késelés

címke rss

Egy hang mondta a borsodi férfinak, hogy ölje meg az anyját

Itthon2020.11.11, 15:50

Egy borsod megyei férfi minden előzmény nélkül rátámadt az anyjára. Háromszor megszúrta egy késsel majd elfutott. Később a vallomásában azt mondta, hogy egy belső hang miatt akarta meggyilkolni az anyját. Az ügyészség emberölési kísérlet miatt emelt vádat ellene, a bíróság ma elítélte.

Késsel támadt válófélben lévő feleségére egy férfi Kecskeméten

Itthon2020.11.11, 13:03

Egy bevásárlóközpont parkolójában támadt rá az autójából kiszálló feleségére vasárnap egy férfi Kecskeméten.

Elítélték a nemi szervén eltalált férfit, aki késsel támadt a feleségére

Itthon2020.11.11, 12:29

A súlyos testi sértés kísérlete miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádirata alapján az Esztergomi Járásbíróság 2 év fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki késsel több helyen megszúrta a feleségét veszekedés közben. De a feleség sem hagyta annyiban, védekezésképpen ő is kést vett magához, és ágyék szúrta a férjét.

Kisbabáját a karjában tartotta, így késelték meg az anyát

Life.hu2020.11.10, 17:59

Brutális gyilkosság történt Angliában, a nyílt utcán késeltek meg egy nőt, aki mindeközben a karjaiban tartotta a kisbabáját. Nem tudták megmenteni az életét.

Győri késelő diák: Azt akartam, hogy rájöjjön, hogy a módszerei nem a legjobbak

Itthon2020.11.10, 11:10

Először beszélt a késelés körülményeiről az a győri diák, aki tavaly megtámadta az osztályfőnökét - írja a Blikk.

Meggyilkolta a feleségét egy szegedi férfi

Itthon2020.11.06, 12:12

Egy férfi ma hajnalban halálra késelte a feleségét a gyanú szerint a szeged-kiskundorozsmai otthonukban. Miután látta, hogy a nő már nem él, átment az anyjához, akinek elmesélte mit tett.

Elfogták a 20 éves pécsi férfi feltételezett gyilkosait

Life.hu2020.11.01, 14:54

Elfogták a szombati pécsi emberölés feltételezett elkövetőit - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

Elfogták a pécsi gyilkosokat

Itthon2020.11.01, 16:44

Elfogták a szombati pécsi emberölés feltételezett elkövetőit - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

Őket keresi a rendőrség a pécsi késelés miatt - fotó

Itthon2020.11.01, 10:38

Késelés áldozata lett egy 20 éves férfi szombaton este Pécsen, az egyik feltételezett elkövetőt már elfogták a rendőrök, később pedig a két keresett támadó fényképét és nevét is közzétették.

Megkéseltek egy 20 éves férfit Pécsen: a helyszínen meghalt

Life.hu2020.11.01, 06:12

Késelés áldozata lett egy 20 éves férfi szombaton este Pécsen, az egyik feltételezett elkövetőt már elfogták a rendőrök - ismerteti honlapján a rendőrség. A Police.hu tájékoztatása szerint a rendőrségre bejelentés érkezett hogy a Buzsáki Imre utca egyik lakásában egy férfit megkéseltek.

Halálra késeltek egy fiatal férfit Pécsen

Itthon2020.11.01, 16:43

Megkéseltek egy 20 éves férfit szombaton este Pécsen, az egyik feltételezett elkövetőt már elfogták - írta honlapján a rendőrség. 

Gyerekeinek üzent utolsó erejével a nizzai terrortámadás egyik áldozata, hogy szereti őket

Nagyvilág2020.10.30, 11:43

Brutális terrortámadás történt október 29-én Franciaországban, ahol egy muszlim terrorista három ember meggyilkolásával, köztük egy nő lefejezésével ünnepelte meg Mohamed próféta születésnapját. Azóta kiderült, hogy pontosan milyen útvonalon jutott a terrorista Nizzába, kik voltak az áldozatok, és hogy milyen kést használt az iszlamista szélsőséges a terrortámadás során. Egyik feltételezhető társát letartóztatta a rendőrség.

Szijjártó Péter a fokozódó terrorveszély elleni fellépésre hívta fel az európai vezetőket

Itthon2020.10.29, 16:48

Kezdenek elszabadulni a szélsőséges, keresztényellenes, a hagyományos európai értékeket és a hagyományos európai életformát megsemmisíteni akaró ideológiák, csoportok és személyek - írta közösségimédia-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az elmúlt napokban lezajlott keresztényellenes és iszlamista terrorakciókra reagálva.

Orbán Viktor: Egyesítsük erőinket az európai értékek és a hagyományos európai életforma megvédéséért!

Itthon2020.10.29, 13:43

Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki nizzai iszlamista terrortámadás kapcsán a magyar emberek nevében együttérzését fejezte ki a francia nemzetnek, és sok erőt kívánt az áldozatok családjainak abban a levélben, amit Emmanuel Macron köztársasági elnöknek küldött - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Megkéseltek egy őrt a francia konzulátusnál Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2020.10.29, 12:55

Késsel megtámadtak egy őrt a francia konzulátus épületénél a szaúd-arábiai Dzsidda városánál - írja az ABC News.

Nem mondja meg Sándor, hogy miért ölte meg anyját és nevelőapját Pestszentlőrincen

Itthon2020.10.29, 16:00

Szomszédai úgy tudják, gyógyszereket szedett az a 40 éves férfi, aki pár napja megölte az anyját és a nevelőapját Pestszentlőrincen. Csendesnek ismerték, olyannak, aki időnként "zombiként keringett a lakótelepen". P. Sándor beismerő vallomást tett, de arról nem beszélt, miért végzett velük. Ma áll először bíró elé. 

Rendőrökre támadt egy fegyveres férfi Avignonban, Allahu akbart kiabált, agyonlőtték

Nagyvilág2020.10.29, 13:08

A nizzai terrortámadás után, a legfrissebb hírek szerint egy vélhetően szélsőséges iszlamista férfi késsel, más források szerint egy fegyverrel, egy csoport rendőrre támadt az Avignonhoz közeli Montfavet-ban.

Terrortámadás történhetett Nizzában, többen meghaltak és megsebesültek

Life.hu2020.10.29, 11:08

Halálos késes támadást követtek el Nizzában csütörtökön, több sebesült is van - közölték a hatóságok, hozzátéve, hogy az elkövetőt elfogták.

Így rohanták meg a nizzai templomot a kommandósok - videó

Nagyvilág2020.10.29, 10:59

Megírtuk, késeléses terrortámadás történt Franciaországban, Nizzában csütörtök reggel. Három ember halt meg. A támadás egy templomban történt, megjelent egy videó arról, ahogy a kommandósok megrohamozták a helyszínt.

Terrortámadás Nizzában: lefejeztek egy nőt egy templomban, egy férfi torkát elvágták, a templom előtt egy nőt pedig halálra késeltek

Nagyvilág2020.10.29, 14:40

Muszlim terrortámadás volt Nizzában csütörtök reggel - írja a Le Figaro. A Nice-Matin információi szerint a terrortámadás a legismertebb nizzai templomban, a Notre-Dame-ban volt, és egy 70 éves asszonyt meggyilkoltak. Bent a templomban. Az AFP legújabb információi szerint még két embert megölt a terrorista, azaz összesen három halálos áldozata van a támadásnak. A BFM TV-ben elhangzott: a terrorista folyamatosan azt üvöltötte, hogy Allah akbar.

27-szer szúrtak meg egy biztonsági őrt, mert szólt a hiányzó maszkok miatt

Nagyvilág2020.10.28, 10:28

Megdöbbentő eset történt Chicagóban, ahol két nő több tucatszor megszúrt egy biztonsági őrt. A testvérek azért lettek mérgesek, mert megkérték őket, hogy a boltban viseljenek maszkot. Az őr csodával határos módon túlélte a támadást.

Két embert késelt meg egy fiú Pécsen

Itthon2020.10.27, 17:50

Egy pécsi bokszoló a barátaival szórakozott a városban, amikor megkéselt két férfit. Mindketten súlyosan megsérültek. A bíróság most 9 év börtönre ítélte.

Börtönbe megy a 16 éves fiú, aki megölte a részeg, agresszív apját Orgoványban

Itthon2020.10.27, 13:33

Három év fiatalkorúak börtönére ítélt a Kecskeméti Törvényszék egy 16 éves román fiút, aki veszekedés közben halálra késelte apját egy orgoványi tanyán.

Ököllel ütöttek és megkéseltek egy férfit Budapesten, a támadókat felvette a biztonsági kamera - videó

Itthon2020.10.24, 11:13

A Rákóczi téri metrónál támadt rá egy ötfős banda egy férfira, miután összevesztek. A banda egyik tagja ököllel töbször megütötte, majd meg is késelte a férfit.

Iszlamista terrortámadás volt a drezdai késelés

Nagyvilág2020.10.21, 17:19

Szélsőséges iszlamista indíttatás gyanújával nyomoznak a németországi Drezdában egy halálos késelés ügyében - közölték szerdán illetékesek.

Csontozókéssel szúrta hátba a lakótársát egy nagyatádi férfi

Itthon2020.10.14, 13:13

Az 53 éves férfinek nem tetszett, hogy a lakótársa másnál szórakozott. Előbb csak veszekedett vele, majd egy csontozókéssel hátba szúrta.

Konyhakéssel támadta meg a saját fiát egy pásztói férfi

Itthon2020.10.12, 08:28

Egy pásztói férfi összeveszett a fiával, megfenyegette, majd beledöfött egy kést. Csak a szerencsének köszönhető, hogy a fiú nem halt meg, de így is súlyosan megsérült.

Búcsúvacsora helyett elvágta a szerelme torkát Kőbányán

Itthon2020.10.11, 12:27

Kedden kezdődik a bírósági meghallgatása annak a férfinek, akit azzal vádolnak, hogy megölte korábbi barátnőjét. Cs. Dániel egy búcsúvacsora ürügyén ment fel a lány kőbányai lakására, ahol elvágta az exbarátnője torkát, majd elmenekült. A férfi mindent tagad.

Nyakon szúrta a rendőrt, hogy megszökhessen a bűnügyi felügyeletből

Itthon2020.10.08, 12:10

Vádat emeltek egy Pest megyei férfi ellen, aki bűnügyi felügyeletéből úgy akart megszökni, hogy az őt kísérő rendőröket megpróbálta megölni - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Lefejezte és feldarabolta szüleit egy férfi Tennessee-ben, hogy pénzhez jusson

Nagyvilág2020.10.07, 19:57

Egy 32 éves férfi brutális kegyetlenséggel mészárolta le szüleit, miután azok nem voltak hajlandóak tovább fizetni a számláit. Így próbált hozzájutni egy több százezer dolláros életbiztosításhoz is. A férfi előre eltervezte, hogy fogja megölni és felaprítani a saját apját és anyját, majd mindezt hálaadás napján tette meg 2016-ban. A pénteki tárgyaláson a férfit bűnösnek mondták ki, a bíróság életfogytiglani börtönre ítélte.

Börtönben marad a kegyetlen oroszlányi gyilkossággal gyanúsított férfi

Itthon2020.10.05, 20:02

Egy recés, hegyes késsel elvágta a nyakát, aztán többször mellkasos és hasba szúrt egy nőt egy férfi Oroszlányban. A hajléktalan nő az orvosszakértő szerint elvérzett.

A kulcslyukon keresztül nézte, ahogy az anyja halálra késeli a húgát

Nagyvilág2020.10.01, 09:27

Szándékos emberöléssel vádolják azt a chicagói nőt, aki halálra késelte a saját ötéves kislányát. Az esetet az idősebb testvér a kulcslyukon keresztül nézte végig.

Terror Párizsban, megkéseltek több embert a Charlie Hebdo volt szerkesztőségének közelében

Nagyvilág2020.09.25, 21:08

Megkéseltek két, más források szerint négy embert a Charlie Hebdo előző szerkesztőségének közelében Párizsban. Az egyik támadót véres ruhában fogták el, később egy másik embert is elkaptak. A francia hatóságok szerint terrorista szervezettel összefüggő gyilkossági kísérlet miatt indítottak nyomozást.

17 évig bujkált Mexikóban a szállodában késelő magyar férfi

Itthon2020.09.24, 15:04

Egy szállodai szobába tört be társaival, de lebuktak, ezért három dolgozót leszúrt. Mexikóba menekült, majd 17 év után fogták el. Első fokon nyolc év fegyházra ítélték.

Megölt a kisvárdai parkolóban egy nőt, egy másikat majdnem halálra szúrt

Itthon2020.09.24, 12:53

Csak részben ismerte be, hogy mit tett a nyíregyházi késelőként elhíresült férfi. Az előkészítő ülésen részletes vallomást nem tett, így a bírósági eljárás a jövő év januárjában folytatódik. A férfi a vád szerint egy nőt megölt, egyet pedig kis híján halálra szúrt.

Egymilliót adnak a vasutasok annak, aki segít megtalálni a kolléganőjük késes támadóját

Itthon2020.09.18, 10:50

Egy hónapja egy férfi késsel támadt egy kalauz nőre. Többször megszúrta. A Vasutasok Szakszervezete ötszázezer forintot ajánlott fel annak, aki segít elkapni a férfit. Ezt most a duplájára emelték.

Súlyosabb büntetést kaphat a marcali késelő férfi és fia

Itthon2020.09.15, 17:07

Az Somogy Megyei Főügyészség életveszélyes sértés kísérlete, míg a Marcali Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt tavaly év végén vádat emelt egy 46 éves marcali férfi és 63 éves apja ellen. Az ügyben a napokban hirdetett ítéletet a Kaposvári Törvényszék.

Letartóztathatják a vecsési gyilkost

Itthon2020.09.14, 16:29

A Pest Megyei Főügyészség javasolta a letartóztatását annak a férfinak, aki szombat délután közös iszogatás során összeveszett lakótársával és hasba szúrta.

Megölte barátját a vecsési késelő, miután megittak négy liter bort - videó

Itthon2020.09.13, 13:23

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 55 éves férfit, aki halálosan megkéselte ismerősét szombaton Vecsésen - tudatta a rendőrség a  police.hu oldalon.

Stresszelt és éhezett a győri késelős diák, ezért nem volt tudatánál? - Videó

Life.hu2020.09.08, 15:44

Hazaengedték a győri diákot, aki megkéselte tanárnőjét, mert az rossz jegyet adott neki. Ügyvédje elmondta, a szakértői vélemény szerint a fiú teljesen beszámíthatatlan állapotban volt, amikor az eset történt.

Tagadja a győri diák, hogy előre eltervezte a késelést

Itthon2020.09.07, 16:03

Tavaly decemberben egy győri diák brutálisan megkéselte a tanárnőjét, mert az rossz jegyet adott neki a dolgozatára. Ahogy azt az Origo is megírta, a fiú előre eltervezhette a támadást, a késelés után pedig azt mondta: "ebből majd tanul a tanárnő". A diákot előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett emberölés kísérletével vádolják. Az ügyben ma előkészítő ülést tartottak, ahol a fiú csak részben ismerte el a tettét, azt ugyanis tagadja, hogy előre kitervelte a támadást.

Őrizetbe vették a birminghami késelés gyanúsítottját

Nagyvilág2020.09.07, 10:29

Őrizetbe vették a közép-angliai Birmingham belvárosában vasárnap hajnalban elkövetett halálos késeléses támadás gyanúsítottját - közölte hétfőn a birminghami rendőrség.

Egy ember meghalt a birminghami késelésben

Nagyvilág2020.09.06, 14:37

Egy ember meghalt, heten megsérültek a közép-angliai Birmingham belvárosában vasárnap történt késeléses támadásban.

Úgy megszúrta a barátnőjét egy örkényi férfi, hogy beletört a penge

Itthon2020.09.05, 10:43

Egy örkényi férfi úgy megszurkálta az élettársát, hogy a kés pengéje beletört a nőbe. Ezek után fogott egy másik kést, és tovább folytatta a késelést.

Halálra késelte apját a 15 éves fiú: emberölés miatt emeltek ellene vádat

Life.hu2020.09.02, 14:45

Emberölés miatt emeltek vádat az ellen a 15 éves fiú ellen, aki januárban egy családi veszekedés során halálra késelte az apját. 

Másfél évtizeddel ezelőtti budapesti késelés miatt ítéltek el egy külföldi férfit

Itthon2020.08.27, 16:02

Három és fél évre ítéltek nem jogerősen egy külföldi férfit egy másfél évtizeddel ezelőtt budapesti késelés miatt. Azért ölt meg kis híján egy férfit, mert védelmére kelt egy nőnek.

Halálra késeltek egy izraeli férfit Tel-Aviv mellett

Nagyvilág2020.08.26, 20:15

Megkéseltek egy izraeli férfit szerdán a Tel-Avivhoz közeli Petah Tikva városban. Az áldozat egy 39 éves ortodox zsidó férfi, aki röviddel a kórházba szállítása után meghalt.

Hátba szúrta élettársát egy monori asszony

Itthon2020.08.19, 14:38

A rendőrök még a helyszínen elfogták azt az 52 éves nőt, aki egy vita során késsel támadt a párjára Monoron tegnap délután. A férfit életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, a nőt őrizetbe vették.

Késeléses támadás Norvégiában, legalább egy ember megsérült

Nagyvilág2020.08.13, 15:57

A norvég rendőrség közlése szerint legalább egy embert megsebesített egy késes támadó a norvégiai Bergenben csütörtökön - írja az ABC News.