keresztényüldözés

címke rss

Szabadjára engedte a keresztényüldözést az iszlamista állam

Nagyvilág2020.09.21, 08:49

Évek óta nem képes gátat szabni az egyre durvább keresztényüldözésnek Nigéria. A keresztény vezetők szerint az iszlám által dominált állam nem tesz sokat az erőszak megfékezéséért, pedig 2009 óta már több mint 32 ezer keresztény öltek meg a szélsőségesek. Egyesek szerint a korábbi amerikai demokrata kormányzatnak is komoly felelőssége van a kialakult helyzetért, mivel a demokrata vezetők komoly segítséget adtak a jelenlegi muszlim elnöknek az öt évvel ezelőtti kampányban. 

A bejrúti robbanást kihasználva űznék ki Libanonból a keresztényeket a muszlimok

Nagyvilág2020.08.20, 18:36

Világszerte romlott a kisebbségben élő keresztények helyzete a koronavírus hatására, derül ki a Release International keresztény segélyszervezet jelentéséből. Libanonban muszlim érdekcsoportok arra törekednek, hogy elüldözzék a keresztényeket az augusztus eleji robbanásban megsérült házaikból, illetve felvásárolják bejrúti ingatlanjaikat – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az Aid to the Church in Need (ACN) nevű katolikus segélyszervezet információira hivatkozva.

Több száz éves üldöztetés után született meg az egyetemes keresztény egyház

Tudomány2020.05.22, 21:34

Az egyetemes keresztény egyház történetében fontos mérföldkőnek számít a kereken 1695 éve, i.sz. 325 május 20-án a kisázsiai Nicea városába I. (Nagy) Constantinus császár, a Római Birodalom fejének kezdeményezésére megkezdett szinódus, az impérium összes keresztény püspökének részvételével megtartott tanácskozás. Az ekkor még Róma isteneinek áldozó, és a pontifex maximusi méltóságot viselő Constantinus felismerte, hogy a birodalom belső békéjének megteremtéséhez elengedhetetlen az egymással elkeseredett harcot vívó keresztény irányzatok közötti egység megteremtése.

Azbej Tristan: Tavaly négyezer embert gyilkoltak meg, mert kereszténynek vallották magukat

Itthon2020.03.02, 12:16

Tavaly négyezer embert gyilkoltak meg csak azért, mert kereszténynek vallották magukat, és több mint ezer templomot támadtak meg - mondta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára hétfőn Aszódon.

A kormány célja, hogy lebontsa az üldözött keresztényeket körülvevő hallgatás falát

Itthon2020.02.07, 11:15

Magyarország célja, hogy lebontsa az üldözött keresztényeket körülvevő hallgatás falát - jelentette ki Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps (Magyarország Segít) című program megvalósításáért felelős államtitkárság vezetője Washingtonban csütörtökön, miután részt vett az évente megrendezett nemzetközi imareggelin.

A betlehemi jászol csodája máig él

Tudomány2019.12.24, 20:55

Karácsonykor Jézus születéséről emlékezik meg a keresztény világ. A bibliai hagyomány szerint a Megváltó a galileai Betlehemben látta meg a napvilágot a város határában fekvő sziklaüregben, amit istállóként használtak a környékbeli pásztorok. Az újszülött bölcsőjéül az állatok etetéséhez használt jászol szolgált, amelynek a hagyomány szerinti maradványait Flavia Iulia Helena császárné, a Római Birodalom ura, Constantinus anyja a 326-ban Szentföldön tett látogatása során talált meg, és vitt magával más szent ereklyékkel együtt az örök városba. A betlehemi jászol maradványát Róma legrégebbi keresztény templomában, az 5. század óta műkködő ...

Negyedmilliárd keresztényt üldöznek a hite miatt világszerte

Nagyvilág2019.12.24, 09:45

Közel negyedmilliárd keresztényt fenyeget, hogy a hite miatt erőszakos bűncselekmény áldozatává válik. Nem ritkák a száznál is nagyobb létszámú keresztény gyülekezetek és egyéb közösségek elleni támadások, amelyek során számos esetben több tucat ember is életét vesztette - írja a Magyar Nemzet.

Azbej Tristan: Afrikai gyerekek nevelését támogatja a kormány

Itthon2019.11.28, 19:06

Hátrányos helyzetű afrikai gyerekek nevelését támogatja a kormány - jelentette be a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára a keresztényüldözésről szóló háromnapos nemzetközi konferenciát lezáró beszédében csütörtökön Budapesten.

Kivilágították a Széchenyi Lánchidat a keresztényüldözések áldozatainak emlékére

Itthon2019.11.27, 21:35

A II. Nemzetközi Konferencia a Keresztényüldözésről című rendezvény második éjszakáján rendhagyó módon vörös fénnyel világították ki a Széchenyi Lánchidat és a Szent Gellért-szobrot, hogy Magyarország kifejezze: Kiállunk az üldözött keresztények mellett!

Németh Zsolt: Legitimálni kell a keresztényüldözésről való beszédet a világban

Itthon2019.11.27, 16:40

Legitimálni kell a keresztényüldözésről való beszédet a világban, ez a budapesti, keresztényüldözésről szóló nemzetközi konferencia legfontosabb üzenete - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a rendezvény második napján.