kiadás

címke rss

Kiderült, mennyit költenek a magyarok a karácsonyi vacsorára

Gazdaság2023.12.20, 06:07

A Costa Coffee és az Opinio felmérése szerint a megkérdezettek majdnem fele legfeljebb 20 000 forintot költ a karácsonyi vacsorára, 16 százalékuk 20 ezer és 30 ezer forint között szán erre a célra.

Nyugat-Európában pénzt akarnak elvenni a nyugdíjasoktól, Magyarországon a kormány segít az idõseknek

Itthon2023.10.01, 09:35

A Gyurcsány-Bajnai-kormányok a 13. havi nyugdíj leépítésével összesen 240 milliárd forintot vontak el 2,4 millió nyugdíjastól, ezzel szemben a jobboldali kormány pusztán 2023-ban 372 milliárd forintot fordított a 13. havi nyugdíj folyósítására, míg a novemberi nyugdíjkorrekcióra 190 milliárd forintot szán a kabinet – hívta fel a figyelmet Erdõs Gergely az Origónak adott interjúban. A Századvég Alapítvány kommunikációs elemzési igazgatóhelyettese szerint a 2010 elõtt regnáló szocialista-liberális kormányok politikájának egyik alappillére volt, hogy válsághelyzetben a legkiszolgáltatottabb, legelesettebb társadalmi csoportok – így a kkiskeresetûek ...

Kiderült, melyik országban használják leginkább a bankkártyát a magyarok

Gazdaság2023.09.11, 13:04

Megugrott a magyarok külföldi kártyás költéseinek száma idén nyáron. A forgalomból – nem meglepõ módon – Horvátországé a legnagyobb szelet.

Minden második magyar rendszeresen vezeti háztartása bevételeit és kiadásait

Itthon2023.08.08, 13:29

Felértékelõdik a pénzügyi tervezés szerepe a gazdasági nehézségek idején: a magyarok több mint fele rendszeresen vezeti a háztartás bevételeit és kiadásait – állapította meg a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalatának (International Personal Finance – IPF) 500 fõs mintán végzett, kor, nem és régió tekintetében reprezentatív kutatása, amelyet 2023 májusában a Kantar készített.

Iskolakezdés pénztárcakímélõ megoldásokkal - MNB Pénzügyi sarok

Gazdaság2023.08.02, 16:26

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma a következõ kérdésre keressük a választ a jegybank szakértõitõl: „A gyermekem idén lesz iskolás. Nem tudom milyen költségekre számítsak, mire figyeljek? Lehet-e hitelt felvenni ilyenkor?" (K. Éva, Mátraszentistván). Válaszol Dr. Nádra Ildikó, az MNB felügyeleti szóvivõ-helyettese.

III. Károly spórolásra szólított fel

Gazdaság2023.06.29, 15:08

Drasztikus szigort vezetett be Nagy-Britannia új királya a kiadásokban, miután napvilágra került, hogy az elmúlt egy év során már mintegy 107 millió fontot költött az uralkodócsalád - írta a Mirror.  

Nagyobb tárhellyel érkezik az új, fekete Xbox Series S

Techbázis2023.06.14, 15:24

Bemutatta az Xbox Series S 1 TB-os, fekete kiadását a Microsoft. Teljesen fekete az új verzió.

Európa katonai kiadásai 2022-ben meghaladták a hidegháborús szintet

Gazdaság2023.04.24, 11:28

Európa katonai kiadásai 2022-ben meghaladták a hidegháború végi szintet, a több mint három évtizede legnagyobb növekedést Oroszország ukrajnai inváziója ösztönözte - derült ki egy hétfõn közzétett összehasonlító jelentésbõl.

Ezeket érdemes mérlegelnie annak, aki ingatlant örököl

Gazdaság2023.04.05, 10:43

Kiadni vagy eladni - merülhet fel a kérdés sokakban, akik örökölnek egy ingatlant, ugyanakkor a szakértõk szerint a legtöbb örökös olyan helyzetben van, hogy a kérdés nem jelent számára valódi dilemmát. Persze, aki hosszabb idõtávban gondolkodik és nincs kényszerhelyzetben, annak érdemes megfontolt döntést hozni a jelenlegi piaci helyzetben.

Borzasztó, mivel vádolták meg Polgár Tündééket: "Tele volt csótányokkal"

Life.hu2023.02.03, 08:59

Polgár Tündééket vádolta meg egy illetõ azzal, hogy az általuk bérbeadott lakásban csótányok szaladgáltak. Tünde viszont leszögezte, õ nem ad bérbe semmit.

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki Sárközi Ákos éttermében szilveszterezik

Life.hu2022.12.07, 18:07

Szilveszterkor sokan úgy döntenek, hogy otthonuk helyett egy étteremben vagy egy szórakozóhelyen búcsúztatják az óévet. Most kiderült, mennyibe kerül egy szilveszteri vacsora Sárközi Ákos sztárséf éttermében.

A nõk döntenek a nagy kiadásokban is, derül ki egy friss kutatásból

Itthon2022.10.19, 10:21

A B2W (Business To Woman) Akadémia több mint háromezer magyar nõ megkérdezésével készült friss kutatásából megtudhatjuk, hogy túlnyomó részben a nõi fogyasztók határoznak a családok vásárlásainál, legyen szó élelmiszerrõl, gyógyszerrõl, utazásról vagy ingatlanvásárlásról. Pálfi Éva nõi marketing szakértõ szerint a magyar cégek többsége nem tekinti elég komoly célcsoportnak a hölgyeket. Pedig ha jobban figyelembe vennék a nõk vásárlási szokásait, az akár a cégük túlélésének kulcsát is jelenthetné.

Mennyibe kerülhetett II. Erzsébet temetése?

Gazdaság2022.09.19, 18:17

Az Egyesült Királyság kormánya még nem hozta hivatalosan nyilvánosságra, mennyibe kerül II. Erzsébet királynõ temetése. Azonban az elemzõk az eddigi királyi temetések és a szertartás eddig ismert - bár még korántsem teljes - forgatókönyve alapján már közölték az elsõ becsléseket arra vonatkozóan. Miközben a gyászolók hosszú órákon át várakoznak Londoban, hogy kifejezzék tiszteletüket II. Erzsébet ravatala elõtt szeptember 19-i temetés elõtt, az elemzõk szerint már most kijelenthetõ: minden eddigi ceremóniánál többe kerül az uralkodótól való búcsúvétel.

Ezekkel az egyetemi költségekkel kell számolnod / UniLife Videó

Unilife.hu2021.09.17, 16:26

Beszéljünk egy kicsit a gondtalan egyetemi, fõiskolai évek árnyoldaláról is. A videónkból megtudhatod, hogy milyen kiadásokkal kell számolnod a  tanév elején.

Jelentõsen növelte üzleti teljesítményét és csökkentette kiadásait a Takarék Csoport

Gazdaság2021.06.22, 13:07

Több mint 40 százalékkal növelte a mérlegfõösszegét és 24 százalékkal csökkentette mûködési költségeit tavaly a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Csoport. A költséghatékonysági mutatója (CIR) 2020-ban majdnem 18 százalékponttal,a piaci átlagot messze meghaladó mértékben javult, az ügyfélbetét-állomány 20 százalékkal, az ügyfélhitel-állomány 12 százalékkal bõvült. A csoport 2020 júniusában lezárta az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai pénzpiaci átalakítását, a takarékszövetkezetek integrációját, miközben piaci részesedését megtartva 1,2 millióra növelte ügyfelei számát.

5 pénztárcabarát tipp egyetemistáknak

Unilife.hu2021.03.03, 18:13

Egyetem mellett még korlátozottak erõforrásaink, így érdemes jól megfontolni mire mennyit költünk. A kiadásaink és bevételeink pontos ismeretei mellett nem nehéz eldönteni, miképp is gazdálkodjunk. Ennek ellenére ezzel sokszor meggyûlik a bajunk, hiszen az ösztöndíjakat is például csak egy félévre kapjuk, tehát igazán nehéz hosszú távon tervezni. Mutatjuk, mely sarkalatos pontokra érdemes odafigyelned, ha spórolni szeretnél!

Megállhatott a lakásbérleti díjak csökkenése

Gazdaság2021.02.26, 11:24

Egyelõre megállt az áresés, ugyanakkor a felsõoktatásban a diákok legnagyobb része egyelõre még digitális munkarendben tanul. Így, még nem tudni biztosan, hogy tartósak-e az idei változások, vagy csak átmenetileg állt le a bérleti díjak csökkenése.

Kiderült, mennyit költöttek a magyarok a szerelmesek napjára az elmúlt évtizedben

Gazdaság2021.02.12, 13:28

Több mint 381 százalékkal nõtt a Valentin napi költések száma hazánkban az elmúlt évtizedben – ez több mint kétszerese az európai átlagnak.

Elég volt a kiadásokból! Így fogd meg a pénzt 2021-ben

She2020.12.30, 18:31

Az egyik legnehezebb dolog felnõttként kordában tartani a pénzügyeket és uralkodni a kiadásaink felett. Néha elképzelhetetlen feladatnak tûnik, pláne nõként, amikor annyi, de annyi mindenre el lehet költeni a fizetésünket. Ha Te is le vagy égve az ünnepek után, eleged van belõle és szeretnéd végre kezedbe venni az irányítást és elkezdeni tudatosan bánni a pénzeddel és spórolni, akkor ez a cikk neked szól.

Milyen kiadások várnak rád továbbtanulásod során? - Márkus Attila

Unilife.hu2021.03.03, 16:46

Elsõ webináumunk a pénzügyi tudatosságról szólt, melyen négy kiváló szakértõ vett részt. Többek között Márkus Attila a Diákhitel Központ regionális vezetõje is. De mirõl is szólt az elõadása?

A várakozásokat meghaladó mértékben nõttek a személyi jövedelmek az USA-ban

Gazdaság2020.10.30, 15:50

Az Egyesült Államokban a várakozásokat meghaladó mértékben nõttek a személyi jövedelmek és kiadások szeptemberben a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis közleménye alapján.

Hatalmas összegeket költött egy év alatt a világ katonai kiadásokra

Gazdaság2020.10.03, 10:36

Rengeteg pénzt költött a világ tavaly hadiipari és védelmi kiadásokra. Bár összegszerûen továbbra is az USA volt a csúcstartó, de mint kiderült: van olyan ország is, amely GDP-jének majdnem a tizedét erre a célra fordította. Egyelõre nem tudni, hogyan befolyásolja majd a költéseket a világ mûködését 2020-ban számos tekintetben megváltoztató koronavírus-járvány, de vannak arra utaló jelek, hogy a fertõzés jelentette gazdasági kihívások mellett is sok jut majd hadi célú kiadásokra.

Hatalmas változás következhet be az albérlet- és lakáspiacon

Life.hu2020.07.09, 12:16

Árcsökkenést eredményezhet az albérletpiacon a rövid távú lakáskiadás korlátozása - derül ki az MTI-hez elküldött ingatlanközvetítõi elemzésekbõl.

Felfüggesztik egy 160 éves vatikáni napilap kiadását a koronavírus miatt

Nagyvilág2020.03.25, 11:34

Felfüggesztik a patinás L'Osservatore Romano nevû vatikáni napilap nyomtatott kiadását a koronavírus járvány miatt.

Javult a kormányzati szektor gazdálkodása

Gazdaság2020.01.05, 18:23

Az elõzetes adatok szerint 41 milliárd forint, a GDP 0,1 százaléka volt a kormányzati szektor 2019. I-III. negyedéves hiánya. Az egyenleg 2018 azonos idõszakához képest 262 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,8 százalékponttal lett kedvezõbb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gazdagodó kínaiak vagyonokat költenek a kisállataikra

Gazdaság2019.12.12, 14:20

A kínai városi lakosok idén majdnem 30 milliárd dollárnak megfelelõ összeget költenek el a házi kedvenceikre. Ez pedig közel 20 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi szinthez képest.

Így csökkentsd kiadásaidat! - Videó

Life.hu2019.10.07, 14:37

Papszt Krisztina pénzügyi tanácsadó a FEM3 Café adásában adott hasznos tippeket a spórolásról.

Két éve nem volt ilyen a kormányzati büdzsében

Gazdaság2019.07.02, 11:04

Az idei elsõ negyedévet a bruttó hazai termék (GDP) 0,1 százalékának megfelelõ, 10,2 milliárd forint többlettel zárta elõzetes adatok szerint a kormányzati szektor az elõzõ negyedévi 5,8 százalékos GDP-arányos 626,4 milliárd forint deficitet követõen - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Legutóbb 2017 elsõ negyedévében volt erre példa.

Mennyibõl lehet elmenni nyaralni?

Gazdaság2019.06.26, 14:44

A nyaralás költsége nagyjából olyan, mint a lakásfelújításé: mindig többe kerül a végén, mint amire számítottunk az elején. De hogyan lehetne elérni, hogy ebbe a „többe" ne rokkanjon bele a család?

Évente legalább 600 milliárdot spórolunk az alapkamat-csökkentéssel

Gazdaság2018.11.08, 14:39

Nemcsak az átlagos hitelfelvevõ, hanem a magyar állam is évrõl évre többet takarít meg a jegybank több éven át tartó, 610 bázispontos kamatcsökkentése következtében. Korábban a magas kamat óriási terhet jelentett a költségvetés számára: a csúcs 2013-ban volt, amikor egyetlen évben mintegy 1360 milliárd forintot költött erre az állam, vagyis a GDP majdnem 4,5 százaléka ment el kamatra, ma ez három százalék körül alakul.

Dollármilliós iparág lett a biofília

Gazdaság2018.08.12, 08:42

Óriási üzletté nõtte ki magát a biofília, pontosabban annak egyik jellegzetessége, a természet hangjainak munkavégzés vagy épp relaxáció háttereként való hallgatása, írja a The Economist.

Károly herceg nem nézi jó szemmel Meghan Markle költekezését

Archívum2018.07.16, 09:49

A hírek szerint nagyon nem tetszik Károly hercegnek Meghan Markle költekezése. Az újdonsült hercegné túl drága ruhákban jár.

Ennyibe kerül havonta egy gyerek

Gazdaság2018.06.08, 10:19

Nehéz megmondani, mennyit is költünk a gyerekeinkre, nyilván annál többet, minél nagyobb a keretünk. Ám vannak bizonyos költségek, amelyeket nem lehet megúszni, így nagyjából be lehet lõni, mennyi kiadással is jár egy gyerek: szerintünk 113,3 ezer forint havonta.

Szerbia kiadott Törökországnak egy kurd aktivistát

Itthon2017.12.26, 15:13

Belgrád kiadta Ankarának azt a kurd aktivistát, aki Belgrádtól kért menedéket, mert Törökországban 15 évnyi börtönbüntetésre ítélték az alkotmányos rend elleni tevékenysége miatt. 

Többet költünk karácsonyra, mint tavaly

Gazdaság2017.12.15, 12:13

Idén a tavalyinál kicsit többet, átlagosan mintegy 43 ezer forintot költenek a magyar háztartások a karácsonyi kiadásokra – derült ki a CIB Bank megbízásából készített reprezentatív kutatásból.

Interjú egy ingatlanspecialistával – Ez várható 2018-ban a lakáspiacon!

Archívum2017.11.09, 14:01

Az ingatlanpiac változásairól, azok hatásairól és jelenlegi tendenciákról Róder Miklóssal, az országosan jelen lévõ SMART Ingatlan hálózat Értékesítési vezetõjével beszélgettünk.

A magyarok három százaléka nyaralna hitelbõl

Archívum2017.08.21, 14:04

A magyarok közül a legtöbben (28 százalék) nyaralásra terveznek költeni az idén, ezt követõen az iskolakezdés és a lakásfelújítás (17-17 százalék) szerepel a tervezett kiadások között - derült ki a Cofidis kutatásából.

Kiadják Prince édesapjának dalát

Kultúra2017.06.29, 14:35

Prince 2001-ben meghalt édesapjának, John L. Nelsonnak új dala jelenik meg csütörtökön az Egyesült Államokban, a dzsessz-zongorista 101. születésnapjának alkalmából.

Átlagosan 11 ezer forintba kerül a húsvét

Gazdaság2017.04.13, 14:39

Számításaink szerint legalább hatezer forintos kiadást jelent egy családnak egy visszafogott húsvét, de könnyen 17 ezer forintot is elkölthetnek, ha jobb minõségû termékeket vásárolnak. És ebben még nincs ajándék vagy jelentõs mennyiségû alkohol.

Eladják a Népszavát

Gazdaság2016.10.14, 12:54

Hónapokig tartó tárgyalások után eladják a Népszava kiadási jogát a Marquard Mediának. A tulajdonosváltást egy csütörtöki értekezleten jelentették be a dolgozóknak.

Hatvan-nyolcvanezer forint a tanévkezdés diákonként

Itthon2016.08.27, 11:43

Tankönyvek nélkül is legalább 60-80 ezer forintba kerül a szeptemberi iskolakezdés diákonként, egy gerinckímélõ táska pedig 15-20 ezer forintos kiadást jelent. Kevesebb a gyerek, emiatt tizenöt év alatt 20 százalékkal esett vissza a közoktatásban tanulók száma, ugyanakkor a pedagógusok létszáma nem csökkent ilyen mértékben. A gimnáziumok népszerûsége töretlen.

Újra kiadják Michael Jackson leghíresebb szólóalbumát

Kultúra2016.05.23, 14:28

Hanglemezen és CD-n is kiadja a Sony Records az Off the Wallt, Michael Jackson híres szólólemezét. Ez annak idején már az ötödik szólóalbuma volt Jacksonnak, mégis ezzel vált világsztárrá. Mindössze 20 éves volt ekkor. 

Amibõl a Playboy tengeti az életét

Gazdaság2015.10.14, 20:06

A nyuszis magazin jövõ márciustól kiûzi a meztelenséget hasábjairól, mivel az internet kora elavulttá teszi a magazin formában megjelenõ meztelenséget, már nem olyan jól eladhatóak, mint régen. Felmerül a kérdés, hogy akkor mibõl él a Playboy-császár, Hugh Hefner, és mibõl finanszírozza fényûzõ életét?

Szaúd-Arábia Csehországban tiltana be könyvet

Kultúra2015.10.10, 13:08

Szaúd-Arábia tiltakozott Csehországnál Salman Rushdie brit író Sátáni versek címû könyvének kiadása miatt, ám Lubomir Zaoralek cseh külügyminiszter közölte, hazája nem fog beavatkozni a kötet kiadásába.

Harmincezer forintba kerül egy Fradi-drukker

Gazdaság2015.06.19, 21:21

Négymilliárdos veszteséget könyvelhettek el tavaly az NB I-es klubok. A csapatokat mûködtetõ vállalkozások beszámolóiból az is kiderül, melyik csapat költötte a legtöbbet. Három csapat annyit fizetett bérekre, mint az összes többi együttvéve. A legdrágább nézõi az MTK-nak lehettek, míg a legolcsóbban a Nyíregyháza gyûjtögethette a pontokat.

Meghallgatható a Faith No More új lemeze

Kultúra2015.05.11, 11:43

Majdnem húsz év után új albumot ad ki a Faith No More, amit most meg is lehet hallgatni.

Reviczky Gábor megdöbbentõ vallomása: "Csak a pénzért színészkedem!"

Archívum2015.04.25, 17:13

Szokatlan õszinteséggel beszélt a tabutémának számító témáról a méltán népszerû színész.

Elõzõ
Következõ