kézbesítés

címke rss
Fontos: korábban érkeznek a nyugdíjak februárban

Fontos: korábban érkeznek a nyugdíjak februárban

Korábban kezdi kézbesíteni a Magyar Posta a februári dupla nyugdíjellátást – adott tájékoztatást arról a vállalat. Februárban a havi nyugdíj mellett a 13. havi nyugdíjat is mindenki megkapja.

Pénteken kezdődik a nemzeti konzultációs ívek kézbesítése

Archívum2023.11.16, 15:08

Holnap kezdődik a kérdőívek kézbesítése, indul a nemzeti konzultáció! - jelentette be közösségi oldalán a kormányszóvivő.

Már nem kell sokat várni az emelt összegű nyugdíj érkezésére

Archívum2023.11.02, 11:01

Már nem kell sokat várni, ugyanis hamarosan megkapják a nyugdíjasok és más jogosultak is az emelt összegű nyugdíjat – írja a Magyar Hírlap. Hozzáteszik: ahogyan arról korábban az Atv.hu is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök szeptember végén jelentette be, hogy a magyar nyugdíjasok novemberben csaknem félhavi nyugdíjjal kaphatnak több pénzt. Ezt követően pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy október eleji Kormányinfón arról számolt be, hogy a korábbi 15 százalékos nyugdíjemelést kiegészítik további 3,5 százalékkal, ugyanis a kormány úgy számolt, hogy idén a nyugdíjas infláció 18,5 százalék lesz.

Elképesztő, ahogyan ezek a futárok bántak a csomagokkal - videó

Archívum2023.10.28, 07:22

Videóra vették, ahogyan kézbesítők erővel, szinte egymással versenyezve, dobálták a csomagokat egy furgonba. A videó nagy felháborodást váltott ki, hiszen a karácsony előtti időszakban kifejezetten sok, értékes csomagot rendelnek az emberek. Az Australia Post vizsgálatot indított a felvétel miatt.

Rálőttek két futárra az Egyesült Államokban, mert rossz címre vittek ki egy csomagot

Archívum2023.04.24, 14:48

Egy floridai férfi rálőtt egy autóban utazó két futárra, miután azok rossz címre mentek, amikor egy rendelést akartak kézbesíteni - közölte az amerikai rendőrség.

Fontos bejelentést tett a Magyar Posta

Archívum2022.06.01, 21:15

Továbbra is elérhető lesz az ügyfeleknek a koronavírus-járvány miatt 2020-ban bevezetett érintésmentes kézbesítés - közölte a Magyar Posta az MTI-vel, miután a vírus miatti veszélyhelyzet megszűnt, és az eljárást már korábban rögzítették a postatörvényben.

Rengeteg adózó kap fontos levelet a NAV-tól

Archívum2022.04.21, 12:08

2022. április 30-áig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartásában szereplő címre kapják meg a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz. Azok is kapnak levelet, akiknek a tervezetében a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van, írja közleményében a NAV.

Eddig kell feladni a csomagot, ha azt akarja, hogy karácsonyra megérkezzen

Archívum2020.12.02, 11:12

Dübörög a karácsonyi szezon a logisztikai üzemekben. A napi beérkező csomagmennyiség átlagban kétszer akkora, mint egy nyári napon jellemző. A kereskedelmi akciók hatására egyértelműen megemelkedett a csomagmennyiség a Magyar Postánál - olvasható a társaság közleményében.

A jövő héten kezdődik a nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése

Archívum2020.06.14, 14:38

A nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése jövő héten kezdődik, és várhatóan egy hónapig tart, a válaszok feladási határideje augusztus 15. - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Magyar Posta: kedvezőbb lesz az elektronikus levélfeladás díja a papíralapúnál

Archívum2020.06.12, 15:56

Július 1-jétől eltérnek egymástól a hagyományos és az azonosítóval ellátott közönséges levelek feladási árai, valamint árelőnyt kap az elektronikusan feladott levél a papíralapúhoz képest - közölte a Magyar Posta az MTI-vel.

A posta megemelte a háznál történő utalványok kézbesítésének összeghatárát

Archívum2020.04.17, 16:15

A Magyar Posta 150 ezer forintra emelte az utalványok háznál történő kézbesítésének összeghatárát.

A jövő héttől érintkezés nélkül kézbesítik az ajánlott leveleket a postások

Archívum2020.04.05, 16:48

Érintkezés nélküli kézbesítési módot alkalmaz jövő héttől a személyes átvételt igénylő postai küldeményeknél a veszélyhelyzet idején a Magyar Posta. Az új intézkedéssel elkerülhető a közvetlen fizikai érintkezés és ezzel tovább csökkenthető a fertőzésveszély kockázata.

Fontos bejelentés a Magyar Postától a koronavírus miatt

Archívum2020.03.17, 11:02

Új várakozási rendet léptetett életbe a Magyar Posta Zrt. hétfőtől a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében. A gyógyszertárakhoz hasonlóan egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat az ügyféltérben, ahány kiszolgáló pult működik.

Emelkednek a levélfeladási díjak

Archívum2019.12.17, 14:46

Folytatja a levéltermék-portfólió egyszerűsítését a Magyar Posta, valamint változnak a levélfeladási díjak is 2020 január elsejétől.

Új korszakba lépett a postai szolgáltatás

Archívum2019.12.09, 14:28

Az elektronikus kézbesítő rendszer bevezetése új korszakot jelent a postai szolgáltatások körében - hangsúlyozta Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a Magyar Posta projektzáró sajtótájékoztatóján. Magyarország egyik legnagyobb vállalati digitalizációs projektjét valósította meg 2017-2019 között a Magyar Posta az elektronikus kézbesítési rendszer üzembe helyezésével és országos kiterjesztésével, ami a teljes levélforgalom 20 százalékát érinti. A projekt 2,377 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, a Magyar Posta 1,821 milliárd forint saját forrást tett hozzá. 

Rendkívüli bejelentés a Magyar Postától: indul az új kézbesítési rendszer

Archívum2019.09.27, 15:23

Átállt az elektronikus kézbesítési rendszerre szeptemberben a teljes postai hálózat, a fejlesztésnek köszönhetően az ügyfelek nyomon követhetik a könyvelt levelek útját, a kézbesítők digitális eszközön (PDA) adják át a térítvényes és ajánlott leveleket, a nagyobb települések kézbesítői az értesítőket ki is tudják nyomtatni és jövőre jelentősen csökken a hivatalos iratok ügyintézési ideje.

Magyar Posta: A rezsiutalványok több mint 60 százalékát már megkapták a nyugdíjasok

Archívum2019.09.17, 10:21

Meghaladta a 1,5 millió darabot az elmúlt két hétben kézbesített rezsiutalványok száma, ami azt jelenti, hogy az utalványok több mint 60 százalékát már megkapták a nyugdíjasok - közölte a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-vel.

A Magyar Posta tíz éven belül kétszer annyi csomagot kézbesít majd

Archívum2019.09.12, 11:38

A postai iparág jelentős változáson megy keresztül, és ezt a Magyar Postának is követnie kell - mondta Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója csütörtökön az európai egyetemes szolgáltatókat tömörítő Európai Postai Szolgáltatók Egyesülete (PostEurop) igazgatósági ülését megelőző sajtótájékoztatón.

Magyar Posta: a megszokott rendben történik a nyugdíjak kézbesítése

Archívum2019.01.14, 15:13

A Magyar Posta az előre meghatározott időpontban, 2019. január 16-tól kezdi meg a nyugdíjak postai kézbesítését országszerte - közölte a társaság az MTI-vel.

Még aznap megjönnének a csomagok, ebből az amerikai áruházból

Archívum2018.12.19, 15:32

A Target nevű amerikai áruházlánc még tavaly vásárolta meg a Shiptet, amely a csomagok kézbesítésére szakosodott cég, így 2019-től várhatóan még aznap megkapják a vásárlók a megrendelt csomagjaikat.

Így veheti át praktikusabban a postai küldeményeit

Archívum2018.08.01, 20:38

„Elutazom egy hónapra külföldre." „Elköltöztem az eddigi címemről." „Félek, hogy a nyaralásom alatt megtelik a postaládám az érkező levelekkel. " Ez csak három példa azokból az élethelyzetekből, amikor az ember nem a hagyományos módon szeretné megkapni a postai küldeményeit. De ma már nem is kell, hiszen több kényelmi kézbesítési lehetőség közül is választhatunk, amiről sokan nem is tudnak.

Hetekre leállhat az egyik legnagyobb csomagszállító vállalat

Archívum2018.06.08, 13:54

Nagy sztrájkra készül a UPS, amely a világ egyik legnagyobb csomagkézbesítő vállalata. A dolgozók a szakszervezet kezébe adták a döntést, és ha az érdekvédők úgy látják jónak, akkor még sztrájk is lehet a dologból, ami minden bizonnyal kihat az egész világra, legalábbis a csomagszállítás terén.

Hárommillióan vásároltak tavaly árut az interneten

Archívum2018.05.03, 15:45

Közel húsz százalékkal emelkedett az elektronikus kereskedelem Magyarországon tavaly: 3 millió vásárló mintegy 310 milliárd forint forgalmat hozott a kereskedőknek, mondta Illés Zoltán, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója a visegrádi országok tegnapi postai konferenciáján. A legtöbben még mindig ragaszkodnak az otthoni kézbesítéshez és a készpénzfizetéshez áruátvételkor.

Öt hónapig nem vitte el a leveleket a posta

Archívum2018.03.21, 18:19

Bocsánatkérő levéllel együtt kézbesítette ki az Ausztrál Posta azt a csaknem 500 levelet, amely öt hónap alatt gyűlt fel egy Victoria állambeli kisváros elfelejtett utcai levélgyűjtő szekrényében.

Hétfőn kezdik postázni a választási értesítőket

Archívum2018.02.11, 08:54

Hétfőn kezdik kézbesíteni a 7,9 millió választópolgárnak az áprilisi országgyűlési választásról szóló értesítőt.

Fél tonna küldeményt nem kézbesített egy postás

Archívum2018.01.29, 21:28

Féltonnányi kikézbesítetlen küldeményt talált egy postás házának garázsában az olasz rendőrség.

A megszokott rendben zajlik az emelt összegű nyugdíjak kézbesítése

Archívum2017.11.18, 14:14

A Magyar Posta tájékoztatása szerint a megszokott rendben zajlik az emelt összegű nyugdíjak kézbesítése, amelyet szerdán kezdtek és november 30-ig tart.

Az Amazon már a saját kézbesítőszolgáltatását teszteli

Archívum2017.10.06, 21:35

Az Amazon olyan új kézbesítési szolgáltatással próbálkozik, aminek célja, hogy több terméket tegyen elérhetővé az ingyenes kétnapos gyorsszállításával, valamint, hogy csökkentse a raktárainak túlzsúfoltságát.

A posta állta a sarat a karácsonyi csomagrohamban

Archívum2017.01.16, 09:00

A webes rendelések váratlan megugrása nehéz feladat elé állította a Magyar Postát. Az előző év végéhez képest most 30 százalékkal több csomagot kellett eljuttatniuk a megrendelőkhöz. Aztán ott voltak az Erzsébet-utalványok, amelyeket végül határidő előtt kivittek mindenkinek. Mindezekről Majláth Zsoltot, a Magyar Posta operációs vezérigazgató-helyettesét faggattuk.

Az Erzsébet-utalványok 98,5 százalékát már átvették

Archívum2017.01.09, 16:08

A Magyar Posta 2,6 millió Erzsébet-utalványt kézbesített, a küldemények több mint 98,5 százalékát átvették az ügyfelek múlt péntekig - közölte a posta.

Itt az új posta

Archívum2015.09.08, 09:56

Új postai szolgáltató kapott engedélyt, a City Mail Hungary Kft. a legfeljebb 50 grammos levélküldemények kézbesítése terén lehet versenytársa a Magyar Postának.

50 év késéssel kézbesítettek egy karácsonyi üdvözlőlapot

Archívum2015.08.08, 09:04

A posta szerint talány, hogy a Schwyz kantonbeli Ibachban, 1965 decemberében feladott levelezőlap kézbesítése miért csúszott ennyit, különös tekintettel arra, hogy a címzett a mindössze 13 kilométerrel arrébb fekvő Illgauban élt.

Ötven évet késett a svájci posta

Archívum2015.08.07, 23:50

Ötvenéves késéssel kézbesítettek egy karácsonyi üdvözlőlapot Svájcban, pedig a feladótól a címzett mindössze 13 kilométerre élt.

Horror a sarki fűszeresnél: egy kisboltban talált rá apja hamvaira egy nő

Archívum2014.08.26, 10:50

A kézbesítéssel megbízott futár nem tudta a kijelölt címnek átadni az urnát, ezért egy berlini boltban hagyta - írja az MTI a Bild című német lapra hivatkozva.

Késő este csöngethetnek a postások

Archívum2007.07.16, 18:03

A Magyar Posta, tekintettel a nagy melegre, ideiglenesen változtatott a kézbesítés szabályain, a postások a nap legforróbb óráiban szüneteltetik a küldemények kihordását. A következő napokban kora reggel, illetve késő este is csöngethetnek.

Beperli a posta a Fideszt

Archívum2002.07.30, 08:25

A Magyar Posta és a Fidesz közötti vitában per fog dönteni, miután a párt nem akarja kifizetni Orbán Viktor kampányleveleinek kézbesítését.

A Fidesz nem fizet a postának

Archívum2002.06.28, 17:15

"Amíg vita van a szerződéssel kapcsolatban, addig a kifizetéssel kapcsolatban is viták lesznek" - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az [origo]-nak. A Fidesznek hétfő éjfélig kellene kifizetnie 109 milliót a Magyar Postának a kampány-levelek kézbesítéséért.

Székely Zoltán feladhatta leveleit

Archívum2001.11.30, 14:21

Egy alacsonyabb beosztású büntetés-végrehajtási dolgozó nem engedte tegnap Székely Zoltánnak, hogy feladja menedékjogot kérő leveleit. Később a börtön vezetői azonban elsimították a jogvitát, engedélyezték a képviselői leveleinek kézbesítését.

Előző
  • 1
Következő