keresztényüldözés

címke rss

Szijjártó Péter: A keresztényüldözés minden formája elfogadhatatlan

Itthon2019.11.26, 15:49

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, a magyar kormány visszautasítja azt a nemzetközi közösség részéről sokszor jelentkező megközelítést, miszerint a keresztényfóbia, a kereszténygyűlölet bármely formája elfogadható. Szijjártó Péter a keresztényüldözésről szóló második nemzetközi konferencián tartott beszédet kedden, Budapesten.

Szijjártó Péter fontos amerikai tisztségviselőket fogadott Budapesten

Itthon2019.11.26, 12:53

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a keresztény közösségek megvédéséről biztosította azokat az amerikai tárgyalópartnereit, akiket Budapesten fogadott.

Orbán Viktor: Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál keresztény identitásához

Itthon2019.11.26, 13:50

Az illegális migrációval ellenőrizetlenül érkeztek a radikális iszlamizációt valló tömegek, és a nem távoli jövőben lesznek olyan európai országok, ahol a vallási-kulturális arányok gyorsan megváltoznak majd - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a keresztényüldözésről szóló második budapesti konferencián. Európát ettől csak az mentheti meg, ha visszatalál keresztény identitásához - hangsúlyozta a kormányfő. 

Orbán Viktor: Amíg a szenvedők kiáltását a világ közönyösen hallgatja, Magyarország segít

Itthon2019.11.26, 10:59

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a keresztényüldözésről szóló második nemzetközi konferencia megnyitóján Budapesten. 

Orbán Viktor: Magyarország segít

Itthon2019.11.26, 07:46

"Világszerte 245 millió keresztényt üldöznek a hite miatt. 2018-ban naponta 11 keresztényt öltek meg a hite megvallása miatt. Amíg a szenvedők kiáltását a világ közönyösen hallgatja, Magyarország segít" - áll Orbán Viktor miniszterelnök Facebookon megosztott videójában.

Az Orbán-kormány élen jár az üldözött keresztények segítésében

Itthon2019.11.25, 20:30

Magyarország másodjára tartja meg a keresztényüldözés elleni nemzetközi konferenciát Budapesten. A konferencia célja, hogy rávilágítson a keresztények helyzetére az egész világon, és nemzetközi platform jöjjön létre a keresztényüldözéssel szembeni globális fellépés érdekében.

Ferenc pápa a keresztényüldözésről beszélt egy római katakombában tartott misén

Nagyvilág2019.11.02, 19:08

Az ókori keresztényekhez hasonlította a hitükért ma is üldözött keresztényeket Ferenc pápa a Szent Priscilláról elnevezett római katakombákban bemutatott misén halottak napján. Ma több keresztényt üldöznek mint a (keresztényüldözés) első évszázadaiban - mondta el beszédében a Szentatya.

Szijjártó: Szó lesz az Orbán-Putyin találkozón a keresztény közösségek támogatásáról

Itthon2019.10.29, 12:01

Magyarország tettekkel is bizonyítja, hogy egy európai keresztény állam viselhet felelősséget a világ valamennyi keresztény közössége iránt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A tárcavezető egyúttal elárulta, a holnapi Orbán-Putyin találkozón napirendre kerül a keresztény közösségek támogatása is. 

Világszerte fokozódik a keresztények elleni erőszak

Nagyvilág2019.10.24, 12:13

Világszerte fokozódik a keresztényekkel szembeni erőszak, üldözésük 2017 óta leginkább Dél- és Kelet-Ázsiában erősödött fel - állapítja meg a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) pápai jogú nemzetközi katolikus segélyszervezet Lengyelországban bemutatott jelentése.

A magyarok többsége támogatja a kormány humanitárius politikáját

Itthon2019.09.20, 10:34

A magyarok kétharmada támogatja a kormány humanitárius politikáját a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint, tehát újra kiderült, hogy a magyar nép nagylelkű, és együtt érez a távolban élő keresztényekkel - mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára.

Magyarországot méltatja a Breitbart az üldözött keresztények megsegítéséért

Nagyvilág2019.08.07, 14:26

A meghatározó konzervatív amerikai sajtóorgánum kiemeli, hogy Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára az amerikai külügyminisztériumnak Washingtonban, a vallásszabadság előmozdításáról szóló második miniszteri szintű konferenciáján (2019 Ministerial to Advance Religious Freedom) kijelentette, hogy noha globális szinten üldözik a keresztényeket, a téma körül mégis „felemelték a csend falát", elhallgatva ezáltal az elnyomott keresztények problémáit.

V4NA: Negyedmilliárd keresztényt üldöznek világszerte

Nagyvilág2019.08.07, 10:34

Észak-Korea áll a World Watch List listájának élén, amelyen a keresztények számára legveszélyesebb ötven ország szerepel. Nigéria a legvéresebb ország a listán, ott hal meg a hite miatt megölt keresztények kilencven százaléka – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Szabályos népirtás folyik a keresztények ellen

Nagyvilág2019.07.23, 09:31

Szinte mindennapossá váltak Afrika és Ázsia nagy részén a keresztények elleni brutális támadások. Nigériában és Burkina Fasóban a nyílt utcán támadnak Jézus követőire, míg más országokban a hatóságok erejével folytatnak vallásüldözést. Persze a nyugati média nem beszél ezekről a súlyos jogsértésekről. 

Egyre nagyobb veszélyben vannak a keresztények Afrikában is

Nagyvilág2019.07.06, 10:07

Szinte mindennapossá váltak Afrika nagy részén a keresztények elleni brutális támadások. Legutóbb egy teljes városi közösségnek kellett menekülnie Nigerben. A demográfiai folyamatok azt mutatják, hogy a következő évtizedekben csak nőni fognak a feszültségek. Vajon mikor tesz valamit majd a Nyugat?

Muszlimok gyújtottak fel egy keresztény templomot Nigerben, mert letartóztatták az imámjukat

Nagyvilág2019.06.18, 14:48

Muszlimok egy több száz fős csoportja megrongált és felgyújtott egy keresztény templomot Nigerben, miután a hatóságok letartóztattak egy befolyásos imámot, aki iszlámellenesnek kiáltott ki egy törvénytervezetet.

Immár második alkalommal lesz konferencia a keresztényüldözésről

Itthon2019.05.28, 11:22

Idén ősszel másodjára tartják majd Budapesten a Nemzetközi Konferencia a Keresztényüldözésről című rendezvényt.

A Hungary Helps program szövetségeseket keres a keresztényüldözés elleni harcban

Nagyvilág2019.05.27, 20:56

A keresztényüldözés tudatosan elhallgatott humanitárius katasztrófa - jelentette ki Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkára hétfőn Bécsben, az ausztriai magyar nagykövetségen szervezett nemzetközi konferencián. Jelezte, hogy a Hungary Helps programhoz szövetségeseket keresnek a keresztények üldözése elleni harcban.

Már szinte népirtás zajlik a keresztények ellen a világban

Nagyvilág2019.05.18, 17:21

Az Origo nemrégiben arról írt Speidl Biankát, a Migrációkutató Intézet vezető kutatóját idézve, hogy a közel-keleti keresztények üldöztetése Európa erkölcsi és szellemi válságát is jelzi, hiszen a kontinens nem csupán tehetetlen, de nem is érzi úgy, hogy cselekednie kéne. Egy friss kutatás pedig be is bizonyította, hogy a kereszténység messze a legüldözöttebb vallás a világon.

Orbán Viktor nigériai keresztény vezetőkkel tárgyalt

Itthon2019.05.14, 15:32

Orbán Viktor miniszterelnök és Matthew Hassan Kukah, a nigériai Sokoto megyéspüspöke, valamint Dacholom Datiri, egy nigériai református egyház, a Church of Christ in Nations lelkészi elnöke kedden délután a Karmelita kolostorban találkozott. A migrációs válsághelyzet és a keresztényüldözés volt a fő téma - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Szakértő: Európa válságát is jelzi a közel-keleti keresztények üldöztetése

Itthon2019.05.12, 10:48

A közel-keleti keresztények üldöztetése Európa erkölcsi és szellemi válságát is jelzi, hiszen a kontinens nem csupán tehetetlen, de nem is érzi úgy, hogy cselekednie kéne - mondta Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az M1 vasárnap reggeli műsorában.

Egyre több német politikus szólal fel a keresztényüldözéssel szemben

Nagyvilág2019.04.24, 10:26

Mintha kezdenének felébredni a német politikusok is a világban tapasztalható keresztényellenesség kapcsán. Egyre többen merik felhívni a figyelmet arra, hogy napi szinten tapasztalható egy olyan jelenség, amely a keresztény hitű emberek rendszeres, napi szintű terrorizálásával jár együtt, rosszabb esetben templomokban, szállodákban robbantanak, ahogy tették ezt húsvétvasárnap is Srí Lankán, emberek százait lemészárolva, megnyomorítva. 

Az Iszlám Állam vállalta a Srí Lanka-i merényleteket

Nagyvilág2019.04.23, 13:31

Az Iszlám Állam jelentkezett kedden a húsvétvasárnapi Srí Lanka-i terrortámadások elkövetőjeként - közölte a szervezet Aamák nevű "hírügynöksége".

Azbej Tristan: Kötelességünk felhívni a világ figyelmét a keresztényüldözésre

Nagyvilág2019.04.11, 11:46

A tudományos élet és a kormány közös felelőssége felhívni a világ figyelmét a jelenkor legsúlyosabb és legelhallgatottabb humanitárius válságára, a keresztényüldözésre - közölte a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára Budapesten.

Brit bevándorlás: keresztény üldözötteket elutasítanak, muszlim szélsőségeseket befogadnak

Nagyvilág2019.04.05, 19:01

Egyre több bizonyíték van arra, hogy a muszlimokat a keresztény üldözöttek kárára diszkriminálják a brit bevándorlási hatóságok. Az elmúlt időszakban két iráni keresztényt teljesen nevetséges indokokkal utasítottak el, míg a muszlim szélsőségeseknek nagyon könnyen adnak vízumot és menedékjogot is a szigetországban. Mindennek a hátterében az állhat, hogy a brit hatóságok az országban lévő egyre nagyobb létszámú muszlim kisebbség miatt nem mernek olyan döntéseket hozni, ami sértheti az érzékenységüket.

Naponta három keresztény templomot gyaláznak meg Franciaországban

Nagyvilág2019.04.03, 19:47

Az elmúlt 3 évben a franciaországi keresztény templomok kiemelt célpontjaivá váltak a vandalizmusnak, 2016 óta átlagban naponta háromszor támadják meg az épületeket. A kegytárgyakra is egyre inkább fáj a foga a bűnözőknek, ugyanis a feketepiacon szép pénzeket szedhetnek be. Mindeközben Macron Franciaországa impotensnek mutatkozik a keresztény kultúra védelmében, az ország legnagyobb mecsete pedig már épülőben.

Miniszteri biztos: Magyarország az üldözött keresztények hangja kíván lenni

Itthon2019.03.06, 09:52

Magyarország az üldözött keresztények hangja kíván lenni a világban – jelentette ki a Magyar Hírlapnak Juhász Hajnalka miniszteri biztos.

Nem küldték börtönbe a közel-keleti keresztényekért harcoló svájci hőst

Nagyvilág2019.02.25, 13:52

A 37 éves, Johan Cosar nevű férfinek katonai bíróságon kellett felelnie „bűneiért", amiért Szíriában csatlakozott egy milíciához, ami a keresztényeket védte az Iszlám Állam szélsőségeseitől.

Több mint ezer templomot gyújtott fel a Boko Haram Nigériában

Nagyvilág2019.01.24, 12:03

Az elmúlt tíz évben a Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista terrorszervezet ezernél is több keresztény templomot és egyéb intézményt pusztított el. Az újjáépítések lassan haladnak, miközben újabb muszlim-keresztény konfliktusok tizedelik a hívőket, akiket már a kormány sem képes megvédeni.

A 21. században a kereszténység a legüldözöttebb vallás

Itthon2018.12.30, 10:22

Nem a bajt kell beengedni Európába, hanem a segítséget kell helybe vinni. Meggyőződésem, hogy ez a leghitelesebb kereszténydemokrata humanitárius válasz, amely a mai migrációs válságban lévő Európa helyzetére adható – minderről Juhász Hajnalka beszélt, akit az év végén neveztek ki a Magyarország humanitárius segítségnyújtása nemzetközi kapcsolatainak miniszteri biztosává.

Még ma is sok országban élnek terrorban a keresztények

Nagyvilág2018.12.26, 10:30

Afrikában, a Közel-Keleten, de más országokban is általános jelenség a keresztényüldözés. Az 1970-es évek fordulópontnak számítottak, ekkor vált az iszlamizmus politikai erővé is. A radikális iszlamizáció továbbra is célba veszi a keresztényeket, míg más esetekben a vallásszabadságot a felekezeti erőszak és az intolerancia lehetetleníti el. A keresztényüldözésről és az azt feldolgozó tanulmányokról a Magyar Idők írt cikket.

Fáklyás megemlékezést tartott a Fidelitas az üldözött keresztényekért

Itthon2018.12.17, 21:26

Fáklyás megemlékezést tartott a Fidelitas az üldözött keresztények melletti kiállás kifejezésére Budapesten.

Fáklyákkal szállnak szembe a pusztító sötétséggel és a zsigeri gyűlölettel

Itthon2018.12.14, 15:51

„Mondjunk közösen, együttes erővel nemet a keresztények ellen elkövetett támadásokra! Mondjunk nemet a keresztény szimbólumok folyamatos kigúnyolására!” – nyilatkozta az Origónak Bagi Barna, a Fáklyagyújtás az üldözött keresztényekért elnevezésű megmozdulás főszervezője. A Fidelitas mindenkit vár jövő hétfőn 18 órára a belvárosi Egyetem térre, aki megelégelte a világon teret nyerő keresztényellenességet. Egy a gyertya, egy a cél.

Napjaink legüldözöttebb vallása a keresztény

Itthon2018.11.26, 14:31

Az évezredek során nagyon sokféle okból és ürüggyel üldözték a keresztényeket – fogalmazott Galambos István a Karc FM műsorában. A Nemzeti Emlékezet Bizottság kutatója hozzátette: napjainkban is a legüldözöttebb vallás világszerte a kereszténység.

Orbán-Brownback találkozó: a vallásszabadság és az üldözött keresztények védelme kiemelt feladat

Itthon2018.11.15, 13:58

Az üldözött keresztények védelmében tervezett közös fellépésről és a Nyugat-Európában terjedő antiszemitizmusról is egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök és Samuel Brownback, az Egyesült Államok nemzetközi vallásszabadságért felelős utazó nagykövete az Országházban – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A karácsony ellen uszít egy imám Franciaországban - videó

Nagyvilág2018.09.28, 10:14

Egy portugál származású francia állampolgár tette közzé Twitter-fiókján a dél-franciaországi Marseille muszlim migránsok lakta negyedében, az El-Islah nevű mecsetben készült megdöbbentő videót.

Muszlim migránsok keresztény templomokat rongáltak meg Svédországban

Nagyvilág2018.09.25, 17:18

Megszaporodtak a templomok ellen elkövetett támadások a skandináv országban. Az erősen bevándorláspárti, balliberális svéd média egyszerű rongálásként kezeli az iszlamisták tetteit, és nem keresztényellenes fenyegetésként tálalják.

Európának fel kell lépnie az új világrend jelentette biztonsági kockázatokkal szemben

Nagyvilág2018.09.24, 18:19

Teljesen új világrend van kialakulóban, és ez új biztonsági kockázatokat hoz magával, amelyek ellen Európának, sőt az egész világnak fel kell lépnie - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban annak kapcsán, hogy az ENSZ-közgyűlés e héten zajló ülésszakához kapcsolódva külön tanácskozást tartanak erről a témáról.

Gyakran a keresztény egyházak sem merik felvetni a keresztényüldözést

Itthon2018.06.15, 09:13

Gyakran a keresztény egyházak sem merik felvetni a keresztényüldözést, és nem merik nevén nevezni a dolgokat – mondta Azbej Tristan, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek a kanadai Ottawából csütörtökön este telefonon adott interjújában.

Szíriai keresztény: Szíria biztonságosabb, mint Európa

Nagyvilág2018.03.13, 13:31

Egy szíriai keresztény szerint ma Szíria biztonságosabb, mint Európa. A férfi a keresztényüldözések miatt menekült el otthonról, de meggondolta magát  - írja a Shoebat.com.

Tudja-e, hogy ki is valójában az ördög ügyvédje?

Tudomány2018.02.20, 18:09

A kereszténység három nagy ága közül a katolikus és az ortodox egyház sajátossága a boldogok és a szentek tisztelete, a protestánsok teológiai okokból elvetik a szentek kultuszát. A katolikus egyházban csak a 16. század végén öltött végleges formát a szentté avatási processzus, amelyben a világi perekhez hasonló kontardiktórius, azaz érveket és ellenérveket felsorakoztató eljárásrend érvényesül.

Tudja-e, hogy hol őrzik a betlehemi jászol maradványait?

Tudomány2017.12.25, 20:49

Karácsony ünnepnapján Jézus születéséről emlékezik meg a keresztény világ. Jézus, aki valós történelmi személyiség volt, a keresztény hagyomány és a 382. évi római, illetve a 414-es karthágói zsinaton kanonizált evangéliumok szerint is a galileai Betlehemben látta meg a napvilágot, abban a város határában fekvő sziklaüregben, amelyet istállóként használtak a környékbeli pásztorok.

Túl kereszténynek találták tanárok a rajzfilmet, leállították a vetítést

Nagyvilág2017.12.25, 10:40

Kereszténygyűlölet: francia tanárok szerint nem volt elég világias a hollywoodi rajzfilm.

Fáklyával, verssel és gitárral mondanak nemet a keresztényüldözésre

Itthon2017.12.14, 12:53

Szimbolikus időpontban, Karácsony előtt szervezik meg az első utcai kiállást az üldözött keresztényekért Magyarországon. Bagi Barna, a fiatal szervezőcsapat vezetője a kereszténység szellemiségéhez méltó, békés és politikamentes megmozdulást ígér: a fáklyás megemlékezésen a szónokok mellett vers és gitárzene is lesz. A nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak a rendezvénye december 15-én 18 órakor kezdődik az Egyetem téren. A tervek szerint beszédet fog mondani ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár, és Böröcz László, a Fidelitas eelnöke. ...

Balog: A kormány több eszközzel segíti az üldözött keresztényeket

Itthon2017.11.21, 17:46

Az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtti éves meghallgatásán azt mondta, a kormány számos eszközzel segíti a közel-keleti üldözött keresztényeket. Balog Zoltán az egyházi kérdések mellett beszámolt a civil szervezeteket érintő, valamint a társadalmi felzárkózási ügyek állásáról is.

Így segített Magyarország egy iraki kórházon

Nagyvilág2017.11.15, 12:59

A Hungary Helps program által is támogatott Szent József Kórház fiatal önkéntes orvosai havonta menekültek ezreit látják el ingyen, fáradhatatlanul azon gondolkodva hogyan segíthetnének még többet. A kórházról és a magyar segítségről is beszélnek egy most közzétett videóban. A Hungary Helps célja, hogy helyben segítsen a közel-keleti üldözött keresztényeken.

A közel-keleti tragikus helyzetet hozza el a kiállítás

Kultúra2017.10.18, 16:10

A Kereszt-Tűzben című kiállítás a keresztények üldözését mutatja be a közel-keleti térségben. A tárlat személyes történeteken keresztül ad betekintést a terroristák okozta borzalmakba a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Szijjártó: Nemzetközi összefogás kell a keresztényüldözés ellen

Itthon2017.10.13, 13:17

Összehangolt nemzetközi fellépésre van szükség a keresztényüldözés problémájának megoldásához – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, a keresztényüldözésről tartott nemzetközi konferencián.

Szijjártó a keresztényüldözés és a migráció okairól tárgyalt Olaszországban

Itthon2017.10.12, 12:39

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a keresztényüldözés elleni közös fellépésről és a migráció kiváltó okainak kezeléséről tárgyalt olasz kollégájával csütörtökön Milánóban.

Orbán Viktor: Magyarország segít az üldözött keresztényeknek

Itthon2017.10.12, 12:15

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Európa olyan bevándorláspolitikát erőltet, amely beengedi a veszélyes szélsőségeseket az unióba, Magyarország azonban azt vallja: nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol arra szükség van. 

Ezerhatszáz éves Krisztus-festményt találtak a római katakombákban

Tudomány2017.06.13, 23:27

A Róma alatt húzódó, összesen közel tizenhét kilométer hosszú katakombák a Római Birodalom idején, az ókeresztény gyülekezetek legfontosabb közösségi helyszínének számítottak. Itt tartották vallási szertartásaikat, és évszázadokon át ide is temetkeztek.

Előző
  • 1
  • 2
Következő