kés

címke rss

Születésnapi bulin késelt egy hódmezővásárhelyi férfi

Itthon2023.08.25, 10:09

A férfi otthonában születésnapi bulit tartottak Hódmezővásárhelyen, ahol a viselkedése miatt összeveszett az egyik ismerősével. Az utcán össze is verekedtek, ami közben egy késsel megkéselte, majd egy farúddal megütötte az ismerőst.

Késsel támadt az élettársára egy egyházasrádóci férfi

Itthon2023.08.23, 12:02

A férfi a házuk udvarán támadta meg az élettársát, egy késsel többször is próbálta megszúrni. Végül a szomszédjuk sietett a nő segítségére, a férfi pedig elmenekült.

Késsel fenyegette az angyalföldi telefonüzlet eladóját - videó

Itthon2023.08.18, 13:29

Egy férfi tavaly részegen bement egy XIII. kerületi aluljáróban lévő telefonboltba, majd az eladótól arrogánsan azt kérte, hogy tegye töltőre a mobiltelefonját. Az eladó megijedt, ezért azt tette, amit a támadó kért tőle. A férfi később már késsel támadt rá.  

Békéscsabai gyilkosság: újabb megrázó részletek derültek ki

Itthon2023.08.17, 18:35

Két őrjöngő építőmunkás miatt hívták ki Szabó Sándor biztonsági őrt, az ökölvívó-válogatott korábbi edzőjét egy békéscsabai hotelhez kedden este, majd a kialakult dulakodás során egyikük, a kőművesek vezetője szurkálta halálra a volt sportolót. Információink szerint az áldozat ismerte a támadóit, és bízhatott benne, hogy békésen sikerül rendezni az ügyet, ezért nem vitte magával a kocsijából az ott lévő testpajzsot. Az elkövető annyiszor szúrta meg, hogy egyértelműen az emberi élet kioltása volt a célja - írja a Tények.

Bicska találta el egy gyerek fejét a hullámvasút mellett az Egyesült Államokban

Nagyvilág2023.08.17, 14:13

Egy fiatal lány megsérült egy pennsylvaniai vidámparkban, miután egy kés kiesett egy utas zsebéből egy hullámvasúton, majd az eltalálta a fejét.

Sorozatgyilkosra vadásznak Bécsben

Nagyvilág2023.08.16, 08:18

Három embert ölt meg az eddig ismeretlen gyilkos alig négy hét alatt - írta a Ripost.

Megkéselte a feleségét egy jászárokszállási férfi - videó

Itthon2023.08.10, 16:30

Egy jászárokszállási férfi évek óta terrorizálta a családját. Azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket. A feleségét féltékenység miatt rendszeresen fenyegette, szombaton pedig egy késsel mellkason szúrta. A bíróság letartóztatta a férfit – adta hírül a TV2 hírműsora, a Tények.

Késsel támadt rá egy mongol kamionos kollégájára Zalában

Itthon2023.08.10, 09:34

Vádat emeltek egy mongol állampolgárságú kamionsofőr ellen, aki a 86-os főúton megállásra kényszerítette és késsel megfenyegette szlovén kollégáját egy közlekedési konfliktus miatt - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök előtt esett ki egy fegyver egy férfi zsebéből Kiskőrösön

Itthon2023.08.08, 14:57

Szabálysértési és büntetőeljárást is indítottak egy férfi ellen a kiskőrösi rendőrök amiatt, amit részegen tett.

Megtámadtak egy buszsofőrt Kalocsán

Itthon2023.08.07, 15:34

Egy férfi Soltvadkerten szállt fel egy buszra, amit megrongált egy tapétavágóval, majd elaludt. Amikor a buszsofőr felébresztette, ideges lett és megütötte a sofőrt.

Drámai részletekről beszélt az elrabolt és megerőszakolt fiatal magyar lány - videó

Itthon2023.08.07, 07:51

A 24 éves asszonyt egy autó csomagtartójába tuszkolták és egy erdőben megerőszakolták. A Blikknek arról is beszélt, hogy amikor egy gyorsétteremnél segítségért kiabált, nem segített neki senki.

Ezt a férfit keresik a budapesti késes támadás miatt

Itthon2023.08.01, 12:01

A ferencvárosi rendőrök keresik azt a 23 éves férfit, aki a Pöttyös utcai metrómegállóban kirabolt egy utast.

Váratlan helyen került felszínre ez a különös, ősi kínai tárgy

Tudomány2023.07.29, 10:34

Egy, az ausztriai Welsben őrzött 1800 éves elefántcsont késnyél az eddigi legnyugatabbra talált tárgy a "római kori Kínából" - közölte pénteken a Welsi Városi Múzeum.

Majdnem halálra szurkálta volt élettársát egy férfi Dunaszentgyörgyön

Itthon2023.07.28, 12:50

Tegnap, kora délután azzal hívta egy halálra rémült nő a rendőröket, hogy volt párja megszurkálta. A vérző nőnek még volt annyi ereje, hogy az utcára tudott futni, csak ezért élte túl a brutális támadást.

Brutálisan meggyilkolta a barátját egy férfi Kiscsepcsényben

Nagyvilág2023.07.26, 17:24

A szlovák férfi a barátjánál volt Kiscsepcsényben és le akartak vágni egy bárányt. A barát leszidta a férfit, mert rosszul fogta az állatot. A férfi emiatt dühös lett, később leitatta a barátját, majd elvágta a torkát.

Késsel támadt feleségére és gyerekeire egy nógrádi férfi

Itthon2023.07.24, 12:42

Évekig tartotta rettegésben egy férfi a családját, rendszeresen megverte a feleségét, vascsővel és késsel is fenyegette őt és a gyerekeit is. A terrornak az vetett véget, hogy az egyik késes támadás alkalmával a férfi lánya kihívta a rendőrséget. A pár három gyereke a történtek miatt számos problémával, például dühkezelési gondokkal és pánikbetegséggel is küzd.

Megúszhatja az életfogytiglani börtönt a budapesti rendőrgyilkos

Itthon2023.07.19, 15:25

Noha akár életfogytiglant is kaphatna, elképzelhető, hogy megússza kényszergyógykezeléssel az a férfi, aki januárban Újbudán megölt egy rendőrt. A nyomozó ügyészek most vádat emeltek ellene és a kényszergyógykezelését indítványozták.

Késsel támadt anyjára egy férfi Bárdudvarnokon

Itthon2023.07.18, 15:57

Hónapokon át ütötte-verte saját anyját egy bárdudvarnoki férfi, majd egy napon életveszélyesen megfenyegette egy késsel, ami miatt az asszony kénytelen volt a rendőröktől segítséget kérni. Most a férfi az anyja közelébe sem mehet. 

Megöllek titeket - üvöltötte a komáromi férfi a szüleinek, miközben a bútorokat verte szét

Itthon2023.07.18, 13:28

Egy komáromi férfi részegen rugdosott egy buszt a helyi pályaudvaron, majd egy hónappal később agresszívan viselkedett a nagyszüleivel és azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket.

Az utcán akarta megkéselni az ismerősét egy győri férfi

Itthon2023.07.17, 11:22

A győri férfi azért akarta megkéselni az egyik ismerősét, mert az nem adta meg neki a kétezer forintos tartozását.   

Súlyos sérülésekhez vezethet, ha ügyetlenül vágjuk fel az avokádót

Life.hu2023.07.17, 15:46

Ha egy avokádót a kezünkbe veszünk, a legritkább esetben gondolunk arra, hogy felvágásakor akár komoly sérüléseket is szenvedhetünk. Pedig így van. Ha rosszul tartjuk a gyümölcsöt, könnyen megszalad a kés, ami a tenyerünkben, sőt, rosszabb esetben a csuklónknál is landolhat. Na, de hogyan vágjuk fel sérülésveszély nélkül az avokádót? 

Késsel raboltak ki egy dohányboltot Sátoraljaújhelyen

Itthon2023.07.14, 11:17

Késsel fenyegette meg otthona, egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében lévő község egyik dohányboltjának eladóját a sátoraljaújhelyi férfi, akit a támadás után egy órán belül elfogtak a rendőrök.

Késsel és baltával támadt élettársára egy férfi

Itthon2023.07.13, 16:28

Egy férfi meg akart szabadulni az élettársától, ezért eldöntötte, hogy megöli. A szülei házában rátámadt egy késsel, majd egy baltával is megütötte. A nő a gyors orvosi segítségnek köszönhetően túlélte a támadást.

Késsel akart elégtételt venni az astrás, miután fejtetőn landolt az autópályán

Auto2023.07.07, 10:27

A családi kombi sofőrje hihetetlenül agresszíven viselkedett, de ő húzta a rövidebbet.

Megölte a fivérét egy szarvasi férfi

Itthon2023.07.05, 12:12

Egy elfajult vita hevében, részegen mellkason szúrta a testvérét egy szarvasi férfi. Az áldozat a helyszínen meghalt. 

Két embert is megkéselt egy férfi egy bajai születésnapon

Itthon2023.07.04, 13:42

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki egy születésnapi bulin megkéselt két embert. Később, az ártalmatlanná tett támadót az áldozatok és társaik összerugdosták.

Combon szúrta az élettársát egy veszprémi nő

Itthon2023.06.30, 10:10

Egy Veszprémben élő nő összeveszett az élettársával, majd a vita hevében egy késsel combon szúrta a férfit kedden. Elfogták a rendőrök.

Kést szorított egy fiatal lány torkához a nagykanizsai szexragadozó

Itthon2023.06.30, 10:31

Egy 21 éves, nagykanizsai férfi az utcán figyelt fel egy lányra, akit követett egy ideig, majd rátámadt.  Kést tartott a torkához, fogdosta és azt mondta neki, hogy vetkőzzön le.

Brutálisan megverte az ismerősét egy férfi Újpesten - videó

Itthon2023.06.29, 15:26

Egy férfi a barátaival ivott egy újpesti üzlet előtt, majd brutálisan megverte az egyik ismerősét. A tárgyaláson a támadó azzal védekezett, hogy az áldozatánál kések voltak és azzal fenyegetőzött, hogy megöli az élettársát – derült ki a TV2 Tények videójából.

Egy iskola közelében az utcán gyilkoltak meg egy nőt Máriatölgyesen

Nagyvilág2023.06.29, 14:08

A nyílt utcán, egy általánosiskola közelében gyilkoltak meg egy nőt Szlovákiában, Máriatölgyesen. Az elkövetőt elfogta a rendőrség.

Halálra ítélhetik az idahói férfit, aki négy egyetemistát késelt halálra

Nagyvilág2023.06.27, 10:42

Ahogyan arról az Origo korábban beszámolt, elfogták a férfit, aki megölt négy idahói egyetemistát. A legfőbb ügyész, Bill Thompson a bírósági beadványban azt írta, hogy ez az ügy megfelel a halálbüntetés kiszabánásak kritériumainak, mivel a gyilkos tettei „különösen szörnyűek és kegyetlenek" voltak, és „az emberi élet teljes semmibevételéről tanúskodtak" – írja a BBC.

Brutális késelés történt Veszprémben

Itthon2023.06.26, 14:38

Letartóztattak egy férfi azért, mert Veszprém vármegyében rátámadt egy emberre egy recés késsel és életveszélyesen megsebesítette. A támadás után a férfi elmenekült, azonban gyorsan elfogták.

Késsel fenyegette meg a megkarmolt biztonsági őrt egy férfi

Itthon2023.06.26, 14:38

Egy férfi fizetés nélkül akart távozni egy boltból, ezt azonban észrevette egy biztonsági őr, aki megpróbálta megállítani. A férfi, akit végül a rendőrök fogtak el, megkarmolta és késsel fenyegette meg a biztonsági őrt.

Egy nagykőrösi férfi kalapáccsal és késsel vallatta az élettársát

Itthon2023.06.21, 11:27

A nagykőrösi férfi bezárta az élettársát a házba, majd egy kalapáccsal ütve és késsel vagdosva vallatta, hogy kivel csalta meg.

Féltékenységből akarta megölni a feleségét egy miskolci férfi

Itthon2023.06.21, 11:34

A férfi annyira féltékeny volt a feleségére, hogy úgy döntött, inkább megöli. Az egyik reggel nyakon szúrta egy késsel, majd többször is meg akarta szúrni, de az asszonynak sikerült védekeznie. A férfi támadás után magával is végezni akart.

Az OnlyFans sztár apja egyszerre találta meg lánya és gyilkosa holttestét

Nagyvilág2023.06.21, 07:13

Egy apa aggódott a lányáért, mivel már napok óta nem érte el, ezért úgy döntött, hogy felkeresi a lakásán. Teljes megdöbbenésére az OnlyFansen és Instagramon is milliók által követett lányát holtan találta, és a gyilkosa szintén a lakásban volt, a nyakában egy késsel és éppen haldoklott – írja a DailyStar.

Három kutya és egy rugós kés ölt meg kutyát New Yorkban

Nagyvilág2023.06.19, 13:15

Összeszólalkozott két kutyatulajdonos szombaton a New York-i Central Parkban. Egyikük pórázon tartotta kedvencét, míg a másik, a vele lévő három állatot szabadon engedte. A vita közben a három kutya egyike rátámadt a pórázon tartott állatra, majd közbeavatkozott a gazdájuk is, és egy rugós késsel leszúrta az állatot - írta a CBS News. 

Letartóztatták az apját nyakon szúró orosházai férfit

Itthon2023.06.15, 14:40

Az orosházai férfi hétfőn támadt rá az apjára, nyakon szúrta egy késsel. Amikor a rendőrök odaértek, a férfi menekülni kezdett előlük, amit élőben közvetített a telefonjával. Többszöri felszólításra, valamint a figyelmeztető lövések után sem tette le a kést, ezért a rendőrök meglőtték. A bíróság most letartóztatta.

Nyakon szúrta az apját egy férfi Orosházán – videó

Itthon2023.06.14, 17:23

Egy orosházi férfi nyakon szúrta az apját, majd a telefonján közvetítette, ahogy a rendőrök üldözik. Több figyelmeztető lövést is leadtak a rendőrök, a férfi azonban nem dobta el a kést, hanem bemutatott nekik. Végül meglőtték a férfit – adta hírül a TV2 hírműsora, a Tények.

Késekkel, kövekkel estek egymásnak Sümegen

Itthon2023.06.09, 15:10

Egy 19 éves gyulakeszi férfi szidni kezdte két haragosát, egy 19 éves és egy 21 éves fiatalt az utcán, aztán a zsebéből előkapott egy kést, amivel szúró mozdulatokat tett az egyikük felé, aki egy, az utcán kihelyezett hirdetőtáblát kapott fel védekezésképpen. A támadó erre kövekkel kezdte dobálni haragosait, akik a kődobálást is viszonozták, erre a támadó már elmenekült. De csak egy időre.

Mutatjuk az idei legdurvább migránstámadásokat

8882023.06.09, 14:48

Az elmúlt fél évben nem volt ritka, hogy migránsok tették pokollá az emberek életét Európa szerte. Összeszedtük 2023 eddigi legdurvább eseteit.

Brutális kegyetlenséggel szurkálta össze saját gyereke fejét egy Bács-Kiskun vármegyei nő

Itthon2023.06.08, 11:01

Minden előzmény nélkül, késsel esett neki a saját kislányának egy asszony. A fejét szurkálta a hétéves gyereknek, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba. Csak a szerencsének, és a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően maradt életben.

Féltette a feleségét egy nógrádi férfi, ezért meg akarta ölni

Itthon2023.06.07, 09:53

Egy nógrádi férfi amiatt aggódott, hogy miután ő meghal, senki nem fogja gondját viselni a feleségének. Ezért úgy döntött, hogy megöli a feleségét.

Késelni akart egy debreceni férfi, mert a kocsmában elkapcsolták a zenéjét

Itthon2023.06.06, 12:05

Egy férfi az ismerőseivel italozott az egyik debreceni kocsmában, közben a zenegépen hallgatták a zenéket. Amikor az egyik ismerőse azonban mást akart hallgatni, mire a férfi egy késsel rátámadt.

Egyetlen szúrással ölte meg szerelmét egy Pest vármegyei nő

Itthon2023.06.01, 11:48

Többször is összeverekedett egy Pest vármegyei pár. A nő háromszor is megszúrta a férfi. Mind a háromszor lábon. Az utolsó veszekedés során a szúrás olyan brutális volt, hogy a férfinak esélye sem volt, elvérzett.

Brutálisan megölte gyerekkori barátját, majd lefeküdt aludni egy szabolcsi férfi

Itthon2023.05.25, 10:40

A szabolcsi férfi gyerekkora óta ismerte a barátját, akivel egy helyen is dolgoztak. A barát munkaügyben ment el a férfihoz tavaly ősszel, majd italozni kezdtek. Mindketten sokat ittak, ezért összevesztek, majd a férfi megverte és egy késsel többször nyakon szúrta a barátját, aki a helyszínen meghalt.

Két gyerekkel együtt ment alkoholt rabolni egy férfi

Itthon2023.05.23, 10:48

Egy férfi a nevelése alatt álló 15 éves fiúval indult el a Hajdú-Bihar vármegyei településen lévő boltba, hogy kirabolják. Útközben összefutottak egy 12 éves gyerekkel, akit szintén beszerveztek a rablásba. A férfi végül a fiú segítségével, egy késsel megszerezte a pénzt és két üveg pálinkát a boltból, közben a gyerek az utcán őrködött.

Vascsővel és késsel rontott rá két férfi egy miskolci pincetulajdonosra

Itthon2023.05.18, 17:03

Két férfi rontott rá egy egyedül élő miskolci férfira. Vascsővel ütötték-verték, és kést szorítottak a nyakához, majd átkutatták a házat és a pincét.

Túszdráma: késsel tartották fogva egy poprádi benzinkút eladóját

Nagyvilág2023.05.10, 14:46

A rendőrség őrizetbe vett egy fiatal férfit, aki szerda hajnalban erőszakkal hatolt be egy benzinkútra és késsel fenyegette az eladót.

Késsel támadt volt feleségére egy férfi

Itthon2023.05.03, 16:46

Egy Veszprémhez közeli településen élő nő hívta ki a rendőrséget, mert a vele együtt élő volt férje egy késsel rátámadt és gyilkossággal fenyegette.

Késsel fenyegette, aztán ledugta két ujját a barátnője torkán, miután kiderült a férfi hűtlensége

Nagyvilág2023.04.22, 07:51

Egy angliai nő számon kérte a párját, hogy miért van egy külön közösségi oldala arra, hogy nőkkel csevegjen. A férfi erre annyira bedühödött, hogy rátámadt a párjára. A férfi ügyvédje azzal mentegette a ügyfelét, hogy nehéz gyerekkora volt és mindent megtesz, hogy jó ember legyen - írja a DailyStar.

Késsel támadt rendőrökre egy férfi Szabolcsban

Itthon2023.03.16, 14:16

A férfi egy szabolcsi településen hajtott át a kocsijával részegen, amikor elütött egy biciklist. Nem állt meg segíteni, később gyalog visszament és késsel rátámadt a rendőrökre.

Késsel támadt társára egy 8 éves gyerek: elvágta a torkát (18+)

Life.hu2023.03.16, 15:51

Letartóztattak egy 8 éves kisfiút, miután az rátámadt egy másik gyerekre egy floridai otthonban.

Belehalt a sérüléseibe a Deák téren megkéselt fiú

Itthon2023.02.24, 14:01

A megtört, gyászoló anya jelentette be nem sokkal korábban, hogy fia, a Deák téren vasárnap megszurkált fiú meghalt. A letartóztatásban levő tettes és családja nem kért bocsánatot - tudta meg a Bors.

Kétszer leköpte, megfejelte és meg akarta harapni a rendőrt az iraki migráns

Itthon2023.02.16, 17:01

Egy szabolcsi férfi egy közlekedési baleset helyszínén támadt rá a rendőrökre egy nagy késsel, pár nappal korábban pedig egy idegenrendészeti őrizetben lévő iraki migráns támadt meg egy rendőrt. Mindkettejüket letartóztatta a bíróság.

Késsel támadtak meg embereket a váci vasútállomáson

Itthon2023.02.16, 11:55

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki biztonsági őrökre támadt a váci vasútállomáson.

„Előre megyek, nyakon szúrom” – így fenyegettek egy borsodi buszsofőrt

Itthon2023.02.15, 12:10

Egy férfi egy távolsági buszjáraton többször azzal fenyegette a sofőrt, hogy megkéseli, amivel elvonta a férfi figyelmét a vezetéstől, és a többi utas életét is veszélybe sodorta. A férfinál egy 30 centiméter hosszúságú kés volt.

Imádja a sorozatgyilkosokat az angol nő, aki kivégezte a szerelmét, és ez boldoggá tette

Nagyvilág2023.02.03, 06:35

Igazi krimirajongóként ismerték barátai a 27 éves, angol Shaye Groves-t. A fiatal nő ezt a szobájában elhelyezett dekorációkkal is igyekezett tükrözni: Ted Bundytól kezdve Jeffrey Dahmerig egy rakás sorozatgyilkos képe lóg a falán. A fiatal nő ezen kívül megszállott rajongója a késeknek és egyéb szúró-vágó eszközöknek, így amikor holtan találták barátját, mindenki arra gyanakodott, hogy kedvenceitől ötletet merítve kivégezte a férfit. A tárgyaláson a nő furcsábbnál furcsább magyarázatokkal próbálta kimenteni magát - írja meg a DailyStar.

A meggyilkolt kétéves magyar kisfiú vérét találták meg az anyja késén Olaszországban

Nagyvilág2023.02.02, 18:42

Megtalálták az anyja által Olaszországban meggyilkolt kétéves kisfiú vérét a nő táskájában lévő késen. Ez derült ki a volt pornószínésznő elleni büntetőper tegnapi tárgyalásán a perugiai bíróságon. Bradács Katalin a személyes holmiját követelte.

Fojtogatta és többször megszúrta volt élettársát egy miskolci férfi

Itthon2023.02.01, 11:04

Egy miskolci férfi rátámadt volt élettársára, fojtogatni kezdte és többször megszúrta egy pengével. Később, amikor az utcán találkoztak, megint rátámadt, megpróbálta megkéselni.

Késsel támadt egy rendőrre egy kamasz egy társasházban

Itthon2023.01.27, 16:30

Rács mögé kerülhet az a 16 éves fiatal, aki szombaton megpróbált elmenekülni az őt igazoltató rendőrök elől, majd amikor ez nem sikerült neki, késsel szúrta meg a rendőr lábát.

Lábon szúrta az intézkedő rendőrt egy kamaszfiú

Itthon2023.01.26, 15:45

Lábon szúrta a vele szemben intézkedő rendőrt egy 16 éves fiú szerda este egy Fejér vármegyei településen. A járőr azért ment ki a társasházhoz, mert egy 16 éves lány nevelőapja rendőri segítséget kért: a lány a bejelentés szerint hétfő óta nem volt otthon és éppen megjelent a barátjánál.

Van még pénzed, add ide – üvöltötte a rabló a nyílt utcán, a XIX. kerületben

Itthon2023.01.25, 10:43

Kiraboltak egy férfit vasárnap hajnalban. Munkából tartott haza amikor egy férfi odalépett hozzá, késsel a kezében és pénzt követelt.

Újabb döbbenetes részletek a rendőrgyilkosságról: beletört a kés az áldozatba

Life.hu2023.01.18, 07:18

A drog megsokszorozta a Sz. Szilárd erejét. Olyan erővel támadt Baumann Péter főtörzsőrmesterre, hogy eltört a rugós kés pengéje.

Borzalmas részletek az újbudai rendőrgyilkosságról

Itthon2023.01.17, 19:22

Olyan brutális erővel támadt a megfékezésére érkező rendőrökre az újbudai lépcsőházában múlt csütörtökön randalírozó bűnöző, Sz. Szilárd, hogy a 29 éves Baumann Péter főtörzsőrmester halálát okozó kés pengéje kitört a szúrásoktól. Ez jól látható azon a fotón is, amit a helyszíneléskor készítettek a késről. Amiről kiderült, hogy több egy egyszerű bicskánál, igazi támadófegyver volt - erről ír a Blikk.

Hozd a kést, üvöltötte a budapesti férfi a barátnőjének, aztán jött a halálos szúrás

Itthon2022.12.30, 12:38

Majdnem halálra szúrtak egy férfi Budapesten tegnap. A szomszédai kötöttek bele, majd verekedtek össze. Amikor a kötekedő rájött, hogy ő a gyengébb, ráparancsolt a barátnőjére, hogy hozzon egy kést. A nő engedelmeskedett, a párja pedig hátba szúrta a szomszédját. Kevésen múlt, hogy nem történt tragédia.

Bíró előtt magyarázkodhat a kegyetlen Kapás utcai gyilkos

Itthon2022.12.20, 10:17

Vádat emelt az ügyészség az ellen a 41 éves nő ellen, aki közel két éve, brutális kegyetlenséggel, baltával és késsel gyilkolta meg az élettársát egy Kapás utca lakásban. A férfi szakítani akart a nővel, aki ezt nem tudta feldolgozni.

Késsel fenyegetőzött egy férfi a 13. kerületben - videó

Itthon2022.12.05, 10:12

Felfegyverkezve elkövetett rablási kísérlettel gyanúsítják azt a férfit, aki pénzt követelt egy mobilüzlet eladójától Budapesten.

Brutális gyilkosság lett a baráti beszélgetés vége Aranyosapátin

Itthon2022.11.30, 13:05

Egy férfit az otthonában látogatta meg az egyik legjobb barátja, és egyben kollégája. Jó hangulatban beszélgetett, italoztak, ám egy idő után vitázni kezdtek, és össze is verekedtek. Végül a házigazda egy összecsukható kést vett elő, amellyel többször nyakon szúrta áldozatát. A 46 éves férfi azonnal meghalt.

Összeszurkálta a menyasszonyát, az új barátnőjét és annak anyját egy férfi Ráckevén

Life.hu2022.11.29, 22:59

Menyasszonyát, majd később az új barátnőjét és annak anyját is megszurkálta egy ráckevei fiatal. 2020-ban emeltek ellene vádat, a Fővárosi Törvényszék 12 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte a kamaszt előre kitervelten, különös kegyetlenséggel és több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt.

Cigit kért, majd gyilkossággal fenyegetőzött egy arlói férfi

Itthon2022.11.17, 16:25

Az arlói férfi egy fiútól kért cigit az egyik helyi kocsmában. A fiú nem tudott adni neki, mire a férfi elővett egy kést és azzal fenyegette meg, hogy megöli, majd felé is szúrt.

Kést szorított osztálytársa torkához egy fiú Poprádon

Nagyvilág2022.11.16, 11:53

Kést szorított osztálytársa torkához egy fiú az iskolában a szlovákiai Popárdon - írja az Újszó.

Bozótvágó késsel és vascsővel vertek meg egy férfit Encsen

Itthon2022.11.15, 16:20

Egy négyfős banda Encsen támadott meg egy férfit. Azért verték meg brutálisan, mert a férfi felesége feljelentette egyiküket. Egy bozótvágó késsel és egy vascsővel verték meg.

Amikor szólt a felesége, hogy nem mosogatott el, 18 szúrással kivégezte

Itthon2022.11.11, 10:12

Gyakorlatilag kivégezte a feleségét egy férfi, Nyíregyházától nem messze. Azután esett neki az asszonynak, hogy az szóvá merte tenni, hogy megint részeg, és még a tegnapi kést sem mosta el. A férfi ellen most vádat emeltek, ha mindent beismer, 13 évre ítélik.

Majdnem meggyilkolt egy nőt Cegléden, aztán azt mondta, csak védekezett

Itthon2022.10.28, 12:38

Egy brutálisan megvert nőhöz hívott segítséget egy ember pont két éve Ceglédre. A rendőrök, amikor kiértek egy erősen vérző nőt találtak. Azonnal hívták a mentősöket, akik életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.  

Rátámadt párja édesanyjára a fiatal férfi: az asszony élettársát meg is sebesítette

Life.hu2022.10.12, 15:01

A makói rendőrök befejezték a nyomozást egy helybeli férfi ügyében, aki rátámadt élettársa édesanyjára és annak párjára. A nyomozók magánlaksértés, zaklatás és könnyű testi sértés miatt indítottak ellene eljárást.

Késsel a kezében rabolt ki egy dohányboltot egy nő Szigetszentmiklóson

Itthon2022.10.11, 21:02

20 napon belül bíróság elé állították azt a szigetszentmiklósi nőt, aki életveszélyesen megfenyegetett egy dohánybolti eladót, hogy megszerezze a kasszában lévő pénzt.

Ötször szúrta meg ismerősét az erdőkertesi férfi, majd rágyújtotta a sátrát: feladta magát

Life.hu2022.10.07, 10:19

Feladta magát egy férfi, aki erdőkertesi házának udvarán többször megszúrta ismerősét

Férje előre kitervelte, hogy megöli a nyírteleki fitneszmodellt

Itthon2022.10.02, 21:10

A Bors elérte az aggódó édesanyját, aki szerint a lánya sokáig küzdött a házasságáért.

Késsel rabolt ki egy szigetszentmiklósi dohányboltot egy fiatal lány

Itthon2022.09.20, 12:44

Egy szigetszentmiklósi trafikot rabolt ki egy nő néhány napja. Az üzletbe egy baseball sapkában lépett be, aztán többször az alkalmazott felé szúrva követelte a kassza tartalmát. Az eladó nem adta, de a mozdulatok megrémítették, a pénztár kulcsa kiesett a kezéből. A támadó felkapta, kinyitotta a kasszát, kimarkolt belőle 450 ezer forintot, zsebre vágott 4 doboz cigit, eldobta 15 kést, és egy néhány órával korábban ellopott, defektes bringával elmenekült.

Késsel a kezében fenyegette az embereket egy fiatal Újbudán

Life.hu2022.09.09, 16:29

A 24 éves fiatal pár hónappal ezelőtt üvöltözve garázdálkodott a XI. kerületben, ahol egy lány ismerősét késsel dobta meg, parkoló autókat rongált meg, majd egy sofőrt is megfenyegetett, miután letépte a rendszámtábláját.

Késsel fenyegette meg volt élettársát egy salgótarjáni férfi

Itthon2022.08.31, 15:46

Eredményes volt az ügyészség fellebbezés annak a férfinak az ügyében, aki késsel a kezében életveszélyesen megfenyegette a volt élettársát az utcán. A férfit másodfokon felfüggesztett helyett végrehajtandó börtönbüntetésre ítélték, és meg is hosszabbították a büntetését.

Késsel támadt a rendőrökre egy migráns a párizsi repülőtéren - agyonlőtték

Nagyvilág2022.08.10, 15:06

A rendőrség agyonlőtt egy késsel hadonászó embert a Párizs melletti Charles de Gaulle Nemzetközi Repülőtéren.

A székesfehérvári kórházban szurkálta meg élettársát egy férfi

Itthon2022.08.09, 13:08

A férfi a székesfehérvári kórházban ápolónőként dolgozó volt élettársára támadt rá. Fojtogatta, aztán a földre lökte a nőt. Ezután egy kést szorított a nő nyakához, aztán többször a nő felé szúrt. A nőt, aki védekezett, közben többször megvágta a kézén, és a lábán.

Hátulról támadt, késsel a barátjára egy nő

Itthon2022.07.26, 12:29

Egy nő áthívta magához régi ismerősét tavaly márciusban. Beszélgetni kezdtek, aztán egy idő után már vitatkoztak, ezért a nő elküldte ismerősét, majd egyre idegesebben, egy késsel a kezében kilökdöste a a kapun. Az 51 éves férfi hazaindult, de a nő dühében a neki már hátat fordító férfit a kést tartó kezével kezdte ütni, és hétszer megvágta.

A balta egyik felével ütötték, a másikkal meg akarta skalpolni túszukat a bácsalmási bűnözők

Itthon2022.07.25, 14:14

Órákon keresztül tartottak fogva, és közben kínoztak egy bácsalmási férfit ketten. Ütötték-verték, ahol csak érték, miközben pénzt követeltek tőle. Volt, hogy kést szorították a nyakához, de egy balta is előkerült. Annak tompa felével az egyik túszejtő megütötte a férfit, a másik felével pedig meg akarta skalpolni.

Nem vagyok, szívbajos leszúrlak – üvöltötte, és kést nyomott a férfi nyakához Budapesten

Itthon2022.07.18, 14:54

Két fiatal férfi veszett össze szombat éjjel Budapesten, a belvárosban. Egyikük aztán kést nyomott a másik nyakához, és azt üvöltözte neki, hogy pakolja ki a zsebeit. A rablást a megtámadott fiú védelmére kelő barátai akadályozták meg, akik a késes támadót elzavarták.

50 év házasság után brutálisan meggyilkolta feleségét a Somogy megyei férfi

Itthon2022.07.11, 12:54

Élete végéig börtönben maradhat az a hetvenes éveiben járó, dél-somogyi férfi, aki több, mint 50 év házasság után féltékenyságből baltával, késsel, és egy fadarabbal támadt feleségére. Az asszony olyan súlyosan megsérült, hogy mire a mentősök a helyszínre érkeztek, meghalt. 

Súlyosabb büntetést kaphat az a gödöllői pár, aki összeverte és kirabolta alkalmi partnerét

Itthon2022.07.05, 21:11

A Pest Megyei Főügyészség még 2020 decemberében emelt vádat az elkövetéskor fiatalkorú férfival és élettársával szemben emberi szabadság és nemi élet szabadsága elleni, testi épség elleni, illetve erőszakos vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt, miután 2019 őszén a kocsmában megismerkedtek egy nővel szexuális kapcsolat céljából, majd a lakásban összeverték és kirabolták. Az ügyben tavasszal hirdetett elsőfokú íéletet a Budapest Környéki Törvényszék, amely ellen az ügyészség, illetve a vádlottak és védőik is fellebbeztek, így az másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Egy hajdúszováti férfi rabolta ki késsel a hajdúszoboszlói dohányboltot - videó

Itthon2022.06.17, 16:33

A hajdúszoboszlói rendőrök négy hónap nyomozás után fogták azt a férfit, aki decemberben késsel kirabolt ki egy hajdúszoboszlói dohányboltot. Most zárták le a nyomozást. 

Fényes nappal szúrtak nyakon egy férfit a Blaha Lujza téren

Life.hu2022.06.17, 14:58

Egy 75 éves férfi szúrt nyakon egy másikat a Blaha Lujza téren. Az ügyészség közleményt adott ki.

Késsel szúrta meg az ápolóját egy nő egy miskolci kórházban

Life.hu2022.06.14, 21:38

Késsel szúrta meg ápolónőjét egy 70 éves, kóros elmeállapotú nő egy miskolci kórházban, közfeladatot ellátó személy elleni, felfegyverkezve elkövetett erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Miskolci Járási Ügyészség kedden az MTI-t.

Hatvanezer évvel ezelőtt már használták a „svájci bicskát”

Tudomány2022.06.11, 17:08

Hajlamosak vagyunk természetesnek tekinteni a széles körben elterjedt kommunikációt, pedig néhány évszázaddal ezelőtt valószínűleg hetekbe telt, amíg megérkezett egy levél, ha egyáltalán eljutott a címzetthez. A kutatók vadonatúj felfedezése azonban bebizonyította, hogy a kommunikáció és a technológiatranszfer körülbelül egyidős az emberiséggel. Hogy honnan tudják? Ahogy rámutattak, minden egy bizonyos kőszerszámon múlt, amelyet kevésbé formálisan a „kőből készült svájci késnek" neveztek el.

Késes ámokfutó sebesített meg többeket is egy egyetemen: az egyik sérülthöz mentőhelikopter érkezett

Life.hu2022.06.11, 13:00

Egy 34 éves elkövető többekre rátámadt, és késsel megsebesített négy embert pénteken délután a németországi Hamm város egyetemén. A tettest a hallgatók fogták le, míg a helyszínre nagy erőkkel kiérkező rendőrség őrizetbe tudta venni - közölték a német hatóságok.

Késsel és tőrrel támadt volt élettársára egy férfi Komáromban

Itthon2022.06.07, 09:52

Késsel és tőrrel fenyegette volt élettársát és családtagjait egy férfi Komáromban. Egy légpuskával pedig több lövést is leadott.

Kiszabadulhat a börtönből egy megrögzött pedofil, aki saját magát is veszélyesnek tartja

Nagyvilág2022.06.03, 20:30

A 62 éves, pedofil Bradley Pen Dragon ebben a hónapban szabadlábra kerülhet egy thaiföldi börtönből, ahol 13 évet letöltött, miután szexuálisan zaklatott egy 13 éves lányt. Ehhez azonban 62 szigorú feltételt írtak elő, például házi őrizetet, szakember kezelését, illetve, hogy nem érintkezhet kiskorúakkal. Mint kiderült, korábban Walesben és Ausztráliában is kellett már börtönben ülnie egyéb súlyos bűncselekmények miatt.

Kést rántott egy férfi a 3-as villamoson, miután iskolásokat szidalmazott

Life.hu2022.05.12, 21:34

Egy szabadnapos rendőr a villamoson tartózkodott, végül ő mentette meg a fiatalokat az agresszív férfitől.

Késsel fenyegetett iskolás gyerekeket egy részeg férfi a villamoson - videó

Itthon2022.05.12, 12:05

Szidalmazta az iskolásokat, majd egy kést is elővett a villamoson az a férfi, akit egy munkába tartó kőbányai rendőr fogott el.

Döbbenet, hogy mit hagyott egy utas a budapesti taxiban

Life.hu2022.05.03, 14:33

Nem példa nélküli, hogy egy utas elhagy valamit a taxiban, vagy akár a buszon. Az viszont, amit nemrég felejtett a kocsiban valaki, igen meglepő. 

16 éves fiú szúrt mellkason egy férfit Siófokon

Itthon2022.05.02, 09:58

Majdnem megölt egy férfit egy 16 éves fiú, eztán nem sokkal később betört egy házba. Egy gyermekotthonból szökött meg, nem először. Most felfüggesztett fogházra ítélhetik.

Előző
Következő