kétéltűek

címke rss
Sok béka kék fényben ragyog, ami egy titkos nyelv lehet

Sok béka kék fényben ragyog, ami egy titkos nyelv lehet

Félhomályban a békák bőre olyan színeket bocsáthat ki, amit könnyen látható lehet békák számára. A homályos alkonyi órákban sok béka képes lehet halvány zöld, vagy narancs színű ragyogást kibocsátani.Több száz béka vizsgálata Dél-Amerikában azt mutatja, hogy sokkal több béka biofluoreszkál, mint korábban gondolták. Ennek szerepe lehet a békák fajtársakkal való kommunikációjában. - írja a phys.org.

Véget ért a békamentés a zalaegerszegi Aranyoslapi-forrásnál

Tudomány2023.04.25, 08:11

Idén március első hetében indult a békák vonulása a zalaegerszegi Aranyoslapi-forrásnál. Az első erdei és gyepi békák megjelenése után rekordidő alatt készült el a több mint 450 méter hosszú ideiglenes terelő, melynek építésében Dr. Illyés Zoltán vezetésével Igazgatóságunk, Zalai Béla, Ferenczy András, a VG Kft. dolgozói, Besenyő és Öreghegy Polgárőr Egyesület, Gálafejhegy Polgárőr Egyesületet és a Rendért polgárőreinek tagjai segédkeztek. - írja Gerencsér Beáta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park honlapján.

Egy rejtőzködő kígyó cigánykereket hányva menekül el a ragadozók elől

Tudomány2023.04.23, 08:54

A törpe nádkígyó a szokatlan viselkedéssel riasztja el a potenciális fenyegetést, mielőtt gyorsan eltűnik a bozótban. Malajziában a kutatók felfedezték a kígyóknak egy új mozgás módját. - írja a Londoni Természettudományi Múzeum honlapján.

Közösségi összefogással a varangyok megmentéséért

Tudomány2023.03.24, 14:02

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya, a Jane Goodall Intézet, a Duna- Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, valamint Budapest Főváros II. Kerület Önkormányzata és II. kerületi lakosok együttműködésének köszönhetően ideiglenes békaterelő kerítésrendszer épült a II. kerületi Völgy utcában található erdősáv szélén. - írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján.

A kevésbé dokumentált fajok több mint felét fenyegetheti kihalás

Tudomány2022.08.06, 14:08

Kihalás fenyegeti azon fajok több mint felét, amelyeknek természetvédelmi státuszát adatok hiányában nem lehet megállapítani - közli egy tanulmány a Communications Biology című tudományos folyóiratban.

A hím varangy 5 hónapig csüng a nőstényen a párzás esélyére várva

Tudomány2022.04.21, 19:54

Egy nyomonkövető tanulmány azt állítja, hogy egy varangyfaj hímjei készen állnak arra, hogy élelem nélkül számos hónapig várjanak a szaporodás lehetőségére.

Vonulnak a kétéltűek a Hortobágyon

Tudomány2022.04.06, 17:18

A március végén felmelegedő időjárás, majd a 31-én, csütörtökön megérkező heves esőzések hatására elindult a kétéltűek tavaszi, peterakó-helyekre történő tömeges vonulása a Hortobágyon is. A 33. számú főút keletről nyugati irányban halad keresztül a Hortobágyon, érintve és adott esetben átszelve számos vizes élőhelyet. Az első esős és meleg estéken ilyenkor kilométerenként több tucat, de bizonyos szakaszokon akár több száz kétéltű próbál meg átkelni a forgalmas úttesten. - írja a természetvédelmi Őrszolgálattól Dr. Mester Béla a Hortobágyi Nemzeti Park honlapján és közösségi oldalán.

Áprilisi békák a miocén ősvilágban

Tudomány2022.04.05, 19:19

Az esősre fordult idő előhívta békáinkat, óvatosságra intve az úton közlekedőket. – írja a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága honlapján.

Új békafajt fedeztek fel Brazília hegyeiben

Tudomány2021.05.21, 20:36

E hónap újonnan felfedezett organizmusa egy Brazília Mantiqueira-hegységben élő sütőtök varangy. Ivan Nunes a Sao Paolo Egyetem kutatója és kollégái írták le a fajt, neve: Brachycephalus rotenbergae. Mint a sütőtök varangyok, ők is mérgezőek.

Előző
Következő