Kickstarter

címke rss

A magyar okoskocka ismét lekörözi a legót

Techbázis2016.10.29, 14:39

Legutóbb két éve írtunk arról a hazai fejlesztõcsapatról, akik a motorizált legókészletek elavult távirányítóinál fejlettebb megoldást terveztek a dán építõjáték mellé, és szedték össze a gyártásra a pénzt a közösség erejével. A sikeres projekt után a csapat nem ült a babérjain: az idei karácsonyra a korábbinál jóval fejlettebb verzióval készülnek. Mi már láttuk életre kelni a szetteket!

Ez lesz a füldugók Maseratija

Gazdaság2016.10.10, 11:42

A fém nem szigetel, a szilikon nem kényelmes. Hát akkor próbáljuk meg a kettõt együtt – ez a gondolat 2059 százalékos támogatottságot hozott a füldugó forradalmi dizájnjának.

Folytatódhat az elmúlt évek egyik legjobb szerepjátéka

Techbázis2016.10.04, 07:34

A Wasteland 2 egyike a legsikeresebb Kickstarteren közösségi finanszírozott videojátékoknak, ráadásul a 2014-ben megjelent program be is váltotta a hozzá fûzött reményeket, és az elmúlt évek egyik legjobb szerepjátékaként vonult be a köztudatba. A rajongók pedig örülhetnek, hiszen a fejlesztõcsapat a héten bejelentette, hogy tervezik a folytatást, és a játék elkészítéséhez most is a leendõ játékosok segítségét kérik.

Londonban megvalósult a legidiótább kampány

Unikornis2016.09.13, 12:25

A Kickstarter közösségi finanszírozási oldalon több mint 30 ezer dollárt sikerült összegyûjtenie a Citizens Advertising Takeover Service (CATS) nevû brit non-profit szervezetnek. Egy elsõ pillantásra értelmetlen célra költötték a pénzt: a londoni Clapham állomás aluljárójának összes kereskedelmi reklámját cuki kismacskás fotókra cserélték. 

Okos nadrágövre gyûjt pénzt a Samsung

Techbázis2016.09.07, 07:08

A Samsung munkatársai közösségi finanszírozással gyûjtenek a Welt nevû okosövre, már össze is gyûlt rá a kitûzött összeg. A kütyüvel a derékbõségünket tudjuk felügyelni, és táplálkozási tippeket is kapunk, ha már úgy tûnik, hogy elkezd szorítani rajtunk.

A legújabb miniszámítógép akkora, mint egy cseresznye

Techbázis2016.08.16, 16:50

A Raspberry Pi hagyományait folytatja a legújabb, otthoni projektjekhez szánt mini-PC, az Onion Omega2. Az eszköz nem csak külsejében pici, de nem is kerül sokba: 1400 forintért a miénk lehet.

Porszívóval mûködik az újfajta 3D-nyomtató

Techbázis2016.07.06, 10:38

Akár egy banánt is klónozhat azzal az otthoni használatra szánt, olcsó 3D-nyomtatóval, amely a Kickstarter gyûjtõoldalon tarolt. Az újfajta hobbikütyü drága eszközök helyett porszívóval mûködik.

Középkori ûrnépmesét készítenek magyar fejlesztõk

Techbázis2016.06.14, 09:39

Újabb ígéretes magyar fejlesztésû játék bukkant fel a Kickstarter oldalán. A Fabular: Once upon a Spacetime a középkor, sci-fi és népmese elegyének mûvészi látomása, amiben a lovagok ûrhajóként küzdenek meg egymással. Ez lehet a második nagy magyar játéksiker.

Besokallt a PayPal a kickstarteres csalóktól

Techbázis2016.05.09, 14:13

Kivonja a közösségi finanszírozós platformokat vásárlóvédelmi programja alól a PayPal. Az elmúlt hónapokban többször is megesett, hogy egy meg nem valósult projekt miatt az elégedetlen vásárlók a PayPaltõl követelték a pénzt.

Elkészülhet a Star Wars holografikus sakkjátéka

Techbázis2016.05.04, 15:55

Egy különleges, kiterjesztett valósággal kacérkodó táblajátékra gyûjt Kickstarteren a Star Wars híres vizuálosa.

Kevés magyar dizájncég ment akkorát, mint a Pikkpack

Gazdaság2016.04.07, 15:52

Most már nem érdemes találgatni, képes lesz-e betörni a piacra Gulyás Sára csináld magad cipõje. Megtörtént.

Utaljatok, ne utáljatok!

Techbázis2016.03.04, 21:11

Futótûzként terjedt a hír tavaly decemberben, hogy Mark Zuckerberg, a Facebook milliárdos alapítója elosztogatja a vagyonát. És bár a fiatal cégvezér nem a közösségi oldal felhasználói között készült szétszórni a sok-sok zöldhasút, hazánkban mégis sokan elhitték, hogy ha magyarul bekommentelik egy mulatós zenével foglalkozó Facebook-oldalra az erre vonatkozó kérést, akkor megjelenik a postás az ajtóban pár ezer dollárral (vagy egy marék húszezressel), és közli: ez bizony Zuckerberg úr ajándéka. Szürreális kép, nem igaz?

Kickstarteren fizethetünk a CIA dokumentumaiért

Techbázis2016.02.17, 17:28

A CIA nyilvános dokumentumait ugyan bárki megnézheti, ahhoz el kell látogatni az amerikai nemzeti archívumba. Egy aktivista felrakná azokat az internetre, erre kér pénzt Kickstarteren.

A telefonfüggõknek szól be egy magyar játék

Techbázis2016.02.10, 19:39

A séta közbeni telefonnyomkodás ma már annyira elterjedt jelenség, hogy sok országban külön gyaloglósávot kaptak a telefonjukat bújó járkálók. Egy készülõ, magyar játék ennek veszélyeire próbálja felhívni a figyelmet, ami amellett, hogy erõs társadalomkritikával bír, egyedien szórakoztat.

Egy vágódeszka, ami helyettesíti az egész konyhát

[origo] Gasztro2016.01.29, 15:52

Kanadában megtervezték az eddig látott legjobb vágódeszkát, ami nem csak az, aminek látszik. A legtöbb konyhai mûvelet könnyen elvégezhetõ rajta, egyszerûen szállítható és roppant praktikus. Lehet, hogy nem kéne élnünk nélküle?

Milliókat érõ cicák robbannak mobilon

Techbázis2016.02.10, 19:34

Mobiljáték formájában is megérkezett az utóbbi idõk egyik legelvetemültebb kártyajátéka, a robbanó cicákkal fenyegetõ Exploding Kittens. A butácska ötlet egy többmillió dollárt hozó közösségi finanszírozás kampánnyá nõtte ki magát, és a Kickstarter legtámogatottabb projektje lett. Sosem voltak még ennyien kíváncsiak egy kártyajátékra.

El tudja képzelni magát ilyen ruhában a nappaliban?

Techbázis2016.01.06, 20:50

Virtuális gumiruhát készít a Tesla, mostantól már nemcsak térhatásban láthatjuk, de ténylegesen át is élhetjük a játékokat.

A légzsákos mellény sok motoros életét mentheti meg

Auto2015.12.29, 09:18

Ha motorozunk, vagy olyan sporttevékenységet végzünk, ahol szabadban, nagy sebességgel haladunk, akkor egy baleset akár súlyos következményekkel is járhat. Ekkor jöhet jól a légzsákkal felszerelt mellény, amely elvileg megoldja a felsõtest védelmét.

Ilyen lesz a Pepsi saját okostelefonja

Techbázis2015.11.20, 11:32

A leginkább az üdítõjérõl ismert cég megerõsítette a korábbi pletykákat: valóban érkezik a Pepsi-mobil.

Épül a magyar játékfejlesztõk többmilliós szigete

Techbázis2016.02.10, 19:42

Alaposan felrázta a régimódi kalandjátékok szerelmeseit a magyar Zadbox Entertainment játéka: a Quern elkészülését összesen 11 millió forinttal támogatták Kickstarteren, a világ különbözõ tájairól. Független, kezdõ magyar csapattal eddig ilyen még nem történt. A munkálatok azóta remekül haladnak, és jövõre a saját szemünkkel is meggyõzõdhetünk arról, hogy mire képes négy eltökélt fiatal, ha játékfejlesztésre adja a fejét.

Három óriási és nagyon friss tõkesiker

Archívum2015.10.30, 09:56

Bár sokszor láttunk már elképesztõ összegeket a Kickstarteren és az Indiegogón, van az a milliós akció, amelyikre még mindig felszalad a szemöldök.

Viszlát, roaming, döntött az EU

Techbázis2015.10.27, 17:00

Az Európai Parlament elfogadta a távközlési csomagot. Ennek értelmében még több mint másfél évet kell várni, mire megszûnnek a roamingdíjak. A netsemlegesség is elesett. Bár csak kivételes esetben – például hackertámadás esetén – lehet blokkolni vagy lassítani tartalmat, a "különszolgáltatások" még kaphatnak jobb internetkapcsolatot.

A 92 millió dolláros ûrhajó, ami talán sosem száll fel

Techbázis2016.02.14, 22:04

92 millió amerikai dollár. Forintban 25 milliárd. Óriási összeg, amit nem egy állami cég vagy olajmágnás dobott össze a Star Citizen címû videojátékra, hanem több mint egymillió felhasználó, akik láttak fantáziát egy veterán játékkészítõ visszatérésében. A program évek óta készül, többek szerint sosem ér révbe. Az amerikai fejlesztõk azonban úgy tûnik, haladnak. Most épp mozisztárokat szerzõdtettek le.

Egy teherautónyi pénzt gyûjtött a lézerborotva

Gazdaság2015.10.02, 15:20

Nincs irritáció, nincs kopás, nincs mûanyagszemét. A Skarp nevû innovációra eddig 2,7 millió dollárt dobtak össze az érdeklõdõk a Kickstarteren.

Ez a telefon nem fogy ki a tárhelybõl

Techbázis2015.09.03, 15:45

A Robin egy olyan okostelefon, mely szinte minden adatot felhõbe ment, és onnét is olvas ki. Ennél fogva elméletben végtelen tárhellyel rendelkezik.

Maguktól nyílnak ki a robotvirágok

Techbázis2015.08.06, 14:44

Hõre nyíló fémbõl készít kertdísz virágokat egy amerikai fiatalember. A kissé költséges mûvirágok a napszakoknak megfelelõen viselkednek.

Legózza össze saját hangfalát

Techbázis2015.08.03, 16:32

Komponensenként állíthatja össze a hangrendszert attól függõen, mire van szüksége. A végösszeg huszonötezer és félmillió forint között mozoghat.

Veszélyben Neil Armstrong ûrruhája

Tudomány2015.07.21, 17:15

Közösségi finanszírozással készül megmenteni Neil Armstrong Holdra szálláskor viselt ûrruháját a washingtoni Smithsonian Nemzeti Légi és Ûrmúzeum.

A Kickstarteren múlik az ûrhajós ereklye

Techbázis2015.07.20, 18:17

Kickstarteren gyûjtenek pénzt Neil Armstrong holdsétához is használt ûrruhájának felújítására. Sajnos a történelem megõrzése nem olcsó mulatság.

Rekordot döntött a közönségkedvenc videojáték

Techbázis2015.07.18, 11:47

Rekordot döntött a régóta várt videojáték. A japán fejlesztõk másfélmilliárd forintnál is többet gyûjtöttek össze rá a Kickstarteren.

Az okoskagylóval sosem felejti el a gyógyszert

Techbázis2015.07.16, 15:03

A fogamzásgátló-tablettát sokan elfelejtik bevenni, ami veszélyes lehet. Erre a problémára nyújt megoldást egy új kütyü.

Minden zajt kiszûr az okosfülhallgató

Techbázis2015.07.11, 09:50

Okosfülhallgatóval szûrhetik ki a nem kívánt zajokat a felhasználók, hogy akár a hangos metrón vagy vonaton is zavartalanul élvezhessék a zenét.

Ezzel a kütyüvel a banán is telefonná változhat

Techbázis2015.07.09, 07:30

Fülbevalóként, kulcstartóként, vagy akár nyakékként is magukkal vihetik a vásárlók azt a kütyüt, amely minden hétköznapi tárgyból képes érintõpanelt varázsolni.

Nem segít az internet a görög válságon

Techbázis2015.07.03, 12:51

Szokatlan módon próbálták visszarántani a csõd szélérõl Görögországot, a szervezett gyûjtés nem a tervek szerint halad.

Hatalmas siker a kétkezes fabillentyûzet

Techbázis2015.06.25, 16:44

Fából készítettek kétkezes billentyûzetet, mely a Kickstarteren is hasít: a kért összeg háromszorosát szedte össze, és még közel sem ért véget a gyûjtés.

Nem baj, ha ezzel a drónnal a vízben landol

Techbázis2015.06.17, 17:12

Horgászoknak készül a vízálló halászdrón, a halaknak esélyük sincs!

Egy kütyü, amivel könnyebb megnyugodni

Techbázis2015.06.16, 16:01

Olyan kütyüt fejlesztettek ki, mely segít megõrizni a nyugalmunkat a legnagyobb stresszhelyzetben is.

Már nincsenek messze a Star Wars hologramjai

Techbázis2015.06.11, 14:21

Egy új eszköz bármilyen digitális tartalomból képes hologramot készíteni.

Kézzel foghatóvá teszik a virtuális valóságot

Techbázis2015.06.03, 10:38

Olyan kesztyûvel rukkolt elõ egy spanyol startup, ami lehetõvé teszi, hogy a virtuális valóságban megjelenített objektumokat megérintsük, sõt, úgy érzékeljük, mintha igaziak lennének.

A jövõ szövõszéke 3D-s bugyit nyomtatna

Techbázis2015.05.20, 09:48

Újabb területen bizonyulhat a jövõ útjának a 3D-nyomtatás. A ruhaipar forradalma a Kickstarteren múlik.

Varázstoll forradalmasíthatja az üzenetküldést

Techbázis2015.05.15, 09:35

A Phree nevû varázstollat azoknak találták ki, akik megunták, hogy csak pötyögve írhatják be üzeneteiket.

Csúcstechnológiával fõzhetjük meg a teát

Techbázis2015.05.13, 09:34

Egy új találmány a konyhai folyadékok melegítését teszi gazdaságosabbá. Többé nincs elpárolgott tea vagy kakaó.

Esõben is mûködik a napelemes grillsütõ

Techbázis2015.05.04, 10:16

A grillsütõ könnyen hordozható, napenergiával mûködik, és még akár éjszaka is képes elkészíteni az ételt.

Másfél nap alatt hatmilliót szedett össze a magyar startup

Techbázis2015.04.23, 12:54

Óriási siker a mesélõ ágynemû szett és alkalmazás, másfél nap alatt már el is érte a kitûzött célt.

Elhappolják a sikert az Apple elõl

Techbázis2015.03.12, 19:37

Minden idõk legtámogatottabb projektje lett a Pebble Time a Kickstarteren: több mint 17 millió dollárt gyûjtött eddig az okosóra, felállítva az új rekordot.

Egy magyar startupper kalandjai a Kickstarteren

Gazdaság2015.06.18, 14:41

Gulyás Sára az elsõ magyar dizájner, aki sikeresen elindított és lezárt egy nagyobb összegû kampányt a Kickstarteren: több mint 20 ezer dollárt sikerült összegyûjtenie. A Pikkpack cipõ tervezõje arról mesélt az Üzletrésznek, milyen rejtett nehézségekre számítson, aki kalapozós kampányra adja a fejét, mit hoz az élet a Kickstarter után, és mi a jó a csináld magad öltözékben.

Valódi Batman-páncélt fejlesztett egy diák

Techbázis2015.02.25, 15:27

Meg se kottyan benne sem az ütés, sem a késszúrás. Ezerkétszáz dollárból ön is készíthet egyet magának.

Felrobbantották a Kickstartert a bombacicák

Archívum2015.01.30, 11:58

Több pénzt igen, több támogatót még nem kapott kampány a közösségi kalapozón.

Legyen az Ön arca is egy váza váza!

Tudomány2015.01.19, 14:58

Anyák napi ajándéknak indult, sikeres Kickstarter-projektként végezte - a család tagjainak profiljaiból összeálló váza hamarosan akár a saját nappalinkat is díszítheti.

Három túlteljesített közösségi kampány

Gazdaság2015.01.11, 09:44

A közösségi finanszírozásban az a szuper, hogy sem befektetõi tapasztalat, sem különösebben masszív tõke nem kell hozzá, mégis teljesen esélyes. A jól szabályozott keretek között 10-50 dolláros hozzájárulásokból valóban simán meg lehet lökni egy innovatív ötletet.

Az év emlékezetes bukásai

Gazdaság2014.12.29, 07:59

2014-re az innovációk felfuttatásának egyik kedvelt módja lett a közösségi finanszírozású startupvállalkozások indítása. A Kickstarter, az Indiegogo és a hasonló oldalak az idén is számos sikeres találmányt tettek tömegek számára elérhetõvé, azonban tény, hogy az idén is minden sikeres startupprojektre jutt legalább egy súlyos bukás. Bemutatjuk az év ígéretesnek indult, de legnagyobbakat bukó startupprojektjeit.

Az év legsikeresebb startup projektjei

Gazdaság2014.12.27, 09:04

Rekordot döntött és a filmiparba, az amerikai politikába illetve a magyar piacra is visszafordíthatatlanul betört az online közösségi finanszírozás. Az elmúlt évek startupõrülete idén sem enyhült, és számos innovatív vállalkozás ért el sikereket az online közösségi finanszírozás segítségével. Összeszedtük 2014 legsikeresbb startup projektjeit.

Julian Assange saját szoborra gyûjt

Techbázis2014.12.12, 18:46

Julian Assange, a WikiLeaks alapítója adományokból finanszírozná saját élethû mását. A bronz szoborcsoport világ körüli turnéra is menne.

A holdra szállásra gyûjtenek az interneten

Gazdaság2014.11.23, 08:05

Kickstarteren gyûjtenek egy Hold-misszióra brit tudósok, a szondával az égitest eredetét vizsgálnák. Egyelõre 600 ezer fontot - azaz majdnem 230 millió forintot - kérnek, de a teljes projekt sokkal többe, 3 milliárd fontba kerülne, amelyet részben a Holdra küldhetõ üzenetek eladásával fedeznének.

Elkészült a tökéletes fagyiskanál

Techbázis2014.09.30, 16:33

A formatervezés csodájával gyerekjáték gombócokat készíteni.

A nemzetközi siker kapujában áll egy magyar társasjáték

Gazdaság2014.08.11, 16:55

Egy magyar fejlesztésû társasjáték már több mint 40 ezer dollárnyi (azaz 9,3 millió forint) támogatást gyûjtött össze az amerikai közösségi pénzkalapozó oldalon, a Kickstarteren, pedig még majdnem két hét van hátra a kampány lezárásáig. A [redacted] egy tömör, 45 perces sakkjátszma, a hidegháborús ügynökvilág és egy elképzelt nagykövetség szobabelsõinek hangulatával. Nagyon hirtelen jött a népszerûség, de az igazi próba még hátravan, most már tényleg meg kell csinálniuk, és le kell gyártaniuk, amit kitaláltak. A játék egyik alkotójával, Vincze Mihállyal beszélgettünk.

Összejött a pénz a magyar legós találmány gyártásához

Techbázis2014.08.06, 10:23

Huszonötmillió forintot kalapoztak össze a fejlesztõk, az SBrick még karácsony elõtt megjelenik.

Hordozható sörcsapolóval forradalmasítanák a kézmûves sörök piacát

Gazdaság2014.07.04, 07:35

A minõséget egy hónapnál tovább megõrzõ tasakokban bárhová magunkkal vihetjük kedvenc italunkat, melyet a hordozható berendezéssel frissen csapolhatunk magunknak.

Ma még lehet támogatni a magyar dizájnprojektet

Gazdaság2014.07.03, 12:38

A biciklilánc és a kulcskarika szerelemházasságából született projekt a zsebekbõl kidudorodó kulcscsomók égetõ problémáját oldaná meg. Ma még lehet támogatni, bár kevés az esély a sikerre.

Nem jött össze a Kickstarter-kampány a magyar projektnek

Archívum2014.04.08, 12:04

Nagy lendülettel indult, de végül érdektelenségbe fulladt a magyar LapTape projekt Kickstarter-kampánya, amit a ötletgazda, Demmel Dániel végül tegnap le is állított.

Itt a Kickstarter elsõ milliárd dolláros exitje

Archívum2014.03.28, 16:07

Szoktunk írni arról, hogy a Kickstarter hogyan tágítja szinte napról-napra a közösségi finanszírozás, a crowdfunding határait és horizontját. Most újabb mérföldkõhöz érkeztünk: az Oculus-szal megvan az elsõ milliárdos exit is.

Túl az egymilliárd dolláron a Kickstarter

Archívum2014.03.05, 07:22

Amerikában már tényleg teljesen általánossá vált a közösségi finanszírozás. A Kickstarteren gyûjtött támogatások összértéke a napokban lépte át az egymilliárd dollárt. Itthon csak a nyálunkat csorgatjuk.

„A dizájner gondolkodásmódot támogatják”

Gazdaság2013.11.26, 16:19

Alig tavaly õsszel jelent meg a Kickstarter oldalán ez a különös formájú tárgy. Talán elsõre nem látszik rajta, de arra való, hogy kényelmes, puha mikrokörnyezetet teremtsen lopott szunyókáláshoz. A két dizájner, Ali Ganjavian and Key Portilla-Kawamura Struccpárnának nevezte el. Részben mindenképp a feltûnõ forma, részben kiváló kampányuknak köszönhetik, hogy a Struccpárna siker lett. A Kickstarteren ez feketén-fehéren megmutatkozik: mivel croudfundinggal jönnek vagy nem jönnek össze a projektek, 200 ezer felajánlott dollár magáért beszél.

Megakadt a digitális kard fejlesztése

Techbázis2013.09.20, 13:25

Félmillió dollár elköltése után leáll az egyik legígéretesebb videojáték fejlesztése. A Clang csapata azt ígérte, hogy a jövõben mindeki úgy kardozhat a számítógéppel, mintha õ lenne Zorro.

Magyarok tervezik a jövõ óráját

Techbázis2013.09.10, 12:54

Egy hihetetlen terv megvalósítását vette a fejébe egy kis magyar csapat. Gyûrûbe szerelt órájuk elkészítésére már több mint kétszázezer dollárt gyûjtöttek az interneten.

Feltámasztják a legendás magyar objektívet

Techbázis2013.07.25, 22:46

A civil portréfotózást elindító Petzval-objektív újbóli gyártására gyûjtenek pénzt. Az 1840-es években feltalált lencse digitális fényképezõgépekkel is mûködni fog.

Minden hibára megremeg az írástanító toll

Techbázis2013.07.15, 17:52

Linoxos okostoll fogja kijavítani a helyesírási hibát vétõ német diákokat. A toll használatához nem kell speciális papír, cserélhetõ heggyel rendelkezik, és rezgéssel figyelmezteti a felhasználóját a hibákra.

A világ legjobb játékautója repülni is tud

Techbázis2013.06.28, 11:53

Távirányítós autóból menet közben távirányítós drónná alakuló játékra gyûjtötte össze a pénzt egy brit egyetemista. A prototípus már kész van és mûködik, novemberben pedig a tömeggyártás is elindulhat.

Sokat ráz, mégis nyugalmat ad az okosóra

Techbázis2013.05.14, 17:00

Kipróbáltuk minden idõk legjobban várt okosóráját, a Pebble-t. Az Amerikából rendelhetõ, e-papír képernyõs, vízálló kütyü hétköznapi kvarcórára hasonlít, de agresszív rezgéssel jelzi az e-mailt és a hívásokat is. Tölteni elég csupán hetente, az õ és û betûket azonban még nem szívleli.

Egy vagyont dobtak össze egy új videojátékra

Techbázis2013.04.08, 16:52

Kickstarter-rekordot állított fel egy számítógépes szerepjátékra gyûjtõ csapat. Négymillió dollárt dobtak össze a szerepjátékrajongók egy legendás alkotó új projektjére.

Tárgyakat lehet skiccelni egy új 3D-nyomtatóval

Techbázis2013.02.20, 11:59

Felmelegített mûanyagszállal lehet tárgyakat rajzolni a 3Doodler nevû új kütyünek köszönhetõen. Az ötletgazdák még pénzt gyûjtenek a projektre, de már nem kérdés, hogy a filléres 3D-nyomtatót ki fogják adni.

Hátizsákkal mérik a szmogot Milánóban

Idõjárás2012.08.13, 11:29

Újfajta módszerrel mérik szeptembertõl az olasz városok levegõjének szennyezettségét: a gyalogosok hátán viselt hátizsák lesz a mérõeszköz. Ez az elsõ fejlesztés, amellyel a járókelõk tényleg megtudhatják, mekkora szennyezés éri õket.

Gyártás elõtt áll a tízmillió dolláros okosóra

Techbázis2012.05.21, 09:56

Kisebb vagyonnak is beillõ összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyûjtõkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor válik az óra, ha gyártását is meg tudják oldani a kifejlesztõi.

Milliókat kaszál az okos karóra

Archívum2012.04.12, 15:58

Elegáns karóra, biciklis sebességmérõ, futáshoz használható sportóra, távirányító és golfozók segédlete is lehet az okostelefonnal összekapcsolható e-papír kijelzõvel felszerelt Pebble óra. A prototípus állapotban levõ kütyü 830 ezer dollárnyi adományt szedett össze a kampány elsõ napján.

Zenével tüzel a lézerpontos hangsugárzó

Archívum2012.03.29, 08:23

Rejtett hangrendszerként viselkedik minden, amire a méregdrága csúcshangfalat ráirányítják. Közvetlenül hallgatva ugyan roncsolja a fület a nagy hangnyomás, de ennek ellenére is helye lehet egy modern lakásban.  

Dollármilliókat kalapoztak össze egy új kalandjátékra

Techbázis2012.03.14, 09:11

Rekordméretû összeget, több mint 3,3 millió dollát kalapozott össze  a Kickstarter ötletportálon a világ egyik ismert videojáték-fejlesztõje, Tim Schafer. A többek közt a Day of the Tentacle-t is jegyzõ szakember kalandjátékot fog készíteni a pénzbõl, a kilencvenes években népszerû stílus ugyanis mára csaknem teljesen visszaszorult.

Milliók helyett egy lökést adnak a magyar ötletportálok

Techbázis2012.02.05, 10:03

Nagy befektetõ helyett az internet és az ismerõsök végigkalapozását javasolják a magyar közösségi adománygyûjtõ portálok azoknak, akiknek van egy jó ötletük, de nincs pénzük a megvalósítására. Az év elején indult két adománygyûjtõ oldal vezetõi szerint egy jó ötletet még a válság közepén is meg lehet valósítani.

Jó ötleteket vált pénzre a Kickstarter

Techbázis2010.12.07, 15:28

Minden egyes projekt története dráma is, harminc napba sûrítve. Vannak olyan ötletgazdák, akik már a huszadik nap körül be tudják jelenteni, hogy 'kész, otthagytam az állásomat, csak hogy a tervemmel foglalkozhassak', mások viszont az utolsó pillanatban is tüzelni kénytelenek az embereket, hogy ne tíz-húsz dolláron bukjon el a terv. A Kickstarter kreatív ötletekhez segít összegyûjteni egy kezdõrúgásnyi pénzt azoktól, akik majd élvezik a projekt gyümölcseit.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ