kiemelt sportcikk

címke rss

Miért rohant le a pályáról az öntörvényű milliárdos?

Sport2014.01.24, 17:09

A főtulajdonos Matyi Dezső kiszállásával nagyon nehéz helyzetbe került a Pécsi MFC. Az öntörvényű üzletembert sosem fogadták el a pécsi szurkolók, és voltak konfliktusai az önkormányzattal is. De mi vezethetett oda, hogy hét év után mindenki számára váratlanul levette a kezét a klubról, és látványosan összerúgta a port egy félig állami tulajdonú bankkal?

"Próbálok nem gondolni a fenyegetésre" - magyar készülődés a téli olimpiára

Sport2014.01.23, 07:57

A Szocsiba készülő magyar sportolók és sportvezetők egyelőre csak találgatnak, mennyire kell komolyan venni a téli olimpia terrorfenyegetettségét. A híreket nyugtalanítónak tartják, de egyelőre nem félnek, az pedig eszükbe sem jutott, hogy emiatt kihagyják a játékokat.

Betört a kirakat Kassai mögött

Sport2014.05.09, 11:31

Bede Ferenc korábbi játékvezető szerint azért nem utazhat Kassai Viktor a brazíliai világbajnokságra, mert az MLSZ Játékvezetői Bizottsága nem menedzseli megfelelően a magyar bírókat. A szövetségnél azonban azt mondják, csupán arról van szó, hogy a FIFA kicserélte a mezőnyt, a 2011-ben az év játékvezetőjének választott Kassai mellett számos más sztárbíró is otthonról nézi majd a vébét.

Bőgőmasinából kétszeres aranylabdás

Sport2014.01.14, 14:58

Szegény családba született, apja alkoholista, testvére kábítószerfüggő volt. Meg kellett operálni a szívét, kitalálták, hogy megerőszakolt egy nőt, elátkozta egy varázsló, őt azonban ezek csak erősebbé tették. Nemrég megjelent életrajzi könyvének segítségével bemutatjuk, hogyan lett Cristiano Ronaldóból kétszeres aranylabdás focista.

A halálcsoportban sem reménytelen a helyzetünk

Sport2014.01.12, 13:13

Bár a világbajnokkal egy csoportba, a címvédő házigazdával pedig egy ágra került a magyar férfikézilabda-válogatott a dániai Európa-bajnokságon, kis szerencsével akár minden idők legjobb Eb-szereplése sem lenne elérhetetlen. Nagy László hiánya azonban döntő lehet. A csoportból való kieséssel saját dolgunkat nehezítenénk meg a riói olimpia felé vezető úton.

Most aztán tényleg kijutunk az Eb-re

Sport2014.01.08, 13:15

Egyenlők lesznek a légiósok és az itthon játszók a válogatottban? Mit keres hét győri focista a keretben? Huszti Szabolcsra tényleg nincs esély? Hogy lehet többéves munkát néhány hónap alatt elvégezni? Többek között ezekre a kérdésekre szerettünk volna választ, amikor meglátogattuk a két napra Telkibe vonult, 32 fős magyar válogatottat. Volt, amelyikre kaptunk választ, volt, amelyikre nem.

Az Eb-n már nem lehet kísérletezni

Sport2014.01.06, 19:29

Szűk egy hét áll még a magyar férfikézilabda-válogatott rendelkezésére, hogy megoldja Nagy László hiányát, és úgy összeálljon a vasárnap rajtoló Európa-bajnokságra, hogy legalább a csoportból továbbjusson. Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint szorítja a csapatot a sportfinanszírozási rendszerből fakadó eredménykényszer.

Ne higgy el mindent!

Sport2013.12.30, 16:26

Kijutunk a vébére, külföldi sztáredző lesz a szövetségi kapitányunk, most megnyerjük a BL-t, az idén megverjük Vettelt, végre padlóra küldjük Klicskót, sosem doppingoltam. Összeszedtük az év blöffjeit.

Csak egymást nem verik a Gyurta testvérek

Sport2013.12.23, 09:42

A dániai rövidpályás Európa-bajnokságon Gyurta Dániel (100 és 200 mell) mellett Gyurta Gergely (1500 gyors) is aranyérmes lett. A 22 éves úszónak ez volt az első, felnőtt világversenyen szerzett aranya, ehhez kellett egy nagyszerű edzőtrió, egy jó neveltetés és egy remek testvéri kapcsolat. Az apa szerint minden percüket együtt töltik Gyurtáék, akik még kiskorukban sem verekedtek egymással.

Hülyék vagyunk, de mi fizetünk

Sport2013.12.16, 08:01

A legtöbb pénz már jó ideje az angol fociban van, és a Premier League globális vonzereje sok milliomossal hiteti el, hogy futballklubot venni a legjobb befektetés. Sokszor azonban a fontmilliókhoz dilettantizmus és arrogancia társul: önkényesen megváltoztatják a klub százéves nevét és színeit; haverokat, rokonokat vagy agyhalottakat ültetnek kulcspozícióba, vagy éppen az edző helyett maga a tulajdonos állítaná össze a csapatot. Bizarr és megmosolyogtató történetek az angol futballból.

Nógrádba gyertek focistáért!

Sport2013.12.16, 08:01

Lugosi Zoltán az egyetemi ösztöndíjából indított be sikeres romaegyesületet a reménytelen helyzetű nógrádi régióban. A 29 éves teológus hallgató a lagymatag gazdag focistapalánták helyett a szegénysorok grundjaiban hisz, szerinte az ott hemzsegő tehetségek a magyar válogatottat is feltámasztanák, ha nem lennének eleve kizárva a magyar foci rendszeréből. A focicsukában alvó gyerekek városában van mire alapoznia, ám néha ő is titokban lop erőt a kitartáshoz. Az Origo helyszíni szemléjén a pénz nélküli építkezés buktatói és szépségei egyszerre mutatkoztak meg, a legfeltűnőbb a foci és a boksz mindent elsöprő szeretete volt.

Hosszú a királynő, de más is van a pakliban

Sport2013.12.16, 08:46

Hosszú Katinka edzője-férje, Shane Tusup nehezen vallja be, de örül annak, hogy a magyar úszónő nem szerzett érmet Londonban. Az ebben a szezonban 32 Világkupa-aranyat nyerő Vasas-versenyző idén számtalan versenyen rajthoz állt, ám méterben így is kevesebbet úszott, mintha edzéseken rótta volna a hosszokat. A párosnak van különleges terve, ám az roppant egyszerű.

Senki nem vesz feleségül egy nőt, aki focizik

Sport2013.12.16, 08:47

Az afgán nőknek óriási kitörési lehetőséget jelent a sport, de nemcsak az általában sokkal felkészültebb ellenfelekkel, hanem a társadalmi előítéletekkel is naponta meg kell küzdeniük. Bár az utóbbi években javult helyzetük, ma is fenyegetik és megvetik őket, edzés közben nem érzik magukat biztonságban, ám ha sikerül eljutniuk egy külföldi versenyre, akkor úgy szárnyalnak, mint a kalitkából kiszabadult madarak.  

Tudjuk, kiket néz jövő nyáron

Sport2013.12.16, 08:01

Miután kiderült, milyen csoportok lesznek a 2014-es focivébén, megnéztük, mi minden történt a legjobb csapatokkal Dél-Afrika óta, és mit várhatunk tőlük Brazíliában.

Óriási blöff vagy meg nem értett zseni a Fradi kirúgott edzője?

Sport2013.12.16, 08:46

A vasárnap menesztett Ricardo Moniz új színt hozott a magyar fociba, azonnal az ujjai köré csavarta a szurkolókat, megválasztották az év edzőjének, majd borzalmas hanyatlásba kezdett az ország legnépszerűbb csapatával. A fradisták a gyenge eredmények dacára most is rajonganak érte, és a vezetőket kárhoztatják, munkatársai viszont hosszasan sorolták, mi mindent rontott el a Ferencvárosnál.

Ha betartod a játékszabályokat, akkor nincs para

Sport2013.11.29, 08:17

Négy stadion építése csúszik, a rohamtempó miatt hibát hibára halmoznak Brazíliában, ahol 2014 nyarán lesz focivébé. Szerdán egy Sao Pauló-i stadion építkezésén meghalt két munkás. Júniusban a Konföderációs Kupán több százezren tüntettek, és bár a nyomornegyedek és a droghálózatok felszámolása megkezdődött, de kétszer is meg kell gondolni, hogy sötétedés után kilép-e az ember a szobából. Jó ötlet volt Brazíliának adni a focivébét?

Ők a halált megvető sportolók

Sport2013.11.29, 13:35

Sarah Teelow ausztrál vízisíző világbajnok 130 kilométer/órás sebességgel száguldott, amikor leoldódtak a lécei. Óriásit bukott, a kórházban belehalt a sérüléseibe. Hogy egy autóversenyző karambolozik vagy egy profi bokszolót eszméletlenre ütnek a ringben, nem számít újdonságnak. Ezek voltaképpen mindennapos sportbalesetek. De nem feltétlenül ezek a legveszélyesebb sportágak.

Miért kínlódik a Fradi?

Sport2013.11.29, 13:35

A légiósokat zavaró szélsőjobbos szurkolók a lelátón, a fizetések csúszásáról szóló pletykák, klikkesedés az öltözőben - a találgatások szerint ezek lehetnek az okai a ferencvárosi labdarúgócsapat hullámzó teljesítményének. Orosz Pál vezérigazgató állítja: mindig mindenki megkapja a fizetését, az enyhe csúszás pedig nem lehet ok a gyenge telejsítményre, mert többet keresnek a Fradinál a játékosok, mint az átlagemberek. Ricardo Moniz körül is kialakultak konfliktusok, állítólag a klubvezetéssel sem teljesen zökkenőmentes a kapcsolata, bár a klubnál  tagadják. Meddig tart még a Moniz-mágia, és hogy teljesít a szenvedélyes holland szakkember ...

A sivatagban pörög fel Ungvári

Sport2013.11.22, 13:23

Ungvári Miklós rajthoz áll a Dakar-ralin Sebestyén Sándorral és Bognár Józseffel. Olimpiai ezüstérmes cselgáncsozónk, aki lóversenyen is indult már, feltöltődésre használja majd a világ legnagyobb tereprali-viadalát, szerinte a sivatagi száguldással kellőképpen felpörög majd a cselgáncsversenyekre is. Meglátogattuk a Sandlander Dakar Teamnél.

Nélkülem nem érdemes nézni a focivébét

Sport2013.11.22, 10:09

Egy olyan focivébét, amelyen nem szerepelek, nem érdemes nézni, mondta szerényen Zlatan Ibrahimovic, miután a svédek 3-2-re kikaptak a portugáloktól, és lemaradtak a jövő évi világbajnokságról. Nem a svéd klasszis az egyetlen, aki nekünk hiányozni fog a vébéről, összeszedtünk egy csapatnyi játékost, akik tudásuk alapján ott lehetnének Brazíliában.

Hollandiában belekerültünk egy spirálba

Sport2013.11.22, 10:10

Bogdán Ádám tagja volt annak az U21-es csapatnak, amely 2008-ban nyolc gólt kapott Szerbiában, de az amszterdami vb-selejtezőn elszenvedett 8-1-es vereséget így is hatalmas traumaként élte meg. A Bolton kapusa azt reméli, a történelmi kudarc felnyitja a döntéshozók szemét, de azt rossz jelnek tekinti, ha egyesek megsértődnek Szalai Ádám kifakadásán. Bogdán nem tudja, miért sikerült ilyen rosszul a bukaresti és hollandiai meccs, de azt látja, hogy az NB I nem tudja az ilyen erőpróbákra felkészíteni a játékosokat.

Djokovic ragaszkodott Fucsovicshoz

Sport2013.11.18, 11:59

Volt olyan nap, amikor egymás után Roger Federerrel, Rafael Nadallal, Stanislas Wawrinkával majd Novak Djokoviccsal edzett. Fucsovics Márton a londoni teniszvébén segített felkészülni a sztároknak, akik közül Nadal annyira megizzasztotta, hogy többször is pólót kellett cserélnie, Djokovic pedig ragaszkodott ahhoz, hogy ő melegítse be. A magyar teniszező szerint az utóbbi években nem jó emberekkel vette körül magát, de négy-öt éven belül szeretne versenyre kelni a top 10-es játékosokkal.

Nem hollandok és nem németek vagyunk

Sport2013.11.06, 18:09

Az MLSZ edzőképzésért felelős vezetője szerint a magyar edzőknek igenis van lelkiismeretük, és a tudásuk legjavát adják. A baj a kiválasztásban van: szinte bárkiből lehetett edző, aki befizetett a tanfolyamokra. Elődje, Mezey György meg sem szólalt a válogatott botrányos vereségei után, Szalai pedig úgy érezte, ráömlött a múlt összes sara. Az 1994-es korosztály lehet hosszú évek után az első, amelyből ütőképes válogatottat alakíthat ki a szövetségi kapitány.

Nem azért vagyok itt, hogy mosolyogjak

Sport2013.11.06, 18:09

Alex Ferguson önéletrajzi könyve felkavarta az indulatokat az angol fociban, ami egy ilyen könyvnél érthető. De a sok, a hírekbe is bekerült sztorin túl vajon mi derül ki a könyvből magáról Fergusonról? Miért lett sikeres? Hogyan használta a pszichológiát? Hogy fegyelmezi a játékosait, és mit mond a riválisairól? És mi az, amiről nem beszél?

Ha kapaszkodsz, akkor nem borul fel a busz?

Archívum2013.11.02, 14:00

Nem tudták még teljesen feldolgozni a szeptemberi busztragédiát, edzőjük és klubvezetőjük elvesztését a győri kosaras lányok. Bár pszichológus is foglalkozott a csapattal, a legjobb gyógymód mégis az, hogy a pályán lehetnek, és ismét játszhatnak. A balesetben megsérültek lassan visszatérnek, de a világ egyik legjobbja, a Jekatyerinburg elleni első tétmeccsükön még csak tízen lesznek a keretben. Az eredmény másodlagos, a hasonló tragédiát átélt embereknek akarnak lelki erőt adni a folytatáshoz.

A haza minden előtt? Hát nem

Sport2013.11.06, 19:01

A válogatottban szerepelni óriási megtiszteltetés, természetes, hogy jövök, ha számítanak rám. Sokszor hallottuk ezt a mondatot sportolók szájából, de nem mindenki vágyik erre a dicsőségre. Az elmúlt években számos húzóember döntött úgy, magánéletbeli okok, egyéni érdekek, vélt vagy valós sérelmek miatt hátat fordít a nemzeti csapatnak. A focistáknál még csak szokjuk, a kéziseknél, kosarasoknál már nem lepődünk meg.

Messi? Nem!

Sport2013.10.30, 17:15

Lionel Messi teljesen megérdemelten nyert zsinórban négy Aranylabdát, és továbbra sem fér kétség hozzá, hogy ő a világ legjobb futballistája. Ez azonban mégis kevés lehet ahhoz, hogy a szakma ötödszörre is királlyá koronázza. 

Magyar kőműves Európa legjobb kutyaszánhúzója

Sport2013.10.22, 15:25

Hering Tamás 1997-ben kezdett el versenyezni, azóta Magyarország első számú kutyaszánhúzója lett, Európa-bajnokságon arany-, világbajnokságon bronzérmet nyert. A győzelmekért pénzt nem kap, maximum egy zsák tápot. A húsz kutyának csak az etetése havonta százezer forintba kerül, ezt a pénzt főleg köművesmunkából teremti elő. Egy gyermeke van. A Mátrában él, amikor nincs hó, különféle edzőkocsikkal edz, bennünket is elvitt egy körre, 18 kutya húzta a 280 kilós, félbevágott Trabantot.

Bevisszük a Fradi-stadionba

Sport2013.10.21, 10:36

Európában még ilyen ütemben nem épült ekkora stadion, mint a Ferencváros új létesítménye, amely a tervek szerint a 2014-2015-ös szezon nyitómeccsére elkészül. Közben az építkezés tövében megnyílt a klub látogatóközpontja is, tettünk egy kört itt és a földből gombaként kinövő stadionban is. Elkísért bennünket a Ferencváros korábbi két focistája, Dzurják József és Bánki József, akik sztoriztak, kapura lőttek, kvízkérdésekre válaszoltak, moziztak és csocsóztak is egyet.

Hajnal: Szalainak el kell gondolkodnia

Sport2013.10.21, 10:26

Szalai Ádámnak el kell gondolkodnia, ha ennyire rossznak látja a helyzetet - mondja válogatottbeli csapattársa, Hajnal Tamás. Az Ingolstadt légiósa az Origónak reagált a Schalke-csatár monológjára, melyben kemény, de őszinte szavakkal ostorozta a magyar focit.

Csak focizni nem tud helyettünk a mindent látó szoftver

Sport2013.10.16, 11:14

"Gulácsi Péter kiváló teljesítményt nyújt Salzburgban. A szoftverprogramunk segítségével mi is meggyőződtünk jó formájáról, ezért neki szavaztunk bizalmat" - indokolta Egervári Sándor, a magyar válogatott azóta lemondott szövetségi kapitánya, hogy miért hívta be a kapust a hollandok elleni keretbe. Kíváncsiak voltunk, mit tud ez a szoftver. Mint kiderült, szinte mindent, amire egy edzőnek szüksége van, és még annál is többet. A hollandok elleni meccsre is felkészítette a válogatottat, de hiába. Aztán kielemezte a valaha kapott egyik legnagyobb zakót is.

Sousa? Mészöly? Vagy valaki más?

Sport2013.10.16, 11:03

Azzal, hogy Egervári Sándor a Hollandia elleni 8-1-es vereség után lemondott, elindult az össznépi találgatás, hogy ki foglalja el a tüzes trónt? Külföldi legyen? Vagy rendelkezzen NB I.-es múlttal? Nehéz okosnak lenni, mindenesetre összeszedtük azokat, akik szerintünk esélyesek lehetnek a posztra.

Nincs védőnk? Majd hajtogatunk drótból!

Sport2013.10.16, 11:51

Amíg húsz éve akár öt-hat alternatívája is lehetett a mindenkori szövetségi kapitánynak arra, hogy ki legyen a középső védő a futballválogatottban, manapság hátul van a legnagyobb gondja. A romániai 3-0-s vereségből új ige született, a guzmicsol, a hollandiai 8-1-es KO pedig végérvényesen bebizonyította, hogy nemcsak a merítés kisebb, de a képzésben is hiányosságok vannak. Hiába az akadémiák, ha egészen fiatalon nem kapták meg a fizikai és szellemi alapokat a játékosok.

A jövő Belgiumé!

Sport2013.10.21, 10:39

A hat évvel ezelőtt még romokban heverő belga foci rövid idő alatt egy rakás klasszist nevelt ki, és most elképesztő névsorral támadja a világelitet. A vb-szereplést érő páratlan feltámadás egy 12 évvel ezelőtti brossúrával kezdődött. Sokak szerint a belgáké a jövő, mások szerint már a jelen is. Már most övék a harmadik legértékesebb keret a világon. Mi történt a pekingi olimpiai faluban, és miért jó minden belgának a 4-3-3? Mitől ilyen jók, és meddig juthatnak a vb-n?

Az angol futball Forrest Gumpja

Sport2013.10.10, 10:37

Futballista, edző, klubelnök, sportriporter és még partjelző is volt egyszer. A mai sztárfocisták neki köszönhetik, hogy annyit kereshetnek, amennyit nem szégyellnek. Ő találta ki, hogy a győzelemért három pont járjon, és az ő nevéhez fűződik az első csak ülőhelyes angol stadion. Mindeközben neki köszönhetjük Zombori Sándort és Várhidi Pétert is. Kicsoda Jimmy Hill?

Szabics: A saját temetésemen voltam először

Sport2013.10.04, 12:37

Szabics Imre 32 éves, és visszavonul. Nem ért egyet azzal, hogy rejtélyes történet lenne az övé, amint az Origónak elmondta, csak annyi történt, hogy ezentúl nem a következő két-három, hanem a következő 30-40 évre készül. A Sturm Graz játékosmegfigyelői hálózatát irányító, egykori 36-szoros válogatott csatár ígéri, hogy magyar játékosokat is igyekszik majd Ausztriába segíteni, és úgy érzi, azért kevés a magyar sportszakember külföldön, mert borzalmasan kishitűek vagyunk. A grazi búcsúztatásán annyira meghatódott, hogy ha nincs vele a kislánya, biztosan összeesik.

Nem vertek agyon minket

Sport2013.10.07, 10:21

Domonyai László az NB1 legoptimistább klubvezetője. Csapata, az MTK a kiesés szélén áll, a szurkolók egy része a fejét követeli, ő mégis azt mondja "régen volt ilyen tehetséges csapatunk". Boldog szurkolókról és bajnoki dobogóról beszél, mindezt persze jövő időben és feltételes módban. Szóba került még az MTK zsidósága és az is, hogy miért van létjogosultsága egy olyan csapatnak az NB1-ben, amelyiknek a meccseire ezerötszázan járnak.

Németh Krisztián: Most nem álmodom nagyot

Sport2013.10.03, 09:09

Németh Krisztián a hétvégén az Utrecht ellen 3-3-ra végződött bajnokin lőtt két gólt, és bár kihagyott egy tizenegyest, egyre jobb formában játszik a holland Rodában. Nagyobb klubról egyelőre nem álmodik, szerinte nem kell elszállnia csak azért, mert most rúgott néhány gólt. Korábbi csapatainál is elkövette azt a hibát, hogy türelmetlen volt. A 24 éves, 13-szoros válogatott csatár a románok elleni meccsen olyasmit élt át, amit korábban soha. Nagyon várja a hollandok elleni meccset, és nem tud  arról, hogy bármilyen konfliktus lenne Egervári Sándor és Szalai Ádám között.

Lecigányozták? Miért, nem az?

Sport2013.10.01, 13:17

Bár a szabály szerint járt el, mégis hatalmas vihart kavart Jónás Kornél, aki idő előtt lefújt egy Nógrád megyei futballmeccset, mert folyamatosan cigányozták. A bírót a kollégái lehurrogták, az MLSZ-ben elhajtották, a főnöke szerint pedig csak magával szúr ki. Közben politikusok is hívogatták, hogy álljon le, ő azonban nem bánta meg, amit tett, mert fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy ez így nem mehet tovább.

Diktátor a barátom

Sport2013.10.05, 22:00

Diego Maradona csak despoták között érezte jól magát, Dennis Rodman él-hal észak-koreai barátjáért, Ben Johnsonnak egy kis líbiai luxus és Moammer Kadhafi harmadik fia jutott. Van, aki meggyőződésből barátkozik diktátorral, van, aki kényszerből.

Négy ütővel bármi megtörténhet

Sport2013.09.24, 13:32

Skandináviából ered a világ egyik leggyorsabban fejlődő játéka, a négy ütős sportágat kombináló racketlon. A magyar infrastruktúra nem kedvez a speciális ütőtusának, mégis tizenkét játékosunk van a legjobb százban a világranglistán. Nándori Levente a legjobb, a top 10-be verekedte magát két gyerek és munka mellett, pedig három ujját kis híján amputálták, majd két évig járni is alig tudott egy térdsérülés miatt.

Mikor nyerjenek, ha nem most?

Sport2013.09.23, 17:03

Még soha nem rajtolt olyan jól az Arsenal a Premier League-ben, mint most, amikor öt forduló után úgy vezeti a tabellát, hogy az első meccsét meglepetésre otthon bukta el az Aston Villa ellen. A Realtól érkezett Mesut Özil egyelőre igazi kincs, de hiba lenne egyedül benne keresni a nagy áttörés zálogát, avagy Észak-Londonban már senki nem bánja, hogy sem Suárez, sem Higuaín nem jött a nyáron.

Berki: Az sem baj, ha nagyon fáj

Sport2013.09.21, 23:01

Berki Krisztián az antwerpeni világbajnokságra megújított és megnehezített gyakorlattal készül, amelyet az edzéseken 89-90 százalékos biztonsággal tud hiba nélkül bemutatni. A 28 éves olimpiai bajnok az Origóval együtt megnézte a gyakorlatát, és elmagyarázta, hogy mikor mit csinál a lovon.

Fejvakarás, kézmozgás, kifejezéstelen tekintet - Messi tényleg autista?

Sport2013.09.22, 12:50

Lionel Messi sem kerülte el a zsenik sorsát, vele kapcsolatban is folyton felmerül a kérdés, hogyan lehet ilyen jó? Elképesztő cselei, góljai, valamint a pályán mutatott és a pályán kívüli viselkedése miatt nem először mondják rá: valami nem stimmel vele. "Doktor" Romario egyenesen azt mondja: Messi Asperger-szindrómában szenved, ami az autizmus enyhébb formája.

Halálra röhögtem magam Dzsudzsákékon

Sport2013.09.17, 14:25

Mészáros Dömötör az elmúlt évtizedek egyik legjobb magyar röplabdázója, de már hat éve nem játszott a magyar válogatottban. Korábban a világ legjobb bajnokságában, Olaszországban szerepelt, majd Dubajba, nemrég pedig Libanonba igazolt, ahol az utcai harcok helyett paradicsomi körülmények fogadták. A bajnokság szünetében a Csongrád megyei másodosztályú Csengele csapatában focizik, ahol többször lehülyeniggerezték már, ennek ellenére nagyon élvezi az amatőr foci szépségeit. A magyar fociválogatottról azonban lesújtó véleménnyel van. 

A cápával könnyebb, mint a szponzorral

Sport2013.09.16, 10:14

Sem a tigriscápák, sem a kompok, sem a testét csipkedő medúzarajok nem riasztják el. Mányoki Attila egy 25 méteres zalaegerszegi medencében készült fel a La Manche-ra, szeretne a második ember lenni a világon, aki átússza a hét legnehezebb csatornát. A tavakon már most is övé a világcsúcs.  

Meg tudod csinálni!

Sport2013.09.17, 10:10

Sok sportoló nemcsak a saját erejében, hanem a szavakéban is hisz. Motyognak, látványosan morognak, kiabálnak, magukban beszélnek. A szövegeléssel korántsem pazarolják az energiát, adott esetben ezeknek a hangosan kimondott szavaknak köszönhetik a győzelmet. Hogyan lesz a meccs része a belső monológ, és miért kockázatos, ha lehülyézik magukat a sportolók?

Mi folyik a Real Madridnál?

Sport2013.09.17, 10:10

Ronaldo kibukott Özil távozásától, Casillas klublegendaként, a legszebb kapuskorban ragadt a kispadra, Bale jobb marketingeszköz, mint amilyen focista, Ancelotti pedig látványosan feszült. Sok szurkolónak nem tetszik, ami a Realnál történik, Pérez elnök megítélése vitatott, Neymar viszont senkinek sem hiányzik.

Pedagógusnak kiváló, hadvezérnek félénk

Sport2013.09.12, 22:20

Bár a vb-selejtezőből még két meccs hátravan, a második hely ellenére kevés esélyünk maradt a továbbjutásra, Egervári Sándorra pedig először zúdult rá a népharag a csúfos bukaresti kudarc után. Összegyűjtöttük és mérlegre tettük a kapitány legfontosabb döntéseit. Szubjektív 6:3.

Dzsudzsák Balázs, bocsáss meg!

Sport2013.09.11, 16:25

Tudom, megbántottunk, és már bánjuk. És éppen téged, aki annyi mindent tettél a magyar labdarúgásért, e véráztatta kicsiny ország húzóágazatáért.