosság történt egy budai kis utcában 85 évvel ezelőtt. Egy jó nevű család egyik tagját ölték meg, aki egy neves, Kossuth-díjas vegyész professzor első felesége volt. Hamar kiderült, ki tette, de az a mai napig nem világos, miért támadt rá asszonyra, aki nagyon szerette őt.

Rettegett új családjától a lakásmaffia áldozata

Itthon2018.11.23, 15:20

Múlt héten fogtak el 10 embert, köztük 4 ügyvédet ingatlancsalási ügy miatt, egyik áldozatuk rokonainak feljelentése alapján. A tíz emberből az egyiket emberkereskedelemmel is meggyanúsították. Ennek a csoportnak az áldozata lett az a 88 éves értelmiségi, aki az Origónak mesélte el, hogyan érték el, hogy feleségül vegyen egy 27 éves nőt, hogyan vették el a pénzét és hogyan alakították át a házát úgy, hogy szinte megfagy éjszakánként. O. Ottó azt mondja, volt olyan, hogy magára zárta a kis szobája ajtaját, annyira rettegett. Az idős férfi hozzájárult neve közléséhez, és arcát is vállalta, mi azonban végül úgy döntöttünk, hogy személyyiségi ...

Előző
  • 1
  • 2
Következő