kétszáz

címke rss

Haladékot kaphatnak a korszerűtlen strandok

A kormány szerdai ülésén tárgyalja azt az előterjesztést, amely 2006 végéig kitolná a határidőt a vízforgatóval nem rendelkező közfürdők medencéi számára. A jelenlegi szabály szerint ugyanis május 1-jével be kellene zárni a korszerűtlen strandokat, mintegy kétszázat országszerte.

Kétszáz halott az elárasztott kínai iskolában

Nagyvilág2005.06.13, 12:47

Meghaladhatja a kétszázat is azoknak a gyerekeknek és tanáraiknak a száma, akik pénteken vesztették életüket egy árvíz által elöntött iskolában Északkelet-Kínában. A mentőegységek eddig 92 halottat találtak az épületben és környékén, ahol a szerencsétlenség idején 383 ember tartózkodott.

Már kétszáz magyar dolgozik az Európai Parlamentben

Nagyvilág2005.06.20, 20:34

Elérte a kétszázat az Európai Parlamentben asszisztensként, hivatalnokként vagy képviselőként tevékenykedő magyarok száma - közölte az EP sajtószolgálata hétfőn.

Kovács Ágnes kétszázon is remekel

Sport2006.08.03, 11:46

Kovács Ágnes úgy tűnik lendületben maradt a szerdai bronzérem után, és erősebbik számában, 200 mellen is jól szerepelt, az előfutamból a legjobb idővel jutott a délutáni középdöntőbe. Ugyanebben a számban Bor Katalin a kilencedik helyen jutott tovább. Kitett magáért Boulsevicz Beatrix is, aki 100 pillangón országos csúccsal kvalifikálta magát.

Metrószerelvények ütköztek Rómában

Nagyvilág2006.10.18, 08:53

Egy ember meghalt, több mint százan megsebesültek, amikor összeütközött két metrószerelvény Rómában. A balesetet okairól egymásnak ellentmondó hírek érkeztek, egyes források szerint a sérültek száma meghaladja a kétszázat.

Jó üzlet az atomerőmű

Gazdaság2007.09.19, 10:53

A föld felmelegedése miatt rengeteg atomerőmű épülhet a jövőben. Eddig 29 épült világszerte, a következő 74 építésére már készülnek és további kétszázról szólnak a tervek.

Kétszáz orgazmus egy napra

Tabu2007.11.05, 14:03

Míg egyesek hiába próbálkoznak, nem jutnak el a nemi csúcsig, addig mások naponta akár a kétszázat is elérik.

Előző
  • 1
Következő