kettős mérce

címke rss

Kirúgták a diáklányt az angol főiskoláról, mert túlságosan jobboldali volt

Nagyvilág2018.10.06, 15:51

El kellett hagynia egy 17 éves diáklánynak az angliai Total People nevű művészeti főiskolát, mivel jobboldali nézeteket vall. Alissa már az első nap szembekerült a szokás szerint „végtelenül elfogadó", szabadelvű tanárokkal, akik figyelmeztették, hogy nem lesz jó vége, ha nyíltan vállalja jobboldali gondolkodását, mivel könnyen lapátra kerülhet.

Számolj le a társadalmi kivételezéssel, a kettős mércével: fotók (18+)

Archívum2018.04.03, 20:42

A kettős mérce nap, mint nap megjelenik. Szomorú jelenség, amely vélhetőn végig kíséri majd az emberiséget, hiszen az ítélkezésben bizonyítottan remekelünk. Nézzünk kicsit mögé egy fotós szemén át.

Netanjahu: Európa kettős mércével mér

Nagyvilág2017.12.10, 12:35

Az izraeli miniszterelnök Európát bírálta amiatt, mert uniós országok elítélték Donald Trump amerikai elnököt Jeruzsálem izraeli fővárosi státuszának elismeréséért, de nem hallatták a hangjukat amiatt, hogy Izraelt rakétatámadások érték, amelyeket a palesztinok lakta gázai övezetből indítottak.

Kovács Zoltán: Lengyelország a kettős mérce áldozata

Itthon2017.08.30, 13:42

A Lengyelországot ért támadás kapcsán egyértelműen bebizonyosodott, hogy a gyakorlatban az unió tagállamait nem azonos feltételek mentén ítéli meg - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Kovács Zoltán: Kettős mércét alkalmaz az EU

Itthon2017.03.01, 08:50

Teljesen nyilvánvaló, hogy "a magukat progresszívnak nevező baloldali és liberális politikusok" nem tudják elfogadni, hogy Magyarország nem hajlandó befogadni az illegális migránsokat sem az ország, sem az EU területére, illetve hogy bünteti a határsértőket - mindezt azzal kapcsolatban mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az Origónak, hogy hétfőn az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága a magyar kormány migrációs politikájával foglalkozott.

Az első szex: a nagy "harmadik randi szabály" - és ami mögötte van

She2021.07.01, 17:03

Könnyűvérű... Szűklátókörű... Jégkirálynő... Nimfomán... És ezek még az "udvariasabb" jelzők, amit megkaphat az ember lánya az alapján, hogy kivel és mikor bújik ágyba. Tényleg kőbevésett szabály a 3. randi?

Internetadó: figyelemelterelést szolgálhat a kormány terve

Itthon2014.10.22, 10:09

A teljes blogszféra, valamint a jobboldalhoz kötődő sajtótermékek is élesen kikeltek a kormány által bevezetni szándékozott internetadó ellen. Stumpf András szerint a net volt a véleményszabadság egyetlen megmaradt szigete, míg az egyik blog úgy látja, a Fidesz végérvényesen elkötelezte magát a nyugdíjas korosztályt rezsicsökkentéssel kilóra megvevő politika mellett.

Ha nekünk ilyen nehéz volt, másoknak miért könnyebb?

Gazdaság2013.05.29, 15:37

A nagy országoknak eleve könnyebb, mára a piaci hangulat is kedvezőbb lett és az sem árt, hogy a brüsszeli bürokrácia tele az érintett nemzet döntéshozóival. Miért volt engedékenyebb az Európai Bizottság más országokkal, mint velünk?

Orbán: Miért tőlünk akarnak pénzt elvenni, miközben máshová zsákszámra öntik?

Gazdaság2012.02.23, 18:29

Kettős mérce alkalmazását emlegette Orbán Viktor, amikor a Német Gazdasági Klub rendezvényén a kohéziós pénzek felfüggesztésére vonatkozó európai bizottsági javaslatról beszélt.

A félrenéző rendőrséget okolják szakértők

Itthon2007.05.19, 08:51

Ha eddig nem zárt volna össze a rendőrség, akkor egyik rendőr se mert volna a bekamerázott utcákon megerőszakolni valakit - véli a Helsinki Bizottság, amely szerint morális válságban van a testület. Egy volt rendőr is azt mondta az [origo]-nak, hogy a vezetőkkel van a baj, és azzal, hogy kettős mérce uralkodik a szervezeten belül: vannak, akik megúszhatnak mindent.