kézirat

címke rss

Különösen ritka Semmelweis-autográf kézirat kerül az Orvostörténeti Múzeum birtokába

Különösen ritka Semmelweis-autográf kézirathoz jutott hozzá árverésen a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Az értékes dokumentum a Magyar Nemzeti Múzeum Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyûjteményébe kerül.

Közel félmillió dollárért árulják egy Bob Dylan-dal szövegének kéziratát

Gazdaság2022.11.29, 13:05

Egy erre szakosodott kereskedõcég 425 ezer dollárért hirdette meg Bob Dylan egyik dalszövegének kéziratos példányát. Ez az ár nem számít túl magasnak a legnagyobb slágerekhez tartozó kéziratok áraihoz képest.

Akár egymillió fontért is elkelhet Darwin egy aláírt kézirata

Tudomány2022.11.26, 13:45

Akár egymillió fontért (477 millió forint) is elkelhet egy Charles Darwin angol természettudós által írt és dedikált kézirat a Sotheby's aukciósház New York-i árverésén.

Elárverezik Darwin egy ritka kéziratát, ami 800 ezer dollárt is érhet

Tudomány2022.10.24, 20:09

Charles Darwin egy rendkívül ritka kézirata kerül kalapács alá novemberben New Yorkban - jelentette be a Sotheby's, amelynek elõzetes becslése szerint a leütési ár akár a 800 ezer dollárt (336 millió forint) is elérheti.

Régi kéziratok, amelyek bizarr középkori gyógymódokról árulkodnak

Tudomány2022.10.21, 12:37

A harci sebek kezelése a leírt gyógymódok közé tartozik, de olyan ismerõs betegségeket is megcéloznak, mint a fejfájás, fogfájás, hasmenés, köhögés és fájó végtagok. Különös és annál még különösebb „praktikákat" rejt a Cambridge-i Egyetemi Könyvtára.

A Nemzeti dal története: Petõfi négy helyen is elszavalta március 15-én

Tudomány2022.03.15, 19:40

Ha csak egyetlen momentumot kellene kiemelnünk az 1848. március 15-én történt események kapcsán, akkor legtöbben valószínûleg azt említenék meg, amikor Petõfi Sándor a Nemzeti Múzeum lépcsõjén állva a hatalmas tömegnek elszavalta a Nemzeti dalt. A kortársi feljegyzésekben azonban nyoma sincs annak, hogy a költõ a Nemzeti Múzeumnál szavalt volna, de még annak sem, hogy bárki elszavalta volna a verset, a "forradalom himnuszát". Az ünnep alkalmából e legenda keletkezésének körülményeit, valamint a március 15-i események legfrissebb kutatási eredményeit jártuk körbe Hermann Róbert történésszel, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ...

Az eddigi legértékesebb Einstein-kézirat került elõ

Tudomány2021.11.23, 11:48

Egy ritka, 54 oldalas kézirat került elõ, amelyet Albert Einstein és barátja, Michele Besso mérnök írt közösen. Az értékes dokumentumban a páros Einstein híres általános relativitáselméletének alapjait fektette le. A kéziratot a Christie's párizsi aukciósház bocsátotta árverésre.

Az eddigi legértékesebb Einstein-kéziratot bocsátják árverésre

Tudomány2021.09.02, 13:01

Albert Einstein egy olyan kéziratára lehet licitálni novemberben, amely az általános relativitáselméletét készítette elõ - jelentette be szerdán a Christie's árverési ház, amely 2-3 millió euróra (694 millió - 1 milliárd forintra) becsülte a dokumentum leütési árát.

Eddig ismeretlen Pilinszky-kéziratot találtak

Kultúra2021.04.28, 14:05

A Pilinszky100 jubileumi irodalmi sorozat keretében Pilinszky János és Székesfehárvár kapcsolatát bemutató online program felvétele kapcsán került elõ egy negyven éve lappangó keményfedeles füzet. A kéziraton szereplõ jegyzeteket és Pilinszky János többoldalas álomleírásait Juhász Anna irodalmár olvashatta elõször - írja a Petõfi Irodalmi Ügynökség sajtóközleménye.

Visszavonják az árverésrõl az ismeretlenként beharangozott József Attila-kéziratot

Kultúra2021.02.23, 15:30

Visszavonja jelenleg zajló, online árverésérõl a József Attilának tulajdonított, Edit címû vers kéziratát az Antikvárium.hu a tétel eredetiségével kapcsolatban felmerült kétségek miatt. 

Ismeretlen József Attila-verset árvereznek el

Kultúra2021.02.17, 17:01

Többek között egy mindeddig ismeretlen és kiadatlan József Attila vers kéziratára is lehet licitálni az Antikvarium.hu portál online árverésén.

Hat Marx kézirat került Kínába

Tudomány2021.02.06, 12:01

Marx Károly hat eredeti kézírásos levelét szerezte meg a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Párttörténeti és Irodalmi Intézete.

Árverésre bocsátják Napóleon beszámolóját az austerlitzi csatáról

Tudomány2021.01.21, 10:25

Árverésre bocsátják január végén Bonaparte Napóleon számûzetésben írt beszámolóját az 1805-ös gyõztes austerlitzi csatáról.

A tiltakozások ellenére elárverezték Hitler beszédjegyzeteit

Tudomány2020.10.23, 16:15

Az Európai Zsidó Szövetség tiltakozása ellenére pénteken Németországban elárverezték Adolf Hitler néhány kézzel írt, még a második világháború kitörése elõtti beszédjegyzetét.

Kolumbusz egy újabb ellopott levelét sikerült visszaszerezni

Tudomány2020.01.24, 18:43

Az amerikai hatóságok Kolumbusz Kristóf egy évtizedekkel ezelõtt Európából ellopott és 1,3 millió dollárra becsült értékû, több mint 500 éve keletkezett levelét szerezték vissza.

Nem a térségben készíthették a rejtélyes holt-tengeri tekercset

Tudomány2019.09.15, 17:52

Újabb titkokra bukkantak a kutatók a holt-tengeri tekercsek kapcsán, akik szerint egy korábban ismeretlen technikát használhattak a gyûjtemény egyik legfigyelemreméltóbb tekercsének elkészítéséhez. A kutatók szerint a jó állapotú kézirat rejtvényt rejt, mivel az úgynevezett templomtekercs alapjául szolgáló borjúbõr kikészítéséhez használt sók nem jellemzõek a Holt-tengeri térségben.

Több ezernyi, felbecsülhetetlen értékû dokumentum került Izraelhez

Kultúra2019.05.22, 14:29

Franz Kafka közeli barátjának, Max Brodnak mintegy ötezer dokumentumát, köztük Kafka írásait adták át kedden a német hatóságok Izraelnek.

Tudja-e, hogy melyik a legkorábbi magyar nyelvû kéziratunk?

Tudomány2019.03.07, 14:27

A legkorábbi magyar nyelvû kéziratot az 1800-as években fedezte fel egy gimnazista, amikor könyvekkel dobálóztak, és pont ezt vágta hozzá az egyik osztálytársa. A Jókai-kódex nemcsak a legrégebbi magyar nyelvû kézirat, hanem a legkorábbi könyvnyi terjedelmû magyar szöveg.

50 éve írták le egy papírra, és most több százezer dollárt érhet

Kultúra2018.11.05, 11:46

Több százezer dollárért kelhet el egy New York-i árverésen Elton John Your Song címû számának eredeti kézirata. 

Másfél millió dollár, két einsteini mondatért

Tudomány2018.10.03, 19:34

Újra árverésre kerül Albert Einstein úgynevezett Isten-levele. Ebben a sajátkézzel írott levélben Istenrõl, a vallásról, és a zsidóságról alkotott nézeteit fejti ki a világhírû fizikus.

Ritka relikvia került elõ

Kultúra2018.09.05, 20:52

Erkel-kézirat került a gyulai Erkel Ferenc Múzeum tulajdonába, ami szeptember 18-tól a felújított Almássy-kastélyban lesz kiállítva, és mellette látható lesz az az aranyból készített babérkoszorú is, amit a mûkedvelõk adományoztak a zeneszerzõnek. A relikvia megvásárlását 600 ezer forinttal támogatta a Nemzeti Kulturális Alap.

Mozart- és Van Gogh-kéziratokat árvereznek el Párizsban

Archívum2018.06.13, 13:27

Mozart egy kézzel írt kottáját, valamint Vincent van Gogh egy levelét árverezik el más zeneszerzõk, képzõmûvészek és írók tollából származó dokumentumokkal együtt a héten Párizsban.

Mániákus könyvimádó volt a véres zsarnok, Rettegett Iván

Tudomány2018.06.05, 20:06

IV. vagy közismert nevén Rettegett Iván agresszivitását, indulatait és kegyetlenségét csak könyvtárának mérete múlta felül. A „rettegett” jelzõt sem véletlenül akasztották rá: a megbomlott elméjû orosz cár rémtetteirõl legendák tucatjai keringenek az utókor emlékezetében.

Hatalmas összegért kelt el Franz Kafka kézirata

Archívum2018.05.27, 20:45

Franz Kafka egy kéziratát 150 ezer euróért (48 millió forint) árverezték el egy hamburgi aukción.

Ismeretlen kézirattöredékeket fedeztek fel a holt-tengeri tekercseken

Tudomány2018.05.04, 11:01

Eddig ismeretlen szövegtöredékeket fedeztek fel a 2000 éves holt-tengeri tekercseken izraeli kutatók.

Elveszettnek hitt Liszt-kéziratokat mutattak be

Tudomány2018.03.11, 11:43

Elveszettnek hitt Liszt-kéziratok kerültek elõ egy hagyatékból. A különleges kottákat, amelyeket a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem állami támogatással vásárolt meg, Budapesten mutatták be ünnepélyes keretek között.

Egy kattintással beléphet a Grimmek világába

Archívum2017.10.26, 12:03

A németországi Kassel város egyetemi könyvtára és a marburgi Hesseni Állami Archívum közös munkájának köszönhetõen internetes oldalon olvasgathatjuk a Grimm testvérek leveleit, kéziratait és dokumentumait.

Több mint másfél millió dollárért kelt el Albert Einstein kézirata

Tudomány2017.10.25, 10:54

Albert Einstein a boldogság titkáról kézzel írt eszmefuttatása 1,56 millió dollárért kelt el kedden egy jeruzsálemi árverésen, a két rövid mondatból álló kézirat értékét 5 és 8 ezer dollár között becsülték – jelentette be a jeruzsálemi Winner's aukciósház.

Rekordáron kelt el egy Titanic relikvia

Tudomány2017.10.23, 18:02

Rekordáron kelt el egy hétvégi angliai árverésen egy, az elsüllyedt Titanic fedélzetén az utolsók között keletkezett kézírásos levél.

Kálvin lopott nyugtája visszakerült Svájcba

Tudomány2017.10.12, 14:59

Egy Kálvin János által aláírt, több mint 100 éve ellopott nyugtát adott vissza a Sotheby's aukciósház a genfi kantonnak, amelynek még tavaly decemberben sikerült megakadályoznia, hogy New Yorkban elárverezzék a dokumentumot - számolt be a Tribune de Geneve címû svájci lap.

Elárverezik Bob Dylan ikonikus dalának kéziratát

Kultúra2017.09.29, 09:20

Az irodalmi Nobel-díjas Bob Dylan Like a Rolling Stone címû, 1965-ös dalának egy korábbi kézirata milliókért kelt el 2014-ben. Ám az úttörõ Dylan-szám szövegének létezik egy másik, kézzel írott példánya is, amelyet most aukcióra is bocsájtanak a Los Angeles-i Nate D. Sanders Aukciósházban. 

Hippokratész receptjét találták meg egy egyiptomi kolostorban

Tudomány2017.07.06, 14:44

Hatodik században írt orvosi receptekre bukkantak az egyiptomi Szent Katalin-kolostorban a felújítási munkálatok alatt, ezek egyike Hippokratész görög orvos receptjének töredéke - jelentette be szerdán Haled el-Enani egyiptomi mûemlékvédelmi miniszter.

Csak holnap este lesz látható Luther saját kezével írt végrendelete

Travelo2017.10.16, 16:06

Legalábbis eredetiben, mert utána Wittenbergben állítják ki. Az Evangélikus Országos Múzeum idén is készül a Múzeumok éjszakájára.

Ellopták J.K. Rowling egy rövid kéziratát Birminghamben

Archívum2017.05.12, 16:07

Ellopták Birminghamben J.K. Rowling egy postai levelezõlapra írott történetét, amely a Harry Potter regények elõtt játszódik - írta pénteken a BBC News.

Ellopták Rowling egy, a Potter-történetekhez kapcsolódó kéziratát

Kultúra2017.05.12, 12:40

Ellopták Birminghamben J.K. Rowling egy postai levelezõlapra írott történetét, amely a Harry Potter regények elõtt játszódik.

Nézze meg, mennyire írt szépen Arany János

Kultúra2017.01.21, 00:54

A magyar kultúra napjához kapcsolódva nyílt napot tartott pénteken az Országos Széchényi Könyvtár. Bemutatták a Toldi-trilógia eredeti kéziratait is, amelyet áprilisban az Arany János születésének 200. évfordulójára rendezett kiállításon is megnézhet a közönség. A ritkán látható kéziratokról a könyvtár tudományos munkatársa beszélt az Origónak.

Eltûnt Cserna-Szabó András új könyvének egyetlen kézirata

Unikornis2016.10.08, 15:50

Eltûnt Cserna-Szabó András laptopja, rajta az új könyvének egyetlen kéziratával. Az író magas jutalmat ajánlott fel a becsületes megtalálónak.

Dollármilliókért kelt el egy Lincoln-kézirat

Archívum2015.11.05, 11:19

A becsült ár több mint kétszereséért, 2,2 millió dollárért (637 millió forintért) kelt el egy Lincoln-kézirat - közölte az árverést szervezõ Heritage aukciósház.

Az egyik legrégibb Korán-kéziratot találták meg Nagy-Britanniában

Tudomány2015.07.22, 14:42

Az egyik legrégibb Korán-kéziratot találták meg brit kutatók a Birminghami Egyetem könyvtárában, a két pergamenlap Kr. u. 600 körül keletkezett.

Tizenegyedik századi kézirat kelt el rekordáron egy árverésen

Tudomány2015.06.01, 23:52

Egy a 11. századból származó kéziratot 356 800 euróért (mintegy 110 millió forintért) árvereztek el a bécsi Dorotheum kézirat-aukcióján hétfõn.

Luther Márton saját jegyzeteivel ellátott könyvre bukkantak

Tudomány2015.05.24, 16:30

Luther Márton (1483-1546) egy saját kezû jegyzeteivel ellátott mûvére találtak rá a franciaországi Elzászban, Sélestat (Schlettstadt) város híres humanista könyvtárában.

Két Kádár-levelet lefoglalt a rendõrség - Bûnjel lett a történelmi emlékbõl

Life.hu2014.05.18, 09:17

Lefoglalt a rendõrség két, aukcióra szánt, Kádár János által írt levelet - írja az Origo.

Felkerül az internetre Jimmy halálának története?

Archívum2014.05.15, 14:03

Újabb fordulat -Hulé Éva fogadott fia lemásolta a könyvet, amelyben a Király halálának igaz története szerepel. Állítólag.

Hulé Éva elégette a Jimmy-könyv kéziratát

Archívum2014.04.24, 14:28

Ahogy a Life.hu megírta, Hulé Éva halálát követõen a Zámbó-örökösök abban bíztak, elõkerül a könyv, amelyben az asszony Jimmy utolsó éjszakájáról ír. Hulé ügyvédje, dr. Gerencsér András kérdésünkre elmondta, nála nincs semmiféle kézirat, az ügyet pedig már rég lezárták.

Nem tudják megfejteni száz éve a Voynich-kéziratot

Life.hu2013.07.06, 06:13

Jó száz éve egy titokzatos kézirat tartja lázban a kódfejtõket és a rejtélyes dokumentumok iránt érdeklõdõ laikusokat. A Voynich-kézirat 234 lapból áll, és mind a mai napig nem tudjuk, hogy ki a szerzõje, milyen nyelven íródott és mirõl szól. A Life.hu a rejtély nyomába eredt.

Ahol egy évezredben egyszer havazik - régi arab kéziratok és a klímaváltozás

Idõjárás2012.02.28, 12:24

Egy évezredben egyszer havazik Bagdadban - többek között ez is kiderült, mikor spanyol kutatók középkori arab történetírók munkái alapján rekonstruálták az idõjárási furcsaságokat a mai Irak területén. A múltbeli idõjárási jelenségek segítenek megérteni a jelenkori klímaváltozást.

Múzeumba kerültek Németh László kéziratai és dokumentumai

Kultúra2011.11.24, 17:27

Hamarosan elkezdik feldolgozni azt a kéziratokban gazdag hagyatékot, amit Németh László lánya, Németh Judit ajándékozott szerda este a Petõfi Irodalmi Múzeumnak. Így duplájára nõtt a múzeum Német Lászlótól származó kéziratgyûjteménye.

Kipofozzák a vatikáni könyvtárat

Nagyvilág2007.05.03, 12:02

Felújítás miatt bezárják a vatikáni könyvtárat 3 évre - írja a BBC. A 600 éves gyûjteményben több mint egymillió könyvet és felbecsülhetetlen értékû kéziratot tartanak.

Elõkerült Lord Byron egyik versének kézirata

Mindentudás egyeteme2006.01.25, 08:56

Az irodalmárok nagy örömére elõkerült a romantikus költészet elõfutárának tartott Lord Byron egyik versének eredeti kézirata. A maga nemében egyedülálló iratot a Londoni Fõiskola egyik könyvtárosa találta meg véletlenül.

Ismeretlen Menandrosz-töredék került elõ

Nagyvilág2003.12.05, 20:01

Menandrosz klasszikus görög komédiaszerzõ 200, eddig ismeretlen verssorát találták meg a vatikáni könyvtár kéziratai között.

Faludy eladja kéziratait a lakásért

Itthon2002.12.19, 17:15

A kulturális minisztérium bruttó 12,5 millió forintért megvásárolja Faludy György összes kéziratát és teljes magánkönyvtárát. A költõnek és feleségének így ebbõl, és a nõ lakásáért kapott pénzbõl már lehetõsége lesz arra, hogy megfelelõ ingatlant vásároljanak, mivel már nem kívánnak az ajándékba kapott XIII. kerületi lakásban maradni.

Faludy elköltözik a Szent István körútról

Itthon2002.11.11, 21:47

Faludy György úgy döntött a hónap végén kiköltözik a nemzet ajándékaként kapott Szent István körúti lakásából. A Kossuth-díjas költõ végsõ elkeseredettségében döntött úgy, hogy megválik eddig féltve õrzött könyvtárától, Fábry Sándort kéri fel, hogy elárverezze könyveit, kéziratait.

Jezsuita kézirat rejti Eldorádó titkát

Tudomány2002.03.01, 11:03

Az elmúlt héten indult Eldorádó felkutatására egy lengyel kutató, aki azt állítja, a vatikáni archívumok mélyén egy jezsuita kéziratban megtalálta az Aranyváros titkát.

Elõzõ
  • 1
Következõ