kiegyensúlyozottság

címke rss

Plasztikafüggőség - az első után nincs megállás?

She2017.05.18, 11:21

Szürreális, de még mindig látom magam előtt azt a hétéves kislányt, aki a tükör előtt állva, sírva próbálja leradírozni a szeplőit. Gyűlöltem azokat a foltokat az arcomon. Utáltam, hogy más vagyok, mint a többiek. Én voltam a szeplős kislány.

A Bajnokok Ligája egyre kevésbé kiegyensúlyozott

Sport2018.04.03, 13:50

Az eddigi mérkőzések harmada háromgólos, vagy még nagyobb különbséggel végződött, vagyis egyoldalú volt a labdarúgó Bajnokok Ligája mostani idényében. A Sporttanulmányok Nemzetközi Központja (CIES) 29 sorozatot vizsgált a legfrissebb elemzése során, és megállapította, hogy a legtöbb fölényes siker éppen a BL-ben született. A meccsek 29,5 százaléka ilyen volt, ez 8,5 százalékkal több, mint az előző idényben.

Gyermeked kiegyensúlyozott felnőttkorához csupán négy dolog kell

Archívum2018.04.07, 20:01

A gyermeknevelés több mint tisztességgel ellátni a szülői feladatokat. Fontos, hogy olyan gyermekkort biztosítsunk, mely megfelelő alapot szolgáltat a kiegyensúlyozott és magabiztos felnőttkorhoz. A hitelesség, nyíltság és az együtt eltöltött minőségi idő az elsők közt szerepel, de nézzük meg pontokba szedve, hogy mik is alapvető dolgok, melyeket gyermekedért meg kell tenned. Ezeket nem mi, hanem szülőtársaitok állították össze.

Voksán Virág az anyaságról vallott: nem kiegyensúlyozott

Archívum2018.10.16, 11:31

Voksán Virág két hete adott életet első gyermekének, most pedig elárulta, hogyan zajlik azóta az életük. 

L. L. Junior a gyermekeiről vallott: boldog, kiegyensúlyozott kisfiúk – Videó

Archívum2019.02.26, 16:18

L. L. Junior nem vált vasárnapi apukává, rengeteg közös programot csinál a gyermekeivel, akiket most a tévében is megmutatott. 

Müller Péter: Ez a baráti világ alapja

Life.hu2019.09.24, 09:31

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 404. rész.

Kutatók állítják: A többszöri házasság jót tesz a nők egészségének

Life.hu2020.02.10, 14:19

Egy friss tanulmány szerint a poligám házasságokban nagyobb az anyagi bőség, és a gyerekek is egészségesebbek.

Mi a kiegyensúlyozott táplálkozás titka? – A dietetikus válaszol!

Sulilife.hu2021.04.26, 22:03

Egész nap nem eszel semmit, majd hazaérve nekiesel az édességes polcnak? Nincs időd főzni,  ezért állandóan rendelsz valami gyorskaját? Antal Emese dietetikus szerint az egészséges  életmód kulcsa a tervezésben rejlik!

"Nincs hiányérzetem az elmúlt életem után" - Kállay Bori egyedül is boldog

Life.hu2021.12.23, 19:13

Kállay Bori korábban el sem tudta volna képzelni, hogy ennyire boldog lehet egyedül is.

Szingliségből is megárt a sok

She2022.11.30, 22:56

Oké, hogy egyedül is kiegyensúlyozottnak kell lenned, ám ettől még teljesen normális, ha néha úgy érzed, összeroppansz a magányod súlya alatt.