kezdet

címke rss

Vétójoga van Obama felett az új first ladynek

Nagyvilág2008.11.19, 10:55

Elsőre nem dőlt be a lazán cigiző Barack Obama dumájának, de aztán mégis beleszeretett. Megvédte a kezdetben kétkedő feketék előtt, később viszont elejtett néhány aknát az elnökválasztási kampányában. Az új first lady, Michelle Obama nem volt biztos álmodozó férje sikerében, és csak egy szavába került volna, hogy megállítsa őt, de most már talán a vágyakozó demokrata nők sem zavarják.

Nem játék? Jó játék!

Babalapozó2008.10.24, 00:18

 Az apróságok vágyakozva feledkeznek bele a játékboltok kirakatában ékeskedő színes csodákba, kinézik maguknak a barátoknál látott mindentudó gépeket, babákat - mégis, legtöbbjük számára kezdetben azok a legizgalmasabb játékok, amelyekhez hasonlót apa és anya is gyakran használ. A megvásárolható eszközök mellett sok, talán kidobásra ítélt "kacatból" is érdekes, vicces felfedeznivalót varázsolhatunk.

Első vendégeink

Babalapozó2008.10.11, 23:35

Ezt a pillanatot vártuk, mióta megszületett: végre hazamehetünk a babával! Még nem tudjuk, mi vár ránk, milyen lesz az új élet kezdete a kicsivel. Egyben lehetünk biztosak: az első otthon töltött napok valamelyikén (családon kívüli) látogatók érkeznek, akiktől mindent megkérdezhetünk, ami a gyermekgondozással kapcsolatban felmerül bennünk. Újszülött-vizsgálatok otthon, avagy a gyermekorvos és a védőnő első látogatása.

Hajvágás: házilag vagy fodrásznál?

Babalapozó2008.06.16, 10:15

Kinél előbb, kinél később, de egyszer a kezdetben kopasznak tűnő gyerekeknél is elérkezik az első hajvágások, igazítások ideje. Otthon próbálkozzunk vele, hogy szokja az ollót, a helyzetet, vagy menjünk rögtön fodrászhoz, aki talán gyakorlottabb kézzel és gyorsabban végez, ráadásul a sok izgalmas felszereléssel talán a figyelmét is leköthetjük?

Az olimpiáig megújul a Tiltott Város

[origo] utazás2008.04.24, 10:10

Az olimpia kezdetéig a pekingi Tiltott város felújítása is elkészül. A császári palota épületeit a tervek szerint június végén adják át.

Nem indulhat Kaszjanov az elnökválasztáson

Nagyvilág2008.02.05, 15:22

Biztossá vált, hogy nem indulhat Mihail Kaszjanov ellenzéki politikus az oroszországi elnökválasztáson. A volt kormányfő indulását a kezdetektől nehezítették a hatóságok.

Nem engedélyezik Gotovinának a házi őrizetet

Nagyvilág2007.11.28, 20:15

Hágában kell kivárnia pere kezdetét Ante Gotovina háborús bűnökkel vádolt egykori horvát tábornoknak - határozott szerdán a hágai székhelyű Nemzetközi Törvényszék.

Sokkoló fotókkal az anorexia ellen

Női Lapozó2007.09.27, 18:29

Sokkoló fotókat állítottak ki Milánó belvárosában, alig néhány nappal a divathét kezdete előtt: a valóban anorexiától szenvedő Isabelle Caro elrettentő képeivel próbálják felhívni a figyelmet a túlzott soványság problémájára a szépségiparban.

Fokozódó trópusiciklon-tevékenység

Időjárás2007.08.14, 15:01

Az átlagosnál valamivel gyengébb kezdet után augusztus közepére az északi félteke trópusiciklon-aktivitása hirtelen megerősödött.

Négy és fél millió T-Mobile-előfizető

Gazdaság2007.06.21, 18:54

A T-Mobile ügyfeleinek száma elérte a 4,5 milliót, ezzel a cég megerősítette a magyarországi GSM-szolgáltatók között a kezdetek óta meglévő elsőségét.

Elemzők lassuló inflációt várnak

Archívum2007.06.11, 11:24

Az előző havi 8,8 százalékról jelentősen lassuló, de továbbra is 8 százalék feletti magyarországi inflációt várnak - éves összehasonlításban - májusról londoni elemzők, akik szerint azonban az eddig általánosan júniusra várt magyar kamatcsökkentési kezdet esélyét több tényező csökkenti.

Az eddigi legszárazabb április

Időjárás2007.04.30, 14:54

A mérések kezdete óta nem észleltek ilyen száraz áprilist Nyugat- és Közép-Európa számos térségében. Sokfelé egy csepp eső sem hullott.

Negatív hó-rekord a Kékesen

Időjárás2007.03.26, 13:32

Kékesen a rendszeres hómérések kezdete óta eltelt közel 40 év alatt még nem volt ilyen kevés hó, mint a mögöttünk álló szezonban.

Talmácsi az élen az első időmérőn

Auto2007.03.08, 16:09

Szombaton délelőtt végre kezdetét veszi az idei gyorsaságimotoros világbajnokság a szeles és homokos Katari Nagydíjjal. Az idén Apriliára váltott Talmácsi Gábor a legjobb időt motorozta az első hivatalos időmérő edzésen csütörtökön.

Punciplasztika (18+)

Tabu2007.02.05, 15:53

A testformálás újabb és újabb lehetőségeket kínál, ami kezdetben megdöbbentő, az idővel elfogadottá, esetenként követendővé válik. Hódít a női szeméremplasztika.

Mennyit játsszunk a gyerekkel? 2. rész

Babalapozó2007.02.02, 10:15

Korábbi cikkeinkben már írtunk a baba játékfejlődéséről. Arról, hogy kezdetben mennyire rácsodálkozik a tárgyak világára, majd egyéves kor után, hogyan válik játéka felületesebbé, viselkedése követelőzővé. Most már csak egy kérdés maradt: kell-e neked, nekünk is vele játszani, vajon elrontjuk-e a babát, ha túl sokat játszunk vele? A cikksorozat második része.

Mennyit játsszunk a gyerekkel? 1. rész

Babalapozó2007.01.24, 14:17

Korábbi cikkeinkben már több vonatkozásban írtunk a baba játékfejlődéséről. Arról, hogy kezdetben mennyire rácsodálkozik a tárgyak világára, majd egyéves kor után hogyan válik játéka felületesebbé, viselkedése követelőzővé. Most már csak egy kérdés maradt: kell-e neked, nekünk is vele játszani, vajon elrontjuk-e a babát, ha túl sokat játszunk vele?

Belépőt nyertek a hungaroringi gyorsulásra

Archívum2006.09.14, 16:04

Szeptember 15-én ismét gyorsulástól lesz hangos a Hungaroring, ahol 18 órai kezdettel kerül megrendezésre a 10 éves Jubileumi EVO Gyorsulási Versenysorozat hatodik futama. Öt olvasónk két-két belépőt nyert.

Megrázó képek a kanadai fókavadászatról

Tudomány2006.03.29, 16:44

Március 25-én kezdetét vette fókavadászati szezon Kanadában. A kanadai kormány a nagyszabású tiltatkozással dacolva idén 325 ezer fiatal fóka leölését engedélyezte.

Elindult a Tudomány Világfóruma

Mindentudás egyeteme2005.11.11, 11:29

Mostantól három napig Budapestre tekint a világ tudományos közössége: kezdetét vette a Tudomány Világfóruma (World Science Forum - WSF). A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) rendezett csütörtöki nyitóceremónián részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke, Koicsiro Macura, az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezetének (UNESCO) főigazgatója és Janez Potocnik, az Európai Bizottság kutatási főbiztosa is.

A kezdet sem nehéz

Babalapozó2005.09.18, 22:00

Kislányunk félig meddig tervezett volt, mert mikor úgy gondoltuk, jöhetne, Ö jött is.

Autósmozi: Mercis dízeltörténelem

Archívum2005.06.23, 15:20

Felettébb érdekes videó a stuttgartiak olajos fejlődéséről - a fekete-fehér kezdetektől a triturbós, csilli-villi jelenig.

Tízezer ember vár a füstjelre a Szent Péter téren

Nagyvilág2005.04.18, 20:10

Több mint tízezer ember gyűlt össze hétfő este Vatikánvárosban a Szent Péter téren, nem sokkal a pápaválasztó konklávé kezdete után.

Hétvégén Jerezben rajtol a GP-szezon

Auto2005.04.07, 14:32

Április második hétvégéjén elszabadulnak a lóerők Jerezben, kezdetét veszi a gyorsasági motoros világbajnoki versenysorozat. A 2004-es szezonhoz képest jelentős változások vannak a mezőnyben és a csapatokban is.

Jövőre érkezik a Roma Victor

Archívum2004.12.30, 17:09

Hamarosan kezdetét veszi az a bétatesztelés, melyen a kiválasztott játékosok a RedBedlam Ltd. online szerepjátékát, a Roma Victort probálgathatják. Ha a tesztelés során nem bukkannak fel komoly problémát okozó rejtett hibák, akkor a játékot a következő évben kezdhetjük el élesben.

Dungeon Lords bétateszt

Archívum2004.09.24, 07:33

Szeptember 27.-én veszi kezdetét a DreamCatcher Games és a HP szerepjátékának, a Dungeon Lordsnak a bétatesztelése, melyen bárki részt vehet, feltéve ha rendelkezik egy komolyabb konfigurációval. Az akció-szerepjáték tesztelésének ezen fázisa egyaránt górcső alá veszi a program egy-, valamint a többjátékos részét is.

Három vezető-fejlesztő hagyta el a Tabula Rasa-t

Archívum2004.07.27, 14:38

Három, a kezdetektől a Tabula Rasa megalkotásán fáradozó fejlesztő határozott úgy, hogy a továbbiakban nem szándékozik a játékon dolgozni, valamint az NCsoft rendelkezésére állni. A három szóban forgó személy Carly Staehlin, Bill Randolph, valamint Scott Jones, akik nélkül nem lesz egyszerű feladat a játékot időben befejezni.

Az első Doom 3-verseny az idei Quakeconon

Techbázis2004.07.08, 17:29

Augusztus 12.-én veszi kezdetét a Texas államban lévő Grapevine Gaylord Texan Resort & Convention Centerében az idei, immár kilencedik éve megrendezésre kerülő Quakecon. A rendezvény különlegessége, hogy először mérhetik össze erejüket a játékosok a Doom 3 pályáin.

World of Warcraft-őrület akár 800 $-ért is

Techbázis2004.07.02, 14:46

Az Ebayen horribilis összegeket képesek fizetni a WoW zárt bétájáért, miközben a Blizzard Entertainment bejelentette, hogy július ötödikén veszi kezdetét a játék európai zárt bétatesztelése. A tesztelés végső fázisára a jelentkezők közül véletlenszerűen kerülnek kiválasztásra a szerencsés tesztelők.

Leo magába néz

Való Világ 32004.06.03, 14:17

Leo is hosszasan beszélgetett a VillaNővérrel a kezdetekről, a Párbajokról, saját jó és rossz tulajdonságairól. Azt is elárulta, mi mindent köszönhet a játéknak.

Kínos kezdet

Való Világ 32004.02.09, 11:05

Olyan morcos arccal néznek a lakók, mint egy nyugdíjas anyóka, kinek közvetlen szomszédságába egy komplett afrikai üstdob-együttes költözik. Újabb minimál-hét kezdődik: pénzük alig, a raktáron morzsák, alig pár szál cigaretta maradt.

Segal 38 napja

Való Világ 32004.02.07, 23:48

Segal az elsők között költözött be a Villába és elsőként távozott. December 30. és február 6. között harmincnyolc napot töltött lakótársai társaságában.

Ashen Empires-bétateszt kezdődött

Techbázis2004.01.16, 15:19

A TKO Software bejelentette, hogy kezdetét veszi az Ashen Empires bétatesztelése. Ha a tesztelés a megfelelő tempóban halad, akkor az eredetileg Dransiknak nevezett, egy középkori jellegű fantasy világot bemutató MMORPG márciusban már fogadhatja is a kalandozókat.

A hónap végén kezdődik a World of Warcraft bétatesztje

Techbázis2004.01.08, 13:10

A Blizzard bejelentette hivatalos fórumán keresztül, hogy még január vége előtt kezdetét veszi a World of Warcraft, a népszerű online szerepjáték világán játszódó MMORPG hivatalos bétatesztje. A játék megjelenési dátuma nem változott, így nagyon úgy tűnik, hogy júniusban indulhatunk az üzletekbe World of Warcraftért.

Midwinter alfateszt hamarosan

Techbázis2003.11.25, 11:14

Nemsokára kezdetét veszi a Rune Lore Interactive online szerepjátékának, a Midwinternek alfa tesztelése. Ha a tesztelés zökkenőmentesen halad, a lényegében szöveges játékba már a következő év első felében belevethetjük magunkat.

Rise of Nations kiegészítő

Techbázis2003.11.24, 09:58

A Microsoft és a Big Huge Games hivatalosan is bejelentette, hogy kezdetét vette a méltán népszerű Rise of Nations kiegészítőjének, a Throne and Patriotsnak fejlesztése. Hogy a hat új nemzetet tartalmazó addonnal pontosan mikor találkozhatunk, egyelőre nem ismeretes.

Vámháborúba kezdett Ázsia ellen az Egyesült Államok

Gazdaság2003.07.24, 12:16

A vámtarifák emelése mellett döntött néhány ázsiai termék estében az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága (USITC). Szakértők szerint a lépés az amerikai-ázsiai vámháború kezdetét jelentheti. Az egyik érintett cég már jelezte, a Világkereskedelmi Szervezet Döntőbíróságán támadja meg az amerikai rendeletet.  

Kezdődik a Mankind bétatesztje

Techbázis2003.04.15, 01:25

A Duplex Systems meghirdette készülő online szerepjátékuk, a Face of Mankind bétatesztelésének kezdetét. A program eseményei a huszonnegyedik században zajlanak a Földön és a világűrben egyaránt.

Wolfenstein verseny kezdődik áprilisban

Techbázis2003.04.01, 02:13

Április első hetének végén veszi kezdetét az a verseny, melyet közösen szponzorál a kiadó Activision, az eVGA, valamint az Online Gaming League. A győzteseket értékes nyereményekkel csábító versenyre hatfős csapatok jelentkezhetnek.

NASCAR Racing 2003 Season

Techbázis2003.03.20, 15:04

Még nem vette kezdetét Amerika legnépszerűbb autóverseny-sorozatának, a Nascar Winston kupának legújabb idénye, de a PC tulajdonosok februárban már megkezdhetik a száguldást.

Világszerte kezdetét vette az Orion III terjesztése

Techbázis2003.02.27, 05:01

Az Infogrames bejelentése szerint hamarosan a világ minden táján feltűnik az üzletek polcain a legendás körökre osztott sci-fi stratégia, Master of Orion harmadik epizódja.  

Előző
  • 1
  • 2
Következő