késelés

címke rss

Egy buszon rabolt ki egy utast egy háromtagú kamaszbanda

Itthon2021.10.29, 17:09

Súlyos testi sértés, és fegyverese rablás miatt indítottak eljárást három fiatal ellen, akik október 26-án este a miskolci buszon elvették egy utas nyakláncát. A gyanú szerint egy másik utast, aki segíteni akart, megszúrtak. 

Tanárnője rabolt el és kínzott halálra egy kislányt Oroszországban

Nagyvilág2021.10.28, 21:14

A kilencéves Sofia Zhavoronkova holttestére sokkoló állapotban találtak rá a rendőrök, miután angoltanára egyik nap tanítás után a lakásába csábította: a feje össze volt törve, arca és teste teljesen eldeformálódva. A gyereknek szörnyű kínokat kellett kiállnia halála előtt: tanára öt órán át kínozta, ütötte-verte, és késsel vágta át a torkát. A 40 éves nőt gyilkosság és gyerekrablás miatt tartóztattak le a rendőrök. Mint kiderült, saját gyereke elvesztésébe őrülhetett bele: Sofia ugyanis megszólalásig hasonlított Lanskaya lányára, akitől a hatóságok korábban eltiltották a nőt - írja a DailyStar.

Volt barátnőjének új barátját késelte meg egy fiú Iváncsán

Itthon2021.10.26, 18:10

A 16 éves fiú a nő otthonában támadt rá annak új barátjára. A menekülő férfi a fiút egyszer nyakon, többször pedig deréktájékon szúrta. A férfi végül maga jelentette a támadást, a rendőrök pedig gyorsan elfogták a támadót.

Majdnem halálra késelte szerelmét egy nő Kesztölcön, mert a férfi el akarta hagyni

Itthon2021.10.26, 12:42

Börtönbe kerülhet az az életveszélyes testi sértéssel vádolt nő, aki december 16-án, kesztölci lakásában veszekedés közben késsel esett neki a párjának.

Elítélte a bíróság azt a férfit, aki megölte a vendéglátóját

Itthon2021.10.25, 17:35

A férfit leszállították a vonatról, mert nem volt jegye, ekkor ismerkedett meg a másik férfival, akivel később együtt italozott, majd nála töltötte az éjszakát. Álmában azonban meggyilkolta a vendéglátóját és ellopta az értékeit.

Megkéselte ismerősét egy fiú Iváncsán

Itthon2021.10.25, 17:27

Egy 16 éves besnyői fiú megkéselte a 19 éves ismerősét Iváncsán. A férfi életveszélyesen megsérült, de még annyi ereje volt, hogy felhívja a 112-es segélyhívót. Csak ezért maradhatott életben.

"Többször kellett volna megszúrnom" - meggyilkolta férjét a nyugdíjas nő, és nem is bánta meg

Life.hu2021.10.24, 18:13

Halálra késelte férjét a nyugdíjas nő, de megbánást az eset után nem tanúsított sőt, azt mondta, többször kellett volna megszúrnia. 

Élete végéig rács mögött marad a volt élettársát, és annak gyerekét meggyilkoló férfi

Itthon2021.10.21, 14:45

Nem tudta elviselni a szakítást, ezért megfojtotta élettársát, a nő kisfiát pedig késsel szúrta halálra. A férfit elsőfokon életfogytiglanra ítélték, ami ellen enyhítés érdekében fellebbezett. Eredménytelenül, a másodfokú bíróság helybenhagyta az ítéletet.

A rendőrökkel akarta lelövetni magát egy miskolci férfi

Itthon2021.10.19, 11:39

Öngyilkos akart lenni egy 28 éves miskolci férfi, ezért eljátszotta, hogy egy késsel meg akarja szúrni élettársát, csak azért, hogy a rendőrök lelőjék. Előzőleg azonban még a saját karját is összevagdosta a késsel. Az ügyészség terrorcselekménnyel vádolja, és fegyházbüntetés kiszabását javasolta vele szemben. 

Brutális dolgot művelt kuncsaftjával a feldühödött prostituált: ez történt

Life.hu2021.10.18, 11:04

Nem fizetett az éjszakáért a férfi, ezért a prostituált négyszer mellkason és egyszer pedig hátba szúrta a gyanútlan kuncsaftját. 

Többször belevágta a kést a prostituált az idős férfi mellkasába, mert az nem akart fizetni neki - videó

Itthon2021.10.18, 10:36

Négyszer mellkason, egyszer pedig hátba szúrta a kuncsaftját egy prostituált, mert a férfi nem akart fizetni a vele töltött éjszakáért - írta meg a Ripost a TV2 Tényekre hivatkozva.

Kisfia miatt másik városba temették a meggyilkolt Enikőt

Itthon2021.10.17, 19:35

Halála után másfél hónappal tudta eltemetni családja a nyílt utcán meggyilkolt Enikőt. A 34 éves nőt párja késelte halálra, több mint tíz késszúrást ejtett a testén - írja a Blikk. 

Halálra szurkálta vitapartnerét egy férfi Tácon

Itthon2021.10.17, 17:09

A gyanú szerint két férfi összeszólalkozott, majd a fiatalabbik több késszúrással megsebesítette vitapartnerét, aki ennek következtében életét vesztette.

Terrorcselekménynek nyilvánította a Scotland Yard a brit képviselő meggyilkolását

Nagyvilág2021.10.16, 10:46

Terrorcselekménynek nyilvánította szombaton a londoni rendőrség Sir David Amess parlamenti képviselő meggyilkolását. A 69 esztendős, nős, ötgyermekes Amess, aki csaknem négy évtizedig volt a brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagja, péntek délután éppen képviselői fogadóórát tartott délkelet-angliai választókörzetében, az Essex megyei Leigh-on-Sea kisvárosban, amikor egy férfi, aki az utcáról tért be, késsel többször megszúrta.

Meggyilkoltak egy brit konzervatív parlamenti képviselőt

Nagyvilág2021.10.15, 18:22

Megkéselték a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik alsóházi képviselőjét péntek délután. Sir David Amess belehalt sérüléseibe.

Könyörtelen gyilkosság: harminc késszúrással ölte meg anyját egy 15 éves lány

Life.hu2021.10.12, 19:19

Harminc késszúrással végezte ki édesanyját a tinédzser, majd a holttestet egy talicskába tette és az udvari kútba dobta. 

Harminc késszúrással kivégezte, majd kútba dobta az anyját egy ukrán kamaszlány

Nagyvilág2021.10.12, 13:29

Késsel esett édesanyjának egy ukrán kamasz. Halálra szúrkálta az asszonyt, akinek egy elhagyott kútban rejtette el a holttestét. A támadás után egy nappal már rács mögött volt a gyilkos kamasz.

Éjjel, egy medencénél hangoskodott, halálra késelték a 25 éves tévészereplőt

Tévé2021.10.12, 13:38

Meghalt Chris Pearson realityszereplő, megkéselték egy vita hevében.

Munkában menet összeveszett a fiával egy borsodi férfi, és hátba szúrta

Itthon2021.10.06, 17:33

Korán reggel, munkába menet veszett össze fiával egy Borsod megyei férfi. A vita addig fajult, hogy a férfi kést rántott, és hátba szúrta vele a fiút. Noha elsőre úgy tűnt, hogy nem okozott komolyabb sérülést, a fiatal később rosszul lett, a kórházban pedig megállapították, hogy életveszélyes sérülést szenvedett. Apjára felfüggesztett börtön várhat.

Egy embert megölt, kettőt megsebesített egy brit késelő

Nagyvilág2021.10.06, 12:46

Három emberre támadt rá késsel egy férfi a brit Tewkesburyben, egyikük meghalt - írta a Sky News.

„Szemem előtt késelték halálra apámat” - felkavaró felvételek az érdi benzinkúton történt brutális vérfürdőről

Life.hu2021.10.06, 10:25

Soha nem látott felvételek kerültek a Tények birtokába az érdi benzinkúton történt brutális vérfürdőről.

Holtan találták a 41 éves édesanyát, kisfia mellette zokogott

Life.hu2021.09.30, 19:31

Az angliai Wolverhamptonban arra lettek figyelmesek a szomszédok, hogy egy kisfiú azt kiabálja: megölték az édesanyját.

Holtan találtak rá egy nőre Angliában, kisfia mellette zokogott

Nagyvilág2021.09.30, 17:41

Az angliai Wolverhampton egyik West Midlands-i házából hallották a szomszédok, ahogy egy gyerek sírva kiabálja, hogy "anyát megölték". Azonnal értesítették a rendőröket, akik holtan találtak rá a 41 éves nőre, kisfia pedig vigasztalhatatlanul zokogott. A rendőrök az asszony férjét gyanúsítják a gyilkossággal.

Késsel esett neki volt barátnőjének egy józsefvárosi férfi, majd magát is megvágta

Itthon2021.09.27, 20:40

A budapesti rendőrök egy órán belül azonosították, és elfogták azt a 38 éves férfit, aki életveszélyesen megsebesítette volt barátnőjét veszekedés közben. A rendőrök a férfival szemben gyilkossági kísérlet miatt nyomoznak.

Késsel támadtak egy férfira egy kecskeméti tömegverekedésben

Itthon2021.09.27, 15:14

A verekedés öt résztvevőjét őrizetbe vették, közülük három férfinak javasolták a letartóztatását.

Több embert megkéselt egy tatabányai férfi

Itthon2021.09.20, 16:57

Egy tatabányai férfi tavaly megkéselte az ismerősét az egyik buszmegállóban, egy másik férfitpedig az egyik játszótéren. A bíróság most meghosszabbította a letartóztatását.

Így törölte meg a fűben a gyilkosság után a véres kést Budapesten a vasúti átjáró mellett – megrázó videó

Itthon2021.09.20, 17:35

Élete végéig börtönben maradhat az a férfi, aki két embert megölt, másik kettőt pedig életveszélyesen megsebesített a vád szerint. Az egyik gyilkosság után a térfigyelő kamera rögzítette, ahogy a vasúti árjáró mellett elsétál, majd lehajol, és a kést, amivel az áldozatával végezhetett, megtörli a fűben.

Elfogták a tiszaújvárosi késelés gyanúsítottjait

Itthon2021.09.18, 18:54

Elfogták a rendőrök azt a három fiatalt, akik egy verekedés során több embert megszúrtak Tiszaújvárosban egy szórakozóhely előtt péntek este. Az egyik áldozat belehalt a sérüléseibe.

Verekedés közben halálra késeltek egy férfit Tiszaújvárosban

Itthon2021.09.18, 10:37

Összeverekedett két társaság Tiszaújvárosban péntek este, az összetűzésben egy megszúrt férfi meghalt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

"Öt másodperced van, mielőtt felszabdallak" - az iskola folyosóján szúrta szíven 17 éves társát a diák (18+)

Life.hu2021.09.17, 19:22

Az iskola folyosóján esett egymásnak két fiatal fiú Indianapolisban, az egyikük késsel szíven szúrta 17 éves társát, akit jelenleg kórházban kezelnek, gépek tartják életben. 

Megkéseltek egy nőt Balassagyarmaton

Itthon2021.09.17, 11:57

Egy 57 éves férfi rátámadt egy nőre péntek délelőtt Balassagyarmaton. A késelőt a helyszínen elfogták és bevitték a kapitányságra, áldozata eközben kórházba került. Egyelőre nem tudni, hogy miért támadta meg a férfi a nőt és azt sem, hogy ismerték-e egymást korábban. 

Késsel támadt az alvó családra Apátfalván, a gyereket is meg akarta ölni

Itthon2021.09.17, 10:55

Befejezték a rendőrök a nyomozást az ellen a tótkomlósi férfi ellen, aki késsel többször megszúrta ismerősét, illetve annak gyerekét is megpróbálta megsebesíteni.

Megkéselte a főnökét egy kamionsofőr

Itthon2021.09.16, 10:22

Egy 42 éves kamionsofőrrel késsel támadt a munkaadójára és még a fiát is megsebesítette, amikor az apját védte, mert a főnök felmondott neki. 

Öt embert megkéseltek Riminiben, egy szomáliai migránst vettek őrizetbe

Itthon2021.09.12, 22:29

Őrizetbe vett az olasz rendőrség egy szomáliai migránst, akit azzal gyanúsítanak, hogy késsel megsebesített négy nőt és egy hatéves kisfiút a turisták által kedvelt Riminiben szombat este - jelentette vasárnap az ANSA olasz hírügynökség.

Tizennyolcszor szúrta meg a feleségét

Itthon2021.09.12, 19:08

Több mint egy tucat alkalommal szúrta meg a feleségét karácsonykor egy hajdúböszörményi férfi. A férj féltékenységből támadt rá a feleségére, aki éppen munkába készülődött. Az eset óta a férfi  kényszergyógykezelés alatt áll - írja a Tények.

Ököllel verte és üvegdarabbal szurkálta össze saját fiát egy kiskunlacházi férfi

Itthon2021.09.05, 10:44

A ráckevei járőrök a helyszínen elfogták azt a helyi férfit, aki ököllel és üvegdarabbal esett neki saját fiának. Az őrizetbe vett apát emberölés kísérletével gyanúsítják - írta meg a Police.hu

Megkéseltek egy férfit Dunakeszin

Itthon2021.08.30, 17:07

Egy férfi a szabadulása után egy lakókocsiban élt barátnőjével, és egyik ismerősével, akit hajléktalan időszakában befogadott. Hamarosan kiéleződtek a két férfi között az ellentétek, mert a hajléktalan nem dolgozott, és nem takarított, amit a szállásadója nehezen viselt. Végül késsel rátámadt, az áldozat pedig életveszélyes állapotba került. 

Felesége és lánya próbált megölni egy Tolna megyei férfit

Itthon2021.08.30, 17:55

Egy Tolna megyei férfi rossz viszonyban volt a lányával, és a feleségével is megromlott a kapcsolata. A nő és a lány eldöntötték, hogy végeznek vele.

Elrendelték a berhidai késelő letartóztatását, majdnem halálra szurkált egy nőt

Itthon2021.08.24, 16:47

Az emberölési kísérlettel gyanúsítják azt a 26 éves férfit, aki csütörtökön Berhidán többször megszúrt egy nőt. Csak a szerencsének köszönhető, hogy az áldozat túlélte a támadást.

Csontozókéssel zárta le a vitát a hentes a kocsmában, gyomron szúrta a pultos szerelmét

Itthon2021.08.23, 10:38

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően a Szegedi Ítélőtábla továbbra is fenntartotta annak a szarvasi férfinak a letartóztatását, akivel szemben a Békés Megyei Főügyészség korábban emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat.

Halálra késeltek egy 45 éves nőt a londoni otthonában, a ház közelében egy férfit is agyonszúrtak

Nagyvilág2021.08.21, 08:27

Hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség egy londoni házhoz, ahol a bejelentés szerint egy 45 éves nő holttestét találták meg. Később egy férfit is holtan találtak.

Késsel támadt a testvérére egy salgótarjáni nyugdíjas

Itthon2021.08.20, 10:10

Súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás az ügyben a Salgótarjáni Rendőrkapitányságon.

Lebukott a budapesti sorozatgyilkos: egyik áldozatát 21 késdöféssel ölte meg - Videó

Life.hu2021.08.20, 15:20

Négy évig sikerült elmenekülnie E. Lászlónak a rendőrség elől, de végül DNS-e elárulta. Késsel támadt áldozataira, egy férfit 2017-ben, egy másik férfit pedig 2020-ban gyilkolt meg, valamint egy harmadik férfit életveszélyesen megsebesített. 

Mellkason szúrta a bátyját egy román férfi Szigetszentmiklóson

Itthon2021.08.20, 08:45

Őrizetbe vettek egy 21 éves román férfit, aki a gyanú szerint mellkason szúrta testvérét - írja a police.hu.

Megkéseltek egy nőt Berhidán

Itthon2021.08.19, 16:32

Emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság egy 26 éves berhidai férfivel szemben.

Hátba szúrta kamasz barátját egy jászladányi férfi

Itthon2021.08.17, 15:11

Egy jászladányi férfi egy vita hevében hátba szúrt egy 17 éves fiút, akivel érzelmi viszonyban volt. A fiút életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők.

Megkéselték az ausztrál rögbilegendát, és a családját, a gyerekeit is bántották a fejszés támadók

Sport2021.08.16, 12:18

Súlyos sérülésekkel került kórházba az ausztrál csapattal 1999-ben világbajnokságot nyert rögbis, Toutai Kefu és három családtagja, miután felfegyverkezett betörők támadtak rájuk.

Halálra szurkálta párját egy pillangókéssel egy férfi Gödön: egy járókelő hívott mentőt a nőhöz

Life.hu2021.08.13, 13:50

Emberölés miatt vettek őrizetbe egy dunakeszi férfit, aki szerda éjszaka Gödön megkéselte párját - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

Pillangókéssel ölte meg szerelmét

Itthon2021.08.13, 17:46

Emberölés miatt vettek őrizetbe egy dunakeszi férfit, aki szerda éjszaka Gödön megkéselte párját - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a Police.hu oldalon.