késés

címke rss

Botrányt okozott Lana Del Rey: biztonságiak kísérték le a színpadról

Life.hu2023.06.27, 15:23

Lana Del Rey amerikai énekesnő-dalszövegíró volt a Glastonbury zenei fesztivál egyik húzóneve, de a színpadra csak félórás késéssel érkezett meg. Ez azért okozott gondot, mert a nagykoncerteknek a hatóságok által meghatározott időre kell befejeződniük, így az énekesnő mikrofonját a kezdés után 15 perccel ki kellett kapcsolni. Ő azonban nem adta fel..

Meghibásodás miatt késnek a vonatok a hatvani és újszászi vonalon

Itthon2023.06.03, 13:18

Késésekre kell számítani a hatvani és az újszászi vasútvonalon egy meghibásodott biztosítóberendezés miatt, a forgalom délután állhat helyre - közölte a Mávinform az MTI-vel.

Az amerikai bíróság szerint diszkrimináció, ha valakit kirúgnak késésért a munkahelyéről

Nagyvilág2023.05.28, 14:28

Nemrég egy manhattani esküdtszék 11,25 millió dollárt ítélt oda a 39 éves Röbynn Europe-nak, aki beperelte korábbi munkaadóját, az Equinox edzőtermet, mondván, hogy igazságtalanul bocsátották el szexizmus és rasszizmus miatt. Az Equinox azt állítja, hogy azért rúgták ki a nőt, mert 10 hónap alatt 47-szer késett, amit Europe igaznak ismert el. Azonban a sajtóinformációk szerint Europe úgy vélte, hogy késése csupán ürügy volt arra, hogy diszkriminálják.

Késnek a vonatok a Szerencs-Nyíregyháza vonalon

Itthon2023.05.19, 12:36

A biztosítóberendezés meghibásodása miatt jelentősen hosszabb menetidőre kell számítaniuk az utasoknak a Szerencs-Nyíregyháza vonalon - közölte a Mávinform pénteken késő délelőtt a vasúttársaság Facebook-oldalán.

Késnek a vonatok a győri vasútvonalon

Itthon2023.04.13, 12:41

Letörött egy vonat áramszedője Győr-Gyárváros megállóban, és a vasúti felsővezeték is leszakadt, emiatt késnek a vonatok a győri vasútvonalon - közölte a Mávinform.

Négy év alatt 1600 órát késett munkahelyéről egy német kormánytisztviselő

Nagyvilág2023.03.29, 13:53

Egy férfi, aki kormánytisztviselőként dolgozott a német pénzügyi hatóságnál négy év alatt 816 napon késett összesen. Ennek ellenére a köztisztviselőt, akinek késései összesen 1614 órát tettek ki, nem rúgták ki - írja a Bild.

Megdöbbentő titok derült ki Köllő Babett családjáról

Tévé2023.03.11, 21:08

Köllő Babett óvja magánéletét és csak ritkán oszt meg bensőséges információkat családjáról. A műsorvezető már régóta él boldog házasságban, melyből született egy lánya, Milla, aki már 12 éves. Most a TV2 sztárja kivételt tett és meglepő dolgot árult el családjáról, majd követői segítségét kérte a kérdésben.

Egyes vonalakon 80-120 percet is késhetnek a vonatok

Itthon2023.02.10, 12:12

Egyes vonalakon 80-120 perces késések is kialakultak - közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.

Késnek a vonatok a pécsi fővonalon

Itthon2023.02.05, 09:54

Vasárnap is fennakadásokat okoz még a vasúti közlekedésben a biztosítóberendezés meghibásodása Vásárosdombó és Sásd között. 

Elgázolt egy embert a vonat Dunakeszinél

Itthon2023.01.18, 13:06

Elütött egy embert a Nyugati pályaudvarról Vácra tartó vonat Dunakeszi alsó megállóhelynél, emiatt késnek a járatok a Budapest-Vác-Szob vonalon - közölte a Mávinform szerdán a honlapján.

Íratlan szabály, hogy a nőknek el kell késniük az első randiról?

She2023.01.17, 21:01

Nem vagyok az a típus, aki sosem késik el, de ha találkozóm van valakivel, akkor igyekszem pontosan odaérni. Nem azért, mert összedől a világ, ha kések pár percet, hanem egyszerűen szeretném megtisztelni azzal a másikat, hogy nem szórakozom az idejével. De mi van akkor, ha az ember lányának randija van? Akkor is érdemes időben odaérni, vagy kötelező pár percet késni?

Európában minden harmadik légi utas járata késett 2022-ben

[origo] utazás2023.01.08, 11:37

Európában tavaly az utasszállító repülőgépek jelentős része késésekkel közlekedett, majdnem minden harmadik utasnak pontatlanul indult a gépe a légi utasok jogaival foglalkozó, németországi székhelyű vállalat, az AirHelp kutatása szerint.

Elütött egy embert a Pécsre tartó InterCity Százhalombattánál

Itthon2022.12.31, 10:27

Elütött egy embert a Keleti pályaudvarról Pécsre tartó InterCity vonat Százhalombattánál szombat reggel, a helyszínelés miatt egy vágányon szünetel a vonatforgalom Százhalombatta és Ercsi között - közölte a Mávinform az MTI-vel.

Megsérült a felsővezeték-hálózat a Déli Pályaudvaron, késnek a vonatok

Itthon2022.12.16, 20:02

A Déli pályaudvaron az első öt vágánynál megsérült a felsővezeték-hálózat, emiatt a vonatok kevesebb vágányt használnak - közölte a Mávinform péntek este az MTI-vel.

Gázolt a vonat a ceglédi vonalon

Itthon2022.11.11, 21:50

Gázolás miatt akár egy órát is késhetnek a vonatok a ceglédi vasútvonalon péntek este - közölte a Mávinform az MTI-vel. A rendőrség tájékoztatása szerint az elgázolt gyalogos a helyszínen meghalt.

Erdőtűz miatt késnek a vonatok a ceglédi vonalon

Itthon2022.07.29, 17:26

Erdőtűz oltása miatt leállították a vonatforgalmat Üllő és Monor között. Emiatt a ceglédi vonalakon jelentős késésekre, egyéb fennadásokra kell készülni - közölte a Mávinform péntek délután.

Horrorvonat: elfogyott a levegő az órákat késő budapesti vonaton, többen rosszul lettek

Itthon2022.07.28, 19:28

Leszakadt a felsővezeték, a vonaton nem volt áram, így nem működött a klíma sem, az ablakokat pedig nem lehetett kinyitni. Rosszul lettek az utasok, volt aki hat óra késéssel ért haza Budapestről.

Halálra gázolt a vonat egy embert Budapesten

Itthon2022.06.20, 19:35

Halálos vonatgázolás történt Budapesten hétfőn este, emiatt a székesfehérvári vonalon félórás késésekre lehet számítani.

Halálos gázolás miatt késnek a balatoni vonatok

Itthon2022.06.05, 15:14

Székesfehérvár és Szabadbattyán között halálra gázolt egy embert a vonat, ezért a Balaton felé tartó vonatok késhetnek.

Nagy a baj a Keleti pályaudvaron - frissítve

Itthon2022.06.04, 20:34

Meghibásodott a biztosítóberendezés, a Keleti pályaudvar csak korlátozottan tud fogadni és indítani vonatokat, emiatt késések várhatók több vasútvonalon - tájékoztatta a Mávinform ügyeletese szombat reggel az MTI-t. Frissítés: reggel 8 után nem sokkal részlegesen helyreállították a biztosítóberendezést, részletek a cikkben!

Közel egy órát késett esküvőjéről Lékai-Kiss Ramóna: "Mire észbe kaptam, már rohanni kellett"

Life.hu2022.03.06, 10:43

2019 júniusában 150 ember előtt mondta ki a boldogító igent Kiss Ramóna és Lékai Máté. A műsorvezető nem aggódta túl a nagy napot: közel egy órát késett a polgári szertartásról.

Elkésett a saját esküvőjéről Kökény Attila: "Tizenegykor kezdődött, ám én még tízkor ittam valahol"

Life.hu2022.03.05, 16:27

Az esküvő az ember életének egyik legfontosabb és legizgalmasabb pillanata, amely során mindenki azt szeretné, hogy minden tökéletesen sikerüljön. Kökény Attiláék esetében is így volt, bár a vőlegénynek nem sikerült időben odaérnie a saját menyegzőjére.

Váltóhiba miatt késnek a vonatok Érd felsőnél

Itthon2022.02.13, 13:32

Váltóhiba miatt 15-20 perccel növekszik az Érd felsőn át közlekedő vonatok menetideje - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Államvasutak vasárnap.

Lassan ténylegesen is a hajókon töltött életre rendezkedhetnek be a világ tengerészei

Gazdaság2021.12.02, 05:55

Kína szigorú zéró toleranciát hirdetett a koronavírus-járvánnyal szemben, ami viszont előnyei mellett számos nehézséget is jelent gazdasági szempontból, ugyanis jelentős zavarokat generálhat az amúgy is leterhelt szállítási szektorban és a globális ellátási láncokban. A részletekkel a gCaptain szakportál jelentkezett.

Még ma is lehetnek késések a ceglédi vasútvonalon

Itthon2021.11.19, 09:10

Még pénteken is dolgoznak a szakemberek a biztosítóberendezés javításán a Kőbánya-Teher állomáson, ezért továbbra is késésekre kell számítani a ceglédi és a lajosmizsei elővárosi vonalakon, valamint a debreceni, szegedi vonalakon.

Megbírságoltak egy japán mozdonyvezetőt, mert egy percet késett

Nagyvilág2021.11.10, 14:38

Bírósághoz fordult egy japán mozdonyvezető, mivel szerint jogtalanul bírságolta meg a japán vasúttársaság - írja a BBC.

Leszakadt a felsővezeték Biatorbágynál, óriási késések várhatóak a Budapest-Győr vonalon

Itthon2021.08.18, 07:48

Jelentős késések várhatók a győri vonalon, mert Biatorbágy és Herceghalom között leszakadt a felsővezeték.

Rögtönzött koncerttel szórakoztatták a késésben lévő gép utasait – videó

[origo] utazás2021.08.11, 09:31

Az alábbi videót a Southwest Airlines egyik járatán készítették, amely négy óra késéssel indult a Chicago Midway repülőtérről. A személyzet egyik lelkes tagja előkapta gitárját, és néhány örökzöld dallal szórakoztatta az utasokat. A közönség hálásan fogadta a rögtönzött koncertet.

Akár egy órát is késhetnek a vonatok Budapest és Hegyeshalom között

Itthon2021.07.11, 13:17

Felsővezetéki vizsgálat és zárlat nehezíti a vasúti közlekedést a a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon. A késések és korlátozások a nemzetközi járatokat is érintik.

A hőség miatt akár negyven percet is késhetnek a balatoni vonatok

Itthon2021.06.25, 12:59

A hőség miatt 20-40 perces késésekre számíthatnak az utazók az észak-balatoni vonalon - tudatta a vasúttársaság pénteken.

A tikkasztó hőség miatt késhetnek a vonatok: erre figyelmeztet a MÁV

Life.hu2021.06.24, 15:36

A hőség miatt 40-80 kilométer/órás sebeségkorlátozásokat vezetett be a MÁV több vasútvonalon, az érintett szakaszokon jelentősen meghosszabbodhat a vonatok menetideje - tájékoztatta a Mávinform csütörtökön az MTI-t.

Változások az észak-balatoni vasútvonalon

[origo] utazás2021.06.23, 13:27

A hőség miatt óránkénti 60 kilométerre korlátozták a vonatok sebességét a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon szerdán és csütörtökön - közölte a Mávinform.

Bosszantó! Lekéste rokona esküvőjét a magyar sztár - ez volt az oka

Life.hu2021.06.12, 15:39

Dühítő esetről számolt be nemrég Erdélyi Mónika, aki lányával, Mollival hivatalosak voltak unkaöccse esküvőjére, amire végül nem értek oda időben. 

Idegesítő embertípusok, akik miatt benned is felmegy a pumpa

Sulilife.hu2021.06.04, 16:38

Biztosan te is találkoztál már olyan emberrel, aki annyira idegesített, hogy úgy érezted, lehetetlen mellette létezni. Egy bosszantó szokás, irritáló viselkedés, vagy csak szimplán más világnézet miatt, de egyszerűen tudtad, menekülnöd kell a környezetéből.

Négy mondat, ami miatt azonnal abbahagyod a halogatást

Unilife.hu2021.05.13, 12:23

Lehet, hogy ártalmatlan rossz szokásnak tűnik a halogatás, de ha nagyobb méreteket ölt, rossz hatással lehet a munkánkra, az egészségünkre és a boldogságunkra is. Egy új elmélet szerint négy eleme van a módszernek, amivel megszabadulhatsz tőle.

Vigyázz! Így könnyen elkéshetsz az érettségiről!

Sulilife.hu2021.04.30, 14:55

Nehéz a reggeli kelés, hát még az érettségi napján. Benned van a félsz, az izgalom, ezért könnyen kapkodásba majd késésbe fordulhat át egy amúgy is stresszes reggel. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a pontokat, amelyeken megcsúszhat a jól eltervezett programterv!

Miért mindig a kisebb feladatokat toljuk magunk előtt? A halogatás pszichológiája

Unilife.hu2021.04.06, 15:01

Veled is megesik, hogy egy kicsi, könnyen elintézhető dolgot addig halogatsz, amíg hatalmassá nem nő, és teljesen lefagysz tőle? Tudjuk, hogy nagyon rossz érzés, de miért csináljuk?

Felsővezeték-szakadás miatt jelentős késéssel közlekednek a vonatok a hegyeshalmi fővonalon

Itthon2021.03.29, 08:13

Szárliget és Tatabánya között felsővezeték-szakadás miatt a hegyeshalmi fővonalon a vonatok jelentős, 60-100 perces késéssel járnak, vonatkimaradásokra is számítani kell - közölte a Mávinform hétfő reggel az MTI-vel.

Hétórás késéssel indult a Bayern München a klubvilágbajnokságra

Sport2021.02.06, 12:13

Hétórás késéssel indult el a Bayern München labdarúgócsapata a katari labdarúgó-klubvilágbajnokságra.

Késnek a vonatok az esztergomi vonalon

Itthon2020.12.11, 18:57

Fél-egy órával nőtt a vonatok menetideje az esztergomi vonalon, Pilisvörösvár és Piliscsaba között pótlóbuszok járnak - tájékoztatta a Mávinform péntek este az MTI-t.

Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a hatvani vonalon

Itthon2020.09.22, 07:58

Műszaki hiba miatt Rákos és Rákosliget között a vonatok csak egy vágányon közlekednek, ezért 20-40 perccel megnő a menetidő, járatelmaradásra is számítani kell a hatvani vonalon.

Győr és Öttevény között pótlóbuszok járnak

Itthon2020.08.29, 22:57

A zivataros időben leszakadt felsővezeték miatt a Budapest-Győr vonalon is jelentős késésekre kell készülni - közölte a Mávinform szombat este az MTI-vel.

Leszakadt vezeték miatt késnek a vonatok: ezen a vonalon van gond

Life.hu2020.08.22, 07:17

Késésekre kell számítani a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon, mert leszakadt a felsővezeték - tájékoztatta a Mávinform szombaton kora reggel az MTI-t.

Késnek a vonatok a vihar miatt

Itthon2020.08.17, 20:12

A Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon 30-40, esetenként 40-60 percet késnek a vonatok felsővezeték-szakadás miatt.

Előző
Következő